Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-25 / 52. szám
52-ik szám. Társadalmi, szépirodalmi és ismeretterjesztő lz_etlla/p_ NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Fé lévre........................4 kor. Ne gyedévre................2 kor. Eg yes szám................20 fill. Kö zségi jegyzők ős tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). ' Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A t. olvasókhoz! E lap mai száma az utolsó, mely szerkesztésemben megjelenik. A változott viszonyok arra kényszerítenek, hogy a szerkesztői tollat letegyem. Tíz évig voltain e lap szerkesztője; és pedig 1887—1888., majd ismét 1890—1891. években, legutóbb pedig 1897-töl kezdve a mai napig. A lap 19 éves fennállásából tehát több, mint fele az én működésemmel van szoros és elválaszthatatlan összefüggésben. Sikerült-e a programmot amit adtam megvalósítanom, sikerült-e a lapot a vidéki zsurnalisztika terén az öt megillető s oly polczra emelnem, mely létjogosultságát igazolja, annak megítélését a nagy közönségre bízom. Most pedig — midőn a laptól megválók — el nem mulaszthatom, hogy őszinte köszönetét ne mondjak mindazon t. barátaimnak és munkatársaimnak, kik engem nehéz feladatom teljesítésében támogatni szívesek voltak. Nagykároly, 1902. deczember 25. Papp Béla. Vissza-visszatér a lélek örökös hazájához: a hithez. A külsőségek elvesznek s nem törődünk a gonddal: a sivatag izzasztó porát zöld oázis váltja fel — pihenünk. S édes pihenés közben magunkba szádunk, föléje emelkedünk a mindennapi tereferéknek, melyek a magasból tekintve oly elenyészően kicsinyeknek látszanak. Az emberiség ös-szüleinktöl fogva a tudás titkait fürkészi, mégis a világ összes bölcsesége nem ér föl ama boldogság érzetével, melyet a hitben találhatunk. Az Ur monda: „Én vagyok az igazság!“ és e föigazság körül forog minden más igazság, mert tökéletesebbet amannál nem képzelhetünk. A természet urához: az emberhez méltó, hogy legalább nagy ünnepek alkalmával elmélkedjék lelke világáról. És erre alkalmasabb idő karácsonynál nincs. Az emberiség bűneit megváltandó, Isten fia emberalakot öltött s érettünk végigszenvedte az emberek összes gyarlóságait. Ember volt, valóságos ember, aki a hit igéjét hirdetvén, kerülte a földi lét boldogságait. Testének szüksége létéit nem elégítette ki; éhezett és fázott, mint a szegények s a gazda mk élvezeteiből nem volt része. Ismét beköszöntött Krisztus születésének évfordulója. Hideg, zuzmarás, fagyos idő odakünn 1 Körültelepedik a család a karácsonyfa suttogó ágai alá. Jó meleg van idebenn s mindenki örül, mert a kis Jézuska meglepte valami kedves ajándékkal. S odakün sivit a szél s a fagyos havat arczába csapja egy toprongyos alaknak, mely nem tudja, hogy a jeges éjszakában hol fogja lehajtani fejét. Irigységgel, keserűséggel tekint be a világos ablakon, melyből annyi boldogság sugározik ki. Didergő, reszkető testében fagyos a szive s«amint tovább vonszolja magát görnyedezö háttal, lesütött szemmel keresi a meg nem található boldogságot. Ti, akik odabenn ültök a meleg kandalló mellett, nem ösmeritek ezt az alakot, mert az ö neve: — „Nyomor!