Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-22 / 21. szám
TársadalirLi, szépirod-aliíii ©s isxxxerettexjesz'Cő Ixetilaop. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleni minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Negyedévre .... Fé lévre.........................4 kor. Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérméntetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Teremtsünk önálló ipart! Hazánk gazdag természeti szépségekben és kincsekben s bírja mindazokat a természetes követelményeket, melyek az államot alkotó nép életéhez szükségesek. Csodálatosak váltakozó tájrészletei, gyógyforrásainak sokasága szinte megszámlálhatatlan. Hegyei mindenféle érczet rejtenek méhökben; itt terem a legnemesebb fajtájú bor, folyói- ban és tavaiban kitűnő izü halak tenyésznek, síkságain terem a legjobb búza. Földrajzi helyzete, éghajlati viszonyai valamennyi körülöttünk levő államokkal szemben kiváló előnyöket biztosítanak nekünk. Különösen alkalmas hazánk az állattenyésztésre. És mégis, daczára a természet ez áldásainak, a a mindennapi kenyérért küzd a nemzet és szegény a nép. Miért? Mi az oka e beteges jelenségnek? A felelet erre rövid, de nyomós: a baj kifejlődött ipar hiányában rejlik. E nehány szó rejti magában állami és társadalmi életünk bajainak főokát. Állami és társadalmi életünk ugyanis számtalan életszükséglet kielégítését követeli, mit csak kifejlődött gyári üzem és vele kapcsolatos élénk kereskedelem által lehet elérni. Ahol csak az ősi termelés kihasználásából élnek és csaknem minden más életszükségleti czik- ket a külföldről hozatnak, nem állhat be nemzeti jóllét. A múlt viharait szerencsésen kiállta hazánk, politikai viszontagságai nem tették tönkre a magyar állam- rendszert, de nemzetgazdaságunk válsága tönkrejutással fenyeget. Javulásától függ nemzeti önállóságunk fen- tartása. Ameddig a forgalom még nem volt oly élénk, még nem is igen lehetett szó egyes államok közti jelentékeny kereskedelemről. Többnyire csak az illető államban előállított czikkeket alkalmazták. A pénz magában az illető államban forgolódott s az iparosok nem igyekeztek kivitelt teremteni. A megélhetés könnyebb volt. Aki dolgozni akart, biztosan juthatott keresethez, mert nem létezett gép, mely az emberi munkaerőt úgyszólván feleslegessé teszi. Az adó csekély volt és a termeléssel összhangban állt; ha több volt a jövede- delem, több adót is fizettek és megfordítva. Ma, a gőz és villamosság korában, nem létezik már térbeli távolság. Az ipart felszabadították a czéhrendszer békói alól, keletkezett a gyárakban kivitelre dolgozó nagyipar. Izmosodott iparral bíró államok áruik feleslegét kevésbbé elöállitóképes országokba szállítják. Ezáltal pénz kerül az exportáló országba, aminek ipara és kereskedelme látják hasznát és általános jólléte is emelkedik. Ha azonban valamely állam ipar- czikkei saját szükségleteinek kielégítésére nem elégségesek, úgy a hiányzó czikkeket külföldről kénytelen beszerezni és ezért — az általános jóllét rovására — jelentékeny összegek vándorolnak a külföldre. Amikor nálunk az ipar fejlesztése megindult, e tekintetben a szomszédos államok mögött nagyon hátramaradtunk, mivel azokban az ipar már régen magas fokot ért el. Még ma is számtalan iparczikket nem állítanak elő hazánkban s ezek beszerzésénél a külföldre vagyunk utalva. Csak olcsóbb és közönséges minőségű iparczikkek készülnek az országban; aki jobbat, finomabbat akar venni, csekély kivétellel külföldi gyártmányt kénytelen vásárolni. Nyersanyagaink