Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1903-03-26 / 13. szám

XX. évfolyam. Nagykároly, 1903. márczius 26. Xáxsad.a.lxxxi, szépixod.a,lxxxi és israexettexjesztő Ixetilarp. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. jj Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. |j Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyiittér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Építsünk szállodát. (Két czikk.) I. (—r.) Köztudomású lény, hogy váro­sunkban sem egy a kor igényeinek megfelelő szálloda, sem egy ilyen igé­nyeknek megfelelő kávéház nincs. Az is áll, hogy nincs egy nagy termünk, a mely szinielöadások, hang­versenyek, tánczmulatságok vagy fel­olvasó-estélyek tartására alkalmas hely lenne. Minthogy pedig ahhoz, — ha azt akarjuk, hogy városunk igazi városi jelleggel bírjon, — feltétlenül szüksé­ges oly szálloda, vendéglő és kávéház, a melyben az idejövő idegen megfelelő ellátást nyerjen és már is igen sok panasz hallatszik a mostani helyiségek nem korszerű alkotása és berendezése elten, kétségtelen, hogy a szálloda-kér­dés megoldása aktuálissá vált és azzal foglalkozni kell. Tudomásunk szerint a szálloda léte­sítésének kérdésével polgármesterünk már kezdett foglalkozni s most a vil­lanyvilágítás ügyével lévén elfoglalva, tevékenységének legnagyobb részét ezen kérdés megoldásának szenteli s az ered­mény majd igazolni fogja, hogy műkö­dése nem volt-e reménytelen ; ha mind­azonáltal a szálloda létesítésének kér­dését már most felvetjük, tesszük azt azért, mivel nézetünk szerint a kérdés­sel már most foglalkozni kell, ha azt akarjuk, hogy a szálloda 1904. évben elkészüljön. Már pedig ennek a kérdéses időre el kell készülnie, ha csak azt nem akarjuk, hogy az idegen forgalom váro­sunkból egészen eltereltessék, mert bizony most a dolog úgy áll, hogy itt csak az száll meg, a kinek okvetlenül meg kell szállania s ha egy idegen dolgát városunkban egy nap alatt el­végezheti, akkor az éjszakát más város­ban tölti, a hol pénzéért korszerű épü­letben, a inai kor igényeinek megfelelö- leg berendezett szobát kap, a hol ugyanily kávéházban tölthet el néhány órát és ily étteremben étkezhetik. De nemcsak az idegen nem érez­heti jól magát városunkban, hanem még a helybeliek is nélkülözzük a kor­szerű kávéházat, nélkülözünk egy szini­elöadások, hangversenyek, felolvasások, mulatságok és estélyek tartására alkal­mas helyiséget, mert meg kell valla­nunk, a meglevők sem a nagyság, sem a kényelem, sem a berendezés, sem a szellőztetés tekintetében a kor köve­telményeinek meg nem felelnek. Pedig városunknak nagyszámú in­telligens közönsége méltán elvárhatja azt, hogy egy szép kávéháza legyen; elvárhatja, hogy egy megfelelő vendég­lője és nagy terme legyen, a mely ha meglenne, benne meglenne az esz­köz a társadalmi élet felfrissítésére, kissé élénkebbé tételére. Ismerünk sok úri embert városunk­ban, a ki vasárnap és ünnepnapokon, sőt néha köznapokon is szívesen el­menne a kávéházba egy kis eszme­cserére, egy kis beszélgetésre, egy kis újságolvasásra, ha egy oly kávéházunk lenne kicsiben, mint a debreczeni Hungária- vagy Bika-szállodabeli kávé­ház, vagy újabban a szatmári Pannó­nia kávéháza. Nem akarunk bántani senkit, de kérdjük, lehet-e a városunkban levő kávéházak bármelyikében egy órácskát eltölteni a nélkül, hogy füstös, meg­romlott levegőt ne szívjon magába és a bosszantó zaj ne zavarja meg olva­sásban, beszélgetésben egyaránt? Avagy van-e oly kávéház városunk­ban, a hová valaki nejével avagy leá­nyával bemehessen egy kávét, egy fagylaltot venni és egy órát társaság­ban elcsevegni? Avagy van-e egy megfelelő termünk, a hol közönségünk — ha szép szám­ban megjelenik — egy szinielöadást kényelmesen Végig nézhetne, avagy egy felolvasó-estélyt, tánczestélyt tart­hatna úgy, hogy a nők össze ne le­gyeitek zsúfolva és