Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-24 / 39. szám
/ • XX. évfolyam Nagykároly, 1903. szeptember 24. 39-ik szám. VIDÉKÉ TáisadalirLi, szépirodalmi és ismeretterjesztő hetilapNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. || Negyedévre...................2 kor. Fé lévre..........................4 kor. Egyes szám...................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-téc, 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A színkör ügye. A múlt szombaton történt tüzeset, mely elhamvasztotta a Régi Casinó tulajdonát képezett nyári színkört, ismét felszínre vetette a színkör ügyét. Senki sem tagadhatja, hogy városunkban szinielöadások tartására alkalmas helyiség most már egyáltalában nincsen. Mert a polgári olvasókör díszterme arra fel nem használható, hogy abban állandóan tartassanak előadások, mert kicsiny, nyáron a hőség tűrhetetlen, színpadra alig van egy kevés hely hagyva, páholyokat bele épiteni nem lehet, stb. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a régi kaszinó-egyesület a nyári színkört felépíteni nem fogja, mert ezt anyagi viszonyai meg nem engedik. Egy magán egyesület, vagy erkölcsi testület sincs azon helyzetben, hogy ily czélokra nagyobb összeget áldozhasson, mert a magántársulatok pénzüket oly vállalatba nem fektethetik, mely bármily csekély jövedelmet is ne hozzon, már pedig a színkör a leg- vérmesebb számítások mellett is nemhogy jövedelmet nem fog hozni, de bizonyos áldozatot kíván. Azzal is tisztában vagyunk, hogy színkörünknek lenni kell, mert egy oly városban, mint Nagykárolyban, hol — mint az idei szini szezon is beigazolta — igen tekintélyes színház- látogató publikum van, nem nélkülözhető az a pár heti szórakozás, melyet a szinielöadások nyújtanak. Addig, mig az a kezdetleges deszkaépitmény fenállott, nem éreztük egy jobbnak hiányát, halogattuk a kérdés megoldását, mert őszintén bevalljuk, hogy fáztunk tőle, újabb terheket rakni vállainkra. Bármennyire is panaszkodtunk, hogy a színkörnek ezer és ezer hiánya van, mégis eljártunk az előadásokra, mert inkább tűrtük a kényelmetlenséget, semhogy egy uj szinkör épitési költségei terheljenek bennünket. Ma már túl vagyunk ezen és lapunk, mely mindenkor felemelte tiltakozó szavát minden újabb megterheltetés ellen, a kényszerűségnek engedve, kénytelen mint első hangoztatni, hogy a szinkör felépítése a város elengedhetetlen kötelességévé vált. Midőn a múlt évben a miniszter által felajánlott segély kilátásba helyeztetett, e czikk Írója azon volt, hogy elfogadva a segélyt, épitsük meg a színkört, mely körülbelül 10—12,000 korona tehert hárított volna a városra. Ez nem olyan nagy összeg, mely rendkívül megterhelne bennünket, különösen akkor, midőn egy ilyen égető szükséglet kielégítését czélozza. A bizottság többsége azonban a szálloda felépítése mellett foglalt állást, mert a városra nézve előnyösebbnek mutatkozott a szállodai mizériákat is egy csapással megoldani. Lapunkban annak idején bőven megtárgyaltuk a kérdést pro és contra, azóta azonban az ügy elhallgatott és semmit sem tudunk arról, vájjon történtek-e kezdeményező lépések valamely irányban. Ez alkalommal sem akarunk irányitó befolyást gyakorolni arra nézve, hogy mily épület és hol emeltessék, mi e tekintetben a kezdeményező lépéseket — mint a kit illet — polgármesterünktől várjuk. Ha ö valamely konkrét javaslattal lép elő, azt lapunkban meg fogjuk vitatni, mostani fel- szóllalásunknak csupán az a czélja, miszerint reá mutassunk arra, hogy a lépéseket mielőbb meg kell tenni, mert az épitkezéshez, ha az idén nem is, de kora tavaszszal hozzá kell fogni, addig pedig időt kell adni a terv megvitatására, mert „a több szem többet lát* elvénél fogva, egy ilyen középit- kezés kérdésénél sohasem árt, ha minél kimerítőbben megtárgyaltatik. Tekintettel kell lennünk városunk anyagi helyzetére is, hogy minél olcsóbban, mentül előnyösebb építkezést eszközölhessünk és csupán egyet kívánunk megjegyezni, azt, hogy a miniszter által a múlt évben felajánlott segélyt minden esetre számításba venni kívánjuk. —ó.