Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-14 / 15. szám

Táisadalrai, szé^piroa-aJL/E».! és ismeretterjeszto

3a. etil a/p.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre.................8 kor. i Negyedévre

..................2 kor.

Fé

lévre.........................4 kor. Egyes szám..................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak: egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

3an.©,z3a.eűa/iÍL.s_

(—r.) Lapunk legutóbbi számában „Több gazdasszony“ aláírással lapunk szerkesztőjéhez intézve egy levél jelent meg, melynek aláírói azt panaszolják, hogy a mészárosok városunkban kartellt kötöttek, a minek az eredménye az, hogy talán sehol az országban olyan rósz marhahúst és oly drágán nem mérnek, mint nálunk, mert nincs verseny és ennek mindnyájan érezzük káros hatását.

Kötöttek-e valóban a mészárosok kartellt vagy nem, azt nem tudjuk, mert a mészárosok azt tagadják; de tény az, hogy nálunk a marhahús ára kilónként 1 K 12 f., — 1 K 16 fillér, a borjúhús ára kilónként 1 K 20 fillér, holott a körülöttünk levő falvakban a marhahús ára kilónként 80 — 88 fillér között váltakozik.

Eltekintve tehát attól, hogy a mészárosok a húsnál elegendő csontot, illetve nyomtatékot adnak s hogy többnyire vén, sovány marhát vágnak, melynek húsát alig lehet megfőzni, a húsárak oly magasak, hogy azok ellen a gazd- asszonyok méltán panaszkodhatnak; mert ha el kell is ismernünk azt, hogy a vágómarha ára egy idő óta tetemesen emelkedett s hogy városban nagyobb a fogyasztási-adó és egyéb járandóság mint a falvakban, mégis 32 fillérrel nem lehet drágább egy kiló hús városunkban, mint a körülöttünk levő falvakban, mert inig a városi mészárosnál a hús többnyire elfogy, addig a falusi mészáros annak az eshetőségnek is ki van téve, hogy a hús egy része megmarad s ö azt kénytelen potom áron eladni, sokszor pedig ki is dobni.

Igazuk van tehát a gazdasszonyok- nak a tekintetben, hogy a közérdek szempontjából a sajtónak is kötelessége felszólalni az ellen, hogy a mészárosok drágán és rósz hússal látják el a fogyasztó közönséget, minek következménye az, hogy kevesebb hús fogy, mert a szegényebb néposztálynak nélkülözni kell ezen jelentékeny mennyiségű és könnyen megemészthető fehérjét tartalmazó elsőrendű emberi tápszert, s igazuk van a tekintetben is, hogy a húsfogyasztó közönségnek is állást kell foglalnia az önkénykedéssel szemben s meg kell védeni saját érdekét az esetleges kartell ellen.

Mielőtt azonban a húsfogyasztó közönség a saját érdeke megvédése czéljából a mészárosokkal szemben támadólag lépne fel, igénybe kell vennie a hatóság segélyét.

Az ipartörvény 53. §-a módot nyújt erre; mert ha a húsmérés szabad gyakorlása mellett a községnek marhahússal való ellátása állandóan biztosítható nem volna, jogában áll a másodfokú iparhatóságnak a község kivánatára azokat illetőleg esetröl-esetre, a szerzett jogok épségben tartásával külön intézkedéseket tenni, nevezetesen a marhahúsmérés szabad gyakorlását megszüntetni és ezen ipart számhoz kötni, továbbá a marhahús árát időnként szabályozni.

Felhívjuk tehát ezen kérdésre polgár- mesterünk figyelmét; tegye meg e tekintetben a kezdeményező lépést. Állapíttassa meg próbavágások utján, hogy a rendes polgári haszon mellett mily árban adható a hús, hogy a fogyasztó közönség érdeke megóvassék; s ha e tekintetben rövid idő alatt czélt nem érnénk, védelmezzük meg a közönség érdekét úgy, hogy alakítsunk egy érdek- szövetkezetet, szerződjünk két mészárossal, biztosítsuk azokat, bogy marhahússzükségletünket náluk fedezzük, viszont ők legyenek kötelesek a húst oly árban szolgáltatni, hogy szerény polgári haszonnal megelégedve, az aláírók méltányos árban jó húst kapjanak.

Figyelemmel kisérjük ez ügyben a fejleményeket és szükség esetén meg fogjuk tenni a szövetkezetalakitás ügyében a kezdeményező lépéseket.

A Riagyar Védő Egyesület javaslata a délvidéki forrongás megszüntetésére.

