Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-06 / 10. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. HÍREK. — Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla vármegyénk főispánja ma az esteli vonattal székhelyére érkezik. — A Kölcsey-egyesületnek márczius 9-én tartandó felolvasó-estélyére e helyen is felhívjuk a közönség figyelmét. Az estély, mely a lapunk más helyén közölt programún szerint is igen érdekesnek Ígérkezik, azon­kívül még a zongoravétel alap javára is tar- tatik s igen örvendetes volna, ha a közönség pártfogásában részesítené az egyesület buz- gólkodását. — Képviselőtestületi ülés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 2-án délelőtt 10 órakor rövid ülést tartott a városháza nagytermében, melyen a tagok is csekély számban jelentek meg. A tárgysorozat első pontját képezte a nagykárolyi 45. sz. tjkvben 580. hr. szám alatt jelzett Murvai Sándor és Dán Erzsébet tulajdonát képező ingatlan­nak a közkórház részére eszközölt megvéte­léről kiállított szerződés jóváhagyása. E tárgy­nál elnöklő Debreczeni István polgármester jelezte, hogy amennyiben ez már többször volt tárgyalásra kitűzve, de a gyűlés a meg­jelent tagok csekély száma miatt nem volt1 határozatképes, jelen alkalommal a jelenlevői határoznak. A pénzügyi-bizottság és tanács javaslata az volt, hogy a kérdéses ingatlan 2400 K vételárért megszereztessék. A tárgy­hoz senki sem kívánván szólani, a polgár- mester a törvény értelmében névszerinti szavazást rendelt el, melynek eredménye az volt, hogy a képviselőtestület egyhangúlag elhatározta az ingatlan megvételét. A hatá­rozat 30 napi közszemlére kitétetik s azután a megyei törvényhatósághoz felterjesztetik jóváhagyás végett. Á második pont volt az országos gazdasági munkás és cselédsegély­pénztár megkeresése a községi segélyalap jövedelmének terhére pénztári tagok biztosí­tása iránt. Amennyiben a városnak az 1898. évi II. t.-cz. értelmében létesítendő segély­alapja nincs, a képviselőtestület a tanács javaslatával egyetcrtöleg jelezte, hogy alapít­ványt nem tehet s a tagsági dij viselését nem vállalhatja magára. A Hétsastoll-utczának aszfalt-gyalogjáróval leendő ellátása iránt beadott előterjesztésre nézve Makay József, Fürth Ferencz és Rooz Samu felszóllalása után elhatároztatott, hogy a nyugati oldal egészen az izraelita templomig aszfalt- gyalogjáróval a háztulajdonosok költségére P50 méter szélességben elláttatik. Ugyan­csak helyt adtak Barát István és társai so-1 mosutezai lakosok kérelmének, kik a Somos- utcza. északkeleti oldalának aszfalt-gyalog­járóval leendő ellátását kérték a háztulajdono­sok költségére, azon változtatással, hogy az nem 75 cm., hanem 1 méter szélességben! építtessék ki. — Végül kihirdettetett a Ti­vadar György volt városi ellenőr elleni i ügyben hozott fegyelmi határozat, mely után polgármester az ülést berekesztette. — Főigazgatói látogatás. Géresi Kálmán debreczeni tankerületi főigazgató hétfőn este a főgimnázium hivatalos látogatása czéljából városunkba érkezett, hol valószínűleg a hét végéig marad. Ittléte alatt a kegyesrendiek vendégszerető házának vendége. — Márczius 15-ét városunk az idén is nagy lelkesedéssel fogja megünnepelni. A rendező-bizottság, melynek élén Dr. Adler Adolf áll, az összes közművelődési egyesüle­tekből alakult meg s múlt hó 27-én tartott értekezleten állapította meg az ünnepély programmját is. Felkérik az összes egyháza­kat, hogy a nagy napon istentiszteletet tart­sanak. A polgári kaszinó helyiségében este 8 órakor tartandó ünnepély programmja pedig a következő: 1. A dalárda éneke; 2. Simkó Gézáné úrnő szavalata; 3. Ünnepi beszéd tartja Dr. Adler Adolf; 