Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-11 / 6. szám

TársacLalam-i, sz^é'plroö.a.lrm.i és isirLeretterjesztő Ih-etilarpNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjeleli minden csütörtökön.

Egész évre Félévre . .

Előfizetési árak:

. 8 kor. Negyedévre . 4 kor. Egyes szám

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

2 kor. 20 fill.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

A szinkör ügye.

E lap hasábjain már foglalkoztunk a szinkör ügyének kérdésével.

Megismertettük a polgármester előterjesztése alapján a rendelkezésre álló anyagi eszközöket s azokat a terveket, melyek az építendő szinkör helyére nézve felmerültek.

A képviselőtestület a múlt vasárnap ismét foglalkozott a szinkör ügyével s ez alkalommal az építés helyéül tervbevett Strósz-féle telekre nézve a határozat nem volt kedvező s úgy látszik, a képviselőtestület többsége nem is lesz hajlandó a telek megvételének ügyét magáévá tenni.

Mielőtt e tekintetben a magunk véleményét kifejtenék, tisztában kell lennünk azzal, hogy a szinkör megépítésének kérdése elhalasztó atatlan, városunk jól felfogott érdekében sürgős és ha akadnak olyanok, kik mégis azt emlegetik, hogy építeni felesleges, azok egyszerűen városunk jóhirnevé- nek rovására beszélnek.

Lehet, hogy vannak egyesek, kik nem tartják szükségesnek azt, hogy városunkban színtársulat is működjék, el lehetnek nélküle, de hogy egy, a nemzetiség lakta vidéken mintegy a magyarság végváraként őrködő város lakosainak többsége egy magyar színtársulatnak otthont adni ne tudjon: Nagykároly városáról, mely elöhaladása, fejlődése tekintetében az áldozatoktól sohasem riadt vissza, azt feltételezni sem engedjük, hogy a szinkör építésének kérdésében akadékoskodjék. —

Nagyon rósz bizonyítványt állítanánk ki magunkról.

Mert tessék meggondolni, miszerint szinielöadások tartására alkalmas helyiségünk nincsen. A polgári olvasókör nagyterme az egyedüli helyiség, melyben nagy szorongva elfér egy nagyobb társaság, de nyáron, szinielöadások tartására, hogy mennyire alkalmatlan, azt mindenki tudja, a ki a múlt évi tűz után kénytelen volt egy pár szinielö- adást abban végigkinlódni.

Hogy az építést a fentemlitett szempontokon kívül még városunk anyagi érdeke is megköveteli, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy jelenleg 12,000 korona állami segély van kilátásba helyezve, melyet hogy most megkapunk, bizonyos; de hogy a jövőben mikor és mily mérvben kaphatnék meg, az bizonytalan, sőt kétes.

Sajnos, anyagi viszonyaink miatt arra sincs kilátásunk, hogy a szinkör ügyét a szálloda kérdésével kapcsolatosan oldhassuk meg, mert bármennyire is igyekszik polgármesterünk valóban: mizerabilis szálloda-ügyeinket is rendezni, jóakarata és igyekezete aligha fog sikerre vezetni, mert anyagi viszonyaink még a szállodákénál is gyatrábbak.

De Debreczeni István polgármester megmutatta azt is, hogy az állami segély igénybevételével pótadó emelkedése nélkül meglehet építeni a színkört; kijelölte azokat a rendelkezésre álló alapokat, melyek fedezni fogják az építési költségeket, s eltekintve attól, hogy a szinikerületbe történt belépés

folytán erkölcsileg is kényszerítve vagyunk az építésre, érthetetlen dolog, miért kell huzni, halogatni ezt az ügyet akkor, midőn augusztusra már annak az épületnek készen kellene állnia.

A mi az építkezés, illetve a szinkör elhelyezésének kérdését illeti, a magunk részéről helyesnek tartjuk, ha a takarékosság elvét hangoztatjuk.

Habár szépészeti szempontból mindenesetre czélszerübb lett volna a Strósz-féle teleknek megvétele, de másrészről — bármily kedvező fizetési feltételek mellett is — 20,000 koronát csupán a telekért kiadni sok, s ha a képviselőtestületben e tekintetből folyó- lag vonakodás észlelhető, nehézmény- leni sem lehet.

Midőn e lap hasábjain ismertettük azokat a terveket, melyek a nyári szinkör elhelyezésére nézve felmerültek, említettük, hogy a régi szinkör helye j a régi kaszinó tulajdonát képező telek is egyik alkalmas hely volna erre a czélra.

Kifogás gyanánt említettük, hogy ez a hely kissé félreesik és szépészeti szempontból sem lenne előnyös.

Most azonban mégis kénytelenek vagyunk erre a tervre visszatérni.

