Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-21 / 29. szám

XXI. évfolyam.

Nagykároly, 1904. julius 21.

29-ik szám.

T ár Suliról, sziépiroö-Shlrrri es isinerexteijesztő iretlla/p.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNY

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

.........................8 kor. j* 1 Negyedévre...........................2 kor.

Fé

lévre......................................4 kor. {) Egyes szám...........................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Fefrencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Piaczunk drágasága.

(—r.) Városunk képviselőtestülete f. hó 10-én tartott gyűlésében a vásár- vámszabályzatot oda módosította, hogy heti és országos vásárokon az élelmiszerek és aprőmarhák vétele és eladásával foglalkozó kereskedők télen 10, nyáron 9 óráig élelmiszereket és apró- marhákat nem vásárolhatnak.

Végre meghozatott az a határozat, a mely ha szigorúan végrehajtatik, nem fog többé bekövetkezni az az anomália, hogy a piaczunkra hozott élelmiszereket és aprómarhákat nehány élelmes kereskedő a reggeli órákban összevásárolja, s a helybeliek a szükségeseket vagy egyáltalán nem, vagy csak felcsigázott áron szerezhetik be.

Rendőrkapitányunk régebben foglalkozott azon óhajjal, hogy e tekintetben valamit tehessen; most, midőn a határozat meghozatott, ennek mikénti végrehajtásától függ a siker, s ha a vásárnapon a város végpontjain is a kellő ellenőrzés meglesz, akkor el lesz háritva az, hogy a helybeli fogyasztók e czikkekbeni szükségletüket illő árban be ne szerezhessék s piaczunk valamivel olcsóbb is lesz.

Végre is furcsa dolog az, hogy daczára annak, miszerint városunk és vidéke meglehetős nagymennyiségű élelmezési czikket termel, mégis köz- élelmezési érdekeink nehány kereskedőnek legyenek kiszolgáltatva s a mit azok hasznot zsebre vágnak, azt a város többi lakosa fizesse meg.

A szabadkereskedés eszméje igen szép dolog elvben, de a mikor a közérdeket kell megvédeni, akkor ez elméleti elveknek háttérbe kell szorul- niok.

Elég drága a megélhetés úgyis, mert általában fokozódtak az igények. Kell még hozzá az is, hogy a legszükségesebb táp- és élelmiszerek ára mesterségesen is megdrágittassék ?

Ha azt akarjuk, hogy városunk népessége szaporodjék, akkor első és födolog megakadályozni azt, hogy piaczunk mesterségesen megdrágittassék, közélelmezési viszonyainkat minden téren meg kell javítani, mert egy város életében a legfontosabb az, hogy az élelmezési viszonyok rendezettek legyenek, a lakás és más kérdések csak másodrendű és sokkal könnyebben megoldható kérdések.

Olcsóvá, kellemessé kell tennünk a megélhetést, a városunkban tartózkodást, miért is legelső és legfőbb kötelességünk arra ügyelni, hogy piaczunk- ról az élelmi- és tápszereket csak azon mennyiségben vigyék el, a mily meny- nyiségben a helyi fogyasztók szükséglete kielégítése után fölösleg marad s ügyelnünk kell a mostoha viszonyokkal küzdő egész polgárság érdekében, hogy piaczunkon drágaság, de különösen mesterséges drágaság ne legyen.

Téves az a felfogás, hogy ezen rendszabályokkal az eladókat is sújtjuk s ezzel piaczunkat a forgalom tekintetében csorbítjuk, mert azok a kereskedők, kik a baromfit és az élei-1 mezőshez tartozó konyhaczikkeket már

a kora reggeli órákban összevásárolni szokták, nem adnak magasabb árt az eladóknak, mint a helybeli fogyasztók, hanem a hasznot ók vágják zsebre anélkül, hogy abból az eladóknak valami előnyök lenne, hacsak az az előnyük nem, hogy áruiktól egy kis idővel előbb szabadulnak; ez az előny pedig nem ér fel azzal a hátránynyal, a mit szenved városunk egész közönsége, hogy e czikkeket vagy egyáltalán nem, vagy csak drága áron tudja beszerezni.

Felhívjuk ennélfogva rendőrkapitányunkat, hogy a fentjelzett határozatot a köz jól felfogott érdekében teljes szigorral hajtsa végre jogerőre emelkedésének megtörténte után, mert hogy az egy szavazat hiján egyhangúlag hozott határozatot jóvá fogják hagyni, arra garantiát nyújt az a körülmény, hogy a debreczeni kereskedelmi és iparkamara az ily rendelkezések jóváhagyását rendszeresen véleményezi és a kereskedelmi miniszter a helypénz- szabályrendelet a fenti értelemben való módosítását Nagybánya, Nagysomkut és legutóbb Zilah városánál is megengedte mostanában, tehát nálunk is meg fogja engedni.