4. Szavalat előadja Nagy Elek; 5. A dalárda éneke. — A társasvacsorának ára borral együtt 2 K 20 fill. A rendezőség felkéri a város közön­ségét, hogy minél nagyobb számban vegyen részt az ünnepélyen s a hölgyeket is a leg­szívesebben látja. A rendező-bizottság ma délután 5 órakor a polgári kaszinó helyisé­gében ülést tart. — Eljegyzés. Dr. Horti Jenő fővárosi L ügyvéd és földbirtokos vasárnap, f. hó 2-án eljegyezte Berger Anna kisasszonyt, Berger Armin földbirtokos, megyebizottsági tag ked­ves leányát. Boldogságot kívánunk kötendő ívükhöz ! — Meghívó a nagykárolyi „Kölcsey- egyesület“ 1902. évi márczius 9-en, a vár­megyeház nagytermében tartandó foiolvasó- estélyére. Az estély műsora a következő: 1. Megnyitó beszéd, tartja Nagy László egyleti elnök. 2. Magyar népdalok, zongorán előadja dr. Adler Adolfné. Ä pesti kis leány falun, vig monolog Molnár Ferencztől, előadja Tóth Erzsiké. 4. Az alvásról, irta és felolvassa Haünstädter József főgymn. tanár. 5. Vallomás, monolog, előadja Andrássy Annuska. 6. „La campanella“ Paganinitől, zongorára átírta Liszt Ferencz, előadja Wagner Mariska. A fel­olvasó-estély pontban 6 órakor kezdődik, még pedig a zongoravétel alap javára I K belépő­díj mellett. Gyermekek és tanulók 30 fillért fizetnek. —- Külön meghívókat, tekintettel a humánus czélra, nem nyomatunk, azért ez utón hívjuk meg Nagykároly és vidéke érlel- miségét. Jegyek előre válthatók Nonn János üzletében és Csóti Márk főgymn. tanárnál. Az egyesület nevében Csóti Márk, az irodalmi szakosztály elnöke. Műkedvelői szinielöadás. Kitünően sikerült estélye volt annak a kis műkedvelő- társaságnak, mely vállalkozott Murai Károly vigjátékának „A huszárszerelenr-nek előadá­sára. Az előadás, mely a régi kaszinó ja­vára tartatott, vasárnap, folyó hó 2-án este történt meg a polgári olvasókör nagytermé­ben, még pedig fényes anyagi és még fénye­sebb erkölcsi sikerrel. A nagytermet zsuffolásig megtöltötte a néző közönség s városunk egész Igazán érdekes társalgás folyt közöt­tünk. — Uram, az ön tudományának a hire... 0: Ah bocsánat, értekezésem : a tra­choma különös tekintettel az idült szívbajokra, a szürke hálypg vonatkozással a zápfo- gakra a... Én (félbeszakítva). Ah a szív, igen 4 'kamra. Érdekes a vérkeringés. Parancsolja nagysád, megmagyarázom. Igen, ki, be, a vér mozgása a kamarákban, a szivburok... Jaj Istenem, most is nevetek, ha rágondolok. Milyen különösek ezek a tudósok. Szegény Lajosom! nem kellett féltékenyked- ned. Ott ültünk az árnyas szobában. (Kelle­mes félhomály). S ö lankadatlanul magyarázott nekem a szemről. Hány hártya van, hogy bomlik fel, hogy törnek meg a sugarak... (Az órára néz.) Fél ki lene z! Még min-í dig nincs itt (szorongva.) Talán ,bonézőit, aj késsel megvágta magát, s vérezve nevemet j sóhajtja. (Előveszi zsebkendőjét s könnyezve.) j Igen áldozata, martyrja lesz hivatásának.! (Hirtelen feleszmél.) Vagyis mit gondoltam? Lajoskámhoz nem jönnek a komoly betegek, kezdő orvos, (felkaczag) oh te bo­lond szerelmes asszony, mire nem gondol­tál. De mégis, hol késhetik annyi ideig. Csak már tudnám az időt mivel eltölteni. Istenem, mennyire más volt vőlegény korában. Akkor egész napot ült mellettem s mikor tréfásan kérdeztem: — Doktor ur. nem megy a betegekhez ? Ö erre lelkesülve szavalta, epedő sze­mekkel nézvén re'ám, (utánozza lágyan, majd jobban belemélyedve) Édesem, a te köröd­ben időzni nagyobb gyönyörűség nekem min­dennél. Hadd a betegeket, majd meggyógyítja őket az isteni jóság (nevetve) az igaz, az többet ér a Lajos orvosságánál, mi éljünk egymásnak, a te szemeidből olvasom egész üdvösségemet. De máskor legalább megírja, ha sür­gősen elmegy. Most semmi levél. (Aggódva.) Úgy van, nem tudom leküzdeni aggódásaim. Talán hűtlen lett hozzám. Most is olvastam ilyes félét a regényekben. Talán csak ámít, nem szeret, (kipirulva) de bizony, majd meg- czibálnám akkor a haját. Megmondta a mama (mutatja) „Édes leányom, ha urad más után jár, ne sajnáld neki tettleg is megmutatni, hogy te vagy az ur a háznál.