Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-03 / 27. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. 1. Elnöki jelentés. 2. Számadások megvizsgálása s a pénz­tárnoknak a felmentvény megadása. 3. Indítványok. Kelt Nagykárolyban, 1902. jun. 28-án. Gróf Károlyi Istvánná, egyleti elnök. ■ nagyközönség többet érintkezik a bírósággal, mint a pénzügyigazgatósággal; de nem is indokolt az áthelyezés, mert az országban nincs egyetlen hely, hol a pénzügyigazgató­ság a vármegyeházánál legyen, mely indok­ból meg kell tennünk mindent, hogy ezt megtörténni ne engedjük. Nagyobb súlyt nyer ez actió, ha a képviselőtestület is felír a kormányhoz, hogy az áttelepítést meg ne engedje, kér ily értelemben határozatot. Majd Papp Béla szólalt fel, kinek pártoló felszóla­lása után a közgyűlés utasította a polgár- mestert, hogy a képviselőtestület nevében feliratot intézzen az igazságügyi kormány­hoz, hogy a tervbevett áttelepítést, mint a nagyközönségre hátrányost, ne engedje meg. Ezután napirendre tért át a közgyűlés, melynek első pontját képezte Schiffbeck Károly ajánlata a Rónai és Véber-féle tagok között levő, a kataszteri földkönyv 63(51. tétele alatt felvett 2 hold 684 Q-öl területnek 400 koronáért leendő átengedése iránt kiállí­tott szerződés jóváhagyása. Minthogy azon­ban ajánlattevő ajánlatát időközben vissza­vonta, a tárgy a napirendről levétetett. A kálmándi-utczának a vasúti indóházig terjedő részére nézve költségvetés elkészítése és bemutatására vonatkozó alispáni rendeletre elhatározta a képviselőtestület, hogy a költ­ségeket 14250 koronában megállapítja s annak egyharmadrészét a városi pénztár terhére elfogadja. A fővárosi ereklye-muzeumnak kérvényét a megküldött Vörösmarty Mihály arczképeért járó 6 korona 40 fillér kiutalása iránt —- minthogy az arczkép visszakülde­tett — nem teljesítették. A magyar aszfalt­részvénytársaság megkereste a várost, hogy az 1902. évben teljesített aszfaltmunkálatok dijáról községi kötvényt állítson ki. Amennyi­ben a képviselőtestület a társulat egy ha­sonló megkeresésére — a kötvény kiállítását már előzőleg megtagadta, jelen alkalommal is ezen határozatát fentartotta. Simon László által elfoglalt földterület Q méterenkénti árát 3 kor. helyett szavazás utján 2 koroná­ban állapította meg. Lobi Jakab városi állat­orvos benyújtott kérelmére a dögtér kijárás nál eddig elköltött 6 korona fuvardiját a városi pénztárból kiutalta s egyszersmind részére folyó évi július hó 1-től kezdődőiig évi 50 korona fuvaráltalányt megszavazott. Róth Ferencz fényi-utczai lakosnak azon kér­vényét, hogy a Petőfi-utczai telke mellett készítendő aszfalt költségeit a városi pénztár viselje, teljesíthetőnek nem találta. Balázs Márton könyvelőnek gyógyfürdő használhatása végett — minthogy nevezett tisztviselő beteg­ségét orvosi bízonyitványnyal is igazolta f 100 korona segélyt kiutalványozott. Frank Lajos bérlőnek az iránti kérelmére, hogy a Lövölde-kertben vasár- és ünnepnapokon tar­tandó tánczmulatságokért a szegény-alap javára fizetendő 10 kor. és 2 kor. rendőr- felügyeleti dij elengedtessék s e czimen be­fizetett dij részére visszautaltassék, elhatá­rozta a képviselőtestület, hogy a kérelem azon részének eleget tesz, melylyel a szegény­alap javára fizetendő dij elengedése kérel- meztetett s az e czimen befizetett 10 koronát visszautalta, minthogy azonban a rendőrség a tánczmulatságok alkalmával tényleg is szükséges felügyeletet végez, bérlőt a 2 korona felügyeleti díjnak további fizetésére kötelezte. A baromvásártéren egy uj czédula- házat kell építeni, mert a most ott levő bódé oly állapotban van, hogy