Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-17 / 46. szám
Társa,c5_a,l:r^LL, szépir o d-alm.i és ismer etter j e s z tő Zh_etila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. KBegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................8 kor. Negyedévre...................2 kor. Félévre .........................4 kor. Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 49 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Vasúti indóházunk. (—r.) Lapunk folyó évi junius hó 2-án megjelent 22-ik számában leírtuk, hogy vasúti indóházunk mily siralmas állapotban van s hogy annak állapota valóban már tűrhetetlen. Kimutattuk, bogy a helyiségek a forgalom követelményeinek távolról sem felelnek meg s egészségügyi tekintetben is kifogás alá esnek. Jeleztük, hogy a hivatalos helyiség egyik föoldalfala teljesen megvan repedve és a kidöléshez közel áll. Figyelembe véve azt, hogy a Nagykároly—Mátészalka—Csapi vasút kiépítése küszöbön áll s igy városunk vasúti központ lesz, mert városunkból öt irányban fog vonat közlekedni és a különböző irányban utazni akarók sokszor kénytelenek nehány órát az indó- házban tölteni s az utasok is méltán elvárhatják, hogy egy egészséges, szellös, tágas, magas helyiségben töltsék el azt az időt, a mit itt kell töl- teniök, ne pedig oly helyiségben, mint aminö a mostani, a melynél silányabbat a legutolsó és legkisebb állomáson is alig lehet találni: jogunk van követelni az államvasútaktól, hogy egy korszerű indóházat építsen. Jogunk van ehhez annyival is inkább, mivel a helybeli állomáson naponta húsz személy- és gyorsvonat érkezik és indul, tehát elég szép forgalom van a helybeli indóházban s elég szép jövedelme is van e forgalomból az államvasutaknak. S noha vármegyénk közigazgatásibizottsága már felirt az indóház átalakítása iránt, s maga a kereskedelemügyi miniszter személyesen meggyőződött indóházunk silány voltáról, a miniszter- elnök pedig már régóta ismeri az indóház gyarlóságát, lapunk múltkori felszólalásának csak az volt az eredménye, hogy a hivatalos helyiség főfalán levő repedést kiigazították és az indóházat szépen kimeszellék. Hallunk ugyan beszélni nehány hónap óta arról, hogy igenis át fogják alakítani az indóházat, azonban nem is beszélnek valami csinos indóház építéséről, de sőt az átalakítás tekintetében sem történtek — tudtunkkal — eddig lépések, pedig ha a jövő év folyamán meg akarják valósítani az átalakításra vonatkozó tervet, már most meg kellene tenni az előmunkálatokat. Most már elérkezett tehát az ideje annak, hogy azok, a kik erre hivatva vannak, necsak kérjenek, hanem követeljék a város forgalmának, nagyságának, az egészségügyi és város-szépi- tési szempontoknak megfelelő, korszerű állomásépület létesítését és ne elégedjenek meg holmi tákolással; a vasút alakíttassa át a mostani indóházat tisztviselői lakásokká és építsenek a Kál- mánd-utcza meghosszabbításában egy szép indóházat, ha nem is oly nagyot, mint aminö a szatmári, de az indó- háznak újnak, modernnek kell lennie. Kötelessége az államvasutaknak az, hogy a város emelkedését elősegítse. Városunk nehány év alatt közutakat, aszfaltjárót, villanyvilágítást kapott s ezzel megmutatta, hogy akar és tud is fejlődni, miért is a fejlődés előmozdításához az államnak is kötelessége hozzájárulni; kötelessége ez a kormánynak s különösen a kereskedelemügyi miniszternek, nehogy azt mondják róla, hogy csak azon városért tesz és tesz sokat, a melynek országgyűlési képviselője. Az intézőknek kötelességük figyelembe venni azt, hogy e városban megyei közgyűlések, közigazgatási bizottsági ülések, az Ecsedi-iáp lecsapoló társulat közgyűlései