Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-20 / 12. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE.

iskolák ifjúsága és nagyszámú közönség, azonban a hivatalos körök teljesen távol maradtak. Az ünnepélyes misét Palczer Ernő kegyesrendi kormánysegéd végezte Tímár Péter, Csóti Márk és Rózsa István tanárok segédkezésével.

10 órakor az ev. ref. templomban tartott istentisztelet alkalmával Veres Gusztáv segédlelkész tartott megható szép beszédet, melyben a nagy nap jelentőségét hangoztatta.

II. A „Kölcsey Önképzőkör“ ünnepélye.

A róni. kath. templomban lefolyt mise után a közönség a városi tornacsarnokba vonult, hogy meghallgassa a főgymnasium ifjúsága által rendezett ünnepélyt. A nem- zetiszinü zászlókkal szépen feldiszitett helyiséget zsúfolásig megtöltötte a nagyobbára hölgyekből álló közönség. A programúi első számát a zenekar által előadott „Japán induló“ képezte, melynek precziz előadása csak dicséretére vált, a mindenkor igazán helyesen vezetett zenekarnak. Az énekkar éneke, mely a „Szózat“-ot adta elő, egészen meglepte a közönséget, mert oly ügyesen j volt előadva, hogy méltán megérdemelte a közönség tetszésnyilvánítását s elismerést szerzett Majoros Béla vezető-tanárnak. Igen i csinos megnyitó beszédet tartott a „ Kölcsey i Önképzőkör“ ez idei elnöke Szintay Lajos, ki vázolva az ünnep jelentőségét, magasan szárnyaló beszédben véste az ifjúság leikébe márczius 15-ikének megünneplését. Majd | Papp József köri pártoló tag szavalta el Bodnár Lajos VIII. o. t. „Márczius Idusa“ czimü alkalmi költeményét, mélyen átérezve és helyes hangsúlyozással. De maga a szép ódái szárnyalása költemény is nagyon tetszett és szerzőjét a közönség tapsaival tüntette ki. Utána a zenekar játszott egy pár szép népdalt mire az alkalmi felolvasás következett, melyet Kovács István köri főjegyző tartott. A felolvasás, mely a történelmi eseményeken keresztül menve, szép szavakkal méltatta a márcziusi ifjúság nagy müvét, merész szavakkal ostorozva az egyenlőség és testvériség érzelmeinek — ma már — csaknem teljes hiányát, — nagyon tetszett, bár a kissé halk hangon tartott felolvasás sokat vesztett értékéből. Az énekkar által igen szépen előadott „Kurucz dalok“ után Taub Ignácz szavalta el Várad y Antalnak „A magyarok Istene“ czimü gyönyörű költeményét igen szép előadásban, mely méltán sorakozott az ünnepély légsikerültebb pontja mellé. - - A zenekar 5 tagja játszotta el azután a Szerenádot az Ocskay Brigadéros- ból, melyre a záróbeszéd következett, előadva Papp Gyula köri tag által. Lelkes hazafias szavakat hallottunk ajkairól elhangzani, melyek méltó befejezést képeztek. Még az énekkar énekelte el ifj. Sz. Nagy Károlytól

szerzett Szózatot, mely a milyen nehéz darab ép oly szépen lett előadva, mire az ünnepély véget ért.

III. A protestáns társaskörben.

A protestáns társaskörnek megnagyobbított helyisége szűknek bizonyult annak' a nagy közönségnek befogadására, mely délután 5 órakor a helyiséget megtöltötte. Az érdeklődők nem is csalatkoztak, mert egy minden tekintetben sikerült programmot volt alkalmuk végighallgatni. A gencsi függetlenségi polgárok közül is többen megjelentek az ünnepélyen, mely a Hymnusz eléneklésé- vel vette kezdetét s azután Nagy Elek kórházi gondnok szavalta el a tőle már megszokott preczizitással a „Talpra magyar“-t. Majd Keszi Ilonka k. a. szavalta el Ábrányi Emilnek „Márczius 15-ön“ czimü szép költeményét mély érzéssel és átgondoltan, szép előadásával tapsra ragadta a közönséget. Az ünnepi beszédet Varga Gedeon fábiánházi ev. ref. segédlelkész tartotta, ki igazi hazafiul hévvel és szónoki lendülettel előadott remek szerkezetű beszéddel jellemezte a szabadság születésnapjának vívmányait s mint hivatott szónok, teljes sikert aratott. Lelkes éljenzés jutalmazta meg szives készségét és fáradtságát. Ezután Kovács Klárika k. a. szavalata következett, ki Bartók Lajosnak „A szabadság napján* czimü költeményét szavalta. Szép orgánuma, helyes felfogása s a darabnak kifogástalan előadása biztosították részére a közönség elismerését, melyet teljesen megérdemelt. A hazafias ünnepély a „Szózat" eléneklésével ért véget.

