Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-28 / 17. szám
XXI. évíolvam. Nagykároly, ^904. április 28. 17-ik szám. TáisacLalrai, szé^irocxa-lr^CLi és ismeretteijeszto Dn.etilarpNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évz’e.................8 kor. Negyedévre .... Félévre .........................4 kor. j Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A vasutasok sztrájkja. Midőn e sorokat Írjuk, a vasutasok sztrájkja már véget ért. A helybeli állomás személyzete már megkezdette hétfőn a munkát s a még előtte való nap csendes, kihalt pályaudvar ismét megélénkült, de hogy a mozgalom véglegesen leszerelt-e s mi lett a sztrájk eredménye, még nem tudjuk. Alig hisz- szük, hogy mozgalmuknak meg lenne az általuk óhajtott eredménye, sőt valószínűnek tartjuk, hogy mitsem értek el s az egész mozgalom eredménytelen maradt. Hogy a vasutasok sérelmeinek menynyiben volt alapja, arra nézve nagyon eltérők a vélemények. — A közönség mindenesetre nagy szimpathiával fogadta a vasutasoknak helyzetük javítására irányuló mozgalmát, részvéttel volt különösen azok irányában, kiket az uj fizetésrendezési javaslat érzékenyen érintett s talán a sztrájk kitörését sem vette eleintén annyira zokon, mert talán hirteleuében meg sem tudta gondolni ennek beláthatatlan következményeit. Azt hittük, hogy a sztrájknak leg- felebb 24, vagy 48 óra alatt vége lesz s ismét helyreáll a rend, s azt a kevés kényelmetlenséget, mely a közönséget ez idő alatt éri — eltekintve egyeseknek nagyon is fontos érdekeitől — könnyen el lehet viselni. De nem igy történt. Talán maguk a vasutasok sem számítottak arra, hogy a kormány nem lesz hajlandó egykönnyen engedni és hogy a közlekedés oly hosszú időn keresztül fenn fog akadni. Kiszámíthatatlan az a kár, melyet a vasutasok sztrájkja maga után vont. Egyelőre még csak hozzávetőleg sem lehetne megállapítani s azt hisszük, hogy jó időbe belekerül, tűig ennek nagysága és mennyisége megtudható lesz. De mindenesetre milliókról van sző, mely egyszerűen elveszett a nemzetre nézve. E kérdésnek politikai oldalát nem érinthetjük, mert nem vagyunk politikai lap, mely a napi politika kérdéseivel foglalkozhatnék. De társadalmi és gazdasági szempontból az a nézetünk, hogy a vasúti sztrájk kitörése nagyon el- hirtelenkedett és meggondolatlan lépés volt. Bármennyire is értjük azt az elkeseredést, mely elfogta a vasutasok szivét, hogy a fizetésrendezés kérdésében velük talán mostohábban bántak el, mint más tisztviselőkkel, de mégis nem a sztrájk kimondása volt az az út, a melyen haladva czélhoz érhettek volna. Azt is elfogadjuk, hogy a fizetésrendezés kérdésében most kellett megragadni az alkalmat, mert nagyon valószínű, hogy hosszú ideig e téren újabb előnyöket elérni nem lehet, mert az állam pénzügyei nem fogják azt megengedni, mivel az államháztartás ez alapon fog herendezkedni, mindamellett az a véleményünk, hogy békésebb eszközökkel nagyobb eredményt lehetett volna elérni s nem kellett volna épen azt a közönséget sújtani, mely rokonszenvével, barátságával tüntette ki a vasutasokat. Mert ennek a sztrájknak hatását csak a nagy közönség érzi meg. Az államnak az a pár millió vesztesége a közönség veszteségéhez képest elenyészően csekély, sőt még kérdés tárgyát képezheti az is, vájjon egyáltalán köte-j les lesz-e az állam a forgalom szünetelése következtében előfordult károkat j megtéríteni ? S még az esetben is, ha tényleg az állam kártérítési kötelezettsége meg- állapittatnék, az anyagiakon kivüli károkat ki téríti meg a magánosoknak ? Hány és hány utas rekedt meg az egyes állomásokon, talán minden pénz nélkül, minden segély nélkül kénytelen volt övéitől távol idegen helyen napokon keresztül vesztegelni! Hány tnagán- és közügy szenvedett rendkívüli