Válasz

R. M. ur czikkére.

Midőn a zsidóságnak magyar nyelvű istentiszteletét szóvá tettein, nem vezetett semmiféle oly gondolat, mely a vallásnak dogmatikai részét megváltoztatni, vagy egyáltalán érinteni czélozta volna.

Ki is jelentettem, hogy én az istentiszteletnek magyar nyelven leendő végzését any- nyiban óhajtom, amennyiben ebből a német nyelvet kell kiküszöbölni, mert a héber nyelvet, mint dogmatikus nyelvet — jogosultnak ismerem el, de a németet soha!

Hogy R. M. ur czikkemet figyelmére méltatta s bizonyára nagyobb tájékozottsággal, mint én, — egész nyíltan leleplezte a nagykárolyi zsidó hitközség kebelében uralkodó visszás helyzetet, — ez reám nézve örven- j detes. Mert a bajt csak akkor tudjuk gyöke- 1 résén kiirtani, ha annak indító okaival is i teljesen tisztában vagyunk. Hogy a nyert j felvilágosítások után állandó figyelem tárgyává kell tennünk a felvetett kérdést, azt I hiszem, ezt R. M. ur is beláthatja.

Összegezzük a lényeget. R. M. ur azt mondja: a zsidó jó magyar, mert nem húz semerre, neki ez a magyar föld hazája. A magyar nyelvű istentiszteletnek számos hive van a hitközség kebelében, hanem bizonyos hagyományokhoz vató ragaszkodás, az ősök iránti kegyelet, a hitközség fenállását veszélyeztető anyagi kérdések miatt le kell mondani egyelőre a megmagyarositásról, mert

1 különben az ez irányú törekvéseknek az ; lesz az eredménye, hogy sokan kilépnének a hitközségből. A inegmagyarositást- foko- | zatosan kell keresztül vinni, de a vallás zsidó jellegén változtatni nem lehet, nem szabad. — Az egyházi énekeket tovább is héber nyelven kell énekelni, legfeljebb az egyházi szónoklatok és hirdetések terén lehetne eredményt elérni. Végül reámutat az iskola rozzant állapotára s ez irányban kéri toliam támogatását.

Én R. M. úrral sok tekintetben egyet értenék, — ha valaha eszébe jutott volna eddig valakinek ezen a téren kezdeményező lépéseket tenni. Ismerve a zsidóságnak féltékenységét minden iránt a mi szertartásaik lényegét érinti, ezt a kényes kérdést bizonyos animozitással érintettem magam is. De az a magasabb szempont, mely egy ilyen nagy horderejű kérdésnél irányadó, az Írónak bátorságot ad arra, hogy a tapasztalt

T ARCZ A.

Amit a holnap hoz.

ii.

Hol van már a nyolczvan nap alatt megkerülhető föld, mikor Tho. Cook és Ta hatvan nap alatt keritik meg azt velem. A villámmal s a napsugárral való irás és a légi repülés után: tréfa már a viz alatt akár a tenger fenekére Kirakodnunk; színházi estét, hangversenyt a pamlagon elnyúlva, szivar mellett élveznünk, saját szavunkat hengerre göngyölítenünk, hogy a dédunoka is megértse belőle: istenben boldogult, érdemes emlékezetű dédapja milyen kulcs szerint káromkodott? Bassusban-e vagy tenorban ? És mindez blictrissimum ahoz képest, hogy én nemsokára teleoptofonon fogok az én Gányó Laczi pajtásommal találkozni szinröl-szinre, hangról-hangra — pedig vagy 10,000 kilométerre esünk egymástól. Hallani és látni fogom az én Laczimat. A jó fiú! Hogy el- agarászta, elkurizálta, elkártyázta, elpuskázta s elhazafiaskodta apai örökét, messze Amerikában (Ordiban-Creck, Msschssts) egy — különlegességnek, a magyar módra savanyi- tolt kovászos-uborka-conservnek szerez most bő keletet.

Még csak a táv-ízközlő van hátra, hogy a new-yorki Delmonicónak hires menüjét itthon dróton élvezzük. — És ki csodálkoznék még a Kurt Lassivitz pádagogiáján, amelynek egyik avatott hirdetője 1920-ban az agyvelö lobusai szerint műveli a gyermeki

elmét? És ugyanakkor tapsolunk majd annak a jeles művésznek, aki tűzzel és lendülettel fogja igazgatni a jószág egy Beethovenének j „Panodor“ czimü illatsymphoniáját.

Quo vadimus? Hová hajtjuk még bolondjában.