Igaz, hogy egy kis utczába, félreeső helyen fekszik ez a telék, azonban alig pár lépésnyire a legforgalmasabb helytől a Kölcsey-utczától, úgyszólván a város közepén.

A közönség már teljesen megszokta ezt a helyet. Évek hosszú során keresztül járt oda a színkörbe, s ha felkereste a régi, rozoga színkört, bizonyára a nagyobb kényelmet és biztonságot nyújtó uj színkört is még fokozottabb pártfogásában fogja részesíteni.

Egyik föoka volt a látogatottságnak az is, hogy a szinkör vendéglő helyiséggel volt összekötve, s a szinielöadás után igen kényelmes volt ott helyben megvacsorázni, esetleg zenét hallgatni, a nélkül, hogy kellemetlen idő esetén hosszabb utat kellett volna e czélból megtenni. Ha a szinkör ott épülne fel, a közönség ezt az előnyt nem veszítené el.

Maga az építkezéshez szükséges s rendelkezésre álló telek teljesen elegendő. Nincsen épületek közé beékelve, a mi ismét tűzbiztonsági szempontból igen lényeges kérdés. Elegendő hely maradna egy csinos kis parkra s ez az építkezés valószínűleg maga után vonná a város ama részének fejlődését is, mely különben is természetszerűleg fejlődni van hivatva.

Legutoljára említjük, a mi a kérdés megoldásánál a legfontosabb, az anyagi kérdést.

Ezt a telket úgy tudjuk 5—6000 koronáért meglehetne a tulajdonos kaszinótól vásárolni. Hát mindenesetre meggondolandó, hogy pusztán telekért 15 — 16000 koronával többet adjunk-e ki, vagy nem, akkor, midőn ezt az összeget sok minden egyébre felhasználhatjuk ?

Nem egyesek, sem a tulajdonos kaszinó, hanem egyedül városunk érdeke kívánja, hogy ezt megfontolás tárgyává tegyük.

TARCZ A.

Kaffka Margit versei.

(Lampel. Nagy 8. rét. 82. 1. Ára 3 korona.)

— Irta : Varjas Endre. —

Nem uj jelenség, hogy az érzések gyermeke — a nő — lantot vesz kezébe és elzengi szivének titkos sóhajait. Fájdalmat és örömet, bús tragédiát és édes szerelmet oly erősen és állandóan, mint a nő, nem érez a férfi. A nő csupa szív, megkapja minden. És inig a férfi el sem komolyodik, hányszor hullanak könnyek az ő szeméből. Csodás érzései vannak, még gondolata sem más, mint érzés. Nem csodálni való tehát, ha költővé lesz, sőt az lephet meg inkább: miért van a lantnak oly kevés Sapphója. És ma, a mikor az anyagias felfogás annyira hatalmába ejtett mindenkit, a mikor az érzések szinte kivesztek, vagy hazugok: szinte jól esnék, ha valaki feltárná azt a világot, a hol a szív uralkodik egyedül, az ő meleget árasztó nagy szerete- tetével. A férfit jobban elragadta a modern kor anyagias láza, mint a nőt, a ki érzéseivel egy szebb világhoz van kötve. Ezért is csendülnek meg mai lyránkban hamis hangok, a melyek okozták azt, hogy főkép az alanyi költészet szinte hitelét vesztette, mert üres és hideg a maga kiszámított, csinált érzéseivel.

Zengő harsona fújta riadóját kétszer is, hogy megjelent a várt Sappho. Reménylő örömmel vettük kezünkbe először Beck Blanka, majd Erdős Renée verses könyvét, fájó és

erős csalódással kellett letennünk. Mindkettő idegen világból szólt hozzánk idegen hangon, sóvárgó, lázban epedő érzékiséggel. Ám szennyes vágyak fellobbanása se a „nő“ tisztaságos lelkét nem tárja elénk, se a „költészet“ nagy nevét nem érdemli meg.

Most halkan, észrevétlenül, szinte igénytelen köntösben, ismeretlen névvel kél elő a homályból egy uj költőnő. Megállít utunkban. Van valami a hangjában, a mi belopja magát a szívbe. Zengése újszerű, melódiás. Álmokat idéz fel, borús sóhajokkal sző körül, eltemetett könnyeknek nyit utat, fájó és bús emlékek sírjai közé visz merengeni s visszaálmodni a megszakadt áRnokat. Lantján nincs sok húr, de a melyiket megüti lágy ujjúval, sokáig visszhangzik lelkűnkben. Körülfon ezzel a halk, megejtő énekkel s kiváltja belőlünk azt, a mit önmagunk előtt is titkolunk. Dalokat hallunk a messzeségből, sokszor homályosan, sejtelmesen, de mégis végigérezzük mind. Igézetes varázs van ezekben a méla akkordokban; megejtenek, mint Lenore dala, j a múlt homályos emlékeinek felszálló ködével borítanak el s könynyel fátyolozzák be szemünket.