azt tovább használni nem lehet. A polgármester bemutatta az elkészített költségvetést, mely szerint a két szobából álló ház építése 2720 korona 53 fillérbe kerülne. Az építkezési költségek fedezetet nyernének a költségvetésben a gáz- világitásra előirányzott 5000 korona összeg­ben, amennyiben a gázvilágitás már az év folyamán alig lesz üzembe hozható. De a vásárvámjog 5/u-ed részben gróf Károlyi Erzsébet tulajdonát képezvén, az építkezésre I nézve is az ő hozzájárulása lesz kikérendő, azért a képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert, hogy e tekintetben intézkedjék s a hozzájárulás kieszközlése után az épít­kezést foganatosítsa. A május havi pénztár­vizsgálati jegyzőkönyvet, minthogy különös intézkedés szüksége fenn nem forgott, tudo­másul vették. A községi közmunka összéirá- ! sához Albanézi Mihály, Szabó János és Orosz János képviselőtestületi tagokat megváls tották. Egyéb tárgy nem lévén, elnöklő pol^ mester a jegyzőkönyv hitelesítésére Lu csovics János, Spitz Antal, Kun István Tömpe György képviselőket felkérte és ülést berekesztette. A „Nagykárolyi Nöegylet“ folyó évi julius hó 17-én csütörtökön délután 3 órakor, a városháza tanácstermében rendes évi Uszözg: 37”ü.lést tart, melyre az egyesület tisztelt tagjait van szerencsém meghívni. HÍREK. Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla | vármegyénk főispánja kedves nejével együtt : vasárnap, folyó hó 6-án Budapestre utaznak. IA főispán 10-én ismét visszatér körünkbe, j elnökölni fog a 11-én tartandó rendkívüli közgyűlésen, 14-én pedig Szatmáron vesz részt az ott tartandó törvényhatósági köz­gyűlésen, s azután nyári pihenés czéljából kömlődi birtokára utazik. — Vármegyei közgyűlés. Rendkívüli vármegyei közgyűlés lesz folyó hó 11-ón a vármegyeháza nagytermében, melyet előtte való napon az állandó választmány ülése fog megelőzni. — Elnöki látogatás. Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök a múlt hó 28-án városunkba érkezett, hogy az igazságügy­miniszter megbízásából a kir. ügyészszel egyetértve beható megfigyelés tárgyává tegye a pénzügyigazgatóság hivatalos helyiségeit abból a czélból: vájjon megfelelnek-e a járásbíróság rendeltetésének az esetre, ha a két hatóság elhelyezésének kicserélése válnék szükségessé. Minthogy pedig az elnök a következő napot is körünkben töltötte: úgy a kir. járásbíróság, mint az ügyvédi kar megragadta az alkalmat, hogy az elnöknél tisztelgő bemutatkozást tegyen. A járásbíró­ság birói karát és ahhoz tartozó segéd- és kezelőszemélyzetet Nemestőthi Szabó Pál kir. járásbiró vezette az elnök elé. Beszéde rövi­den a következőket tartalmazta: „Nagyságos Elnök Ur! A vezetésem alatti kir. járásbíróság azon alkalomból, hogy Ő Felsége a legmaga­sabb megbízása folytán Nagyságod a szatmári kir. törvényszék és hozzácsatolt járásbíróságok kormányzását átvette, őszinte örömének és igaz tiszteletének ad férfias kifejezést. Egy­ben kötelező Ígéretet tesz, hogy múltjához híven, minden tudását és akaraterejét fel fogja használni jövőben is arra, mikép a jogkereső közönség igényeit a törvényes határokon belül, kezében az anyagi igazság szigorú mérlegével, minden irányban kielégítse. Végül Nagyságod működésére : az ég áldását kéri és egy szivvel-lélekkel kívánja, hogy Nagy­ságodat az Isten a magyar igazságszolgáltatás fejlesztésére nagyon sokáig éltesse.