a férfiak legnagyobb része ne legyen kénytelen állva tölteni az estét? Avagy van-e egy megfelelő étter­münk, a hol egy nagyobb társaság egy estét eltölthessen anélkül, hogy a por és füst élvezetének ki ne legyen téve ? Mindezekre nézve a felelet csak egy: nincs. A mi pedig nincs, a minek lenni kell, a mi a város lakosságának köz­szükséglete, a mit megkövetelhet a városban megforduló idegen, a mi kell ahhoz, hogy a város városi színezettel bírjon, a mi kell ahhoz, hogy az idegen forgalmat megteremtsük, kell ahhoz, hogy a város a vidék lakosságára vonz­erőt gyakoroljon, hogy a várost minél gyakrabban mennél több vidéki meg­látogassa, sőt hogy a városba való beköltözéshez is kedvet csináljon — azt meg kell teremteni. Tehát a szállodát fel kell építeni lehetőleg mielőbb! Hogy minő eszközökkel kell azt létesíteni, hogy melyik hely lenne e czélra a legalkalmasabb, s hogyan le­het azt létesíteni a város anyagi meg­terhelése nélkül, erről szólunk lapunk legközelebbi számában. Előre is kijelentjük, hogy szívesen vesszük városunk tollforgató emberei­től, ha a közérdek szempontjából e kérdéshez hozzászólnak, s lapunk tere e czélra bárkinek rendelkezésére áll. HÍREK. — Személyi hírek. Gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja, e hó 23-án a délutáni gyorsvonattal Budapestről székhelyére érke­zett. — Károlyi István gróf, ki f. hó 14-én városunkba érkezett, folyó hó 20-án este utazott vissza a fővárosba. — Adományok. A múlt év folyamán Meszlényi Gyula püspök, valóságos belső tit­kos tanácsos, 137,938 K 86 fillért adomá­nyozott egyházmegyéjének templom-, iskola-, zárda-épitési és más culturalis czélokra. — Kossuth-lakoma a fővárosban. Folyó hó 20-án a Kossuth-serleg felavatása alkal­mából az országos függetlenségi és 48-as párt által a Hungária-szállóban rendezett Kossuth-lakomán lapunk szerkesztője, mint a helybeli függetlenségi és 48-as párt elnöke, szintén részt vett és a lakoma előtt egy szép babérkoszorút tett le a párt nevében Kos­suth Lajos sírjára. T ARCZ A. Err:líü a. Irta: Zámbó Imre. II. Gyöngéd baráti kezek küldenek azután a tengernek e drága gyöngyéből egy üveg — csényit az özvegy édes anyának s a kedves­nek is, hogy legyen nekik egy maroknyi poruk kedves halottjuk jeltelen sirhalmáról. De im az admirálisi asztalfőn praesi- deáló föherczeg, ki mint a tengerészet főfel­ügyelője, a nagy gyakorlatra jött, asztal­bontásokra int, mintha tudná, hogy a nős tisztek rég nem látott családi otthonukba vágy­nak, a nőtlenek meg hadd engedjenek szabad folyást a fesztelen jó kedvnek. „Narancs- és cziprus-lugasok között szét­szórt asztaloknál szükebb baráti körök verőd­nek össze, dévaj jó kedv kaczaja harsan fel itt is, ott is, valamely jól nyélbesütött úti éleinény, vagy csintalan tréfa felett. A legnagyobb érdeklődés azok felé for­dul, a kik a keleti behajózásról tértek meg. — Ezeknek útba kell ejteni a Formosa szigetet, a hol minden valamirevaló tenge­rész megfeleségesedik és pedig nem ám csak amúgy „bal kézről“, hanem annak a rendje és módja szerint törvényes házasságot köt. — Hogy hívták a -feleségedet, Mufti ?­— Mi mosának. — Nem ott lakott a pagoda mellett, ! jobbra a forrástól ? — De bizony ott lakott. — Adta kópéja! Hogy merted elcsábítani a tavalyi feleségemet? — Hát a te feleségedet Pepi hogy hív­ták ? Kezdi a másik. — Mineka volt a neve. — Nem egy sánta vén asszony volt az anyja ? — Ördögöd van, eltaláltad. — Szervusz rokon! Az az én tavalyi anyósom volt. Nagyokat kaczagnak s tovább beszélnek ! a tengerészek Eldorádójáról, erről a bűbá­jos paradicsomról, a hol száz és száz por- ; czellán baba-arczu kis japán lány várja szere- : lemmel a csókszomjas tengerészt s megy vele szivrepesve a „kadikához“, a bíróhoz, hogy ott. annak rendje és módja szerint alá­írják és megpecsételjék a házassági szerző­dést, — két napra, négy