tartatnak, a város a Károlyi grófi család ősi fészke s e család látogatására is sok előkelő em- j bér jön a városba, tehát nem lehet és nem szabad városunkat — mely a magyarosodás terén oly nagy szolgálatot lett a nemzetnek — az állami alkotások mezején mellőzni és még a legszükségesebb középületet is oly nyomorult állapotban meghagyni, atninö- h.en az most van. Ez városunknak határozottan sérelmére van ; s ha a kormány ad valamit egy. .yiáros közönségére, akkor e sérelmet okvetlenül orvosolni fogja. E sérelmet orvosolni kell, ezt követelni jogunk van és követeljük is; s elvárjuk polgármesterünktől, a városi tanácstól, a képviselőtestülettől, választókerületünk országgyűlési képviselőjétől, vármegyénk alispánjától, főispánjától és közigazgatási bizottságától, hogy e sérelem haladéktalan orvoslása tekintetében tőlük telhetöleg mindent el fognak követni. A vármegyei közigazgatási ellenzék. Vármegyénk bizottsági tagjainak egy tekintélyes része már a múlt év folyamán elhatározta, hogy a vármegye közigazgatásának fokozottabb ellenőrzése czéljából egyesülni fog. E czélból minden politikai párt- szinezet nélkül arra törekedett, hogy a vármegye közönségének jól felfogott érdeke minden irányban kielégítést nyerjen. Az ez irányban megalkotandó közigazgatási programmot és szervezeti szabályokat — az alakuló gyűlés határozata szerint — az összehívandó értekezlet elé fogják terjeszteni, addig is tehát, mig a szervezkedést a megalkotandó programúi alapján megindítják, Dr. Böszörményi Emil, Dr. Falussy Árpád, Dr. Komoróezy Iván, Kossuth István, Dr. Kovács Dezső, Madarassy Dezső, Dr. Nemestóthi Szabó Albert, Szőke Sándor és Dr. Vetzák Ede, — a vármegyei bizottsági tagokat f. hó 9-ik napjának délelőtti 10 órájára Szatmárra a „Károlyi“-ház vendéglőjébe értekezletre hívták össze, mely meglehetősen látogatott volt. Az összehívók nevében Dr. Böszörményi Emil nyitotta meg az értekezletet, előadván, hogy a közigazgatási ellenzék nem uj pártalakulás, hanem ugyanazonos az 1903. évben alakult párttal. Annak, hogy a párt majdnem egy év óta nem adott életjelt magáról, oka 1 az időközben történt főispánváltozás, melv- j tői a párt vezető tagjai a közigazgatási állapotok javulását várták. Miután ezen várakozásukban csalódtak, elérkezettnek látják | az időt a párt tevékenységének újra fel- [ vételére. Ezután a Dr. Komoróezy Iván által szerkesztett programrntervezet s a Nemestóthi Szabó Albert által szerkesztett szervezeti szabály-tervezet került felolvasásra. Ezen í tárgyhoz hozzá szólották Szálkái Sándor, Dr. Kovács Dezső és Mártha József. Ezután az értekezlet annak különös hangsülyozásá- I val, hogy a párt jellege szorosan, közigazgatási s az országos politika kérdései müT ARCZ A. A szegény Péter. Irta: Reviczky Irma. Völgyi Péter nem volt már gyerek, de azért még fiatalnak látszott s a szive sem volt öreg. A természete pedig poetikus vala. Azért nem is csoda, hogy olyan gyámo- lailan fráter volt a szegény Péter. Aki mindig a magasabb régiókban jár, az könnyen elveszti maga alatt a biztos talajt. A ki a nőt a teremtés koronájának nevezi, az nem fedezi fel egyhamar a nő gyarlóságát. Ezért mindig pórul járt a szegény Péter. Fiatal korában belebolondult egy szép lányba és feleségül is vette, a mézeshetek után pedig azt tapasztalta, hogy nem maradt hátra egyéb, mint egy házsártos feleség. Nehány évi kínlódás után elváltak. A szegény Péter örült az asszonyos szabadságnak és élte is a világát! A kapukulcs most mindig ott volt a kabátja zsebében, nem dugta el előle az asszony. A korcsmákban dőzsölt és éjfél után már azt énekelte, hogy: „A lámpában eczet cg, eczet ég!