“ Erre a tisztikar harsány éljenzésben tört ki. Az elnök válasza ez volt: „Tisztelt pályatársak! Az elhangzott szavak mélyen vésődtek lelkembe. Megvagyok győződve, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróság működése mintaszerű. Bizto­síték nekem erre az, hogy a bíróság igen tisztelt vezetőjét s a birói kar egyrészét már a múltból ösmerein. Köszönöm a kitüntető megtiszteltetést és kérem a birói kart. hogy nehéz feladatom teljesítésében elösmert tudásával és tiszteletreméltó akaraterejével engem is támogatni méltóztassék.“ Erre~az elnök a birákkal baráti kezet fogott s leköte­lező nyájassággal intézett mindenikhez néhány bizalmas szót, mire a tisztelgés gyorsan véget ért s a tisztikar távozott, hogy helyt adjon a belépésre váró impozáns ügyvédi karnak. Névnapok. A múlt hó 27-én László nap alkalmából vármegyénk közszeretetben álló alispánját Nagy Lászlót számosán ke­resték fel a város határában levő tanyáján, hogy tiszteletüknek és szeretetüknek kifeje­zést adjanak. Ugyancsak sokan keresték lel Dr. Jékel Lászlót, a Központi Takarékpénztár vezérigazgatóját is, s az intézet tisztikara és igazgatósága pedig Reök Gyula elnök veze­tése alatt testületileg tisztelgett, kiknek ne­vében az elnök meleg szavakban adott ki­fejezést elismerésüknek és szeretetüknek. Péter-Pál napján pedig Tímár Péter fögymn. tanár és plébános-helyettesnek volt része az óvácziókban, melylyel nagyszámú ismerősei és jóbarátai elhalmozták. Mindannyioknak a magunk részéről is a legjobbakat kívánjuk. __ A helybeli ügyvédi kar e hó 27-én testüle tileg tisztelgett a szatmári kir. törvény­szék elnöke, dr. Róth berencz előtt. Az ügv- védi kar teljes számban jelent meg Balogh Kálmán ügyvéd vezetése alatt, ki az elnököt következő szavakkal üdvözölte: „Nagyságos Elnök Ur! Kettős örömmel üdvözlöm Nagy­ságodat, mint a kir. törvényszék elnökét. Egyrészről azért, mert szorosan vett körünk­ből lett kinevezve díszes állására, másrész­ről azért mert kineveztetésének indokát tu­dásában, vasszorgalumban és tehetségében keresem s ezek amaz érdemek, melyeket a magas kormány és Ö 1 elsége a király Nagyságod személyében kineveztetése alkal­mából elismert. Erőt, egészséget, kitartást kívánunk feladata teljesítéséhez“. Az elnök a következőleg válaszolt: „Igen tisztelt ügyvéd | urak! Midőn a szatmári ügyvédek nálam | megjelentek, már akkor kijelentettem, hogy ; én az ügyvédeket, mint a jogélet egyik fontos tényezőit tekintem s érdekeik előmozdítása szivemen fekszik; bizalommal kértem őket arra, hogy ha a vezetésem alatti kir. törvény­széknél bármi hibát észlelnek, közöljék azt velem, én tehetségemhez képest igyekszem azt orvosolni. Ugyanezt ismétlem ma is s hozzáteszem, hogy örömmel fogadom meg­jelenésüket, mert hiszen abban elismerését j látom ama rövid birói működésemnek, me- í lyet e kir. járásbíróságnál töltöttem és mert önöknek legnagyobb részéhez a hivatalos érintkezésen kívül a régi barátság köteléke , is fűz“. Ezután szívélyesen társalgóit a kar tagjaival s meghallgatta kérelmüket — me- 1 lyet Írásban is benyújtottak — hogy a kir. járásbíróságnak a pénzügyigazgatósági helyi­ségbe leendő áthelyeztetése a jogkereső kö­zönségre nézve hátrányos s az igazságszol­gáltatás érdekeivel ellentétes lévén, a tervbe vett áthelyezést mellőzendőnek tartják. —- Szemle. Nagysurányi Surányi Ferencz vezérőrnagy, Benedek Béla őrnagy kerületi népfölkelő-osztályvezető kíséretében f. hó 26. és 27-én a nagykárolyi népfölkelő-járás nyil­vántartása felett szemlét tartott. Ugyanakkor Dr. Helmbacher Mihály honvéd-főtörzsorvos, kerületi egészségügyi főnök is a helybeli zászlóaljnál egészségügyi tekintetben szemlét tartott. — A „Protestáns Társaskör“ augusztus 2-án tartja szokásos nyári tánczvigalmát a j Polgári Olvasókör nyári helyiségében. Az ! ifjúságból álló rendező-bizottság a napokban alakult meg s működését — az estély sikere