Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-19 / 47. szám
hén könnyítsenek, a rendészet körébe nem tartozó közigazgatási teendőktől megszabaduljanak és tisztán csak rendészeti természetű ügyek végzésére alkalmaztassanak. A megtartott értekezlet határozatából fo- j lyólag a sérelmek pontonkénti felsorolásával | egy emlékirat lett szerkesztve s az egy küldöttség által lett az akkori belügyminiszternek átnyújtva. A miniszter a legszebb ígéretek és biz- I tató kijelentések között vette át az emlékiratot s a küldöttség azon reménynyel távozott, miszerint a rendőrségek ügye mielőbb rendeztetni fog. Azonban mi történt? Sajnos, történni mindezideig nem történt semmi és a mi történt is, az csak újabb terhet hozott a rendőrhatóságokra a bűnügyi nyomozással. Tíz év múlt el azóta s mindezideig csak az ígéret reményében tengődünk, de ügyünkben semmi változás nem állott be, sőt még kilátás sincsen reá. Mily máskép áll a dolog a szolgabirói járásokkal; ők sokkal szerencsésebbek, mint a városok, mert a csendőrség felállításával s azóta annak folyton való fejlesztésével, szaporításával, legújabban a járási őrmesterek rendszeresítésével oly segéderőt nyertek, melyek úgy a köz-, valamint az élet- és vagyonbiztonságnál és különösen a bűnügyi nyomozásoknál nagy segítségükre van a járási rendőrhatóságoknak; szóval a járások köz- biztonsága minden tekintetben és kifogástalanul szerveztetett, csak a városok maradtak a régi ódon rendszerben. Pedig általános a panasz az iránt, hogy a városi rendészet a mai szervezetében tarthatatlan, amennyiben a reá ruházott sokoldalú közigazgatási teendők és a nagy felelősséggel járó bűnügyi nyomozást jelenlegi személyzetével kifogástalanul elvégezni képtelen. Hogy a városi rendőrségek tényleg szervezetlenek : azt bizonyítja azon körülmény is, hogy a hány alkalmazottja van, annyiféleképen rendszeresittetik; például: a rendőr- kapitányt élethossziglan kinevezi a főispán; az alkapitányt egyik város 6 évről 6 évre választja; a másik város a kezelő-személyzethez tartozónak lefokozza s azzal együtt választja élethossziglan ; a rendőrlegénységet meg felveszi és elbocsátja a polgármester; valamennyinek a fizetését tetszés szerint megállapítja a képviselőtestület; tehát úgy nézünk ki, mint egy nemzetközi hadsereg; szóval a mai vidéki rendészet olyan ingoványos testület, mely semleges jelleget visel s ahhoz tartozik, a kinek szüksége van reá és végeredménye az, hogy magunk sem tudjuk hová tartozunk és kitől függünk; ezen bi-; zonytalan és kétséges rendszernek azután az a következménye, hogy nem nevelhető ezen a pályán olyan tisztviselői kar, a minőt e hivatás fontossága megkövetelne; továbbá i az őrszemélyzet sem képezhető ki kellően, ! felhasználódik hivatalszolgai teendőkre, kézbesítésekre, végrehajtásokra, összeírásokra stb., vagyis a rendőr minden más egyéb, | csak nem rendőr; azért azután mikor mint rendőrnek kell fellépnie, nem tudja a köce-! lességét s a nagyközönség és a „sajtó“ nem ; ismervén a helyzetet, ütik, szidják a rendőr- 1 séget s kárhoztatják a kapitányt, hogy nem oktatja ki kötelességeire alantos közegeit; pedig a hiba nem a kioktatás hiányán múlik, NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE hanem a hibás rendszeren és különösen azon, hogy az alkalmazottak mind oly egyénekből kerülnek ki, kik végmeiiedéket keresnek a j rendőri pályán addig, mig jobbat kapnak, vagy jövedelmezőbb keresetforrásuk nyílik; oly egyénekkel pedig, a kik csak