Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-17 / 16. szám
X's.xssd.o.lxxxi, szé;pirod-a.lxxxi ®s iszaa.©xetterj©szt© ixetilsvp. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Klegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. : Negyedévre .... Fé lévre........................4 kor. j Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda °s kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Iparosaink érdekében. Bármennyire is tekintsünk vissza az emberi alkotások történetében, alig találunk időszakot, melyben annyiféle érték, bankjegy, arany és ezüst létezett volna, mint a mi időnkben, különösen pedig hazánkban s mégis a jelenkor közgazdasági tekintetben sokkal szegényebb, nyomottabb és inségesebb, mint a múlt bármely időszaka. Az ipartörvény megalkotása előtt, mely a czéhrendszernek véget vetett, hazánk valamennyi vidéki városaiban — csaknem kivétel nélkül — jómódú ipartüzö mesterek voltak. Miért szegényedtek el ezek? Hazánkban a legjobb szándékok vezérelték a mérvadó férfiakat, kultúra tekintetében feltűnően haladtunk és mindaz, amit ötven év óta hazánkban alkottak, arra vall, hogy vezérlő köreink a legnemesebb intenczióktól voltak áthatva és mindig szemük előtt lebegett az egész lakosság jóléte; fájdalom azonban, a tények azt mutatják, hogy ez alkotásokból csak a hatalmasok, a tőkepénzesek és a nagybirtokosok húzhattak előnyt, mert mindenki, aki a legutóbbi ötven év lefolyását szemlélhette, arra a tapasztalatra kellett jutnia, hogy társadalmunk az egykor viruló és boldog középosztály rovására két táborra oszlott; egyik részének vagyona folytonosan gyarapodik, másik része koplal és szűkölködik. Csakhogy e két tábor számaránya rémületes, ijesztő képet nyújt, amennyiben a jólétnek öri vendök ezrekre, a szükölködök pedig milliókra rúgnak. így kellett-e ennek lennie? Mikor hazánkban lefektették az első vasúti síneket, földi paradicsomról álmodoztak az emberek, s méltán, mert bizalommal tekintettek amaz idő elé, amikor a földkerekség összes népei a kényelmesebb közlekedés révén termékeiket könnyebben kicserélhetik és mint testvérnépek fognak egymással érintkezni. De a vasúti hálózat még fél akkora sem volt, mint ma és a nemzetek, élükön Németország, már is egymás ellen vámsorompókat állítottak fel, melyek itt is, amott is felszöktették a kenyér árát és megnehezítették a produktiv munkát. Mi czéljuk volt tehát a vasutaknak, miért építették azokat? Tán csak azért, hogy a legtávolibb vidékeken könnyebben lehessen háborúskodni ? E szomorú jelenség különböző és különféle okait részletesen fejtegetni rövid ujságczikk keretében nem lehet. Csak egy körülménytakarunk közelebbről megvilágítani. A franczia nemzetibank legújabb kimutatása kitünteti, hogy a banknak múlt évben leszámítolt váltói közül több, mint két harmadrész busz frankon aluli összegekre szólt., Ebből kiviláglik, hogy a kis ember, a I czipész, aki 15 frankért egy pár czipöt, a szabó, aki 20 frankért egy kabátot szállít haza, nem kénytelen hetekig sőt hónapokig is pénzére várni, hanem el- fogadvánvt vesz munkájára és e váltót iparegyletek vagy szövetkezetek utján le-i számitoltathatja, munkájáért tehát azon-1 nal kap pénzt. Hogyan járnak azonban a szegény iparosok hazánkban? Nálunk tökéletesen cselekvőképes exisztencziák tönkremennek, mert mun- kájokért nem kapnak idejekorán, vagy egyáltalán nem kapnak pénzt. Semmiféle szabónak, czipésznek, általában semmiféle iparosnak nem kellene fizetésképtelenné válnia vagy csődbe jutnia feltéve, hogy becsületesen és szorgalmasan dolgozik — ha nálunk is volnának, mint Francziaországban, utak és módok, hogy munkájáért azonnal kapja meg nehány koronáját. Miért nem törekednek nálunk is hasonló intézményt teremteni s ilyen bankot alapítani? Miért nem vezeti be az osztrák-magyar nemzeti-bank ezt az intézményt, miért nem követi a franczia nemzeti-bank példáját? Általánosan tudják, hogy Francziaországban