j érdekében —■ már megkezdte. A meghívók a jövő héten küldetnek szét. — Uj ügyvéd. Nemestőthi Szabó Albert I ügyvédjelölt, a helybeli kir. járásbíróságnál ügyészi megbízott, a napokban Budapesten szép sikerrel letette az ügyvédi vizsgálatot. Gratulálunk! — Te Deum. Bezáródtak az iskolák j kapui s a nyüzsgő tanulósereg szétoszlott, j hogy élvezze a vakáczió édes napjait. Múlt j hó 29-én volt az ünnepélyes Te Deum, melyet Hám József fögymn. igazgató tartott, mely után a bizonyítványok kiosztása történt meg s ezzel a tanév befejeztetett. Meg is látszik | városunkon, mert mélységes csend honol az i iskolák körül, hol máskor a tanulósereg vidám zaja hallatszott. A tanévről beszámoló érte­sítők is megjelentek, melyekről legközelebb beszámolunk. — Hymen. Suránszky János m. kir. j honvédhadnagy múlt hó 29-én váltott jegyet | Jánossy Jolán kisasszonynyal, a helybeli pol- ! gári iskola tanítónőjével Budapesten, Dr. Jánossy Béla ügyvéd házánál. Az igaz szív­ből kötendő frigyhez őszinte szerencsekivá- natainkat füzzük ! — Hangverseny. Dalegyesületünk által folyó hó 6-án, vasárnap, a Lövölde helyisé- 1 gében tartandó hangversenyre ismételten fel­hívjuk a közönség figyelmét. Mint minden évben, úgy ez alkalommal is, a dalegyesület nyári mulatsága egyike lesz a legkedélyesebb tánczvigalmaknak, az előadandó szebbnél- szebb magyar dalok pedig bizonyára kellemes | szórakozásul fognak szolgálni. Reméljük is, I hogy közönségünk minél tömegesebb meg­jelenésével fogja dalárainkat megörvendez- ! tetni. Kinevezés. A pénzügyminisztérium Rali ka Sándor kataszteri nyilvántartási biz­tost segédtilkárrá nevezte ki az itteni pénzügy­igazgatósághoz. — Záró-ünnepély. Meghatóan kedves, poetikus ünnepélyt rendeztek f. hó 28-án d. u. a szatmári irgalmas nénék helybeli leány­iskolájában. A mennyi élvezetet nyújtott a műsor minden pontja, olyan tűrhetetlen volt a számumi hőség a nagyon kis teremben, melyben úgyszólván ember ember hátán gyö­nyörködött "és izzadott. Városunk intelligen­i cziája teljes számban jelent meg, köztük Hugonnai gróf főispán szeretetreméltó nejé­vel együtt. Gyurovics Erzsiké, Almássy Sárika és Kínál Leopoldin hatásos, finom zongora- játékával kezdődött az ünnepély, mely után a „Képzelődők“-et üde, tiszta bájjal adták elő: Nagy Liliké, Serényi Mariska, Illyés Jolán és Lázár Clauda. A növendékek szivet- lelket vidító éneke után Sepsy Mariska ját­szotta el Lang Margit zongoratanitónővel „Gyöngyök a magyar nép dalaiból“ czimü dalsorozatot. Biztos, megfontolt, tehetséges játéka sok tapsot aratott. Majd Serly Vilma szavalta el „Izé kisasszonyát szépen, ügye­sen. Az énekkar kifogástalan szépségű éneke után „Gzinka Panná“-t szavalta el Szabó Mariska. Értelmes, megnyerő előadása nagyon tetszett. Ezt követte Táby Magda kellemes, tiszta csengésű éneke Hetey Blanka igaz hévvel és magyar lélekkel telt czimbalom- játéka mellett, melynek biztosságát, tökéletes­ségét hosszantartó tapsokkal jutalmazták meg. Bakó Zsófi tetszéssel honorált, praecziz zongorajátéka, Győrffy Irma jól felfogott, i nyugodt és csengő hangon előadott szavalata, történik, hogy 10—15 ember is van egy szerre egy szobában, a szobáknak külön be járatuk njncs, egyikből a másikba kell átjárni a mi a bírákra, felekre, ügyvédekre egyarán alkalmatlan. 6. A helyiség régi, avult falakból áll nem felel meg a közegészség követelményei nek, nincs helyisége, amelyben a tárgyalásoké váró közönség elhelyezhető lenne, pedig sok­szor megtörténik, hogy a jbiróságnál 60—8C is vár vétség és kihágási ügyekben, s ha eddig fűtött, zárt folyosó állott rendelkezésére, most nyitott folyosón keilend várni, ami az adótfizető jogkereső közönségre nézve leg­alább méltánytalanság. 