— Rákóczi-ünnep. A magyar történelem legideálisabb alakjának, a szabadság lánglelkü bajnokának emlékét ünnepelte Szatmár, Ugocsa vármegyék és Szatmár szab. kir. város közönsége folyó hó 14-én. A tiszabecsi fényes győzelem 200 éves évfordulója alkalmát használta fel három törvényhatóság hazafias közönsége arra, hogy az idegen földben porló, eszményi tisztaságú nemzeti hős egyik fényes fegyvertényének helyét emlékjellel lássa el, mely századokon keresztül hirdesse, hogy ott, azon a csatamezőn száguldottak egykor Rákóczi hős kuruczainak paripái, itt ontották vérüket a szabadságért a nemzet legjobbjai, itt hangzottak el a tárogató édesbús hangjai mellett a magyar szabadság legelső diadalkiáltásai. Szép volt az ünnep, méltó a három törvényhatósághoz. Az ország Rákóczi-ünnepei között előkelő helyet biztosított magának s bár lehetnek nézeteltérések arra nézve, vájjon az emlékjel az öt megillető helyre lett-e felállítva, de ez mit- sem von le azok érdemeiből, kik nemes lelkesedéssel, erős hazafiul érzéssel fáradoztak az emlék és az ünnepély létrehozásán. És ezek közül is a legnagyobb elismerés Nagy Sándor vármegyei tb. főjegyzőt illeti meg, ki hónapokon keresztül, fáradtságot nem ismerve törekedett az ünnepség minél fényesebbé tételére, ki szóval, tollal, tettel, hazafias lelkesedésével úgyszólván egymagában egy egész rendező-bizottság munkáját végezte el. S ha a 14-iki ünnep oly fényes sikerrel folyt le, az ő önzetlen munkájának ez volt a legszebb jutalma és csak gratulálhatunk az eredményhez! Az ünnepség lefolyását lapunk szűk tere miatt csak nagyobb vonásokban közölhetjük. Az elhangzott szép beszédeket — sajnálatunkra — teljes szövegükben nem adhatjuk, habár azok mindegyike oly magas nivón állott, hogy olvasmány gyanánt is élvezetül szolgálna. Vasárnap, folyó hó 14-én ment végbe a tiszaujlaki hídfőnél felállított emlék leleplezése s ugyanezen ünnepélylyel egyidejűleg folyt le a Tisza-Becsen rendezett ünnepély is. Mindkét ünnepélyen nagy közönség vett részt. A résztvevők a vasárnap reggel öt órakor induló vonattal utaztak el s 6 órakor egyesültek a szatmáriakkal s az utat azután együtt tették meg. Minden állomás zászlódíszbe öltözött. Királyházán a máramarosiak várakoztak az érkező vonatra. Itt már oly nagy volt a résztvevők száma, hogy a Tiszaujlak felé induló vonat az utasok nagy részét nem volt képes befogadni, a személyvonat után később j indult vonaton helyezték el aztán az ünneplők sokaságát. Nagyszőllősön, Fancsikán, a TARCZ A. Feleségem sírjánál. „Szeplőtlen testedből violák fakadának S altasson lágyan éneklő sereg . . Shakespeare (Hamlet.) A szálkái temetőben Állok, — a nap lemenőben; Lomb sárgul itt minden ágon ■ . . Eszembe jut: Korán eltűnt boldogságom. Jó nőmet temettük itt el Szebb jövőben bízó hittel. Bizony, bizony én is érzem : Hogy nekem is Elöbb-utóbb itt lesz végem. Itt bond rám a fa lombja És az alkony fuvalomja Itt beszéli majd ■— ki voltam ! Boldogtalan Ezt susogja majd én rólam. Boldogtalan . . . mert az Isten Régen sújt, ver engem itten. Ma már vérző szivem álma Miként a füst: Tova röppent, tova szállá. Boldogtalan . . . mert hát hittem Emberekben földön itten; Nem tudtam, hogy mind mily álnak.. Minden lépten Tövist szedek s nem virágot. Füst csak az emberi élet, Az ész, a szív egyre téved, Kivált az elcsüggedöben . . . Megenyhül majd A sírban — a temetőben! (Mátészalka.) KŐSÓ, Ede.