azért lép- j nek valamely pályára, hogy életlétüket egy jobb bekövetkeztéig biztosítsák : nagyon jól I tudjuk, hogy eredményes dolgot végeztetni; nem lehet. Az általános közigazgatásban a munka- J megosztás elve önálló szerveket, hatóságo-1 kát hozott létre, melyek a törvényben meg-1 jelölt hatáskörökben végrehajtási joggal ruház-: tattak fel. így történt ez már régebben a nagyobb városokban, hol a külföldi mintára városkapitányi hivatalok — mint önálló hatáskörrel biró hatóságok — keletkeztek. Ezen városi kapitányságok azután saját felelősségre gyakorolják az összes rendészeti teendőket, a rendőri bíráskodást, újabban a bűnügyi nyomozást; ezenkívül oda kerül még az út- endészet, cselédügy, folyamrendészet, vadászat, halászat, italmérés, helypénz, vám, mérték, közegészségügy, piaczi rendészet, állategészségügy, mezőrendőrség, építkezés, különféle összeírások, statisztika és még egy nagy csomó községi mindenféle teendő is. S ezt a rengeteg munka-anyagot el kell végeznie két-három rendőrtisztviselőnek csekély számú, ahhoz nem értő rendőri személyzet segélyével. Midőn a városi rendőrség ennyi administrativ dologgal van elhalmozva, kérdem, mikép végezheti legfőbb feladatát: az igazi rendészeti teendőket; hogy képes a közbiztonság fentartását, a polgárság személyi és vagyoni biztonságát megóvni s a közrendet és közcsendet megszilárdítani ? A városok j rohamos haladása mindig nagyobb igényekkel lép fel a rendőrség ellenében s ez helyes is. Hisz azt tartják: a közrend állapota mértéke a műveltségnek. S ebből folyólag a rendőrség támogatása s az azzal való együttműködés minden honpolgárnak kötelessége, melyet a müveit nyűgöt polgárai híven be is tartanak; ennek tulajdonítható a rendőrségnek azon nagy tekintélye, melylyel a külföldi nagyobb városokban bir. Ezt fejleszteni minden hatóságnak kötelessége és szent feladata. Az idegenkedés, a rendőrség elleni ellenszenv a műveltség hiányára vezethető vissza. Sajnos továbbá az is, hogy a rendőrség elleni animozitás nemcsak a gyakorlati téren érvényesül, de az elméletben is harczolnak ellene. A rendőrséget a személyes szabadság korlátozásának s az önkény köpenyének tartják. De ez értetlenség a rendőri feladatok nem ismerésére vezethető vissza, vagy oly forrásból erednek, melyek a józan jogérzéket felháborítják. Hogy tehát a rendőrség működésénél az ideális álláspont eléressék, kell, hogy az általános felfogás megváltozzék s a rendőrség mint szükséges jogsegély tekintessék. Ellenszenv helyett hálás elismerést kell ébresztenie a józan ítélettel biró polgárokban, hogy belássák, miszerint a rendőrség tevékenységének köszönhető, hogy szabad akaratunkat a jog határain belül érvényesíthetjük. Legyen a polgárság elismeréssel azok iránt, a kiket nem nélkülözhetnek, i mert mig a békés polgár esetleg elkerülheti, hogy egész nyugodt életében nem szorul reá a birói segélyre és jogvédelemre: a rendőrség segélyét és támogatását nagyon sokszor kénytelen igénybevenni. Demi dór If/náea, rendőrkapitány. HÍREK. — Személyi hir. Károlyi Istvánné szül. Csekonits Margit grófnő és íia Károlyi György gróf f. hó 13-án a hajnali vonattal a fővárosból hazaérkeztek. — Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter f. hó 15-én reggel 7 óra 28 percz- kor utazott át városunkon külön szalonkocsiban, több országgyűlési képviselő társaságában Szatmárra, a hol d. e. 11 órakor a Pannónia-szállóban tartotta meg képviselő- jelölti minőségben programmbeszédét. A miniszter