Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-18 / 33. szám
Xáxsa,d.s.lxr3.i, 3Z©25iroö_a.lxxxi és isrzeietterjesztő ixetila-p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Negyedévre...................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. jj Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Főgimnáziumunk értesítője. A városunkban létező nyilvános tanintézetek évi értesítőiről rendesen be szoktunk számolni olvasóinknak, mert alig van valami fontosabb és figyelemre méltóbb, mint az ifjúság elöhaladásának szemmeltartása, s e tekintetben az intézetek részéről kibocsátott értesítők szoktak az eredménynek hü tükrei lenni. Hogy főgimnáziumunk értesítőjével jelen alkalommal nem a megszokott rovatban, hanem e lap élén foglalkozunk, annak oka az, hogy az intézetnek ez idei értesítőjében oly jelenségeket látunk, melyek megérdemlik, hogy ez ügyet a legkomolyabban szóvá tegyük. Nem hisszük, hogy főgimnáziumunk történetében oly csekély eredménynyel találkoznánk még, mint a milyent a lefolyt év tanulási eredménye felmutat. Valóban aggodalomra ad okot az, hogy ifjaink az iskolát nem a jövendő élet előkészítőjének, nem az életben szükséges ismeretek megszerzésére szánt lépcsőnek, hanem úgy látszik, egy oly kényszernek tekintik, melyen át kell úszni, mert másképen nem léphetnek kenyeret adó pályára. Nap-nap után felhangzik a panasz, hogy a tudományos pályákra az ifjúság oly számban tódul, hogy a proletárizmus már a legnagyobb mértékben kifejlődött. — Diplomás emberek oklevéllel kezükben nyomorognak, dijno- koskodnak és sokszor eredeti hivatásuktól eltérítve, valami kis hivatal TARCZ A. Utijegyzetek a Székelyföldről. Irta : Bakó Bálint. Már sok alföldi városban a „Székely egylet“ megalakult. Én is szeretnék Nagykárolyban annak megteremtője lenni, de miután ahhoz magam gyengének érzem, azt László Gyula marosvásárhelyi iparkamarai titkár ur biztató szavaira csak kezdeményezem, a tért mások javára fenntartom. Most egy pár napi utazásomból jegyzeteket készítettem, melyekkel jelezni kívánom az egylet czélját, melynek köre volna Svájczot, Tirolt, Stájerországot ellepő turista sereg és ezrekre menő külföldi fürdőző és utazó közönséggel előbb Erdély és föképen a székelyföld nevezetességeit ismertetni meg, mely által a látogató közönség odairányitásával és a természeti kincsek kiaknázása révén épen olyan állandó jövedelemhez jutnának székely' atyánkfiái, mint a svájczi, tiroli és más külföldi lakosok. De hogy is veszi ki magát, ha a magyar fiatal turista vagy más utazótól Svájezban, Tirolban vagy Párisban egy tudós megkérdi: mondjon valamit a Torda hasadékáról, a Vöröstoronyi szorosról, Borszékről, Tusnádról, az Almási barlangról, a Székelyföldről, mely felér Svájczczal — nem tud szólani, hazáját nem ismeri, a helyett a külföldet bújja, pénzét ott költi el, mig a magyar Amerikában, a székely pedig Romániában éhen vész el. pár száz forintjával kénytelenek megelégedni, hogy azután egész életünkön keresztül szaporítsák a sorsukkal elégedetlen egyének számát, megbánva azt is, hogy valaha annyi fáradtságot s anyagi áldozatot fordítottak diplomájuk megszerzésére. Minduntalan felhangzik a figyelmeztetés a szülőkhöz, hogy gyermekeiket ne akarják minden áron a tudományos pályára szorítani, középszerű tehetségű gyermekeik kedvét ne vegyék el az iskoláztatás által más pályáktól, hol esetleg jobban boldogulhatnának, mindezen figyelmeztetések daczára ma is oly tultengés mutatkozik, különösen a középiskolai tanulók számában, mely sehogy sem mondható egészséges állapotnak. Főgimnáziumunk értesítőjéből is azt az impressziót merítjük, hogy városunk ifjúsága nem áll azon a nívón, melyet a középiskolai