Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-05 / 10. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. várva minden perczben a rendeletet, mikor induljanak útnak a már Erdélyben lévő századok felváltása végett. Egy estve éppen vacsoránál ülvén a család szerény hajlékunkban, kopogtat s azonnal benyit egy Hunyadi huszárfőhadnagy s azon kérdésére: hol találom Domahidy Pált ? — atyám fogadván — katonás tisztelgése mellett jelenti, hogy Kossuth kormányzó úrtól stafetális levelet hozott és utasítása szerint maga előtt követeli annak fölbontását. A levél tartalma szóról-szóra ez volt: „Domahidy Pál megye biz. tagnak Domahida. Személyes felelősség terhe alatt rendelem, hogy 48 óra alatt | Kolozsváron a fellegvárba kormánybiztosi i minőségének jelzése mellett jelentkezzék, i Zárt utasítások a térparancsnokságnál. Ki- j térést nem fogadok el, védelmének biztosi- j tására 17 huszár kíséretéről Kupa ezredes j Nagykárolyba utasítva lett. Kossuth.“ Szegény öreg táblabiró, boldogult jó | atyám! éltében oldalán soha díszkardnál j egyebet nem viselt s úgy hazájának, mint magának, minden védelmét és igazságának erejét addig a Corpus-jurisban kereste! és neki másnap reggel 7 órakor egy ellenséges oláh táboron át por és golyó terhe alatt a kolozsvári fellegvárba utazni kötelességévé tétetett Magyarország kormányzójának parancsára. A honvédtiszt az átolvasás után rögtön távozott, atyám némi fölvontságának jelzése mellett a vacsorát félbeszakítva, ma- gántanitóinkkal a szomszédszobába vonult, s öt percznyi tanácskozás után tudata anyánkkal s velünk másnap reggeli indulását. Anyánk a rendelet átolvasása után előttünk nem is színlelte megdöbbenését, s bár atyánknak is leolvashattuk arczárói az utazás fölötti aggodalmait, mikor anyám élte koczkáz- tatásával járónak találta a missió teljesítését, ezen feleletével nyugtatott meg bennünket : Ne búsuljatok, erős várunk nekünk az Isten! Reggeli 7 órára az öreg László inas bepakolt, atyám nádpálczájával, mint egyedüli fegyverével, az öreg sárga kocsiba Nagykárolynak, Zilahnak utrakelt s a család köny- nyes szemekkel kisérte a láthatárig és mikor azon túl haladt, anyám lány testvérei met a tépéseket készítő asztalhoz intette s engem tanítómmal kiküldött a gazdasági ügyek végzésére. Tizenöt éves valék! ügy éreztem, hogy csak az örök megválás nehezedhetik érzelmeimre keservesebben, mint atyámnak egy oly bizonytalan útra történt kirendelése, főleg mikor tudatában voltam már, hogy minő embertelen kínzásokkal végzik ki a felbőszült oláhok azokat, kiket kezökbe keríthetnek. Hetek, hónapok múltak, atyám még a levélváltásoktól is többször elzáratott s mikor az orosz és osztrák egyesült hadak egész erejükkel ráfeküdtek országunk meghódítására, a viszontlátás reményeit egyre halványabbakká tették, azonban atyám julius végén szerencsésen hazaérkezett, de későbben sok üldözéseknek volt kitéve. Az 1849-iki junius, julius és augusztus havak a szerencsében és reményben, a szerencsétlenségben és kétségbeesésben állandólag váltakoztak. A nagyszámú rendezeti orosz hadsereg, mint ár szorította nemzeti hadseregünket a még együtt működő törvényhozó testünk szilárdabb részével délnek lefelé, inig végre a világosi katasztrófa számos hivatottak véleménye szerint ma is árulás napjának keresztelt nagypénteke szerte robbantotta összes eszményeinket — a hazát fekete fátyollal borította le — és az ország kormányzója, Kossuth Lajos Orsovánál hagyta el határunkat azon hattyu-dal kísérete mellett: lm elbocsájtlak éltem hajója, hol állsz meg egykor, nem tudom. Negyvennyolcz óra alatt az egész ország, — kivéve a hős Klapka által megszállott komáromi várat, •—• ravatallá alakult át, mely előtt mig a hazánkat legyőzött orosz katonaság ihlettel és elismeréssel emelte meg fövegét, a ronda varja csoportja — az osztrák katonaságnak azon időkben élt egy része fegyvereiktől megfosztott honfitársainkat — véreinket üldözőbe vette. A hontalan honfiak mint szárnyaszegett madarak, napszámosoknak, cselédeknek, drótosoknak öltözködve — egyetlen hadiérmeik elrejtésével menekültek a vad szenvedély által vezetett üldözők elöl oly területekre, hol őket a rokon elemek elrejthetik; s mert Szatmármegye harcz színhelye nem volt, a szabadságharcz részesei igen nagy számban vették igénybe megyénk hazafias érzelmű házigazdáinak szívességét, Csakhamar megtelt az Ecsedi-láp vidéke környös-körül, a gombás és erdőhát vidéke hosszában a nagyi dők tanúival, s hogy a? összetódult mártírok rajából csak igen kevesen kerültek az üldözők karmai közé, s hogy megyei ifjúságunk a büntetéseket el kerülve nem soroztatott be az osztrák had seregbe, s hogy végre politikai szereplő megyénknek csak egyes esetekben szapori tották a kufsteini és józsefstadti börtönöl lakóinak számát: az igazság érdekében e kell ismernünk, hogy köszönhetjük Uraj Bálint, Szerdahelyi Pál és Kende Zsigmonc uraknak, kik mint már a rendi korszak konzervatív pártjának tekintélyei — a rohamos fejlődést s az azt követő önvédelmi harczot perchorescálták, — azon idők alatt passzív viselték magukat, s azoknak lezajlása után az önkényes uralom rendeletére a kerületi és megyei főbb hivatalokat elfogadták, de I kik a magyar állameszmének éltük fogytáig hívei maradtak és érzelmeiknél fogva tőlük I telhetőleg közreműködtek a menekültek sze- ! mélyeinek biztosítására. Állításom igazolására szolgál, hogy mig \ Uray Bálint (később báró) a kerületi törvényszék elnöke volt Nagyváradon és gyakran j leutazott gazdasági ügyeit végezni tyukodi birtokára, több Ízben személyesen meggyő-, zödött, hogy rokonai: Uray József, Uray Zsigmond, Uray Tamás a tyukodi lápon éjjel, s házaiknál nappal gazdái és őrzői voltak az üldözötteknek. Az ő védnökségök alatt mérték át több- szőr az Ecsedi-lápot éppen derekában Gál Sándor, Sebesy István, Décsey László és i mások, kiknek fogalmilag arczképei már felakasztva voltak és találkoztak eszmecsere végett szerény házunknál Domahidán, hol j Kemény Farkasnak és karavánjának volt tanyája. Továbbá Kende Zsigmond Czégényben Bernát fiának, Istvándiban Gusztáv fiának házainál kellemesen preferánczozott mint kir. biztos a bujdosókkal, s minden elfogatási parancs vételével tudatta fiait a további teendőkről. Menye Kende Gusztávné, Kende Lajosné, — akkor még Lubiné Domahidy | Louissa — szamárhátakon á bojtárok által szállították ki a meleg ételeket az istvándi, | kömörői, csekei, nagyari erdőkbe és a Túr! partjaira az éhezők jóltartása végett, tehát politikai pártszinezet nélkül a magyar szív uralta a helyzetet megyénk férfi- és nővilá-j gában. Szerdahelyi Pál törvényszéki elnöknek angyali jó felesége volt közvetítő a hatalom és üldözöttek között, s a konzervatív főur 