IV. A polgári olvasókörben.

Este 7 órakor a polgári olvasókörben gyiilt össze a közönség s mondhatjuk,. hogy itt is igen nagy érdeklődést tanúsított, mert ritkán lehet oly nagy közönséget együtt látni, mint ez alkalommal. A programm érdekes és élvezetes volt. A dalárda énekével vétte kezdetét, mely a Hymnuszt énekelte el meglepő szépen, a mit egyébiránt a mi dalárdánk minden énekszámáról elmondhatunk, mert igazán ambicziózus és lelkes tagokból áll az a kis csapat, mely énekével minden-, kor gyönyörködtet. Második szám volt Simkó Gézáné úrnő szavalata, ki Farkas Sándornak „Márczius tizenötödikére“ czimü alkalmi költeményét szavalta el. Maga a költemény is igazán szép, mely igaz érzésekben bővelkedik s az előadó úrnő — kit mint kiváló szavaiét ismerünk — annak minden legkisebb részét a legnagyobb gonddal szavalta el, úgy, hogy e szép költemény a kitűnő előadásban oly lelkesedésbe hozta a közönséget, hogy a szavalót kétszer is kihívta s nem győzött neki eleget tapsolni; a figyelmes rendezőség pedig egy gyönyörű csokorral hálálta meg fáradtságát. Az ünnepi felolvasást Dr. Adler

Adolf tartotta, ki nem annyira a márczius

15-diki események, mint annak előzményei ismertetésére fektette felolvasásában a fő- sulyt, hogy szembe állítsa a kivívott előnyökkel szemben az előző korszakok sötétségét. A történelmi alapokra fektetett, valóságos tanulmánynak beillő felolvasást a közönség nagy figyelemmel hallgatta meg s a köz- becsíilésnek örvendő és rokonszenves felolvasót tapsaival tüntette ki. Az érdekes felolvasást, több oldalról kifejezett kívánságnak megfelelőleg, lapunk mai tárczájában közöljük. Azután Nagy Elek szavalta el Túlesik Ferencznek alkalmi költeményét azzal a hévvel és biztonsággal, mely e kipróbált szavaló előadásait jellemzi s kit a közönség mindenkor élvezettel hallgat meg. Tapsok s éljenek kisérték a sikerült előadást. Ä programmot befejezte a dalárdának éneke, mely a „Talpra magyar“-t énekelte el.

Este 8 órakor vette kezdetét a közvacsora, melyen mintegy 150-en vettek részt. A pohárköszöntők sorát Nagy László, vármegyénk alispánja nyitotta meg, ki mint mindenkor, úgy ez alkalommal is mélyen átgondolt szép beszédben Ö Felségére a királyra emelte poharát. A pohárköszöntőt a közönség állva hallgatta végig. Csóti Márk tanár a szabadság, egyenlőség és testvériség szent eszméinek diadaláért, Baudisz Jenő Kossuth és Petőfi szelleméért, Debreczeni István polgármester Nagykároly város jövőjéért és boldogulásáért, Dr. Adler Adolf a sajtószabadságért, Kubinyi Bertalan az ünnepélyen közreműködő Simkó Gézáné és a nagykárolyi dalárdáért, Rooz Samu Nagy László alispánért és Debreczeni István polgármesterért, Nagy László alispán a valódi demokratizmusért, Simkó Géza Dr. Adler Adolfért, a rendező-bizottság elnökéért mond- \ tak pohárköszöntőket. Dr. Adler Adolf az ünnepélyes istentiszteletek végzőinek s az egyes ünnepélyek szereplőinek, Palczer Ernő, Csóti Márk, Tímár Péter, Rózsa István, Asz-I talos György, Veress Gusztáv, Varga Gedeon, Dr. Brán Feliczián és Pazuchanits Ignácznak fejezte ki köszönetét a rendező-bizottság nevében, Varga Gedeon Nagykároly város közönségét, Csóti Márk Kacsó Károlyt, mint lelkes, igaz hazafit éltették, Veres Gusztáv a szeretet eszméjéért, ifj. Schnébli Károly az egyenlőségért, Kubinyi Bertalan a függetlenségért, Csóti Márk Gyapay Pálért s Nemestóti Szabó Albert a nemzeti sovinizmusért emeltek poharat. Még számos pohárköszöntőt mondottak a kedélyes társaságban, mely csak az éjfél utáni órákban oszlott szét.