napra vagy egy j hétre — a szerint, a mennyi ideig a hajó ott horgonyozni fog. Attól a percztől fogva van aztán a fáradt tengerésznek czipruslom- j bök árnyába rejtett zöld redőnyös hófehér házikója, hófehér házikóban hófehér szo- bácskájá, hófehér szobában hófehér nyugvó helye, de leghófehérebb, legtisztább maga | a kis aranyos feleség, csak a haja, a szeme fekete, mint az éj. Abban a házban azután a férj a korlátlan ur, ő a mikádó. Ha azt mondja a kis feleségnek: sírj! hát sir. Ha ! azt mondja neki: nevess! hát nevet. S ha azt mondja neki: halj meg! hát leroskad lábaihoz s galambszemeit szomorúan rávetve kéri, hogy szúrja szivén. Mikor aztán a férj elnevetve magát pardont mond neki, galamb kaczagással ugrik a nyakába s nincs az az erő és hatalom, mely lerázza onnét, inig azt az ezer csókot a mit ad, vissza nem kapja. De eldördül az indulásra intő ágyuszó, száz kaczagó ajak pityeredik el egyszerre s száz bús kis menyecske kiséri férjét a kadi­kához, a ki könyörtelenül széttépi a házas­sági szerződést s ezzel aztán le is lett járatva a. válóper minden proczessusa. A kikötőhöz már mint bús kis özvegyek kisérik ki volt férjeiket s olyan őszintén, olyan szivreható módon megsirdogálnak ott, hogy ha az első nekik adott csók talán érzéki lett volna is, az utolsó már szívből és pedig nehéz szív­ből fakadó őszinte lett. Operettbe illő dolog ez, pedig hát csupa valóság; s ezek a mandula vágása szemű, tej fehér arczu naiv kis japán lányok annyira szentnek és törvényesnek hiszik a mit csele- kesznek, hogy ha akad például lelketlen ten­gerész, ki az elválást csak hókusz-pókusznak tekintve, búcsú nélkül szökik a hajóra, a kis menyecske éveken át ott sirdogál a kikötő­ben, várva-várva, hiába várva a hűtlen férj visszajöttét. Mert ő addig férjhez nem mehet, törvénytelen frigyet pedig a világ minden kincséért sem kötne, elliervad hát sirdogálva, szeretetlenül szerelemért epekedve. Poharak csördülnek s a sok mesébe illő ka­land után, rákövetkezik a sor az élet reálisabb oldalára is s szóbakerül a gyakorlat utáni előléptetés. Az admirális segédtisztje bizalmasan közli az előléptetésre felterjesztettek névsorát. Senki se kap akkora éljent, mint Hurai Jenő sorhajó-zászlós, az admirális és a tiszti­kar bálványozott kedvencze, ez az Atcibiadesi testben, lovagkorba illő erényekkel s had- vezéri képességekkel ékeskedő dalia. — Éljen Jenő! a 26 éves korvett kapitány. — Éljen a praesumtiv admirális Hurai!' S a halvány arczu, sugár, szép barna fiú szomorú mosolylyal koczczint a bajtársakkal:-—- Éljetek ti fiuk! de engem hagyjatok ki az avanzsmából, mert én a gyakorlat után kvietálok. A fiuknak torkukon reked a hang. Jenő még tréfából sem szokott valótlant mondani. Kvietálok fiuk és itt hagyom a régi szerel­memet, szépséges hajómat. Itt hagyom böl­csőmet és világomat a tengert, anyámat a zászlót, apám helyett apámat, azt az ősz admirálist, testvéreimet, titeket fiuk, mert erre kötelez a becsületszó és a szerelem. Leszerelmesedtem fiuk, de nem úgy, mint ti szoktatok, hanem úgy, mint az ! „Azrák“, kik a halálra is készen vannak, ha szeretnek. Tudjátok, hogy az én hajómat a mostani parancs Alexandriában érte. Hetek óta hor­gonyoztunk már ott s ón ez időt arra hasz­náltam fel, hogy a konzuléknál, Berleps báróéknál tegyek naponta látogatásokat. A kedves családtól többnyire az est vetett a hajóra, mi czélból — két matrózzal — ren­desen egy csónak szokott rám várni a tenger­parton. Remek kivitelű fényképnagyitások! Életnagyságai asasaB Baaaaasa mellkép Q f-t Qf> Lrn papirkerettel Q fn, Qfi U 1896. KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON, -wü 1896. HUSZTHY ZOLTÁN kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi, stb. csoportfényképek a szokott, természetim, gondos kivitelben. asszonviképek 3 írttól feljebb.

Next

/
Thumbnails
Contents