Egy fiatal, de sokat végigérzett és végigszenvedett szív nyilatkozik meg e bús dalokban határozott és erős költői tehetséggel. Öntudatos, rostáló kritikával vannak megválasztva a kötet versei; egyet se találunk, a melyet költője át ne szűrt volna lelkén, mindegyikben ott van egy darab vergődő szivéből. Négy cyklusba foglalva 34 változatos thémáju verssel találkozunk, de a hangulat egységes, ez fonja össze az ellentétes tárgyú költeményeket. Mintha mindegyik felett egy bús, komor őszi nap felhője borongana.

Költőjük határozottan lyrikus. Bár a kötet jó része elbeszélő irányú, stylusa mindegyiknek erősen alanyias. Legjobban kitetszik ez az első cyklusból, a mely felötlő finomsággal, vonzó egyszerűséggel, de mégis kitetsző ellentét-kereséssel a nép világából veszi tárgyát. Ám csak a tárgy s a milieu népies, a hang nem elbeszélő s a megnyilatkozó érzés nem a nép lelki világából merített. Megfigyelései jók ugyan, de nem teljesek.

Mikor történetet beszél, jobban hallgatunk a mesélőre, mint magára az eseményre. Ezt épen nem hozzuk fel, mint megrovandó hibát. Annyira leköt a hang lágysága, meg- részkető, elcsukló érzelmessége, hogy ezzel a történetbe vegyitett alanyisággal csak nyernek érdekességükben apró meséi. Mintha melodráma volna minden története. A zenét a hang szolgáltatja, a melyet megismerünk, merengve hallgatunk és sokszor szomjasan figyelve, inkább ebben a kifejező, melódiás hangban gyönyörködünk, mintsem a regében.

Történetei közül három csodásán megkapó, j Az egyiken (Magdolna) rajta van a Biblia fönséges zománcza. Egyik legművészibb da- j rabja ez az egész kötetnek. Pár szóval oly j élénk jellemzést ad mindegyik szereplőről s oly erős világításban állítja elénk ; felfogásában oly egyéni s befejezésében annyira várat- ; lanul fordulatos, lüktető; drámai és erős | lélektani mozzanatokban oly bővelkedő, színes kép, hogy nem habozunk költészetünk java kincsei közé sorolni. A másik két epikai darab (Legenda, Tó-mese) érték tekintetében messze elmarad ugyan a Magdolna mellett, de mindkettő oly színes, egyik a mesék nyelvén elmondva, a másik keletnek pompázó fényével, bűvös illatával telítve s mindkettő

megejtő naivitással elregélve, hogy hívőkké, gyermekké válva ámultán, édes gyönyörrel hallgatjuk a bús mesét.

Legkevésbbé változatos, de vonzó, hangulatos az utolsó cyklus: Ego sum, a melyben magát adja, lelkét festi. Sejtelmes borongás ül a szivünkre, mikor ezt a tompa, fájó hangot halljuk, mely úgy hat ránk, mintha kriptából hangzanék felénk búsan, panaszosan. Elült fájdalmak hangtalan jaja szakad fel ezekből a versekből, ügy hat ránk, mint az a pillanat, a mely egy velőtrázó sikoltás után áll be. A sikoltást nem halljuk, könnyeket nem látunk, de érezzük, hogy mérhetetlen fájdalommal állunk szemben, a mely annál vigasztalanabb, mert sehol semmi reményt keltő fény. Sejtelmes és félelmes homály borit el, szivünkbe valami fojtogató, merev, megmagyarázhatatlan sajgás és félelem markol, mintha fényes napvilágról góth boltivek mystikus homályába lépnénk . . . Mennyi fájdalom, a reménytelenség bús, virágtalan mezői, rejtett sóhajok, epedő vágy, süvöltő vád, tompa kétségbeesés! Mindez együtt nyom le. Nem tudunk felkelni, fel- léiekzeni.

Leírni ? Olyanforma ez a fájdalom, mintha az álmok s a vágyak teljességében érte volna egy hirtelen villámcsapás, a mely egyszerre mindent megsemmisített. Ezért olyan vigasztalan és kopár körülötte minden. Érzi örökké ezt a veszteséget, megremeg beléje agya, szive, teste s mintha a nagy reménytelenségben merevvé, keserűvé válnék. Maga nem tört össze, de mintha kővé vált volna. S talán önmaga okozta mindezt! F'élve csendül meg ez a kínzó önvád az ajkán, a mely elébe tárja, fülébe súgja, a miket megálmo-