1

V. A kath. legényegyesületben.

A kath. legényegyesület vasárnap, márczius 16-án este 6 órakor tartotta meg ünnepélyét saját helyiségében, melyet a közönség épen olyan nagy érdeklődéssel hallgatott

végig, mint a megelőző ünnepélyeket. Tietz Sándor egyesületi elnök pár lelkes szóval megnyitotta az ünnepélyt, mely után Luczay János szavalta el hatásosan és csinosan a „Talpra magyar“-t, melyet az egyesületi elnök ünnepi beszéde követett, ki szivének egész melegével, ékes szavakkal fejtegette a nap jelentőségét, szivébe csepegtetve az ifjúságnak Isten, király és haza iránti hűséget és szeretetet. Majd egy kis emberke, Fetser János szavalta el nagy bátran és ügyesen Ábrányi Emilnek „Márczius 15“ czimü költeményét. A felolvasást Majoros Béla főgimn. tanár tartotta, kit ez alkalommal először, de reméljük, nem utoljára láttunk a felolvasóasztalnál, ki az alkalmi eseményeket röviden érintve, oktató, meggyőző hangon igyekezett a közönséggel megértetni a márcziusi vívmányok jelentőségét. Zajos tapsokkal jutalmazták meg, mire Sallay Lajos, a legényegyesület egyik legszivesebben hallgatott szavalója szavalta el Fiiesz Henriknek, lapunk munkatársának lendületes, alkalmi költeményét s oly hévvel és annyi érzéssel, hogy teljesen érvényre juttatta a költemény szép részleteit. Úgy őt, mint a jelenlevő szerzőt a közönség megtapsolta. Végül Tischler János olvasta fel Kossuth Lajosnak a világosi csatában elesett honvédek felett mondott imáját, mire a közönség a Hymnusz eléneklése mellett szétoszlott.

HIRE K.

—- József napja. Megható, kegyeletcs ünnepélynek volt tanúja az a szép közönség, mely tegnap délelőtt 9 órakor a városi torna- csarnokban összegyűlt, hogy meghallgassa a főgimnáziumi ifjúság által szeretett igazgatójának névnapja alkalmából rendezett ünnepélyt. Mélyen megható az, midőn az ifjúság csak némi képen is leróni igyekszik háláját azok iránt, kik őt fáradtsággal, de mégis szeretettel vezetik azon az utón, melyen jövő boldogságukat remélik elérni. Hám József igazgató, már tiz éve áll az intézet élén, mindenkor nemes hivatásának magaslatán állva. — Egész nemzedék került ki keze alul, kik bizonyságot tehetnek arról, hogy az a meleg szeretet, atyai jóindulat, melylyel ő tanítványai iránt viseltetik, még a késő aggkorban is mély nyomokat hagynak szi- vökben. A megható kegyeletcs ünnepélyre az igazgatót egy küldöttség hívta a torna- csarnokba, mely igen szépen volt virágokkal és zászlókkal feldíszítve. Az egész tanárikar s az ifjúság jelenlétében, a zenekar hangjai mellett érkezett meg a szeretett igazgató, kit szűnni nem akaró éljenzésekkel fogadtak, melynek lecsillapultával Erőss Tibori, oszt. tanuló tartott igen csinos üdvözlő beszédet. Az énekkar által meglepő szépen előadott éji dal után Bodnár Lajos VIII. oszt. tanuló

hangzottak panaszok, s különösen az egyénileg szabad jobbágyok részéről, hogy a földesur úgy bánik velük, mintha rabszolgák lennének, s ez nemcsak a terhek folytonos fokozásában, hanem a munka és munkás éleinek iránti lenézésben is nyilvánult, mi nem kevésbbé fájt a jobbágynak, mint terhei folytonos szaporodása.

Nem csoda tehát, hogy a jobbágyok többször fellázadtak, de ez nemcsak nem javította, hanem rosszabbá tette helyzetüket, így 1437 óv tavaszán volt az első nagy és országos jelentőségű jobbágy fölkelés, paraszt- forradalom, mely véres lefolyást nyert. A parasztok raboltak, gyilkoltak, gyújtogattak s felkelésük anarchikus jelleget öltött, ámbár czéljuk nem volt anachikus ; a liarcz azonban békés megoldást nyert.