ezután fogadta a küldöttségek tisztelgését, látogatást tett Meszlényi Gyula valóságos belső titkos tanácsos püspöknél, déli 1 órakor pedig a tiszteletére rendezett ebéden vett részt s az esteli 7 órai vonattal Szatmárról elutazott. A miniszter, ki Hugonnai Béla gróf főispán, Nagy László alispán, Dr. Hollón Sándor miniszteri titkár, Bay Lajos, Dobieczky Sándor, Domahidy Elemér, Gajáry Géza Kiss Ferencz, Kubinyi Géza, Lator Sándor, Nyegre László, Szaczel- láry György, Szentiványi Gyula és Sulyovszhg Dezső országgyűlési képviselők társaságában 7 óra 45 perczkor érkezett meg, indóházunk- ban kiszállott és kísérőivel a vasúti vendéglőben megvacsoráltak és 11 óra 45 perczkor külön vonaton a fővárosba utaztak. — Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága folyó hó 13-án tartott közgyűlésében rótta le a megemlékezés kötelezettségét Deák Eerenczczel, a haza bölcsével szemben. Születésének 100 éves évfordulóját emelkedett hangulatban, a vármegyéhez méltóan ünnepelte meg és habár nem nagyszámú bizottsági tag vett részt a közgyűlésen, az mégis impozáns volt. A közgyűlést gróf Hugonnai Béla íőispán igen szép beszéddel nyitotta meg, melyben röviden megemlékezett Deák Ferencz egyéniségének kiválóságáról, ecsetelve ama nagy szolgálatokat, miket hazájának és királyának tett. Majd megemlékezett haláláról, midőn a nemzet és király a gyász érzetében egybeforrva, együtt sirt a haza bölcsének ravatalánál. A szép beszédet a jelenvoltak lelkesen megéljenezték. Majd Domahidy István, a vármegye által felkért szónok tartotta meg ünnepi beszédét. A nagy bölcsnek politikai i ellenfele volt egykor mint ellenzéki képviselő, Domahidy István. Közvetlenül ismerte Deák Ferenczet s épen azért a megye nem vá- j laszthatott volna méltóbb szónokot ez alka- 1 lomra. S a délczeg, örökké ifjú öreg ur hazafias, lelkes, szép beszédben áldozott a haza bölcse j emlékének, melyet hallgatói többször meg- j éljeneztek s annak befejezése után is felhangzott a taps és tetszésnyilvánítás. A köz- ! gyűlés Nagy László alispán indítványára mindkét beszédet jegyzőkönyvileg megörökíteni rendelte és N. Szabó Antal indítványára : pedig az ünnepi szónoknak köszönetét jegyzö- , könyviieg kifejezte. Igen kellemes hatást tett a közgyűlésre Lukács Konstantin gör. kath. lelkész és bizottsági tag hazafias beszéde. A szépen átgondolt beszéd lényege az volt, hogy ök mint románok szintén hódolnak a magyar Géniusznak, Deák Ferencz ünneplésében. Azért szónok azt kívánta, hogy a kiegyezés müve, a mely hivatott megalkotni a magyar és román között az egyetértést, sokáig álljon fenn magyar hazánk jóvoltára és dicsőségére. A szónokot lelkesen megéljenezték és hazafias beszédét jegyzőkönyvileg megörökíteni rendelték. Végül Nagy László alispán azon indítványt tette, hogy tekintettel arra, miszerint Deák Ferencz nagyon kedvelte a gyermekeket, igazi gyermekbarát volt, Deák Ferencz emlékezetére alakítson a vármegye közönsége gyermekvédő-egyesületet. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta ezt az indítványt és megbízták az alispánt a gyermekvédő-egyesület tervezetének elkészítésével és beterjesztésével. — Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án tartotta meg november havi ülését, melyen Nagy László alispánnak elismerést szavaztak a lápi tűz elfojtása körül kifejtett j tevékenységéért. Lényegesebb pontja nem i volt az ülésnek. A szokásos havi jelentések közül érdekesnek tartjuk megemlíteni a kir. pénzügyigazgató jelentését, mely szerint okt. hóban befolyt egyenesadó a múlt év október havi befizetéssel szemben 207,508 korona 39 fillérrel kedvezőtlenebb, mi az ex-lex-nek következménye. — Lapunk mai számához melléklet gya- ! nánt veszik olvasóink Kerekes Ödön helybeli jónevü kereskedőnek hirdetményét, melyre olvasóink figyelmét felhívjuk. — A miniszterelnök üdvözlése. A Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter képviselővé történt jelölése alkalmából Szatmár vármegye törvényhatósága részéről a következő üdvözlő táviratot intézték gróf Tisza István miniszterelnökhöz: „Hieronymi ő ke- gyelmessége jelölése alkalmából jelenvolt szatmárinegyei közönség nevében üdvözlöm Nagyméltóságodat, mint a magyar nemzeti politika őszinte és igaz képviselőjét s biztosítjuk Nagyméltóságodat pártunk őszinte ragaszkodásáról. Nagy László, alispán“. — A vármegyei igazoló választmány f. hó 18-án délelőtt 10 órakor tartott ülésében a legtöbb adót fizetők névjegyzékének kiigazítása tárgyában egyhangúlag elfogadta azon elnöki előterjesztést, hogy a legtöbb adót fizetők névsorát az 1902. évi adó kimutatások alapján állapítsa meg a igazoló választmány. Az előterjesztés alapján keletkezett határozat igy szól: Tekintettel a törvény azon rendelkezésére, mely szerint a törvényhatósági bizottságnál választás alá eső tagjai csak akkor lesznek megválaszthatók, ha a legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzéke már meg van állapítva ; tekintettel arra, hogy a legtöbb adótfizető bizottsági tagok névjegyzékének megállapítása nélkül a törvény- hatósági bizottság meg nem alakitható és annak folytán a törvényhatóságnak a legfontosabb közege az 1904-ik évben hivatá- | los működését nem folytathatná ; tekintettel végül arra, hogy a belügyminiszter rendeleté szerint az állami adóknak kivetése a folyó évre eszközölhető nem volt és emiatt Már látja magát képzeletben uszályos, fehér selyem mennyasszonyi ruhában, fekete haján a mirtus-koszoruval. Erre a gondolatra vérsziinivé válik az arcza, s ijedten vágja bele piros ajakába hófehér hegyes fogacskáit. Felteheti-e még ö a fehér koszorút holló fürteire ? — Bizonyosan fel — toppant daczosan kicsi lábaival. Azután elmennek innen ketten együtt, messze idegen világba s mint előkelő, ünne- í pelt katonatisztnének milyen édes, kívánatos lesz az a ragyogó, boldog élet! így mondta ezt neki Aladár; sokszor, ezerszer, igy. Könnyű szívvel menne el, ha nem szeretné is annyira, mert neki nincs kit elhagynia, a | szeretett férfiért; neki nincs régen sem apja, sem anyja; a néni, aki nem a szeretett leánykát, csak a testvére árva gyermekét méltatja benne, kitől teljes életében sohasem kapott egy szeretetteljes szót, egy igazi meleg, gyöngéd tekintetet — nem fogja sajnálni öt. Elmúlt a nyár és helyébe lépett az ősz; Péter végezte a maga dolgát s a gyöngéd levelek kicserélgetését a viola-ágyból, melyért mindig egy-egy mosoly és szives köszönő szó volt a hála Flóra kisasszony részéről, mit Péter legtöbbször észre sem vett. De egyszer csak elmaradtak a várt levelek, hiába ment ki Flóra mindennap tudakozódni, nem volt levél a viola-ágyban, sem az imádott férfi nein jött, hiába irta meg j neki fájó szive kétségbeesését. A leány sápadt,és sorvadt szemlátomást; kialudt szemeiben a fény; járása roskatag, bizonytalan lett, Péter már szinte félt szomorú, reszkető hangjától, ha levelek után tudakozódott nála s ö kénytelen volt mindig tagadó választ adni. — Nincs levél, nincs! Hanem egy