sérel- j met, melyeket felsorolni nem is lehet. Azt hisszük, hogy maguk a vasutasok belátták már tettük helytelenségét s amennyire sérelmesnek tartják a velük szemben elkövetett erőszakot, épen annyira bánják és sajnálják, hogy öle is az erőszak útjára léptek. Ennek a sztrájknak következményeit még sokáig érezni fogjuk, mert ha a forgalom ismét életbe lép is, még nehány hét fog elmúlni addig, inig minden a régi kerékvágásba jut. És ha az eredményt tekintjük, mely valószinüleg be- í következik a vasutasokra nézve, bármennyire is sajnáljuk őket — a különben derék és mindenek fölött hazafias érzelmű hivatalnokokat — mégis az ö esetük intő például szolgálhat arra, hogy a társadalmi rend megbolygatása, a tömegnek erőszakos fellépése, maga [után kell hogy vonja a retorziót, mert ellenesetben az állami tekintély szenvedne kiköszörülhetetlen csorbát, x. A „Felvidéki magyar közművelődési egyesület“. — Levél a Szerkesztőhöz. — Különösen lisztéit Uram! Az alább olvasható levelet és felhívást a j Nyilrán székelő Felső Magyarországi Közrnivelődési Egyesület elnökségétől még a múlt hónapban, amint abból kivehető, azon ezéi- ból kaptam, hogy a magyarságért küzdő társulatnak tagokat gyűjtsék. Ennek eleget akarván tenni sietek a felhívást nyilvánosságra hozni s városunk és megyénk minden igaz magyar lakójának alkalmat adni, hogy szeretett hazája iránt itt e téren is teljesíthesse kötelességét. Nelson a trat'algasi hős a nagy csata előtt katonáinak tudtára adta: „Anglia megvárja, hogy mindenki megtegye kötelességét.“ Bár távol vagyok Nelson állásától, de itt is egy sokat szenvedett nemzet érdeke van kérdésben, azért én is azt mondom „Magyarország megvárja, hogy minden polgára kötelességét teljesítse,“ s igy a F. M. K. Egyesületet, nehéz munkájában, mely nagy csatát viv, tőle telhetőleg segitse. Nem elég a hazaszeretetről csak beszélni, hazafiságot mutatni, hanem itt az alkalom, azt tettel is bebizonyítani. Minden adomány a lapban fog közöltetni. Kitűnő tisztelettel Nagykároly, 1904. ápr. 14. alázatos szolgája Boross János, evang. lelkész. Igen tisztelt Uram I A pánszláv mozgalom egyre vakmerőbben terjeszkedik a Felvidéken. Nyíltan és orozva támadja mindnyájunk legszentebb ideálját, az egységes és oszthatatlan magyar nemzeti állam eszméjét. Apostolai mindenült ott vanak, a merre megyünk. Legfőbb ideje, hogy ennek a mozgalomnak gátat vessünk, ha továbbra is biztosítani akarjuk a magyarság vezető hatalmát. Ebben a hazafias, de nehéz küzdelemben, a magyar társadalom áldozatkészségét hivjuk segítségül. Nem kérünk nagy áldozatot. Mindössze csak annyit, ne dobja félre levelünket, olvassa el segélykiáltásunkat és évi négy koronával lépjen be tagjaink közé. Naponként egy fillért bizonyára megérdemel az a tudat, hogy magyar hazája és magyar nyelve érdekeinek védelmében segítségünkre sietett. Másik kérésünk pedig, hogy ismerősei közt köröztesse szeretettel ezt az ivet s a TÁRCZA.-►3S&*LESZÁLL AZ ESTE... Leszáll az este és kitárom Homályos, kicsi ablakom. Az utczán vígság, nóta járja, Fáradt vagyok nagyon, nagyon. Elrebegem remegve, félve, Félig gyönyörbe’, búban égve A te szelíd, szép nevedet S lehajtom búsan fejemet. I A gyermek-álmok messze szálltak, Itt van a küzdés percze már. . . Moglibbentek a lomha árnyak, A sír a szép, a lét sivár. Nem érlek el, susogja minden, S mig lelkcmet dalokba hintem, Fel-felsivit az őszi szél: Avagy talán szivem beszél?... Fliesz Henri/,'. _<í^_ vasutasok sztrájkja, ■város-a-n-irloarLA vasutasok sztrájkja következtében városunkban személyvonat meg nem állott, csakis azon vonat állott meg, melyet a1 sztrájkot kimondó távirat 20-án reggel 8 órakor Szaniszlón talált, melyet azonban nem akartak Szaniszlón hagyni és behoztak városunkba. Tóth Kálmán