Ebben a perczben bepörög a Juczi s egy idegen urnák névjegyét hozza tálczán :

MYNHEER LUCIANUS FAUSTUS

LÜBBERT VAN DE BROGH

Inventor

VYKERDAM

— Miféle"? — kérdem Juczit a névjegyet forgatva.- Papfélének látszik, mert olyan paposán kinéz, — feleli a lány.

— Tán kinézer s magát jött megkérni. No, bocsássa be !

Juczi kissé megilletödve suhogott ki a szobából, ahová egy pillanattal később egy gondosan beretvált, piros arczu, köpczös úri ember lépett be. Hosszú sűrű fehér haja hátra omlott, apró kék szeme aranyfoglalatu szemüvegen pislogott felém, ajkán a müveit ember nyájas mosolya.

— Kérdezni fog uram, — szól választékos angol nyelven, —- miért éppen önnél kötöttem ki? Önt az én elhalt mesterem és pártfogóm, a nagy Cornelius Donders, sokat emlegette előttem, mivel hogy ismerte szándékomat: Magyarországon terjeszteni találmányaimat és fölfedezéseimet. Immunis talajra, szűz országra van szükségem ezek

terjesztése végett, mielőtt az Edison-Röntgen- Currie-Részvény-Társaság az ö szerencsétlen inventióikkal elárasztja. íme uram: a német- alföldi orsz. statisztikai hivatal legújabb kimutatása, melynek egyik adata szerint a most lefolyt 1903-ik évben csak a telefonintézmény magában Amsterdamban, Hágában és Utrechtben 426 őrültet szolgáltatott a különféle ideg-gyógyintézetekbe.

1 — Foglaljon helyet, uram. Örömmel állok szolgálatára. (E. m. a. f.!)

Az én látogatóm rejtelmesen mosolygott. Nyilván a psychographionjával kiolvasta belőlem, hogy voltaképen milyen érzelmekkel viseltetem irányában. De hát business is business, és igy folytatá:

— Lássa uram, a világ már a tönk szélére jutott. Minden harmadik ember az Ibsen és Lombroso örökével van megterhelve.

— Megoldatlan euigmákban keresi az igazságot. Turkál a sötétségben s elnevezi az egyetlen világosságnak; hónaljig vájkál a bűzben s ezt vallja a valóság kisugárzatá- nak. Gyanús előtte a józanság s beszél az egészség járványáról. Én ennek a nyavalyás nemzedéknek a meggyógyitására törekszem. Azt akarom, hogy jószagunak ismerje a rózsát, édesnek a dalt, szomorúnak a halált s boldogítónak az élet aranyos derűjét. Hogy ne a kőszén moslékjából érezze ki a rezeda illatát, ne a szétmarczangolt hangnemek közt elvérző, vonagló töredékekben ismerjen rá a melódiára, ne az oda suhintott t'esték- gubanezokban a szilinek és vonalnak örök szépségeit és ne a feltámasztott halottban keresse az életet.

— És milyen eszközei vannak e végre ?

— kérdezém.

— Hiszen ez az éppen uram, amiről szólni akarok . . . S óvatosan körültekintve, suttogvást folytatá: Az én találmányaim kiterjednek minden életkorra s az emberiség minden osztályára. Vallás, tudomány, költészet, művészet, politika, társadalom, szóval az életnek minden megnyilatkozása, az emberi elmének minden szerzeménye más-inás mederbe terelődik. Erkölcs, hajlam, szokás mind uj irányt vált.

— Példákat, uram, példákat! — kiáitám szorongva.

— J’y szus, monsier. Tehát: vallja meg uram, hogy megunta a mai utazásnak módját. Egyelőre a szárazföldi utazásról szólok. Agyát ugy-e bár megrengetik a vasúti kocsi lökései; utálja a kénszagu füstnek betolakodását minden résen; ne tagadja, hogy a táviró-rudak porczellán gombjai között ki- feszitett vas-fonalak föl- s aláhullámzása megszéditi agyát, s hogy az állomások lázasan csilingelő jelzői ránczigálják az idegszálait. A biczikli gyerek-sportját mellőzve, az automobil ádáz rohanásait csak nem tekinti élvezetnek? Az én találmányom uram, végét veti ezeknek a borzalmaknak. Uram, képzeljen egy jármüvet, amely elé e czélra idomított egy, két, vagy négy ló van fogva. Nevezzük el ezt a jármüvet csézának vagy hintónak. A rossz időjárás ellen van neki födele. Tiszta időben az ernyője lebocsát- ható s ön ott megveti magát a hintó szögletében, inig a jólnevelt állatok szapora ügetésben haladnak, élvezi a messze kéklő hegyet. a csörgedező patak mentén virágzó mezőt, a sűrű erdőt, a fénylő eget és felhőinek játékát s szívja a fűszeres levegőt. Az útba ejtett fogadóban, míg a hü állató-