Mátyás király javított valamit az állapoton, mert lehetővé tette a szabad költözj ködöst; azonban az ő halálával ismét súlyosbodott a jobbágyság helyzete, következett a Dózsa-féle parasztlázadás, ennek levere- tése után az 1514-iki törvények, melyek teljesen az uraknak szolgáltatták ki a jobbágyságot, kimondván az örökös jobbágyságot.

A Habsburgok s különösen Ferdinánd, Mária Terézia és József császár inegkisér- lették az összeség érdekében az állam javára ellensúlyozni a földesurak túlkapásait, s Ferdinánd a" legmelegebben emelt szót a jobbágyság érdekében, figyelmeztetvén a rendekét arra, hogy milyen istentelen és em- ! bertelen dolog, hogy a szegény nép — melynek munkájától mindnyájok létele függ, mely a mindenható színe előtt egyenlő a földes- i úrral, — a szolgaság nehéz tűrhetetlen igájá- | ban maradjon és felhívta a földesurakat, könnyítsenek valamit a jobbágyság sorsán,

I de nem tették.

Csak a szatmári békekötés után Mária i Terézia és József császár korában javult a ; helyzet, amennyiben utóbbi eltörlé az örökös I jobbágyságot; azonban ennek halála után is visszaesés állott be, s csak a XlX-ik század elején a harminezas években kezdették belátni, hogy a fennálló rendszer urra és jobbágyra egyformán károsan hat, lehetetlenné I téve a nemzet gazdasági erejének teljes ki- I fejtését, s igy anyagi és politikai tekintetben

káros a hazára, s hogy c bajon csak a jobbágyság felszebaditásával lehet segíteni, ha ez tulajdonosává lesz telkének, mert ekkor különös oka lesz arra, hogy földjét javítsa és észszerűen gazdálkodjék.

Ezen uj iránynak legelső, legfáradhatatlanabb, legfenköltebb apostola gróf Széchenyi István volt, kinek a közélet mezején való megjelenése döntő fontosságú volt a jobbágyság kérdésében is, mert a „Hitel“ czimü müvétől kezdve minden politikai művében behatóan foglalkozott e kérdéssel.

Kimutatta, hogy mily hátrányos az országra nézve az akkori állapot; hirdette a közös teherviselést, a törvény előtti egyenlőséget, s a birtokszerzés jogának a nem nemesekre való kiterjesztését.

Igazolta Széchenyi fellépését a Gömör, Szepes, Sáros, Abauj és Zemplén megyében 1831-ben kitört lázadás is, mikor a parasztok fegyvert fogtak uruk ellen és sok helyen szörnyű kegyetlenkedéseket követtek el. A mozgalmat elfojtották ugyan, de oly kíméletlenül irtották a parasztságot, hogy a király volt kénytelen a tömeges kivégzéseket megtiltani.

Széchényi tanai hatalmas mozgalmat keltettek; ezek hatására jöttek létre az 1836-iki törvények, melyek már a jobbágyság helyzetét türhetőbbé tették, azonban nem orvosolták egészen. De már igen üdvös volt a törvény azon intézkedése, hogy a robotot pénzzel meg lehetett váltani.

Az 1839—1840-iki törvények már meg- 1 engedték az összes földesúri tartozások és | szolgálmányok megváltását; az 1844-iki tör- i vény, már megengedte a nem nemeseknek j is a nemesi jószág szerzését és közhivatal viselését; ezeknek a nemes törekvéseknek élén Széchenyi, Kossuth és Deák állanak.

De a hatalom mégis az urak kezében maradt, s bármennyire átalakult is a korszellem, a fennálló rendszer keveset változott, még mindig a kizárólagos osztályérdek uralkodott, mely a nagy tömeg kizsákmányolá- I sára vezetett. S a czenzurával gondoskodás történt, hogy a nép szánandó állapotáról egészben fel ne világosittassék.