olcsó áron kerülnek a külföldre, honnan iparczikkekre kidolgozva drága pénzen vásároljuk vissza; a haszon külföldön marad. Iparkodjunk tehát elnyomott hazai iparunkat önállósítani! Terjesszük ezt az eszmét minden lehető módon, hogy ezáltal hazai iparunkat és kereskedelmünket elősegítsük. Ne csüggedjenek el iparosaink, ha ez kezdetben nehézségekkel jár ; szolgáljon nekik buzdításul az a magasztos tudat, hogy legjobb tehetségük szerint teljesitik hazafias kötelességöket. Fillérekből lesznek a milliók és egyesek eszméi egész országoknak szolgálhatnak javára. Ne féljenek iparosaink attól, hogy a kereskedők támogatása nélkül törekvésük meddő fog maradni. Noha kereskedőink többnyire külföldi nagyiparosokkal és gyárosokkal is állanak összeköttetésben és azoknak hitelét élvezik, mégis csatlakozni fognak e hazafias mozgalomhoz, mivel a hazai nagyiparosoktól és nagykereskedőktől is megkapják a szükséges hitelt. Ha iparosaink ölbe font karokkal várják gazdasági helyzetünk javulását s a véletlen esélyeinek minden ellent- állás nélkül alávetik magukat, úgy a találékony külföld kihasználja helyzetüket és kiszipolyozza anyagi erejüket. De akkor azután méltán szemökre lehet vetni, hogy elmulasztották teljesíteni hazafias kötelességöket. Csak akkor lehet eredménye az iparosok akcziójának, ha valamennyien lankadatlanul közreműködnek annak keresztülvitelében. A hosszú élet titka. Az ember, testének nagyságához képest, hosszú életű. Az a sok tapasztalat, melyet az emberi élet tartamáról gyűjtöttek, következő tanulságos konklúziókra vezetett. A föld kora az emberek korára észlelhető befolyást mindeddig nem gyakorolt. Általában ma is ép oly öreg lehet az ember, mint ősidőkben. Mindazonáltal vannak időszakaszok, a melyekben ugyanegy országban az emberek j egyszer rövidebb, máskor hosszabb ideig | éltek. Amikor az emberek még a levegő és a természet gyermekei valának, — pásztorok, vadászok és földmivelők: gyakori volt kö- : zöttük a hosszú életű. De amint mindinkább czivilizálódtak és hűtlenekké váltak a természethez : életkoruk is mind rövidebb lett. De egyazon nép, az által, hogy véletlenül visszaesik nyersebb, — a természetességhez közelebbi állapotba, ismét visszatérhet az élet természetes czélja felé. Általában tehát az emberi nem megtartja kijelölt élet czélját. Magasan fekvő vidékeken rendesen több öreg embert s ezek közt magasabb életkorunkat lehet találni, mint mélyebben fekvő helyeken,— hidegebb éghajlatok alatt általában öregebb lesz az ember, mint melegebbek alatt. Ellenben a túlságos hideg, minő a TARCZA, ♦-áS-»Versek a falunkból. Hogyha olykor . . . Hogyha olykor kedvem támad S elhuzatom a nótámat: Oly nagy bűn az, olyan vétek, Hogy érette elitéltek ? ... Mit is tehetek én róla, Hogy szivembe van a nóta ... Hogyha olykor Id-kiárad: Enyhül a bú, fogy a bánat! ... De meg az a szegény czigány — Keresete úgy is silány, — Ha nem akad egy-egy napja: Hogy él meg az istenadta ? !. Azt beszélik . . . Azt beszélik a faluba hosszat: Nincsen nálam hat megyében rosszabb ; Hitegetem a lányokat rendre, Pedig nincsen, csak is egy, kedvemre ! Ezt az egyet szeretni nem félek, Hogy szeretem, vele. kinek vétek ? Ki úgy tartja, vesse a szememre, Hivatkozom tiszta szerelmemre .. . Tiszta szívből szeretem ez egyet, Valamennyi között a legszebbet . .. Beszélhet hát a falu pletykája : Szomszédasszony ! csak azért is Szeretőm a lánya !. . . (Csengor.) Baka Elek. •H55-*Haztigság-. Irta: 3Dr. Váradi Ödön. I. A peregi molnárnál ugyancsak járja a nóta. Még a falu