tanulóságtól megkövetelni lehet és kell. Oly csekély tanulási eredmény után, melyet a lefolyt iskolai értesítő felmutat, nem sok reménynyel biztathatjuk magunkat a jövőre nézve, különösen ha látjuk, hogy épen a középső osztályokban legszomorubbak az állapotok. De beszéljenek maguk a statisztikai adatok. A lefolyt iskolai tanévben beiratkozott összesen 315 tanuló, — jóval kevesebb mint az előző években. Vizsgálatot már csak 277 tanuló tett, kik közül városi 210, vidéki 67 tanuló volt. Évközben kilépett 33 tanuló, beteg volt 2. A tanulás eredményét tekintve: minden tárgyból jeles volt 11, » t. jó „ 20, „ „ elégséges „ 159, egy tárgyból elégtelen 36, két „ „ 18, több „ „ 33. Ezek a számok valóban igazolják aggodalmunkat. Nem elszomorító állapot-e az, hogy 277 tanuló közül 159, tehát több mint a tanulók számának fele, úgyszólván csak átuszták az iskolát s a 277 közül mindössze 31 ifjú akad olyan, kik megfelelő szorgalmat és képességet tanúsítottak. Egészséges viszonyokra mutatnak ezek ? De ha azt nézzük, hogy például a negyedik, ötödik, hatodik osztályokban jeles tanuló egy sincsen, jó tanuló is csak elvétve akad, s az érdem-! sorozat csupa 3-as és 4-esböl áll, felmerül a kérdés, hogy ily eredmény mellett hogyan fognak ezek az ifjak felsőbb osztályokba kerülni s hogyan kerültek fel a mostani osztályokba? Akkor, midőn egy nagy csomó elégséges mellett a negyedik osztályban 33 tanuló közül 12, az ötödik osztályban 29 tanuló közül 11, a hatodik osztályban 20 tanuló közül 7 tanuló, a három osztályban tehát 82 tanuló közül 30 meg is bukott, joggal kérdezhetjük, mit miveitek ezek az ifjak az alsóbb osztályokban és a lefolyt tanévben ? S ha tekintjük a többi osztályokat, mindenütt ezzel a sajnos jelenséggel találkozunk, habár nem oly nagy mértékben, mint ebben a három osztályban. Az előző évi értesítők nyomán azt látjuk, hogy nem egy olyan ifjú, a ki az alábbi oszályokban tiszta jeles volt, most már elégséges osztályzatot is nyert. Név szerint megtudnók nevezni őket. Mi az oka ennek? Az ifjúság szorgalma csökkent-e meg ennyire, vagy a tanítás módszere változott-e meg ? Mi azt hisszük mind a kettő. Korántsem akarunk az intézet belső ügyeibe avatkozni, mert ehez jogunk nincsen, de az értesítő a nyilvánosságnak van szánva s ezt megbírál ni a sajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége is. Lehet, hogy az ifjúság nem fejti ki azt a szorgalmat, melyet tanúsítania kellene. De úgy látszik másrészről, hogy vagy a múltban mm nyerte meg 1 azt a kellő alapot, a melyen haladva, a. felsőbb osztályokban a tőle követeiteknek megfelelni tudna, vagy pedig a tanár követel sokkal többet az ifjútól, mint amennyit kellene követelni. Másképen nem vagyunk képesek magunknak megmagyarázni azt a hanyatlást, melyet a tanulás terén tapasztalnunk kell. Ha a felsőbb osztályokban mutatkozik nagymérvű visszaesés, ezt elfogadjuk és megértjük. De hogy épen a középső osztályokban mutatkozik ily visszaesés, hol az ifjúság még inkább gyermeknek mondható, könnyebben hajlítható, — ez mindenesetre szomorú jelenség. Főkellék volna hát Erdély és a székelyföld megismertetése. S hogy csak egy parányi fogalma is legyen az ott ismeretlen olvasóknak e gyönyörű vidékről, két útvonal néhány j nevezetesebb részleteit sorolom itten fel, Hanko Vilmos székelyföld leírásából. Áthaladva a Királyhágón, kincses Kolozsvárt megálltam, onnan rövid pihenő után utam a keleti Kárpátok körébe vezet, hol égre- törö bérezek alján él egy maroknyi, törzsgyökeres magyar nép ; szorgalmas, értelmes, ügyes, I utánozhatatlan művésztehetség, századok óta bástyája Magyarországnak, mentő vára az erdélyi magyarságnak, emellett erős, mint az a szikla-lánczolat, mely festői szép völgyeit, aranykalászos rónáit köríti: a nép, a székely nép, földje: a székelyföld. E nép közt Marosvásárhelyt álltam meg. Kolozsvár felől érkezve a Maros gazdag völgyén bortermelő hegyoldalok mentén siklik a vonat tova. A Maros két partján csinos faluk vannak, Malomfalván Br. Kemény Domokos kastélya, Medgyesfalván a Lázár grófok kastélya, melynek homlokzatán ezen felírás olvasható: „Isten a főgondviselő.