Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-16 / 42. szám

Táxsa,ö_a.l:m.i, sz,é^ixoa.a.lxxxi és isrx.eietterjesztő 3a.et3.laopNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre................8 kor. Ij Negyedévre

.................2 "kor.

Fé

lévre........................4 kor. || Egyes szám.................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmc^d^len leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Liga a párbaj ellen.

Nagyváradon a város társadalmának vezető emberei felhívást bocsátottak ki egy párbajellenes szövetség alakítása érdekében. A szövetség becsületbiróság utján akar elégtételt szerezni a sértett félnek. Arra fog törekedni, hogy a bíróságok határozottabban védelmezzék a becsületet. A liga valószínűleg legközelebb meg fog alakulni.

Valahányszor egy-egy halálos kimenetelű párbajról emlékeznek meg az újságok : úgy a sajtó, mint a társadalom fölzudul a megcsorbitott becsületnek e középkorba való kiköszörülésén ; komolyan kikelnek a párviadal, mint a modern haladás és fejlődés korszakának megszégyenítője ellen. Szigorú és a páros viaskodást minden tekintetben i gátló intézkedést követelnek; sürgetik a párbaj megszüntetését és kemény büntetéssel kívánják sujtaini a du.el- lálókat.

Csakhamar azonban lelohad a nagy lelkesedés, a párviadalt megakadályozó intézkedések érdekében megindult mozgalom lassan-lassan feledésbe megy, letűnik a napirendről s a világ halad tovább a maga utján és vígan öldösik egymást az emberek.

Legutóbb is két székesfehérvári hírlapíró valami csekélységen összekapott. Az egyik hevesebb vérmérsékletű lévén, kissé erőteljesebb kifejezést használt. A vége párbaj lett. A legvége csaknem halál.

Világosan kitetszik, hogy a párviadal igen barbár intézmény. A kard, vagy a pisztoly nem annak ad igazat, akinek tényleg igaza van, hanem annak, ki jobban tud velők bánni, vagy akinek a sors kedvez.

Hasztalan a társadalom feljajdulása egy-egy súlyosabb természetű és kimenetelű párbaj után, addig nem igen fogunk komolyabb eredményeket látni e téren, mig közös, nagy akczióval állandóan felszínen nem tartjuk e kiuos és gyors megoldást igénylő kérdést.

Az egész társadalomnak, karöltve a sajtóval, egyetértöleg kell eljárnia a párbaj ellen. Addig kell kérni, kívánni, követelni az illetékes tényezőktől a legszigorúbb intézkedéseket a párviadal megszüntetésére, mig czélt érünk.

Ha a nagyváradi párbajellenes liga megalakul, fontos missziót van hivatva teljesíteni. Ennek példájára az egész országban, minden nagyobb városában, de főleg a fővárosban egy-egy ilyen párbajellenes szövetséget kell alakítani s ez esetben a sértett felek a helyett, hogy nyomban megbízottjaikat, segédeiket küldözgetnék egymáshoz, a részre- hajlatlan és tekintélyes egyénekből álló becsületbiróság elé vinnék ügyeiket.

A czivilizáczió e fejlett korában valóban kiéktelenedik, mintegy dissz- harmoniát alkot a párbaj. Egy-két század múltán unokáink nyilván mint visszamaradt, műveletlen emberekről fognak beszélni azokról, kik az igazság kiderítését kardra vagy pisztolyra bízták, akik sérelmük igazi orvoslása

helyett össze-vissza kaszabolták vagy agyondurrantották egymást.

Végre is tenni kell valamit ez urias passzió ellen, e kóros állapotot valahogy gyökeresen reformálni kell, mert a párbaj tovább szedi ártatlan áldozatait, folyik az embervér indokolatlanul és mi tétlenül, fásult egykedvűséggel nézzük e barbarizmust, ezt a modern haladást erősen gátló rossz szokást. Alakítsunk a nagyváradiak példájára párbajellenes ligákat, melyek becsület- bírósága alá vetjük magunkat, hogy vége szakadjon a rossz szokásnak.

Gazdasági ismétlő iskolák.

Bárhogy erőlködjünk, bár hány uj tárnát is nyissunk, melyekből az országnak, édes hazánknak bevételei forrásait szaporítjuk, hogy nemzetgazdászatilag nyugoti szomszédjaink mögött ne maradjunk: mégis csak az őstermelés képezi legjelentékenyebb jövedelmünket.