7. Fogházhelyiség egyáltalán nincs, ilyet építeni kellene. A magas igazságügyi kormány arra törekszik mindenütt, hogy a bíróságokat modern építkezésű és berendezésű helyisé­gekbe helyezze el, áldozatot hoz oly őzéi­ből, hogy a meglevő helyiségek az egészség és a kor követelményeinek megfelelőleg át­alakíttassanak s egyedül városunkban történik meg azon satiricus eljárás, hogy a járásbíró­ság egy, bár nem teljesen modern, de meg­felelő helyiségből egy minden tekintetben meg nem felelő helyiségbe kihelyeztessék. Ellene szólnak e tervnek fent előadott indokaink, s hogy ez igy van, igazolja azon körülmény is, hogy Nagykároly város kép­viselőtestülete 1902. junius hó 29-én tartott gyűlésén is egyhangúlag elhatározta, hogy e terv megvalósítása megakadályozása czéljá- ból felír a Nagyinéltóságu m. kir. Igazságügy­miniszter úrhoz. Kérjük ennélfogva Nagyságodat ezen előterjesztésünket a Nagyinéltóságu m. kir. Igazságügyini nisz-ter úrhoz pártoiólag felter­jeszteni, a hol is az iránt esedezünk, hogy a jbiróságot mostani helyén meghagyni, eset­leg annak elhelyezése czéljából modern, meg­felelő épület s megfelelő helyen való építé­sével a kérdést a közönségre bírói és ügyvédi karra nézve kielégítő utón megoldani kegyeskedjék. Tisztelettel A nagykárolyi ügyvédi kar. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete e hó 29-én rendkívüli közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. Elnöklő polgármester a közgyűlést meg­nyitván, napirend előtt Rooz Samu szólalt fel, s szóba hozta a kir. járásbíróság tervbe­vett áthelyezésének kérdését. A legközelebbi vármegyei közgyűlésen — úgymond — az alispán indítványozta, hogy a kir. járás­bíróság a megyeházból, hol eddig a közön­ség kényelmére volt elhelyezve, kitelepittessék oda, a hol jelenleg a kir. pénzügyigazgatóság van elhelyezve, indokolta ezt azzal, hogy a számvevőségnek ott kell elhelyezve lennie, ahol a megyével és pénzügyigazgatósággal is közvetlenül érintkezhetik, ők nehányan ipar­kodtak ezt megakadályozni, de a vármegye mégis elhatározta, s ma már ott áll a dolog, hogy a kir. törvényszéki elnök és kir. ügyész ki lettek küldve a kérdés megvizsgálására. Felesleges indokolnia, mily hátránynyal járna ez áthelyezés a közönségre, mert hiszen a , Kért, könyörgött. Végre odavetett a: jó férj egy pár hatost. — Ebből élj s ne bolondozzál, már fogya- j tékán vagyok a pénznek, a mit tegnapelőtt adtál. Eh, ne busulj — pálinkaivástól el­bűvölt arczát ijesztő mosoly járta át — a| Pali komám megtanított egy kis hamis fogásra, avval ugyan szerzek valamit. —- Hamis játékos! —■ Az lett belőle, az ő férjéből. Az ideál, kit lelkében nemes­nek, magasztos érzelműnek alkotott, elvesztő | aranyszárnyait s ott állt előtte egy — részeg, hamis játékos —- „állat az emberben“. — Ember, irgalmazz, ne hozz szégyent gyermekünkre, már abból élsz... te... Hirtelen kifutott az ember s az asszony­nak ez volt a végső csapás. Eddig legalább becsületesnek tartotta, most már a bűn út­jára tért. Ránézett arra a kis angyalra, ki egyet­len öröme, reménye volt s elszorult szive fájdalmában. Keserves sírásban tört ki. A hangra lejött a szomszédnője, olyan cselédkeritőné- féle : — Jaj, hívja a férjem, nagyon rosszul érzem magam. A férj éppen ott ferblizett, ugyancsak ki volt pirosodva. — Uram, jöjjön, mindjárt meghal a felesége... Bárdos kelletlenül lecsapja a kártyát, nagy dühösen morogja: —- Átkozott, éppen most, mikor a leg­nagyobb disznóban vagyok... S szitkozódva haza indult. Meghivó.

Next

/
Thumbnails
Contents