Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-10 / 45. szám

TsurssLcLailrso.!, szépirocialrai és ismexetteijesztő HzLetila,p>.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEKÍKÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

i

* - ~ '

Előfizetési árak:

Egész évre.........................8 kor. ! Negyedévre...........................2 kor.

Félévre

.....................................4 kor. || Egyes szám...........................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

A drágaság.

Sok szó esett már arról, hogy az ez idei szárazság által bekövetkezett drágaság ellen miként kellene véde- j kezni, miként volna lehetséges a szegényebb néposztály megélhetését meg-1 könnyíteni. Különösen a fővárosban tartatott több rendbeli értekezlet a drágaság ügyében. De sajnos, életrevaló eszméről, mely követésre méltó lenne, nem nyertünk tudomást. Ezen lényeges és — mondhatni — nagy fontosságú kérdés megoldatlan maradt. A kérdéshez hozzászóló kereskedők, mészárosok és sütömesterek inkább csak saját érdekeik megvédésére irányuló nyilatkozatokat tettek, de a drágaság megakadályozására, vagy legalább annak enyhítésére lényeges indítványuk nem volt.

Ha a fővárosi nagy értekezleteknek sem volt semmi jótékony eredménye, miért indítványozzuk mi, hogy hatóságunk, vagy intéző köreink ülésezzenek, értekezzenek a szóban forgó ügyben, hiszen előrelátható, hogy a kívánt eredmény el nem éretnék. Pedig valóban reánk férne, ha olcsóbban kapnánk a húst, lisztet, tejet, tojást és zöldségféléket, mert ezen fontos élelmi czikkek árai az utóbbi hónapokban olyannyira felszöktek, hogy fizetőképességünket nagyon is próbára teszik. Ezen czikkek árusítói jól tudják, Tiogy reájuk vagyunk utalva s ha az árak ellen merünk szót emelni, még gorombaságot kell tőlük zsebre- vágnunk.

A tej, tojás és aprómarha drágaságának még van valami alapja, mert tudjuk, hogy ezen évben takarmány és tengeri vajmi kevés termett, tehát a fejős-tehén és apró marha tartása a gazdáknak sokkal több költségükbe kerül, mint a megelőző években. De alaposa panaszunk mészárosaink ellen. Köztudomású ugyanis, hogy a takarmányhiány miatt az élömarha ára országszerte nagymérvben csökkent s a marhahúst mégis majdnem oly árban kapjuk, mint hónapokkal ezelőtt, sőt e tekintetben' még rosszabb helyzetbe jutottunk, mert a kisebb adagban vásárolt hús jó része csontból és élvezhetőn pótlékokból áll, — egy kilogramm húsnak alig felerésze használható. S ha kifogást teszünk a minőség ellen, azt nyerjük feleletül, hogy „ha nem tetszik, tessék más mészárostól vásárolni“, — ahol szintén hasonló kiszolgálásban és elbánásban részesülünk. Nagy méltatlankodással még meg szokták jegyezni azt is, hogy ők a csontért és más kevésbé élvezhető húsrészekért is pénzt adtak, de azon körülményt, hogy mennyit adtak és hány százalék a nyereségük, — bölcsen elhallgatják. Nem ritka eset az sem, hogy ha az ember kisebb adag húst akar vásároltatni a rendesnél, megtagadják a kívánt adag kiszolgálását, vagy azt a gúnyos kérdést intézik a küldönczhöz, hogy „talán bizony vendégetek van, hogy olyan nagy lakomát akartok csapni.“

Hát igazán nem szép mészárosainktól, hogy a nagy közönség tehetetlenségét saját javukra és előnyükre annyira kihasználják, sőt ha nagyobb adagokban nem vásárolhat, még ki is gúnyolják.

ügy tetszik nekem, mintha elvül tűzték volna ki maguknak, hogy a többi élelmiczikkeknél mutatkozó ár- külömbözetet összegezve, hárítják át a húsfogyasztó közönségre, t. i. hogy csak ők ne érezzék a lisztnél, tejnél és zöldségféléknél mutatkozó áremelkedést, a mi az általános szűk termés által inkább indokoltnak tekinthető. Meggondolhatnák mészárosaink, hogy a többi iparos, kereskedő, tisztviselő s más szellemi munkája után élő családapa nincs abban a helyzetben, hogy productiójának árát a rendesnél magasabbra szabja s az által a mai drágaságot ellensúlyozni tudja.