“ . . . Pedig csak petroleum égett benne . . . A „fias-tyuk“ a „kávéházból“ hűségesen haza kisérte. És a hold (utolsó negyedében) nem egyszer, kancsal szemmel pislogott reája, mikor hazamenőben egy-egy „utczai csillagnak“ az arczába vigyorgott, hogy: „Te rubintos virágom !“ Éhez már aztán a vén legény a hold is az égi padimenlumon olyan ferde arezot vágott, akár csak a volt — felesége, ha valami turpisságon rajta kapta. No de megunta azt is. Gondolt egyet, elhatározta, hogy újból megnősül. — Lám! még sem lehet rossz, a „Hymen — rózsaláncz!“ ... És volt valahol egy kis leány, aki talán abban az időben született, mikor ő először megházasodott. A kis lány az apját nem ismerte. Az anyjáról is csak annyit tudott, hogy az ö születése után meghalt. Falun nőtt fel szegény embereknél. Midőn Péter e gyermeket meglátta, mindjárt belebolondult. Terka szép hajadonná fejlődött. Péter szerette fehér virág arczát, barna őzike szemét. Ezek a szemek örökös kérdőjelnek tűntek fel előtte, mintha csak azt kérdezték volna tőle, hogy mi az élet'? És ő alig várta a perczet, hogy megmondhassa azt neki . . . A legszebb költeményeit neki irta és a leány áhítattal olvasta a lángoló verseket. Igaz, hogy nem értette meg gyönyörű verseinek mindegyikét, de azt érezte és tudta jól, hogy ő a költőnek a mindene és e gondolat a leányka szivét örömmel töltötte el, oly jól esett neki a tudat, hogy van valakije, aki őt — az árvát — melegen szereti. És aki azt mondja neki, hogy: „Elképzelem virág nélkül, Dal nélkül a kikeletet, Hófelhőkkel viharozni Lombos fák zöld sátra felett.“ És tovább : „Elképzelem az égboltját Nap nélkül és csillag nélkül, Osszefogyni délnek szivét Hideg éjszak zord jegétül.“ Végre pedig : „Elképzelek mindent, a mi Volt, van és lesz a világon, De nélküled el nem tudom Képzelni a boldogságom 1“ Oh hisz még Terka sem képzelte volna magának el Péterje nélkül a — boldogságot. Péter meg úgy érezte, hogy minden sötétségbe borul körülötte, ha a leány nincs oldalánál. Egyik és a másik is erősen hitte, hogy egymás nélkül nem lehetnek. Egyszer tudja az Isten miért, darab időre válniok kellett. Terkáék elutaztak, másik városba mentek lakni. Érzékeny volt a búcsú. Mikor végre elég volt a csókból, jöttek az esküdözések. „Tied vagyok Péter, — te vagy az életem boldogsága és ha meghalok, a lelkem az nálad marad örökre !“ Maga a napsugár is mintha ravaszul mosolygott volna e szavakra, de Péter ezt nem vette észre a boldogságtól és szentül hitt a kis leánynak. Nem volt nap, a mikor nem Írtak volna egymásnak, hosszú, nagyon hosszú levelet, melyben jövő boldogságukat festették le. És a költő nem egy üzenetét rábízta a fecsr kékre, ezt is: ! „Fecske-madár vidd el hozzá, Mondd meg neki: szeretem, A szivemet, szerelmemet Rejti rózsa-levelem. Csókolja meg hogyha szeret, Ha nem szeret — tépje szét: Vele tépi a szivemet, A szivemnek szerelmét.“ No de ha szerette. És olyan álom-életet éltek, mely boldogabb, mint nagyon sok valóság. Péter Terka fényképét a szivén hordta és csak az Isten a megmondhatója, hogy napjában hányszor nézte, sóvárogva, hányszor csókolgatta. Az a kis hajfürt a talizmánja volt. Péter nem félt a jövőtől. Tudta, hogy a leány az övé, az nem lehet senki másé. Szegény Péter mégis csalódott. Ez volt az ö átka, az a léha üres poézis! Nem ismerte a nőket, hajh pedig Terka is, — ez a szőke falusi libácska, —• sem volt jobb a — „diáimé vásznánál“ . . . Mikor a sors útjába hozott egy másik embert, akinek karcsúbb volt a dereka, feketébb a haja, tüzesebb a szeme, érczesebb a hangja, hízelgőbb a szava, elfeledte a szegény jó öreg Pétert. Annyira elfeledte, hogy szakított is vele. Nem volt annyira