48-ban mikor látta, hogy az ország nyakig van a veszélyben és nincs anyagi ereje, hintés lovaiból szereltette fel a legjobbat s küldötte önkénteseink rendelkezésére és kerített egy jó katonafegyvert a gyalogságnak, (lásd Hivatalos Közlöny 1849. május 10.), neje pedig nagymennyiségű tépéseket küldött rendelkezésére Domahidy Menyhért alispánnak. Uray Bálinthoz futottak Váradra megyénk honvédtisztjei, mikor Geringer által büntetésük elnyerése és besoroztatásuk végett fel- rendoltettek. Uray latba vetette nagy tekintélyét, salvus conductust eszközölt részükre s ö maga megjelent velők a katonai parancsnokok előtt és végleges felmentésüket, hogy őket tovább ne zaklassák, hivatalosan a megyéhez beküldette ; s mikor mindezeket megköszönni elmentek csoportosan hozzá, igy felelt: Pozsonyban nehány évek előtt kocsimat meghajgáltátok; macskazenéket rendez- I letek részemre, én sejtettem eredményét rohamos fejlődésieknek, s elveim mellett meg- j maradtam s most — mert magyar ember I vagyok — igy bosszulok, s mondjátok, mi történne ma Szatmármegye közönségével, ha j egy idegen német vagy cseh ülné helyemet? Ezen szavakat szóról-szóra adom, átvéve azoktól, kikhez intéztetett, az élők közül Jékey Mór, Nagy Dániel, Nagy Imre, Fekete Sámuel, ki már akkor itt lakott, mint részesei a tanúsított szívességnek, igazolhatják. Találkoztak másrészt, főleg a sorkatonák között magyarok, kik tüntetőleg üldözték, kergették mindazokat, kik a 48—49-iki időben mint katonák, vagy politikai szereplők részt vettek és itt a többek között feledhetetlen epizódot beszéltek el, mely közvetlen családommal s vélem történt. Mint már emli- tém, az Ecsedi-láp határunkon vevén kezdetét, atyámnak nagykeretü társadalmi és rokoni összeköttetéseinél fogva házunknál számosán kerestek menhelyet az üldözöttek. Még í csendőrség nem lévén az ország e vidékén felállítva, időnként rendes katonák barangolták be a vidékeket és kutatták fel a házakat, hogy összefűzzék a mártírokat, elkobozzák a fegyvereket, forradalmi iratokat és lapokat. ; Egy délután a kapunk előtt ácsorogva látok az utczán három szekeren jönni szuronyos katonákat s mert a látogatás már nem első volt házunknál, sejtettem czéljaikat s a kapu■ tói egész erőmmel szaladtam föl házunkhoz, tudatni közeledésüket. Ezt látva a zsoldosok, szekereikről leszállva, árkon-bokrón rohantak : házunk felé s mert atyám a gangon átértette okát rohamuknak, engem maga mellé állított ■ s úgy vártuk be megérkezésüket, anyám ter- ! inészetesen a házat belől elrendezte. Egy : i tiszta magyar baka-százados engemet azonnal- vasravert s hadnagyával és 16 katonával a 5 házat körülvétette, maga pedig két katonával- belől kutatásra indult, felhívta atyámat, hogy- vezesse. Mikor a padlástól kezdve minden i zugot fölkeresett s az ajtók nyílása folytán- a légvonat az ágyak és kanapék függönyeit c megmozdította, azt hívén, hogy ott rejtőzik 1 valaki, oda is több ízben beszuratott és nem talált senkit, az első szobába atyámat és l anyámat két szuronyos katona őrizetére biz- ván, engemet a szomszédszobába vezetett zalmasok lettek, a bor és czigány közreműködtek a baráti ömlengésekre. Később Sáriezer elpanaszolta, hogy neki holnap reggel kellemetlen functiók végzése végett utazni kell Domahida, Bagos, Ura és Tyúkod felé, ismeretlen, az utat nem tudja, tehát kérdi, hol és merre közelíthetné meg ezen téli sarakban legkönnyebb erővel a nevezett (Folyt, köv.) PIACZI ARAK heti vásárról. Közép számítás szerint. — T á. r g- -y Eladó meny- nyiség hectoliter 43 - a .5 .