legöregebb emberei sem emlékeznek ilyen vigságra. Hej, pedig sok mindent tud beszélni Erzsók asszony, a falu szája, arról az esküvőről. Talán nem is az örömtől sápadt az az aranyos szép menyasszony, akit, most a peregi molnár szőrit a szivére, akit ezentúl csak az ásó és kapa választ el a falu Croesusá- tól, talán... Veres Jani tudna erre megfelelni a legjobban. De persze ... egy szegény paraszt gazda fia s a peregi molnár. Bizony jól tette Mihály gazda, hogy a peregi molnárt többre becsülte annál a mihasznánál. Az a szív, annak a bolond lánynak a szive, csak az nem akar nyugodni. Hiába mondogatják: — Bolond, mit érnél vele. Egy-két hétig nyalnátok-falnátök egymást s azután hopp, ott volnátok a semminél. Koldusok lennétek, az apró népség szaporodnék, maholnap még a betevő falat is hiányzanék. Hiába. Az csak ismételgeti : — Hites férjem már, mégis gyűlölöm, megvetem. A csókja éget, mint pokoli tűz, az ölelése fáj, a szava ... — Ne tovább, leány. Ne játszál az uraddal, övé vagy te már, az övé legyen minden szavad, minden csókod, minden ölelésed. Bolond beszéd az, amit te mondasz. Majd kigyógyulsz pár hét múlva belőle ... II. Nem gyógyult. Egy nap üres volt a kalitka. Kirepült belőle az uj asszony. Veres Janiban találta boldogságát, azzal ment el a hites férj oldala mellől. A peregi molnárt düh fogta el. Csontos arcza kipirult a nagy haragtól, szikár kezeivel odacsapott az asztalra s suttogá: — Elhagyott. Elment. De meglakol... Mindenütt kereste. A kétségbeesés dühével tudakolta : nem látták ? nem tudják, hová lettek"? — Molnár gazda ne keresse azt a rósz portékát. Elhagyta magát, azt meg elhagyja az Isten. Tegye le a fegyvert a kezéből. A harag nagyon rossz tanácsadó. A molnár arczán kidagadtak az erek a nagy küzdelemben. Az az asszony. Hogy vágyakozott ö arra az üde, mosolygó piros almára, hogy szerette volna azoknak az ajkaknak a tüzet szívni s most elhagyta. Pedig jó előre megmondták; annak az erőszakolt házasságnak nem lesz jó kimenetele. Rossz kezdetnek rossz a vége. De nem. Most van szüksége mérsékletié. Az Erzsók asszony megmondta, hogy a Panna nénjénél vonták meg magukat, onnan kell kirebbenteni a jó madarakat. Oda siet. Ott látja a szerelmes párt, édes ölelkezésben, a mint boldogan rhosolyognak, nevetgélnek. — Istenem, most adj erőt. A nagy kíntól szinte összerezzen arcza, nagy izzadtság-cseppek hullanak arczárói, töriilgeti tarka keszkenőjével. De erőt vesz magán. — Asszonyom, — suttogja — asszony, elhagytál, itt látod magad előtt hites uradat. De ne reszkess, ne félj, nem bántlak, él még az Isten. Te, ember, emlékezzél meg szavamra, a mely napon ezt az asszonyt elkergeted, azon a napon te is elmégy megérdemlőit helyedre. Elcsuklott a szava... Mintha egy könycsepp gördült volna barázdás arczára... Hogy is mondják a filozófusok, a nagy- szakállu, pedáns professzorok. A szerelem a vér részegsége, érzéki, állatias vágy. Talán igazuk is van ... A peregi molnár szemrevaló menyecskéje hamar kiábrándult. Egy pár hétig, hónapig „galamb párjával“ módra éltek, csóko- lóztak, ölelkeztek... S azután... mikor nem volt oka Veres Janinak tovább vágyakozni, akkor látta, hogy szerelme csak szalmaláng volt. S jöttek a keserves küzdés napjai. Az a kenyér, az a mindennapi kenyér... Mennyi gondot okoz, mennyi verejték- cseppet idéz elő annak az előteremtése. Veres Jani ráunt arra a csókolódzó asszonyra. Éppen rossz napja volt. A kománál volt egy kis segítségért. A koma olyan furcsán csodálkozva nézett reá, tar fejét megrázta s aztán szárazon mondta :