Egy pár czipönek, vagy csizmának, egy öltözet ruhának az ára most sem több, mint volt az általános drágaság •beállta előtt, sőt a szegény favágó sem kér többet egy köbméter tűzifa- vágásért, mint a múlt évben, mikor a burgonyát, paszulyt, káposztát sokkal olcsóbban szerezhette be, mint ma.

Kérdezem most mészárosainktól, hogy a midőn látják és tudják, hogy a társadalom minden osztályához tartozó embertársaiknak meg kell elégedniük productumaik után annyi tiszta haszonnal, mint rendes viszonyok között, — miért kívánnak kizárólag csak ők több nyereséghez jutni s maguknak mintegy kiváltságos helyzetet vindikálni? Vájjon helyesen és jogosan cselekesznek-e, tudják-e eljárásukat alapos okokkal indokolni ? Én úgy vagyok meggyőződve, hogy nem. •

A midőn halljuk, hogy egyik-másik vidéki városban és községben a húsárak 25—30°/o-kal csökkentek, — igazán méltó a mi zúgolódásunk városunk mészárosai ellen, mert eljárásuk

— enyhén kifejezve — nem egyéb kapzsiságnál s a közönség türelmével való visszaélésnél. De ne higyjék azt, hogy teljesen reájuk vagyunk utalva, mert könnyen magukra maradhatnak.

Ha nem is sikerül húsfogyasztási szövetkezetét alakítanunk, de sikerülhet az a már korábban felvetett terv keresztülvitele, hogy több család közös elhatározással, közös akarattal hússzükségletét a szomszéd községből szerzi be, különösen most, midőn a hidegebb időszak bekövetkezett. S ha ezen eszmének kezdetben csak 20—30 család lesz is pártolója, később ama szám szaporodni fog, csak a közönség a húsárak és minőségek közötti különbséget megtudja és tapasztalja.

Óva intjük tehát mészárosainkat

— a saját jól felfogott érdekükben is

— hogy ne álltassák magukat azon téves hittel, hogy a hús árát saját maguk állapíthatják meg s városunk közönsége kényszerítve van önző elhatározásuk előtt meghajolni. Elégedjenek meg annyi haszonnal, mint más iparosok s az általános drágaság súlyát ne igyekezzenek magukról a húsvásárló közönségre áthárítani, nehogy később maguk bánják meg. Szóval ne feledjék azt a közmondást: „Élj te is, de hagyj élni mást is.“

TARCZA.

Estharangszó kondul.

Irta: Vári/ Ferencs:.

Estharangszó Icondul a szomszédfaluba’

Ha hozzátok megyek, megugat a lcutya;

Vén anyád is morog, de eb a ki bánja,

Azért is szeretlek falu legszebb lánya.

Azt mondják: nem nekem nevelt anyád téged, Gazdag ember fia lesz a vőlegényed.

Négy lovas hintával jön érted a násznép, Cserepes nagy kőház selyem ágya vár rég.

Lent az alsó végen van az én kis házam, Rózsafa virágzik árnyas udvarában.

Hiába vár téged a nagy kőház ágya,

E kisháznak leszel legszebbik rózsája.-►35-*Az oltár előtt.

Irta: Bállá Jenő.

II.

Darvas a mikor az irodafőnök ur szobáját elhagyta olyan volt mint a fal. Érezte, hogy ez az ö munkája. A leány betegsége a sok szenvedéstől keletkezett, a melyet Ilonka

! kiállott a mióta megszakította vele a viszonyt.! Lelkimardosása olyan annyira bántotta Darvast, hogy nem volt sem éjjele, sein nappala.

| Szerette volna, ha lett volna ereje ahhoz, j hogy bevallja Bozonyainak a valóságot, hogy elmondhatná, mikép Ilonka életét még meg- j lehetne menteni, ha az lenne a férje, akit Ilonka szeretett ez ideig és hogy az a valaki ... ö lenne ... Darvas ! Már megindult az irodafönük ajtaja felé, hogy őszintén be-1 vall mindent amint van, de erőt vett magán j újra és lemondva eme szándékáról vissza ment az irodába.