<D *-< :0 S £ " kor | HU. Tiszta búza............................ 20 6 10 50 Kétszeres.................................. — — — Rozs.............................................| 27 8 40 Árpa.................................................. 69 7 — Kukoricza . ...................... 50 3 i 8 — Zab (40 kilós)....................... 135 4 50 Köles....................................... _ — — Bu rgonya (zsák) .... 852 1 50 Száz kilogramm szalonna . 136 — Egy í 50 „ „ disznóhus . 1 12 „ „ marhahús . — 88 „ „ juhhus . . —* — Száz „ só ... . 22 24 Egy „ só ... . — Száz _ széna . . 5 — Száz „ szalma .... Négy köbméter tűzifa kemény, fel3 vágással............................................ Négy köbméter tűzifa puha felvá27 gással ....................................... Egy liter szesz 36 fokú . . 1 8o „ „ köleskása . . . 30 „ „ borsó ...................... 36 „ „ lencse ...................... 40 „ „ paszuly ........................... Fér fi napszám saját kenyerén . . i i 20 40 » „ gazda kenyerén . VASÚTI MENETREND. Nagykároly állomásra. Érvényes 1902. évi október 1-től. Honnan érkezik? Óra I Perez Debreczen felől reggel 5 00 7 23 „ „ délután (gyorsv.) 1 12 „ „ este 6 03 n „ éjjel 10 40 Szatmár felől reggel 4 56 „ „ délelőtt 9 56 „ „ délután (gyorsv.) 2 38 „ „ délután 4 03 » „ 6Stö 8 07 Zilah felől reggel 7 12 » „ este 7 07 Zilah felé indul reggel 5 17 „ „ „ délután 4 21 Gilvács—Nagy-Somkut felől regg. 9 56 „ „ , - este 8 07 Gilvács—N.-Somkut felé reggel 5 14 „ „ » este 6 11 Az aláhúzott (—) számok éjjeli időt jelentenek osztályt végzett ftu TANULÓZJIj felvétetik lapunk kiadóhivatalában. s felhívott, hogyha életem kedves, vezessem z, rá őtet, hová a menekülteket elrejtettem s n a miért én tagadtam mindent, kardot rán- S tott s ezen szavakkal: „most már meghal!* r< vágás állásba helyezkedett, mire én kétségbe- u esésemben hátrálva, megvasalt kezem fejem fe fölébe emelésével védekeztem. ki A fenyegetés, kard és láncz zörejére anyám té széthányva az ajtó előtt állt két szuronyos k bakát, mint sárkány rohant a százados nyakába, lefogva kardját és két kezét azon eget- _ rázó ösztönszerü anyai ordítással : engem öljön meg, de gyermekemet nem engedem halálomig! Atyámat már kívül megfogták és csak annyit kiálthatott felém : „fiam, ne félj! a ijesztenek, de bántani nem szabad!“ — pár pillanatnyi szélcsend után a százados e szavakat intézte anyámhoz : asszonyom, rögtön bontson fel karjai közül, mert védeke- ■ zem. S anyám zálogba véve szavát, hogy többé bántani nem fog, — azt cselekedte is — lehervadt növényhez hasonló meg- hunyászkodással dugta hüvelyébe kardját a szívtelen és önszégyenülten fordult tőlem atyámhoz, kitől felelősségének terhe alatt husz-harmincz menekült hollétéről tudakozódott. Összeszedve minden irományokat és forradalmi lapokat, sőt családi okmányaink egy részét is, a házat feldúlva, rólam — a nép előtt tüntetve — a kapuba a vasat leszedve, eltávozott. Fél századnál több idő folyt le máig a végtelenség tengerébe azon jelenet perczeitől, melyet most jeleztem, de melyre ha visszagondolok, ma is átérezem annak rettentően magasztos momentumát. Atéreztem tiz perez alatt, mint