állomásunk volt főnöke ép 20-án reggel kezdette meg szolgálatát Debre- czenben, estére haza akart jönni, de ezt már nem tehette, mit táviratilag tudatott családjával, ez utón kérdezősködvén gyengélkedő leánya hogyléte felől. Az uj állomásfőnök Aczél Béla, ki már 18-án érkezett városunkba a debreczeni üzletvezetőség kiküldötteivel az átvételt eszközölte, s még be sem fejezte az átvételt, mikor a sztrájk kiütött. A helybeli pályaudvar szomorú látványt nyújtott. A vasúti indóház-felé irányuló kocsi- közlekedés teljesen beszünt, sem "kocsit, sem embert az indóház előtt nem lehetett látni. A pályaudvaron állt egy hosszú tehervonat, minden vágány telve kocsikkal, a vasutasok egy része kocsi mellé állva tárgyalták a súlyos állapotot, de legnagyobb részük a távirda mellett állt és lesve várta az érkező hireket. Közülök csak nehány rendőr és egy-két odavetődő kiváncsi ember volt az indóház- ban. Az asszony, ki az újságokat szokta árusítani, újság nélkül állt. Csak egy állandó embere van az indó-1 háznak, ki akármilyen idő és akármilyen visszonyok vannak az indóházban minden reggel megjelenik, s ez bánkódik legjobban a szomorú kép miatt. Hiszen ő az, ki a legrosszabb időben és fáradtságot nem kiméivé ott van a reggeli órákban és élvezetet talál az érkező és induló vonat, a leszálló és felszálló utazók szemlélésében, most mikor kellemes, tavaszi jó levegőben kétszeresen is élvezetet nyújtana a reggeli séta, mikor czélhoz ért, akkor szomorkodik legjobban, látva az álló kocsikat és nem látva : mozgó utasokat. Érdekesek az itt rekedt utazók; azok, a kik nem nagyon messzire igyekeztek, azok elmentek kocsival Szatmárra, Debreczenbe, Tasnádra, Szilágysomlypra, de azok, kik Szigetre, Sátor-Alja-Ujhelyre, Budapestre akartak menni, azok bizony itt rekedtek s ' ilyenek nem kevesen vannak. A bérkocsi- í tulajdonosok bő kárpótlást nyertek a vasúti I indóháztól a városba és viszont való fuvarozás elmaradásáért, soha annyi csengös kocsit még nem lehetett látni, illetve hallani városunkban, mint a szerdai és a következő napokon. A világ folyása megakadt, leveleket, újságokat nem kaptunk, még a távbeszélő is annyira el volt foglalva, hogy ezen az utón sem lehetett megbízható hírekhez jutni. Egyedül a vasutasokhoz érkezett táviratokból tudtunk meg egyet-mást, de azokban is a hírek olyanok voltak, hogy a sok ellenmondás és túlzás miatt azoknak hitelt tulajdonítani alig lehetett. Szóval kétely, bizonytalanság, zavar az ■ egész vonalon; a pénzintézeteknél meggyűltek a váltó-óvások, a gazdasszonyok nem kaptak élesztőt a sütéshez, s kénytelenek voltak visszatérni a kovászhoz addig mig kocsin Nagyváradról és Szatmárról élesztőt hoztak ; nem lehetett egyebet hallani, minthogy egyesek, kik elutaztak, nem tudtak hazajönni s a kik el akarnának utazni, kénytelenek itthon maradni. Az emberek arról tárgyaltak, hogy miféle közgazdasági és egyéb hátrányok származnak a sztrájkból, felelős-e az államvasutak igazgatósága, illetve az államkincstár az elindult utasoknak az utazási czél el nem ér- hetéséböl származó és a szállítások, valamint a postaközlekedés elmaradásából eredő vagyoni hátrányokért ? Igazak van-e a sztráj- kolóknak vagy nincs ? Lehetett volna-e ennek létrejöttét megakadályozni, s ha nem, mit kell tenni az államvasutasnak, hogy az ilyen dolog meg ne ismétlődjék? A rend fenekestül felfordult s annak következményei előre ki sem számítható. Az állami rend, a személy- és vagyonbiztonság érdekében kívánatos, hogy ezen abnormis állapot mielőbb véget érjen, sőt gondoskodni kell arról, hogy az ily esetek többé ne ismétlődhessenek, mert az ilyen bérharcz nemcsak a munkaadó, hanem az ország egész közönsége érdekeit sérti, sőt az országnak nemcsak vagyoni érdekét, hanem erkölcsi reputátióját is.