“ (A levegőben mutatja.) Talán valamely szép nőbe, a kit kúrált, lett szerelmes. Kigyógyitotta, azután meg­szökött vele. S ők most nevetnek engem, a kit olyan könnyen sikerült fel ültetniük. (Haragosan odamegy a kis Íróasztalhoz, hányja-veti a lapokat.) Nini levél, nekem szól. Pompás! Talán valami titkos imádó. Éppen jókor. Megmutatom Lajoskámnak, ha te úgy, én is úgy. Nem maradunk adósok egymásnak. (Jobban szemügyre veszi a levelet.) De hisz ez a Lajos Írása (felbontja, figyelemmel olvassa.) Kedves Arankám! „Meglepetést tartogattam számodra. Anyádat régen óhajtottad látni, én irtain neki titokban s ő ma este jön, elébe men­tem a vasúthoz. Azért fecsegtem ki mégis e meglepetést, hogy ne aggódjál távol­létemen !“ Csókol: Lajos (Jó kedvvel körültánczolja a szobát.) Oh. mindjárt tudtam, hogy nem csalhat meg engem az én drága, aranyos doktorkám. j (Megcsókolja a levelet.) De nem maradok adósa. Mi is a kedvencz étele ? (Az ajtóhoz szalad, s buzgalommal kiszól): — Szakácsnő, ma estére készítsen még túrós csuszát! (A tükörhöz megy, megnézi magát.) De hogy is gondoltam olyan ostobákat. (Dalolva bemegy). : társadalma megjelent, hogy elismeréssel adóz- j zék a műkedvelők fáradozásának, a rendező­bizottság buzgalmának és különösen a kaszinó j lelkes, fáradtságot nem ismerő elnökének Debreczeni Istvánnak, ki igazán mindent elkövetett az előadás sikere érdekében, s kinek közkedvelt személye magában is biz­tosíték a sikerhez. — A szereplők mindegyike igen jól megállotta helyét s az előadás I összevágó volt, s általában elmondhatjuk, hogy : a műkedvelői előadások egyik legsikerültebb- I jét láttuk. Minden egyes hölgyszereplő csinos | J csokrot nyert jutalmul fáradtságáért, a közön- ' ség pedig nem győzött eleget tapsolni. A í sikernek oroszlán része Jeney Gézáné úrnőt ; illeti, ki Anna szerepét igazi művészettel I játszotta meg, teljesen érvényre emelve aí j szerepnek kedves részleteit s játékával ; valósággal elragadta a közönséget. Kemény I Giziké Hüppig Sárika szerepét alakította s I habár a szerep meglehetősen hálátlan, ■ mégis a hihetetlenségig naiv leánykát kitü- I nőén állította elénk. Baudisz Janka igen i csinos és elegáns Hüppigné volt, szere- 1 pének minden legkisebb részletét kifogásta- ! lanul játszotta meg, reászolgálva a közönség tapsaira. Jenser Mihályné úrnő kitűnő Zsuzsi gazdasszony volt, ügyes játékával valósággal „bevette“ a közönséget. A férfiszereplők kö­zül Dr. Nemestóti Szabó Albert annyira Dér | Pista volt, hogy egészen beleélte magát | szerepébe nagy derültséget okozva átgondolt játékával. Dr. Kovács Dezső Hüppig Kázmért j személyesítette és pedig oly sikerrel, hogy aj : közönség nyílt színen is megtapsolta, mit telje­sen meg is érdemelt. Baudisz Jenő az öreg ref. lelkész Kenéz Mihályt játszotta. Kitűnő maszkja és még kitünőbb alakításával igazolta j he, hogy nemcsak végtelenül ügyes rendező, | de mint szereplő is az elsők közzé tartozik. Természetesen a sok tapsból neki is bőven jutott, mit kétszeresen megérdemelt, mert I a kifogástalan rendezés is az ö érdeme. Bornemissza Géza igen fess Herényi kapitány volt, s igazi huszártempóval játszott, bravúr­ral juttatva érvényre szerepének jobb rész­leteit. Kemény Emil, Kálmán hadnagy na-1 j gyón csinos katona és kitűnő műkedvelő, kinek élénk, fesztelen