A Magyar Védő Egyesület következő elö- • Erjesztést tette a földmivelési miniszternek:

A Magyar Védő Egyesület nevében az egy évtized előtt keletkezett hódmezővásárhelyi, azután bodrogközi és szabolcsi, most pedig a délvidéki „nemzetiségi szocziális forradalom“ leküzdésére, illetve orvoslására nézve — (melyet mihamar követni fog a biharmegyei és az alvidéki mozgalom is) — van szerencsénk a következő előterjesztéssel élni:

1-ször. Kegyeskedjék odahatni, hogy a mindinkább nagyobb arányokban kitörő szocziális, sőt anarkista forradalom vezetői s alattomos élesztői — a tapasztalt ország nyugalmának megzavarása miatt — statáriális ! büntetés alá essenek; mert a mint látjuk, 1 ezen törekvés az egyesek élete és a köz-1 vagyon elleni rendszeressé váló, tervszerű i merényleteinek sorozatává lett, — a midőn j

már a községi vagyon elkoboztatik, a törvényes rend pedig kihívóan lábbal tiportatik.

2-szor. Méltóztassék az ezen szocziális, sőt anarkikus forradalomnak már egy évtizedre visszanyúló okaira is tekintetet vetni és mindazt mérlegelni, mit a nemzet és nép anyagi helyzete aláhanyatlásának meggátlá- sára megtenni elmulasztott.

A társadalmi középosztály elpusztult, a miért az eddigi palriarkális jóviszony megszűnt ; mely régi bizalmas viszonyt az ur és paraszt között az uj birtokosok ápolni nem tudták.

Nem rekrimináczióképen említjük, hanem csak vissza kell gondolni arra, hogy a múlt kormányzati rendszerben a nép csakis az adószedéskor látta a hatalom végrehajtó I közegeit.

Azóta főleg Nagyméltóságod elődének — bár nehezen kivívható követelésére — számos apró és igen helyes intézkedésekkel j a kormányzat a nép kereseti viszonyainak emelésére is gondot fordított; azonban egy teljesen kidolgozott, az ország közgazdasági viszonyainak megfelelő tervszerű — egy egész rendszert alkotó közgazdasági politikát — nemzeti irányban megállapítani és követnie nem lehetett, mert erre pénz nem jutott. Az évtizedek óta láb rákapott kivándorlás az ! égtáj minden irányában — a ma kiütött szocziális forradalomnak levezető csatornája volt. Most azonban, midőn Amerika erélyes rendszabályai és a bevándorlott idegen munkások elleni munkát megrontó intézkedések általánossá lettek, a kivándorlónak tömegesen tódulnak haza — rendesen a nyomorral küzdve. Haza érve, az évek óta tartó gazdasági pangás miatt is — az elöbbeni állapotoknál is nehezebb helyzetet találnak, s mert a kint megszokott munkát és keresetet nem lelik és nem kapják: kétségbeesésükben az őket egyedül nyílt karokkal, sőt a szocziális pártkasszából még valószinüleg segítséggel is ellátó szocziális táborhoz szegődnek.

Ezeknek az elemeknek, melyek Amerikában a rablást, a gyilkosságot magukkal szemben legtöbbször büntetlenül elkövetheT ARCZ A.

A tizenötödik jelenet.

— ^Dialog". —

Ernő: Lássa, édes Ilona, ma éppen egy esztendeje, hogy elvettem. S azóta örömmel gondolok ezen esztendő minden napjára. Maga megaranyozta életemet, magával beköltözött az én egykori legénytanyámba a napsugár, a derű, a boldogság, a megelégedettség.

Ilona: Én is ezt mondhatom, ügy untam már azokat a bálokat, hangversenyeket, hová el kellett mennem, hogy lássanak, hogy tetszem. ügy beteltem már azokkal a zsurokkal, a sok kávéval meg kuglóffal, meg azoknak a fiatal embereknek a látásával, a kik jó étvágygyal fogyasztottak el minden enni és inni valót, de sohasem házasodtak. S megtanultam, hogy kedves, jó, derék férj oldalán élni boldogan, szerelmesen a legnagyobb öröm.

Ernő: S ha meggondolom, milyen bátortalan voltam, milyen nehezen határoztam el magam, hogy magához közelítsek, pedig régen szerettem, régen megszerettem. A mint először bele néztem a maga mély tüzü fekete, beszédes szemeibe, éreztem, hogy a maga rabja vagyok, s magácska fekete hajával, piros ajakával befészkelte magát szivembe s azóta ez a nyugalmas, csendes szív magáért élt, magáért dobogott...

Ilona: No lássa, pedig észrevehette volna, hogy magát én is szeretem, a mint magával

megismerkedtem, mindjárt észre vettem, hogy kiválik a többiek közül, komolysága mögött megismertem nemes szivét, lelkét és érzését.

Ernő: Igazán áldom érte az egek Urát, hogy eszébe jutott a jó barátomnak a műkedvelő előadás rendezése. Bevallom magának, hogy a mint hallottam, maga adja Hamvas Lajos szindarabjábau Erzsikét, a szerelmes kis leányt, azonnal ajánlkoztam, hogy én meg adni fogom, eljátszom Andrást, a szerelmes legény szerepét. Bizony nagy küzdelembe került, mig reám bízták. Azt mondták, hogy már mások előbb ajánlkoztak, mert hiszen a maga bája minden szivet meghódított, s azok közül kell választani a szereplőt.