így vergődött és tépelődött mindegyre Darvas, mig egy napon elhatározta, hogy mégis csak bemegy Bozonyaihoz és föltárja előtte a dolgok állását. Ünneplőbe öltözött és elhatározta, hogy bemegy, elmond mindent és a végén meg fogja kérni Ilonka kezét. Beérve a hivatalába, azonnal nem j mehetett föl Bozonyaihoz, mert ő csak egy | óra múltán fogadta a vele beszélni kívánókat. Alig volt tiz óra, sietett föl a félemeletre. Benyitva az ajtót a szolgát nem találta ott, ezért hát kopogtatás után benyitott az irodafőnök szobájába és majd kővé vált, amikor Bozonyai helyett, annak helyettesét találta ott.

— Hogy is hívják önt?. . . kérdé ridegen a helyettes.

— Darvas Géza doktor vagyok . . . hebegett Darvas.

— Ah, örvendetes hirt kell önnel tudatnom, ime a hivatalos lap mai száma, olvassa el, külömbcn a miniszteri leírás is itt van . .. Dr. Darvas Géza a . . . . minisztérium .... hivatalához fogalmazóvá kineveztetett.

Darvast ez a hir teljesen leverte a lábáról. Máskor örvendett volna neki, ma azonban Bozonyait nem találva, teljesen le- verőleg hatott rá a hir, mert azt gondolta, ezt az előléptetést neki köszönheti és Bozonyai intézte úgy a dolgot, hogy a kinevezése az ő szabadságolása után jusson Darvas tudomására és úgy gondolta Darvas, hogy Bozonyai esetleg mindent tud. i — Tehát a méltóságos ur megkezdte a szabadságát. . . koczkáztatta meg a kérdést Darvas.

; — Igen . . . ma reggel kezdte meg és talán egy hóig lesz szabadságon, felelt a helyettes.

*

Bozonyai Olaszországba ment családjával és mint gazdag ember, mindent elkövetett, hogy leánya egészsége mielőbb helyre álljon.

Az első héten a fővárosból utánna küldött postával kapta meg a hivatalos lapot is, a melyben a kinevezéseket olvasva, szemébe tűnt Darvas Géza neve.

— Hát végre, mégis csak elérte a czél- ját! ... mondá örvendve Bozonyai és a lapot oda mutatta nejének aki leánya ágya szélén ült.

— Hát ez a te kedves embered, a te jobb kezed volt. Szép tőled, hogy örvendesz egy alantosod előhaladásán ... mondá Bo- zonyainé.

Ilonka, aki elszenderedett figyelmessé lett atyja és anyja beszélgetésére és föl- nyilva szemeit kérdé, miről beszélgettek?..

Mikor Darvas nevét hallá és annak előléptetését, teljes nyugodtsággal vette tudomásul a dolgot, de magában örvendett ő is

és talán jobban mint atyja és anyja. Ilonka állapota a kiváló gyógykezelés és jó levegő folytán teljesen helyre állott és pár hét alatt annyira javult, hogy aki látta akkor a mikor beteg volt, nem ismert rá, ha újra találkozott vele. Volt a városban a hol Bo- zonyaiék tartózkodtak, egy magyar mágnás is, aki fiatal ember lévén, katonatiszt, idejött üdülni, mert leesvén a lováról, lábtörést szenvedett. A katonatiszt állapota is már annyira javult, hogy teljesen jól érezte magát és naponta sétákat tett a városka utczáin. így találkozott egyszer Bozonyai- ékkal és követte őket egészen a lakásukig. Másnap találkozott Bozonyaival a fiatal gróf egy kávéházban és itt összeismerkedett vele és megkérte, hogy további látogatásokat is tehessen. Az ismeretségből aztán az lett, hogy Ilonkát megkérte a gróf és bár Ilonka nem volt valami nagy szimpathiával a gróf iránt, de beleegyezett a leendő házasságba és már visszafelé a fővárosba úgy jött Bozonyai Ilonka —• mint X gróf menyasszonya, akit a gróf egész utón nem tudott eléggé figyelmességével elhalmozni. Bozonyai és neje pedig boldogok voltak, hogy leányuk nemcsak egészségesen, de immár mint menyasszony tért vissza velük egyetemben. A házasság napja kitüzetett és rövidesen meg is tartatott.

*

Múltak az évek, Ilonka boldognak érezte magát, mert férje mindenkép csak kényeztette és a legnagyobb szeretettel halmozta el. Egy napon azonban a család anyagi helyzete kezdett rosszra fordulni, mert az öreg gróf annyira tönkre jutott, hogy nem győzte tovább fiát, — aki még egyre pazarul