játékát mindenkor , élvezettel nézzük. — Végre a két agglegényt j : Barkós Gábor és Zsigmond, Demidor Ignácz | és Herman Venczel személyesítették, kiket' mint műkedvelőket máskor is volt alkalmunk látni s mindenkor elismeréssel adózunk ki­fogástalan alakításaiknak. —- Az előadást ; vacsora s ezt táncz követte, s a minden te­kintetben kiválóan sikerült mulatságnak csak a hajnali órák vetettek véget. — Eljegyzés. Ifj. Veres Ferencz doma- hidai földbirtokos múlt hó 25-én tartotta el­jegyzését Király Mariskával, Király Sándor építész és téglagyáros kedves leányával, Nyíregyházán. Boldogság kisérje kötendő frigyüket! Az első mérnök-doktor. Alig, hogy jóváhagyta ő felsége a király, a műegye- í i temen szerezhető doktorátust, már folyó | évi január hó 16-án meg is történt az első I mérnök-doktor felavatása nagy ünnepélyes-1 séggel. Dr. Zielinski Szilárd az első, ki i magának a magyar műegyetemen a doktori diplomát megszerezte. A mérnök-doktor azért érdekel bennünket, mert vármegyénk szülötte, ki 1860-ban született Máté-Szalkán s 1884- ben nyert mérnöki oklevelet. Gratulálunk vármegyénk fiának szép sikeréhez. A kath. legényegyesület márczius 15-ének évfordulóját márczius 16-án, vasár­nap este 6 órakor fogja saját helyiségében szavalatokkal és felolvasással megünnepelni. — Megnyitó beszédet tart Tietz Sándor egyesületi elnök, a felolvasásra pedig Majoros Béla főgimnaziumi tanárt nyerték meg. Az ünnepély programmját legközelebb közöljük. Emberölés bosszúból. Múlt hó 17-én Orosz Juon avasfelsőfalusi lakos az ottani határban egy kővel fejbe ütve halva talál­tatott. A nyomozás során kiderült, hogy Milák György és Csókán Péter avasfelsőfalusi lakosok ütötték agyon bosszúból, kik az igaz- I ság szolgáltatásának átadattak. — Iskolai ünnepély. XIII. Leó pápa őszentsége 25 éves jubileuma alkalmából, folyó hó 3-án lélekemelő ünnepélyt tartottak | : a róm. kath. elemi fiúiskola növendékei. Az ünnepélyt szentmise előzte meg, melyet főt. Palczer Ernő igazgató tartott. Szentmise- után a növendékek a róm. kath. elemi iskola ? | nagytermébe vonultak, hol is a „Pápai Hym­nus“ eléneklése után főt. Tímár Péter hit­elemző, a nála már tapasztalt gyönyörű sza­vakkal méltatta a nap jelentőségét. E gyö- > nyörü beszéd alatt látni lehetett gyermekeink arczán a meghatottságot. A beszéd végeztével háromszoros éljen hangzott, mely után Szóló- j májer A. IV. oszt. tanuló szavalta el XIII. Leó pápa, Bán Aladár által irt alkalmi köl­! teményt. Utána a növendékek elénekelték a „Hymnust." Az ünnepély imával végződött, mely után a növendékek Szentséges Atyán- | kát éltetve, szivükben szép emlékkel oszlottak ; i szét. Sajnos, az ünnepélyen szülőt látni nem lehetett. Megfoghatatlan ez a közöny! Eyy jelen volt. Uj távbeszélő előfizetők. A városi távbeszélő-hálózatba újabban bekapcsoltat­tak: 38. szám alatt Weisz Lajos kereskedő, 39. sz. alatt Alispáni hivatal, 40. sz. alatt Demidor Ignácz rendőrkapitány (lakásáy). — Esküvő. S* árok Dezső békéscsabai m. kir. dohányjövedéki tiszt e hó 1-én kelt egybe városunkban Kerekes Margit kisasz- szonynyal, néhai Kerekes István, a gróf Dégen- feld örökösök uradalmi főszámvevője és neje Papp Irén kedves és szép leányával. A meny­asszony lapunk szerkesztőjének húga. Boldog­ságot kívánunk a szivből kötött frigyhez! — Kinevezés. A király dr. Ujfalussy Dezső debreczeni ítélőtáblái tanácsjegyző albirót a m.-szigeti törvényszékhez bírónak nevezte ki. Gratulálunk! — Ünnepély a zárdában. A „Margit“ leánynevelő-intézet XIII. Leó pápai kormány­zásának 25 éves évfordulóját folyó hó 11-én, kedden délelőtt 11 órakor fogja kegyelettel megünnepelni a zárda nagytermében a kö­vetkező műsorral: 1. „Der Festabend“ Gindre- től, zongorán négy kézre játsza: Gyurovits Erzsiké tanitónőjével. 