Félve kell tehát őriznünk az anyaföld kincseit mindig, de bizonyosan addig, mig helyettesítésükről megizmosodott ipar és kereskedelem nem gondoskodnak. S minden mozzanatot, mely gazdaságunk fejlődésére befolyással lehet, éber figyelemmel kell kísérnünk: keresni-kutatni kell eszközöket és módokat, melyekkel a földben szunnyadó életerőt fölélesztve termőképességét növelhessük. Okszerűséggel kell mivelnünk mindannyinak éltetőjét : az áldással teli talajt, — hol értelemmel segíteni a természetet, hol meg okkal-móddal kiaknázni jótéteményeit. Ezt a fontos és nemzetgazdászatünkra annyira kiható munkát azonban csak a tanult és jártas gazda végezheti, épp ezért szükséges, hogy elegendő számú értelmes gazdáink legyenek.

Gazdasági szakiskolák egymaguk nemcsak, hogy nem képesek a megkivántató számú gazdákat nevelni, de az ott kiképzett gazdák nem is arra valók, hogy a gazdaság alsóbbrendű munkáit maguk végezzék, hanem feladatuk a munkát helyesen vezetni. Kezdték belátni, hogy nem elegendő, ha csak a munkát vezető szakférfiú ért a gazdászat- hoz, hanem, hogy egy eddig kellően nem méltatott valóságos kincs rejlenék abban, ha a földmivelő nép maga is értené a modern, okszerű gazdálkodás minden csinját-binját; s ha arra egyelőre ugyan gondolni sein lehet, hogy magasabb gazdasági, de legalább gyakorlati ismereteket sajátítson el.

A kormány felismerte ennek nagy jelentőségét és alig egy-két év előtt létesítette a ! gazdasági iskolákat. Az intézmény kitűnő reményekkel kecsegtet s most a kormány í fölbuzdulva a nyert tapasztalatokon, rendelet | utján egységes szervezetet adott ezeknek az ismétlő iskoláknak.

Hogy mennyire általánosítják á minisz- i terek ezeket az iskolákat, kitűnik abból a rendelkezésből, hogy gazdasági ismétlő iskolákat minden oly község köteles állítani,

1 mely többnyire földmivelőkből áll és legalább negyven ismétlő iskolás gyermeke van. De a kormány legmodernebb rendelkezése (mely I egyszersmind tanúbizonyságot tesz arról, inennyire becsüli a női munkaerőt a gazda- ! Ságban) az: hogy a községek, ha legalább ' öt ismétlő iskolás leánygyermekök van, ezeknek külön gazdasági iskolát kell szervezni.

A gazdasági ismétlő iskolák száma tehát ; nagyon meg fog szaporodni. Ez okos és köz- ' hasznú intézmény életbeléptetésével a kitűzött nemes czél könnyen elérhető. A magyar földmivelő népet kellően ki lehet oktatni, gazdasági ismereteit tetemesen lehet gyara- ! pitani s ennek hasznát nem kizárólag a nép,

! az állam látja, de érezni fogja maga a föld ; is, mely szakértelem nélküli, felületes gazdálkodás hijján nem teszi azokat a szolgálatokat, miket tőle elvárhatunk.

TARCZ A. Intés.

Meg ne hallgasd szómat, ha szerelmet vallók Remegő ajakkal, falu szép virága;

Hazugság a szavam, vétek mézbeszédem, Ártatlanságejtő hálónak a szála.

Őszinte szerelem szivemben nem támad, Kiölt a sors onnan minden igaz vágyat; Sivár lett s kietlen, — nyíló virág veszte Egyedül, mi bűnös örömet kelt benne.

Ne legyek ideál sohase én néked,

Szűz szived sohase dobbanjon meg értein ; Szánó pillantásod ha olykor rám téved: Tőled, szép virágszál, az igazi bérem. Tőled, akit álnok, csalfa szókkal űzve, Remegő ajakkal kértelek a bűnre.

S hamisan, álnokul esküdve szerelmet Akartam hálómban megejteni lelked.

Hogy is szeretnélek, mint a hogy esküdtem. Égő szerelemmel mindörökre téged ? ! Elmerült a lelkem sivár, rontó bűnben,

Ki is halt belőle minden igaz érzet. — Érzem én, tudom én, jó sohase lennék,

Égő szerelemmel sohase’ szeretnék.

Csak viruló tested tiszta szűz románcza Ébreszti szivemet bűnös, kéjes vágyra.

A légkör, melyben élsz, nem az én világom; Rég elhagytam én már azt az üde kertet.

S szétfoszlott hejh! annyi ragyogó szép álmom, Mi, mig tiszta voltam, víg örömre keltett.

Mi rajongásra bir halvány őszi rózsa,

Zajgó világváros elsatnyult lakója,

Talán az se másért, mert közös a sorsunk, Unottan, fáradtan közös igát hordunk.