tizenhat éves kamasz, honfitársaim iránt teljesített hű kötelességemet, átéreztem s azt talán még a gyermeki gyengeség is okozta, mily védtelen voltam a halált hozható fegyverrel szemben. Legmegrázóbb perez a tiz között azonban anyám rohama volt, kinek — bilincsekbe verve — nem I segíthettem, s az azt követő másodpercz, | mikor atyám lefogva kiáltotta : Ne félj, fiam ! I Ezen látogatások házunknál többször ismétlődtek, s mert mindig hagytak keserű nyomokat maguk után, tehát ha azokra visszavezetem emlékemet, nem tagadom ma sem azon érzelmeimet, hogy a bosszúval adós < vagyok. A menekültek kedélyállapota, mint hő- j mérő mindég hullámzatos volt. A levertség és kétségbeesés olykor átfutott a remény színvonalára és minden politikai eszmecserének a véglege többnyire az volt, hogy Anglia és a még azon időben hatalmas Törökország nem fogják tűrni Magyarország beolvasztását és megsemmisítését, tehát csak | idő kérdése, mikor indulnak meg a fölszaba- I ditó hadak megmentésünkre, mire aztán a szorongó szivek, családjaiktól és fészkeiktől j megfosztott bujdosók áldomást ittak, patriar- j chalis összejöveteleik alkalmával bordalaik közül legédesebben dalikálták azon nótát, j I melynek egy verse igy hangzott: „Ha majd í Kossuth s szabad népek védágyui bömbölnek, ajkaim nem bánatnedvet, örömnektárt szűr- j csőinek, eszem le nem iszom azért, talpon j leszek a hazámért, akkor lesz ám inni jó.“ ! A lapokat nehezen kaphatták s a melyeket időnkint meglehetett szerezni, abban a kivégzések, elítélések, elfogatások, üldözések képezvén a vezérczikkeket, elképzelhető, hogy mint a földrengést jelző kéneső, reményük, kedélyviláguk ismét alább szálltak. A népnek dijakat tűztek ki a menekültek | bejelentésére és elfogására, s volt az Ecsedi- lápon rá eset, hogy Majtényból száz vasvillás és kaszás oláh rontott a bujdosók tanyája felé a láp tükörjegén, kik azonban látva a veszélyt, közibök lövöldöztek s a felbéreltek szétfutottak. Később megjöttek a dandárok, kik a haj- i szában a rendes katonákat felváltották s\ itt is megyénk szerencséjére az első tráns-1 porttal egy olyan vezénylő tisztet küldöttek hozzánk, ki igen barátságos és korlátolt fel- : fogásu ember volt és nagyon szerette a bort és czigányt s ki elől, mikor a kapukon behajtatott, az ablakokon át futottak ki a menekültek e megye számos házaiból, de ki tovább a háznál nem üldözte őket, ha szívesen látták és megitatták. Sáriczer főhadnagy volt a neve és Nagykároly volt! törzs-szállása, elbeszélek róla egy epizódot. Luzsinszky Lajos báró, ki maga is kompro- I mitált egyéniség volt az önkényes hatalom ; előtt, beidéztetett Nagykárolyba, kihallgatták i s légkört nyerve, átment a megyeházától , ! a kaszinóba ebédre, hol az öreg Bunkó meg- . látva a bárót, engedelmet kért, hogy azon j ■ nótákból, amelyeken pár évek előtt a károlyi ; piaczon toborzották össze a magyar zászló alá az önkénteseket, hadd húzhasson el egyet vagy kettőt, s mikor a vén forradalmár bevégezte, a báró összevágta poharát véle azon felsohajtással, hogy adjon Isten szebb jövőt e szenvedő hazára. E szavakat meghallván a szomszéd asztalnál ülő Sáriczer főhadnagy, megkérdezte a vendéglőstől az idegen nevét, s mikor tudomására jött a báró neve, kardját felkötve katonai illemmel bemutatta magát. Luzsinszky már ismervén hírből, kapott az alkalmon és csakhamar bi-