kereskedők, iparosok, kéz- mivesek ötven éves korukban visszavonulnak, megelégednek csekély járadékkal és fiatalabb, jobb erőknek engednek helyet. Ez nálunk alig történik és ha mégis megesik egyszer- másszor, úgy megbámulják az illetőt, mint a fehér hollót. Nálunk a legtöbb kézmives addig dolgozik és kénytelen dolgozni, inig a halál nem veszi ki kezéből a szerszámot. De a társadalomnak is segédkezet kellene nyújtani, hogy a franczia nemzeti-bankhoz hasonló intézetet lehessen alapítani. Első sorban nem szabadna a megrendelőnek megtagadni a bármily csekély értékű váltó aláírását, ha készpénzben nem fizet, továbbá több figyelmet kellene fordítani a pontosságra. Ha azonban a kis embereken alaposan segíteni akarna az osztrák-magyar bank — mint tervezik — akkor ki kellene még bővítenie az intézményt azzal, hogy nemcsak váltót, hanem számlákat is leszámítolna, mert a kézmives sokkal könnyebben kap a megrendelőtől aláírást számlára, mint váltóra. Éghajlatunk sajátosságai. Noha Magyarországnak a tengertől való távola nem éppen tetemes, amennyiben az Adriai tenger hazánk egyrészét egyenesen mossa, mégis teljeséggel a tengertől messze- í'ekvő beltartomány éghajlatával bir a magyar róna. Meglehet, egyfelől nem elég jelentékeny a tengeröböl kiterjedése döntöleg hatni a háta mögötti tartományok éghajlatára, másfelől magas hegylánczok ékelődtek Magyarország s a tengerág közzé, melyek az alsó légrétegek közti közlekedést, talán éppen azt, mely az éghajlat felett határoz, jobbadán megszüntetik. Hazánk tehát a tengerhez való közelsége daczára éghajlat tekintetében el van zárva tőle. Rósz melegvezető létére a hőmérsék mind gyors kihűlését, mind gyors felmelegü- lését meggátolja a tenger s mindkét irányban mérséklőleg hat. Nálunk minderről nem tapasztalhatunk semmit. A rendszeres hőmérsékleti különbségek nagysága magában legnagyobb befolyást gyakorol ugyan a mező- gazdaság alakulására, azonban egy-egy évben a mezőgazdaság jó vagy balsorsa az éghajlati viszonyoknak nem átlagától, hanem csapon- gásától függ. Hazánk szárazföldi éghajlata a hőmérséklet ingadozásainál is károsabb befolyást gyakorol a mezőgazdaságra nyirkossági viszonyainak rendetlenségénél fogva. Magyarország inkább,szorult légköri nyirkosságra, mint Németország, vagy az Alpesek, sőt jobban, mint Olaszország. — Mert ha az eredeti nyirokszegénységhez szerencsétlen T ARCZA. Memento. Ha majdan eljövend tavaszra nyár, Midőn a képzelet alantabb jár, Midőn a földi lét nem lesz nekünk Ilyen varázsos, édes édenünk, A mely feledni sohasem feled: Szivünkben él-e az emlékezet? Ha majdan eljövend az ősz, a tél, Midőn a lélek hisz, de nem remél, Midőn el-elmereng a múltakon Egy-egy derűs búcsúzó alkonyon, A mely feledni sohasem feled: Szivünkben él-e az emlékezet? Jöhet tavaszra nyár, az ősz, a tél, Szivemben a múlt képe újra él; Ha majd remélnem többé nem lehet: Álmodom az ifju-éveket! S a mit feledni sohasem lehet, Súgárözönbe vonja lelkemet. Tóth Lajos. Ideálizmus. Adhattunk volna az alábbi soroknak magyar czimet is, de maradjunk az Írott mellett, mert ez forog közszájon. Aztán ha eszményiséget írnánk és értelme után kérdezősködnénk, kielégítő feleletet akkor sem kapnánk gyakrabban. Eltekintve azoktól, a kik az ilyen és hasonló szavakat, hogy úgy mondjuk, — beszédükben csak díszítésül használják, az ideálizmus értelméhez közelebb járók az alatt valami nemesebbet, finomabbat, értékesebbet értenek, mint a minő ellentéte, a móterálizmus. Máskor valami elérhetetlent, képzeletit. Sokszor meg különösen az ideálista kifejezés egyenesen annyit tesz, mint élhetetlen; azt némelyek kicsinylőleg, gúny- képen alkalmazzák azokra, a kinek szerintök nincsen gyakorlati érzékök és a kik igy a való életben nem tudnak érvényesülni. De azért a materiálista czim sem tetszetős. Sőt feljajdulnak mindenfelé, hogy a materiáliz- mus burjánzik, az ideálizmus meg pusztuló- ban van. Valóságos