-A.Z uzsorás. Falusi történet három felvonásbar Irta: Antal István. II. A darabot élénkíti még Szarvas segéd- jegyző, ki Virágh Rózsi után jár, de a kinek Szántó János Gyuri nevű fia a mátkája s a kinek később a felesége is lesz, mig Szarvast a harmadik felvonásban, mint huszártisztet látjuk viszont. Maga a darab meséje elég érdekes, a feldolgozás azonban már gyenge. A szereplő alakok nem az életből vannak merítve, mi arra enged következtetni, hogy a szerző nem ismeri eléggé a népéletet arra, hogy igazi j alakokat tudjon szerepeltetni. Szereplői jár- nak-kelnek a színpadon, pontosan megjelen- j nek mikor a szerzőnek szüksége van reájuk, de anélkül, hogy az események lánczolata jelenlétüket okvetlenül megkívánná. így, a darab főhőse Szilágyi Mihály nem az az ember, a kit a szerző bemutatni akarna. Első kitörése után, midőn megtudjuk I Ujné iránti szerelmét, egy mindenre kész ! embert látunk benne, de azután már csak egy szánalmas alakká silányul, a ki teljesen aláveti magát álmának, s ennek nyomása j alatt még a gyilkosság szörnyű gyanúja alul is alig védekezik. Ujné iránti szerelme ugy- J szólván egy csapásra kihal belőle anélkül, hogy erre legkisebb oka volna, mert azt nem fogadhatjuk el elég indoknak, hogy gyer- I meke miatt mond le, mert hiszen fiának Ujné leánya iránti szerelméről sejtelme sincs. A korcsmában való magaviseleté is teljesen j érthetetlen, mert hiszen egy álom, egy testi I munkával foglalkozó, ezáltal megedzett em- J bérré még sem lehet olyan hatással, hogy ! az teljesen kivetkeztesse egyéniségéből. Bármily fatalista is legyen, nem nyugszik bele egyszerűen a gyilkosság gyanújába, hanem j épen azért kell védekeznie és megmentésére mindent elkövetnie, mert gyermeke iránt érzett szeretete készteti erre őt. Uj Imre már jobb alak, habár a szerző nem az uzsorás parasztot állítja elénk benne. Mig az első felvonásban csaknem félénk embernek ismertük meg, addig a második felvonásban képes az általa tönkre tett Hajdúval szembe szállani s őt majdnem készakarva a gyilkosságra ösztönözni. De a második felvonásbeli jelenete erőteljesen van megírva s egyike a darab legsikerültebb jeleneteinek. Ujné egyáltalán el nem fogadható szerep. Daczára, hogy férjét szereti s Szilágyival szemben segítségül hívja, ismeri ennek iránta való szerelmét, mégis kételkedik abban, hogy Szilágyi lenne a gyilkos, pedig minden jel Szilágyi ellen bizonyít. Honnan meríti ezt a meggyőződést ? Csak azért, mert Szilágyi megesküdött, hogy útjukat nem állja? Ez nem elég indok! S habár nagy esküvel fogadta meg, hogy férjének gyilkosát haláláig üldözi, Szilágyival szemben mégis lemond esküjéről sőt még leányát is odaadja Szilágyi fiának! Hol találjuk meg itt a jellemet? Határozottan jó Tóth plébános és Szabó biró s habár mellékalakok is, a darabnak előnyére válnak. Kár, hogy a szerző a két fiatalnak Laczi- nak és Julisnak nem szánt nagyobb szerepet, mert épen ezek szerelme adhatott volna nagyobb fordulatot a darabnak. Legutoljára hagytuk Hajdú Mihályt, mint a darabnak legelfogadhatóbb szerepét. Van benne élet, az események lánczolata okvetlenül a gyilkosság elkövetésére készteti. Hibája, hogy bűnét nagyon gyakran emlegeti, a mi csudálatosképen nem vonja magára az emberek figyelmét. A segédjegyzö és béres szerepe kicsi, de amennyiben ők képviselik a komikumot, jobban ki lehetett volna aknázni. A mi a technikai részt illeti, hibáztatjuk, hogy az első felvonás egy teljesen jelentéktelen jelenettel végződik. A második felvonás is vasárnap a templomozás ideje előtt történik, egy sváb korcsmáros házánál, hol az asszony énekel és mulat s azután megy a férje a templomba, magára hagyva a vendégeket. Hát ez faluhelyen nem történik meg. Ha ez a jelenet hétköznap történik, még elfogadható volna, de a szerzőnek azért