Azonban már a Vörösmarty fellépése ! olyan volt, mint a kora tavasz, mikor a térnem volt tulajdonosa, hanem csak haszon- élvezője, s urának tőbbé-kevésbbé megállapi- i 1 tott ellenszolgáltatásokkal tartozott. | (

Ezen tai’tozások kezdetben kölcsönös 11 megegyezés alapján állapíttattak meg, de ké- j ] sőbb a földesurak nagy része egyre nagyobb ! e igényeket formált, s nemcsak az úrbéri fo- j i kozták, hanem a jobbágy egyéni szabadságát 1 is korlátozták. 11

így a jobbágy mindinkább szoros füg- j ( gési viszonyba jutott földesurától, a ki nem-1 j csak a gazdaságban kihasználta munkáját, hanem jogi és társadalmi állását is leala-! í csonyitani igyekezett. 1

Szertelenek voltak a földesurak kíván- < ságai, mert a jobbágy-telekért, mely: házból,! < udvarból, kertből, bizonyos számú hold föld- 1 bői és rétből, valamint az osztatlan földön \: való haszonélvezetből állott, a jobbágy nem- ! < csak igájával és testi erejével bizonyos műn-1 s kát végezni tartozott (robotolt), hanem ' a j i termés egy kilenczed részét urának adni és j I némi készpénzfizetést is teljesíteni, sőt a leg-> i különbözőbb élelmiszereket, áru- vagy ipar- j t czikkeket is szolgáltatni volt köteles.

Köteles volt továbbá földbért fizetni, a I: földesur borából annyit köteles volt kimérni, amennyit a tiszt parancsolt. Másutt a korcs- máros fizetést kapott, s ehhez minden egyes jobbágynak bizonyos terménynyel kellett hozzájárulnia; a székállás és húsmérés joga, a malomjog, halászat, vadászat, madarászat! joga színién a földesuré volt és még az; olyan malom után is taksát kellett fizetni, | amelyet a jobbágy maga épitett.

Földesúri malomért, fürészmalomért, posztó-kallóért, havasi legelőért, pálinka fő- j zésért külön dijjat kellett fizetnie. Fizettek továbbá zsellérpénzt, pásztorpénzt, molnárpénzt, rajpénzt, ostor-, sarló-, harangpénzt stb.

A terménybeli szolgáltatások között előfordultak élelmiszerek,- kerti vetemények, élő állatok, iparczikkek küíömbözö czimeken, u.

m. konyhabér, ünnepi ajándék (Húsvét, Pünkösd és Karácsonykor), Márton ludja, Karácsony tyúkja.

Ezeken kívül a jobbágynak az állami- és egyházi terheket viselni és a papi tizedet is fizetni kellett; s még emellett legnagyobb részének a szabad költözködés joga sem volt meg.

A jobbágyság egyrészének nem volt cülső telke, s vagy épen nem, vagy csak jsekély részben élt földművelésből; ez volt i zsellérség, mely mint napszámos, malacz-: xásztor, cseléd, — egy kis rész, mint mesterember és kereskedő — kereste kenyerét, de ninthogy földesúri telken élt, ez is a job- j xágyság intézményének keretébe tartozott, nint annak, legalsó, legszegényebb rétege, s 3z a réteg is a földesurnak bizonyos szolgálatokkal tartozott.

Ha már most hozzávesszük azt, hogy i rendi befolyás és a földbirtokos osztály latalma nyilatkozott meg a törvényhozásban I is közigazgatásban egyaránt, hogy az hozta is az úri szék hajtotta végre a törvényt, | íogy a földbirtokos nemesség kezelte az ilsóbb fokozatokban a közigazgatási, a rendki és bírói hatalmat a saját érdekei és szükségletei szerint, sőt még a büntetéspénz is a földesuré volt; ha látjuk, hogy a föld- birtokos nemesség volt az állam, a mely a maga javát azonositotta az állam érdekkel, í a védtelenül kezében levő munkásokat pedig nem yette számba, elképzelhetjük,. hogy minő szomorú volt a jobbágyság sorsa !

Az állami adózás, a papi tized, a kilenczed és az úri szék a munkás elemek ösSze- ségét a földesúri hatalom alá helyezte. A jobbágyság egy része a röghöz volt kötve, a mi az illetőt családostól a telekhez fűzte s éppen úgy lel tárgyi ‘ tárgygyá tette, mint a földesur marháját.

De a jobbágyság nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában divatozott, s mindenütt — a szerint, amint a rendiség az államéletben nagyobb hatalomra tett szert. — a saját osztályérdekének megfelelöleg alakította a jobbágyság intézményét, a köznépre hárított minden terhet, s magának biztosította a tömegek munkájának minden gyümölcsét.

A kié a hatalom volt, az ezt ridegen és kizárólag saját czéljára használta fel. Francziaországban, Németországban, Lengyel- országban épugy, mint hazánkban a rendiség csak akkor adta ki a hatalmat kezéből, mikor annak megtartása már teljesen lebe tétlenné vált.

A jobbágyság részéről folytonosan