, Ilona: (közbevág) Nos hát tudja meg, hogy úgy kapta mega szerepet, hogy a mikor a rendező felemlitette, hogy kik volnának kijelölve a szerep eljátszására, s azt is mondta, hogy maga is ajánlkozott, de a rendezőség ebbe bele nem egyezhetik, akkor én azt mondtam:

— Kedves rendező bácsi, ha Ernő nem játsza Andrást, én nem leszek Erzsiké.

Ez hatott. így kapta meg a szerepet maga.

Ernő: (megcsókolja) Édes Ilonám, erről nem is tudtam, csókolom az aranyos szivét. Oly vidámnak, boldognak érzem magamat most, mikor arra az előadásra gondolok. Mert a harmadik felvonás tizenötödik jelenetében fordul elő az a párbeszéd, mikor én szerelmet vallók magának, maga viszonozni igér, én megkérem a kezét, maga igent mond.

S én éreztem, hogy mikor a bársony feliér kezecskéjét kezembe fogtam, hogy

remegett a maga keze, s mikor magára néztem a szerelemtől megittasulva, maga reám nézett beszédes, édes szemeivel s úgy, de úgy elpirult. S mikor a nézőközönség hatalmas tapsviharja után a színfalak mögé vonulva, megfogtam a maga kezét, csókot leheltem rája s megkérdeztem hirtelen, a viszonzott szerelem sejtelmében:

— Édes Ilona, akarja e jelenetet komolyan venni. Igent mondana az életben is, maga elpirulva, szemeit lesütve azt mondta :

— Igen !

Megöleltük, megcsókoltuk egymást, s boldog vőlegény s menyasszony lettünk s azóta boldog házaspár. Emlészik-é ?

Ilona: (mosolyogva) Emlékszem, hiszen felejthetetlen volt ez este az én életemben is. E percztől kezdve újnak, rózsásnak, boldognak láttam életemet, a maga édes csókja ott égett ajkamon s szivem mélyén én is áldva emlegettem Hamvas Lajos szinműirót, kinek e jelenete alkalmat adott arra, hogy maga engem megkért, s egy boldog szerelmes pár lehettünk.

Ernő: (kis papircsomagot bont ki).

Ilona: (kíváncsian) Kedves Ernő, mi van a csomagban ?

Ernő: Ajándék az én aranyos galambomnak. Hamvas Lajosnak színdarabja, mely a műkedvelő előadáson kéziratban volt meg,, időközben megjelent nyomtatásban. Pár nappal ezelőtt tudtam meg ezt s a mint erről értesültem, azonnal siettem megvenni, a lehető legdíszesebb, legcsinosabb kötésbe tétetni s elhozni magának házassági évfordulónkra. Ezt a színdarabot én életem’ legdrágább kincsének tekintem, mert ennek köszönhetem boldogságomat. Fogja édes

Ilona, lapozza csak benne a harmadik felvonás 15-ik jelenetét, hadd éljem át e boldog este kellemes emlékeit újra és újra.

Ilona: (észrevehetően elsápad s látszik rajta, hogy fel van indulva) Kedves Ernő ne olvassuk most, ne olvassuk.

Ernő: De édes Honám mondja, miért oly izgatott, oly sápadt lett hirtelen.

Ilona: Semmi, édes Ernőm, semmi ok nincs reá.

Ernő: Leolvasom arczárói, hogy valami aggasztja, mondja csak meg nyíltan, őszintén.

Ilona: (habozva) Jól van, de nem fog haragudni.

Ernő: Magára, soha.

Ilona: Jól van, olvassa hát a 15-ik jelenetet.

Ernő: (mohón olvassa, majd felkiált) Igazán különös, hiszen ebbe a jelenetbe nincsen meg az, a mit mi eljátszottunk. Ebben csak annyi van, hogy András azt mondja Erzsikének:

— Lássa aranyom, Erzsikéin, milyen jó lenne, ha minden szerelmes szív megtalálná a maga párját.

A mire Érzsike azt feleli:

— Az isten ucscse, jó lenne.

De hiszen itt hiányzik egészen, a mit mi játszottunk, mikor én szerelmet vallók magának, maga azt viszonozza, én megkérem a maga kezét, s maga azt feleli:

— Igen, tied leszek, a te hű párod, szerető hitvesed, egy ember élten keresztül. Ezt nem értem, hogy lehet.

Ilona: (pirulva) Nos, hallja. A mint a rendező, ki nekem szerető nagybácsim volt, megmondta, hogy maga fogja András szerepét játszani, hirtelen ötletem támadt. Magát