“ A karácsony lelketek ünnepe! Ápoljátok, nemesítsétek telketeket! Gondoljatok a Megváltó nemesen egyszerű földi útjára, gondoljatok a künn botorkáló, silány, hajlott alakra és segítsétek föl. A boldogság ünnepén ne tűrjétek, hogy legyenek hajléktalanok, éhezők, fázok! Mert amig odakünn kisért a Nyomor, idebenn nem teljes a boldogság, hiszen a felebaráti kötelesség ellen vétettetek s aki nem teljesiti kötelességét, az nem élvezheti nyugodt lélekkel boldogságát. Sajnos, hogy a szeretet ünnepébe már évek óta vegyül az a méla tudat, i hogy sohasem tehetünk eleget ínséges i embertársaink segélyezésében. Ámde ne felejtsük el, hogy mindazt, amit embertársainkon teszünk, a saját nyomorúságunk megváltása fejében tesszük, amint Jézus Krisztus is szenvede, hogy j segítsen rajtunk, az egész emberiségen. A hit szaván kell szóllanunk, hogy megértsétek, mi szolgálhat lelketek üdvösségére, mert a földi élet tökéletlenségeit más igazsággal, mint az Ur igazságával, kiegyenlíteni nem lehet. Boldog lészen ünnepetek, ha a Megváltó születésének ünnepén és máskor is, követitek igéit és tetteit; ha a szeretet melegével könyörültök meg Ínséges embertársaitokon s őket is részesítitek a karácsony örömeiben. Legyen boldog karácsonya mindenkinek ! Szatmármegye városai. Több mint ötven esztendeje van már annak, hogy néhai való Turner Sándor tisztelendő ur a nagykárolyi gymnasium parva osztályában a geográfiát tanította. Jól megfestett képét ma is kegyelettel őrzöm, s ha gyermekded, fiús arczára tekintek, most már alig tudom elképzelni, hogy egykoron micsoda szigorú professor volt. Pedig az volt, s rettenetesen féltünk tőle. Egyben becsültük és szerettük is. Becsültük tudásáért, pontosságáért és szerettük, mert éreztük, hogy ő is szeret minket, s mindenképen javunkra törekszik. Miután Magyarország földrajzával megismerkedtünk, annak térképét kartonpapirosra rajzolta le, de minden beírás nélkül, s a fontosabb helységeket csak pontokkal jelölve. Azután a vármegyéket kivágta s nekünk tundnunk kellett azokat nemcsak összeilleszteni, hogy előttünk álljon az egész ország, hanem minden vármegyét és minden helységet neve szerint is megnevezni, el is mondani róla, amiket ö magyarázott. Segítettünk magunkon a hogy tudtunk. Emlékezetünk támogatására a vármegyéket alakjaik szerint, növényekhez, állatokhoz, tárgyakhoz hasonlítottuk. Képzelődés nélkül nem szűkölködtünk. Igaz, hogy a hasonlat — a mint már ez szokás — gyakran sántított. De hát nem gyönyörködünk-e nyári estéken is abban a hasonlatosságban, a mit jól ismert tárgyakhoz a felhőcsoportok mutatnak. Pedig hát ez is sok kifogás alá eshetik. Vagy olyan nagyon hasonlitanak-e az ég csillagcsoportjai azokhoz a tárgyakhoz, a melyek után azokat elnevezték és még ma is nevezik? így hasonlítottuk Szatmár vármegyét a mérleghez. Voltaképen nem is annyira a vármegyét, mint inkább azt a csoportot, a mit a vármegye négy nagyobb városa — Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagybánya és Felsőbánya alkotnak. Szatmárnémeti van a közömbös — a forgó-ponton; a keleti kar végén a két bányaváros, a nyugotin Nagykároly. TARCZ A. Angyal lebeg látatlanul Karácsonykor a szobában, Áldást hozott, menyből hozta, Édes öröm a nyomában. „Szeressétek híven egymást,“ A jó angyal ezt suttogja — „Dúló csata, zordon vihar A lelketek el ne rontsa!“ Karácsonyfa, hitnek fája, Regél sokat, regél szépet, Mécseiből szent áhitat, Boldogságnak fénye éled. Rogyásig telt ágak körül Gyermeksereg ragyog, nevet. Udvösséges szent karácsony, Legyen áldott a te neved. Fenyő Márton. Bünhödés. „Erdősfalva határában halva találtak egy fiatal leányt karácsony másodnapján ...“ A nap már nyugvóra hajlott, mikor az Erdősfalvára vezető országúton egy fiatal nő haladt tovasiető léptekkel. A hó nagy pely- hekben hullott alá az ólomszürke felhőkből, éles, metsző szél döngette a fákat, igazi téli | nap volt, de a komor, szigorú fajtából való. ; Az utat befújta a hó, úgy hogy az ifjú nőnek ugyancsak kellett ügyelnie, hogy megtarthassa a helyes irányt. Á kegyetlen, hideg szél könyörtelenül tépdeste kopott kabátját és vörösre csípte halovány arczát. Azonban sem a zord idővel, sem pedig a gyorsan reáboruló éjszakával mit sem törődött az ifjú utas. ... Oh, mikor utoljára ment ezen az utón, mily másképp volt minden ! Büszkén, fölemelt fővel, aranyos reménységgel szivében ment ki a nagy világba . .. Jómódú szülök egyetlen gyermeke volt. — Volt nyugodalmas, békés otthona, jó szülei minden kívánságát teljesítették ... 