“ Marosvásárhely első városa a székhely földnek 15,000 lakossággal. Még Betlen Gábor tette sz. kir. várossá. Mintegy 30 országgyűlést tartottak falai közt. De legfényesebbek 1848—1849. szabad- ságharezbani szereplései Bem vezetése alatt. A tér közepén szobrot emeltek Bem József tábornok dicsőségének. Mellette van a Bodor-kut, vagy zenélő- kut. Bodor Pál a készítő, állítólag pénzcsi- nálásért börtönbe került, hol azon kéréssel járult, engednék meg, hogy egyet zenélhessen utoljára magának. E kérésének engedve, a szerkezetből egy szeget kihúzott, többet ! nem muzsikált (a hogy a székely mondja) j az óra soha. i A Szent Miklós-utczában 1631. előtt épült a Teleky-ház, hol a Teleky-könyvtár van, 70,000 darabból álló könyvvel. Teleky Sámuel Gr. alapította 1800-ban, melyben sok becses, más helyen fel nem található könyv van. A piacztól délkeletre van a domb-tetőn épült vár, melyen a domonkosoknak már a 15-jk században volt templomuk. Bátory István 1492-ben várrá alakította, mely ma is teljes épségben van. Itt van az 1446-ban épült templom is, melyben az erdélyi rendek János Zsigmond fejedelem jelenlétében mondották ki a szabad vallási gyakorlatot. E templom sírboltjában alussza örök álmait Betlen János kanczellár és történetiró. A Hajós-utczában a székelyföldi ipar- muzeum, melyben sok és szép iparczikk köti le figyelmünket. A vár mellett van a posta-rét, hol egy gránit emlék jelzi a helyet, hol Török János Gálffy Mihály és Horváth Károly székely vértanuk a váradi-féle összeesküvés miatt 1854. kivégeztettek. Szászrégen felé a szép Maros völgyén látni Marosszentgyörgyön a Máriaffy-kastélyt,- továbbá a sáromberki gróf Teleky Samuét, amott a gernyeszegi Telekyek ősi fészkét, Abafáján a Huszár bárók, Radnótfáján a Toldalagi és Macskásyak kastélyát, mig nem elérkezünk Szászrégenig. Szászrégenlől Vécsig szép ut vezet a Kemény bárók ősi várkastélyához. Fennebb Golányon az ut j mentén szikla áll magában. Ez a Vig Albert köve, ez volt első, a ki tutaját a Maros hátára tette. Ez ut vezet Borszékre, mely útról többet | és szebbet is lehetne irni. Most már Szászrégen mellett Felfaluban | Vadasdy Márton földbirtokos vendégszerető házánál 8—9 napi pihenőt tartva, a Maros tiszta vizében az alföld porát mostuk le. Említésre méltók Alsó-Idecs és Görgény sóakna sósfürdők is. MosTmár utam visszahoz Székely-Kocsár- í dig és onnan Tövis, Nagyenyed, Balázsfalván j át Kiskapusig és igy tovább Vízaknára. Vízaknának nevezetes sósfürdője van, ! államilag kezelik, 4—5 nagy tó — 23—24 fok sósvrzben lubiczkol 3—4 száz ember. Csak Szebenből 2—-3 száz ember jön naponta. Elég kellemes kis hely. Vizének hatása nagy. Ide Szeben 12 kilométer, melynek a vasut- felöli része ódonszerü és a mi nevezetessé teszi, még fenn áll azon várkapu, melyen Bem apó 49-ben behatolt a városba. A város más része igen csinos s teljesen modern szellemben épült. Nagvszebenből 20 kim. távolságra találjuk Nagytalmácsi községet, mely felett már hatalmas hegyen keresztül vezet az országút. Itt látható a tahnácsi várrom, mely szemközt áll a vöröstoronyi szoros bejáratával. Innen pompás kilátás nyílik az Olt völgyére, melynek egyik oldalán a kocsiút, másik oldalán a vasút halad Románia felé és az utas elé leírhatatlan regényes tájék tárul.