fogalomzavar, amit azonban nem nehéz tisztázni, ha némi türelemmel megvizsgáljuk az ideálizmus és materiálizmus igazi értelmét. Eközben pedig azt is megérthetjük, hogy csakugyan értékesebb-e az egyik a másiknál; meg hogy miben és miért hanyatlik napjainkban az ideálizmus ? * * * A szoros értelemben vett ideálizmus és materiálizmus eredetileg filozófiai fogalmak. Érdekes, hogy a régi hires bölcsészeket Sokratest, Platót, Aristotelest, meg az egész kort is, ezelőtt három ezer évvel, hogy megtévesztette a szó. Sokrates azt hitte, hogy ha a szó megvan, tényleg meg kell lennie annak a valaminek is, a mit a szó jelent. De mert az ilyen szavak, mint szépség, igazság, szabadság, valamit jelentenek: létezniük kell olyan tényleges valóságoknak is, a mit azok fedeznek. Az efféle zavaros kezdetből pedig csak zavaros következmények származhattak. A szó tárgyá lett; hanem aztán olyanná, a mi semmi más tárgyhoz nem hasonlít, s a minek az emberi gondolkodás természete szerint csak negativ jelzői lehetnek. Mivel pedig elvégre azokkal valami pozitivet is akarunk kifejezni, az ember mindjárt kezdetben bele- ugrott a mythus meg a symbolum, a hitrege meg a jelkép útvesztőjébe. Már maga a Plátó-féle eidos vagy idea is, magyarul eszme, magán hordja a jelképies- ség bélyegét. Ilyen eszme a faj, — mondjuk, a macskafaj. De eltudja-e azt valaki képzelni anélkül, hogy a macskára, az oroszlánra, — a miket pedig mégis csak érzékei segélyével ismert meg, — ne gondolna? A tiszta eszmének láthatatlannak kell lennie, mert a mi látható, az érzéki világ körébe tartozik; annak nem lehet térbeli alakja, mert az érzékfelettinek nincs térfogata; szóval nem mondhatunk arról semmi ténylegest, semmi tárgyilagost, a nélkül, hogy érzékeink valamiképen közre ne működjenek. Mondhatjuk azt és mondjuk is szépnek, nemesnek, öröknek, hanem soha sem úgy, hogy jelzőinkhez érzéki képzetek ne csatlakozzanak. Ezért volt kénytelen már Plátó is „ Eszmetan“-ában a a mytlnis karjaiba vetni magát; ezzel pedig ő is és utána mások is belejutottunk minden mythus igazi elemébe az érzékileg —- érzékfelettibe. Itt ebben a földi életben az eszmét bár mindig tökéletlenül, — állítólag — csak eszünkkel foghatjuk fel, s az ész aztán ekkor olyan viszonyban lenne az érzékfellettiek- hez, mint az érzéki-szervek az érzők alá esőkhöz. És ez volt kezdete az ész és az érzékek amaz éles elkülönítésének, a mi ettől kezdve a filozófiában olyan nagy szerepet játszott, de annyi félreértésre is vezetett. E szerint az érzékeknek nincs semmi részök a tudásban. Azok érezhetnek, észre- vehetnek, de csak a természeti tüneményekre vonatkozhatnak, inig az ész hozzáférkőz- hetik a természetfelettihez is; igen az ész — a mi különösen Aristoteles szerint, a ki ezt a tant tovább fejtette, — ez által az emberi szervezet többi alkotórészeitől teljesen különbözik. Külön nevet kaptak egyedül a tiszta ész által felismerhető legmagasabb czéljai minden tudásnak, a noumenonok, ellentétben a tüneményekkel, a fönömenonokkal. A tény pedig az, hogy nemcsak a nou- menon agyrém, hanem a tiszta ész is, ami azt képes megérteni, csak mese. Mert az embernek az általánoshoz, az elvonthoz, az érzékfelettihez, az eszméhez sem esze nincs, sem nincs tehetsége azt az érzékek és az észrevevés közreműködése nélkül elképzelni. És még akkor is, mikor gondolkodásunk az érzékek korlátain felül látszik emelkedni, mikor azt hiszük, hogy a tér három méretével, az idő a semmiből felmerülő s a semmibe sülyedö jelenjével valami végtelenül tartalom- dúsabb lét alakjának felfogása, még akkor is reá vagyunk utalva a közönséges, a mindennapi észre és ennek az érzékiségtől elválaszthatatlan fogalomköreire. De mert az emberi szellemet sohasem fogja kielégíteni még' a legmegbízhatóbb tapasztalás árán szerezhető s a legtágasabb ismeretkör sem. mégis csak a plátói filozófia lesz mindig az első és legmagasztosabb példányképe az ismeretek darabmunkáival