2. „Az ünnepély mél­tatása“ előadja Tietz Sándor plébános-segéd. 3. „XIII. Leó“, Bán Aladártól, szavalja Patay Jolán. 4. Alkalmi beszéd, mondja Uray Margit. 5. „Róma lángoló szivében“, éneklik a nö­vendékek. 6. „Mária hymnus“, Kapossy könyvéből, szavalja Serb Vilma. 7. „Granadai éji szállás“, harmonium kísérettel zongorán játsza Kínál Loopoldin. 8. „Hódolat a szent­séges Atyának“, mondja több növendék. 9. „Pápai hymnus“, éneklik a növendékek. 10. „Péterfillérek“, Mindszenty Gedeontól, elő­adják Csics Mariska és Kárpáthy Margit. 11. „Regina Coeli“, melodráma Várady Antaltól, zenéje Czobortól, szavalja Táby Magda. 12. Költemény Kálmán Károlytól, szavalja Patay Teréz. 13. „Te vagy Anyánk“, éneklik a növendékek. A szülőket és érdeklődőket az ünnepélyre tisztelettel meghívja az iga z- g a t ó s á g. — A Protestáns Társaskörben folyó hó 1- én szép szánni közönség gyűlt egybe, hogy meghallgassa Nagy István, a kolozsvári szín­ház volt tenoristája által rendezett énok és szavalatokból álló műsort. Úgy énekszámai, mint az előadott monológokkal nagy hatást ért el s a közönség szűnni nem akaró tap­saival jutalmazta meg előadását. — Sport. I. épes Győző cs. és kir. hadnagy, városunk szülötte, aki a „Ski“ (hó- czipő vagy lábszán) használatáról a télen egy könyvecskét is kiadott, az Óriás hegy­ségben 8 nap előtt megtartott nemzetközi ski versenyen három futamnál győzött. — Köszönetnyilvánítás. A helybeli keres­kedelmi és iparbank az állandó színház alap javára 10 koronát volt szives kezeimhez ki­fizetni. Midőn ezért hálás köszönetemet nyilvánítom, egyidejűleg jelzem, hogy a kér­déses összeget az alaphoz leendő csatolás czéljából mai napon polgármester úrhoz be­terjesztettem. Nagykároly, 1902. márez. 4. Pa])]) Béla. — A betegsegélyzö-pénztár folyó hó 2- ára hirdetett közgyűlése a megjelent tagok csekély száma miatt megtartható nem volt, miért is az folyó hó 16-án délután 3 órakor a városháza nagytermében, a megjelenő tagok számára való tekintet nélkül fog megtartatni. — Közgyűlés. A „Nagykárolyi kereskedő ifjak köre“ évi rendes közgyűlését folyó hó 2-án délután tartotta meg saját helyiségé­ben Schuszteritsch Ferencz elnöklete alatt a tagok élénk részvétele mellett. A titkár betegsége miatt a tárgysorozatba felvett elől- járósági és titkári jelentések, valamint az alapszabály módosítás nem volt tárgyalható s azok egy legközelebb összehívandó rend­kívüli közgyűlésen fognak tárgyaltatni. A pénztárnoki, könyvtárnoki és számvizsgáló­bizottsági jelentéseket és a költségvetést a közgyűlés elfogadta, s a pénztárnoknak a folmentvényt megadta. A hírlapok elárvere­zése után a tisztikar választása következett, melyből a tisztviselők egyhangú választás, a vá­lasztmány pedig szavazás utján a követ­kezőleg alakult meg. Elnök: Schuszteritsch Ferencz. Alelnök: Kohn Márkusz. Titkár: Csillag Aladár. I. jegyző: Grósz József. II. jegyző: Fetzer József. Pénztáros: Varga Imre. Háznagy: Kovács György. I. könyv­tárnok : Singer Márton. II. könyvtárnok: Fried Jenő. Ügyész: Dr. Nemestóti Szabó Albert. Számvizsgálók: Simkó Géza, Petz János. Választmányi rendes tagok: Irsik Ferencz, Strohmájer Ferencz, Ferenczy István, ifj. Matolcsy Sándor, Pénzéi Mihály, Seholcz János, Szteriady Sándor, Gyurovits Gyula, Róth Mór, Somlay Elemér, Pucser Károly, Szabó György. Sternberg Márkusz, Pigay János. Póttagok: Ifj. Andrássy Jenő, Stern József, Baik Traján. Bikfalvy Károly, Balázs János, Szilágyi György. A választások íneg- ejtése után a gyűlés az elnök lelkes éljen­zésével véget ért.

Next

/
Thumbnails
Contents