napon, már a hó is szállin-1 gózott a szürke, téli levegőben; a rozoga kis kertészlak ajtajában két levelet talált Péter, midőn kora reggel kilépett a házból; kezdetleges ügyetlenséggel oda volt erősítve az ajtó rozsdás kilincséhez. Mohó örömmel kapta meg Mizsu Péter a levelet, elrejtvén mind a kettőt meleg bekecse legrejtettebb zsebében; azután azon tűnődött, hogyan kézbesítse azokat a szegény szomorú Flóra kisasszonynak? akit már hetek óta nem látott, ö bezárkózott nehéz bánatával az emberek kiváncsi tekintete, elöl, ámbár Péter nem tudta megérteni az ő korlátolt elméjével, micsoda szomorúság I | lehet az, ha az ember levelet nem kap, ő j még sohasem kapott világ életében, de egy rossz percze se volt miatta. Olyan csodálatos ijedelem szorongatta a Mizsu Péter szivét, mint midőn valami félelmes elöérzet szállja meg az embert valamely nagy szerencsétlenség előtt. Mondhatatlan izgatottsággal várta azt az időt, hogy valahogyan kézhez szolgáltassa a leveleket s most, midőn egy véletlen séta alkalmával mégis megpillantotta a Flóra megtört roskatag alakját s közelébe érve ránézett sápadt szomorú arczára, mélységes szánalom fogta el szivét. Végre átadta a levelet; ő nem tudott olvasni, azt sem tudta igy, kinek szól a két levél, csak a sokat látott Írást ismerte meg a borítékon. Flóra öntudatlan idegességgel bontotta fel az egyik levelet, az nyilván a kertészlegénynek szólott, kinek szives fáradozása- j ért köszöneté kíséretében ide csatol nehány , darab húsz koronás bankjegyet. A másik levelet erre már riadtan bon- j tóttá fel a szegény leány, az már neki szólott telve lázas, szerelmes szavakkal, hazug ! ígéretekkel, hogy most nem veheti feleségül,! mert kötelessége egy nehéz hosszú expedi-! tióhoz szólítja, de ha majd pár év múlva J visszajön, majd akkor... — Majd akkor! zokog fel a szegény- teremtés; de mi lesz velem addig? Iszonyatosan eltorzult, kétségbeesett tekin- í tettel tépte össze a két levelet, azután fül-1 dokió, görcsös zokogással esett térdre az értetlenül bámuló egyszerű ember előtt; megragadta annak kérges, durva kezét s minden ellenkezés daczára csókjaival halmozta el. — Péter bácsi — esdekelt — szánjon meg engem, vegyen feleségül! Egyszerre iszonyú világosság támadt a Péter agyában. Eszébe jutott, hogy ennek a szerencsétlen elhagyott leánynak nincs senkije ezen a világon, hogy taszítsa el ő is a hajléktalan árvát, midőn végső kétségbeesésében hozzá menekül; hol lesz menedéke ezután, ha ő sem könyörül rajta ? És a maga nagylelkűségében nem jutott eszébe, hogy a maga jövö életét is eljátsza akkor, midőn segítő jobbot nyújt az elveszettnek. Ha megelégszik vele, az egyszerű szegény emberrel az úri kisasszony, ki előtt már nincs semmi reménység, semmi menedék ezen kivül, csak a halál: megmenti ő, ha nem a boldogtalanságtól, a szégyentől legalább. A harangozói állás is meg lett nemsokára, mert az elődjét túlságos iszákossága miatt nem lehetett tűrni tovább. Az uraság eladta a falusi birtokát, vele a szép kertet; megbántott gőgjében tudni sem akarván a szerencsétlen elbukott leányról. így Mizsu Péter elérte vágyai netovábbját a csendes kis harangozói lakot, de vele — mire nem is gondolt egykor — vele egy összetört szomorú asszonyt s egy kis penészes köhögös virágot — a senki fiát. Azután csak múltak a végtelennek tetsző évek a zajtalan kis szalmafödeles házikóban szürkén, szótlan és szomorúan. Tóth Erzsiké. AI EGYED ÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER*.