0 volt a ház korlátlan úrnője, szüleinek szemefénye, mindene ... És mégis elégedetlen volt sorsával Kis falujának határa szűk volt magasra törő lelkének, kikivánkozott a nagyvilág zajába . . . Valami névtelen vágyódás húzta, vonta ki messzire a frissen pezsdülő I életbe, a nyüzsgö-forgó sokaságba . . . Ott, ott a boldogság! A fény, a pompa, a lázas lüktetés, a szünetnélküli, lelkendező üzés- hajtás, — ott, ott lehet ő csak boldog . . . Már serdülő leány korában a fővárosról álmodozott. így nőtt fel, e vágyakozás közepette . . . szinte áloméletet folytatva. Gondos szülei nem is sejtették, hogy mi megy végbe a csendes, ábrándos leány lelkében. Szobájába zárkozott órák hosszat és szavalt. Meg volt győződve arról, hogy valami isteni tehetség szunyád benne, hogy nagy, hires művésznő lesz belőle valamikor ... ott künn, a nagy világban. Gyermekészszel gondolkozott, azt hitte, hogy az élet olyan, mint ő azt álmaiban lefestette. Merő poezis, csillogó ábránd . . . szappanbuborék. És azután elment. .. búcsúszó nélkül. . . el a nagy világba . . . Most visszajött... fáradtan, megtörtén. ... Az élet iskoláját átküzdötte és minden küzdelemben egy darab illúzió, egy álom, egy ábránd veszett el. A tündöklő, napfényes jövő csalóka délibáb volt csupán, most teste-lelke fáradt, pihenni vágyik. Hazamegy... nem várják ölelő karok, tudja jól. Oh! mint fog lábaik elé borulni, kezeiket csókolni, orczáikat könnyeivel áztatni... a megbánás könnyeivel... és ők meg fognak bocsátani néki, .hiszen egyetlen gyermekük ... Végre otthon van... ott a sarokház, az ő szülőháza ... Mindjárt bemegy ... rögtön ... csak benéz az ablakon ... hátha, meglátja őket... akkor megjön a bátorsága ... Arczát odaszoritja az ablaküveghez és forró lehelete felolvasztja a jégvirágokat... Karácsony este van ... a barátságos szobában meleg fényt áraszt a függőlámpa... a kályhában vígan pattog a tűz... az asztalon picziny karácsonyfa. A karosszékben édes apja ül és tenyerébe nyugtatja fejét... egy fehérhaju öreg asszony kis arczképet tart kezében és könybe borult szemekkel nézegeti, majd ajkához emeli és megcsókolja ... Nem látja, hogy kit ábrázol a kép, de tudja, érzi, hogy az ő képe az... Mikor elment, szülei egészséges, boldog emberek voltak, kik éltük delén állottak. Most ? Két aggastyán, kik leszámoltak az élettel és fáradtan vonszolják magukat a sir-felé ... Ki tette mindezt? Ő, az egyetlen leány ... Nincs bátorsága bemenni... Higyjék inkább, hogy meghalt, mintsem hogy igy lássák viszont viruló szép gyermeküket.. . Megfordul és visszamegy azon az utón, amelyen jött... Megy, megy tovább . .. kiér az országúira... érzi, • mint erőtlenednek el tagjai, nem képes már tovább küzdeni a hóviharral ... Csak egy perczig pihenni, aztán megy vissza a nagy világba... a nyomorba... megbünhödik vétkéért. .. Ledől egy hórakásra, csak egy perczig pihenni... Tagjait jóleső zsibbadtság fogja el... mily édes itt pihenni a puha hóban ... szemei elhomályosulnak... lehanyatlik ... Remek kivitelű fényképnagyitások! Életnagyságu mmmmm m e 11 k é p 9 frt 80 kr. 9 frt 80 kr. papirkerettel = együtt. — 1896. ÜW- KITÜNTETUE^ZAKXIÁLLITÁSON. -«| 1896. H U S Z T H YZOLTÁ N kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. MEGBÍZHATÓ, SZÉP MUNKA! 'll Egyes alakok, gyermek-kepek, családi, testületi, stb. csoportfényképek a szokott, természethű, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 ffnttól feljebb. Karácsony.