Pedig néha-néha csöndes enyhe este Megszáll egy régi vágy halkan, titkon, lopva,

! Hallom súgva hogy jő és futnék előle,

De csillogó lényét már szivembe lopja S visszaszáll a lelkem a virágos múltba,

Hol a virág mézét meglopni tanulta,

Hol kedves zene volt a csalogányének S még nem unott járom, édes volt az élet.

Úgy szeretnék akkor újra régi lenni,

Lerázni szivemről s lelkemről e szennyet, Mely miként valami lomha sötét lepke, Felette komoran, nehézkesen repked. —

S kiöli mindazt, mi az életben drága,

Fut előle a szív minden édes álma S szeretettől, hittől, minden üdvtől távol Vigaszom egyedül megrontó kéjmámor.

S megsiratom a sok letépett virágot, Megbánom az esküt, mit hamisan tettem. Peregve hull a könny az arezomon végig, Sirok a fölött, hogy milyen rossz is lettem. S kételkedő kérdés szavát súgja szivem: Volna-e még jóra vezető út innen ?

Hogyha visszatérnék, ha jó lenni tudnék,

| Boldogságom fája vájjon kivirul még?

Fakadhat-é forró, perzselő nyár végén Illatos gyöngyvirág, nyilhat-e a rózsa ?

Berek rejtekében felzendülhet-e még Dalos madár ajkán csattogó víg nóta? Tovatűnt szép tavaszt szellő visszasírja,

De nem támad föl, kit eltemettek sírba. Vágyam is, mely éled, hiába oly égő,

Bús hang kél reája: késő minden, késő.

Meg ne hallgasd szómat, ha szerelmet vallók Remegő ajakkal, falu szép virága.

Hideg az én szivem, mint a téli tájék,

Nem nyílhat benne a szerelem rózsája,

Csak bűnös vágy nyitja ajkam hazug szókra S ha elhinnéd, lennél te is letört rózsa,

S mert kihalt szivemből minden igaz érzet: Letörve, elhagyva el is felednélek.

Vári-Olvaszthó Ferencz.

Irlsűsüs.

Schönthan Pál után.

Februárnak egyik borongós napján, legkedvesebb pajtásomhoz a következő sorokat irtain :-Kedves Sanyi pajtás! Mint tudod: ma este lesz a jogászbál. Daczára a bálok iránt mindenkor tanúsított, általad ismert ellenszenvemnek, el kell oda mennem. — Könnyen kitalálhatod miért : ö ott lesz. Nem adnád ide a klakkodat ? Sértetlenül visszaszolgáltatom.“

Sanyi erre igy válaszolt:

„Egyetlen Páloin! Nagyra becsülöd a Makkomat. Mily szivesen odaadnám szolgádnak azonnal, ha magam is el nem akarnék nézni a bálra. Tudod azonban, hogy nekem nem szokásom tánczolni, — rendesen a büifébe vonulok vissza —■ hol nincs az embernek szüksége a Makkra; akkor igen szívesen rendelkezésedre bocsátom. Viszont- j látásra a bálon!“

Történetesen rögtön találkoztunk a ruhatárban. Sándor egy közönséges szőrme kalapot tett a tárba, Makkja pedig ott begyes- kedett a frakk alatt. Rögtön el akartam tőle kérni, de ő megesküve, hogy félóra múlva átszolgáltatja, magánál tartá még egyidőre. Fölhangzottak a csárdás hangjai, aztán a walezer következett, majd mazurka, galopp t — még most sem jött Sándor. Folyvást ő , reá gondoltam, ő reá, a ki talán ezalatt éppen Sándorral libegő körül a termet. Végre megjött. Kicseréltük kalapjainkat. Ö fejére csapva az én közönséges cylinderemet, rohant egyenesen a büifébe. Én is kezembe fogva a pompás „disztárgy“-amat, beléptem a terembe. Természetesen rögtön „Hozzá“ léptem s elkértem tőle a tánezrendjét. Szerencsére akadt még egy néhány hely, ahová beírhattam a nevem. Mit gondoltam én most avval, hogy Sándor mit csinál a büffében ?! | —■ De ha visszakérte volna a kalapot, nem tudom mit tettem volna. Hála Istennek, nagyon jól találhatta magát, mert egész éjjel nem lehetett látni.

Remek kivitelű fényképnagyitások! Éietnagyságu Mig©® m e 11 k é p

9 frt 80 kr. 9 frt 80 kr.

1896. BT KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON, -w'j 1896.

HÚSZT11 V ZOLTÁN

kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban,

£5^ MEGBÍZHATÓ, SZÉP MUNKA!

Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi, stb. csoportfényképek

a szokott, természethű, gondos kivitelben.

Nagyobb menyasszonyi képek 3 ffpttól feljebb.