Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-03 / 27. szám
XIX. évfolyam. agy károly, 1902. Julius 3. 27-ik szán& Táisadalrai, szépirodalmi és isrxxexettexj'eszt® Ixetila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. Félévre ....... 4 kor. Negyedévre................2 kor. Egyes szám................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda M kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A járásbíróság áthelyezése. A legutóbbi vármegyei közgyűlésen az alispán indítványt terjesztett be a kir. pénzügyigazgatóságnak a vármegyei székházba elhelyezése s ezzel egyidejűleg a kir. járásbíróságnak a pénzügyigazgatóság által jelenleg használt épületbe áthelyezése tárgyában. Az indítvány akkor oly különösnek tetszett mindenki előtt, mely legalább is a kivihetetlenség jellegével bir s ez volt oka, hogy az komoly birálat alá sem vétetvén, ellenérvek hiányában el is fogadtatott. Ma azonban, midőn a kérdés aktuálissá vált, igen sok szó fér hozzá. Készséggel elismerjük az alispán ur intencziójának helyességét, midőn az adminisztráczió könnyítése és a szakszámvevöséggel közvetlen érintkezés czéljából a pénzügyigazgatóságnak a vármegyei székházban leendő elhelyezését tervbe vette, de előre is feltételeztük, hogy a módozatok keresztülvitelében nem pusztán a rideg czél, hanem ama tekintetek is fogják vezérelni, hogy az állami organizmus egyik czélját teljesítő pénzügyi hatóság érdekeit — csupán emez érdekek méltatása szempontjából — a szintén fontos állami czélt szolgáló igazságszolgáltatás érdekeivel ellentétbe helyezni nem lehet. Mert ha kétségtelen, hogy a város belterületén kivül a piacztéren fekvő pénzügyi helyiség nehezen közelíthető meg, épp oly nehézséggel lesz megközelíthető akkor is, ha abban nem a pénzügyigazgatóság, hanem a bíróság lesz elhelyezve. De ha a két különböző hatóság foglalkozási körét vesszük tekintetbe, kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy mig a kir. pénzügyigazgatóságot a nagy- közönség köréből csak elvétve s igen csekély számban keresik fel, addig a kir. bírósághoz naponként 50—100 ügyfél van beidézve, kik ott megjelenni kötelesek. És minthogy azon nézetben vagyunk, hogy nem a nagyközönség van a hivatalokért, hanem a hivatali testületek vannak — az állami organizmus teendőinek ellátása mellett — a nagy- közönség érdekeinek és jogügyleteinek ellátása czéljából statuálva, kétségünk sem volt aziránt, hogy az alispán indítványa a kormány részéről csak annyiban lesz figyelemre méltatva, a mennyiben az az illető hivatali testületek czéljával s a nagyközönség érdekével nem ellentétes. E föltevésünkben megerősített az is, hogy a kir. járásbiróság jelenlegi helyisége a vármegye részéröl mindaddig díjtalan és örökös használatra lett átengedve, mig az igazságügyi czé- lokra fog szolgálni. Nem hittük tehát, hogy akkor, midőn az igazságszolgáltatás czéljaira évek óta szolgáló, a jogkereső közön-, ség érdekeit teljesen kielégítő örökös: helyiség áll rendelkezésre, az igazságügyi kormány még csak tárgyalásokba is bocsátkozzék a kir. bíróság helyiségének áthelyezésére vonatkozólag. Múlt hó 29-én azonban Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök és Dénes Lajos kir. ügyész városunkba érkeztek a kérdéses helyiség megvizsgálása czéljából. Már maga a hir, hogy e kérdést vizsgálat tárgyává teszik, általános con- sternacziót szült. A városi képviselőtestület azonnal tárgyalta a kérdést s elhatározta, hogy feliratot intéz az igazságügyi kormányhoz ezen a nagyközönség érdekeit felette sértő terv megakadályozása tárgyában. Az ügyvédi kar a kir. törvényszéki elnökhöz intézett felterjesztést, melyben hangsúlyozta a tervbe vett áthelyezésnek a jogkereső közönségre, a birói és ügyvédi karra egyaránt hátrányos voltát. Nem akarunk e helyütt a kérdés bővebb bírálatába bocsátkozni, eléggé megvilágítják azt a városi hatóság és ügyvédi kar felterjesztései, — csupán jelezni ama visszatetszést, melyet a kérdés ily alakbani felvetése a város lakosainak minden rétegében — tehát nemcsak jogászkörökben, de általánosságban szült. Hisszük, hogy az igazságügyi kormány komolyan fontolóra veszi a kérdést s nem fogja engedni, hogy az — csupán kényelmi szempontból — az igazságszolgáltatásra hátrányos módon intéztessék el, s a bírósági helyiségek a nagyközönségre nézve megközelíthetetlen helyen helyeztessenek el. Justitia csarnoka nem lehet — közmegbotránkozás nélkül — a vásártéren vásáros bódék közt. —••• —P-— Az ügyvédi kar óvása. A helybeli ügyvédi kar a kir. járásbiróság helyiségének áthelyezésére vonatkozólag a következő felterjesztést intézte Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnökhöz: Nagyságos Elnök Ur! Tudomásunkra jutott, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságot jelenlegi helyiségéből azon helyiségbe akarják áthelyeztetni, amelyben jelenleg a pénzügyigazgatóság van. Eltekintve attól, hogy a közönség már évtizedek alatt megszokta azt, hogy a járásbiróság mostani helyisége legjobb helyen, a városnak mintegy központján van, rendkívül hátrányos lenne a tervbevett áthelyezés, úgy a jogkereső közönségre, mint a birói és ügyvédikarra nézve a következő okokból: 1. A helyiség, melyben a pénzügyigazgatóság most elhelyezve van, a városnak majdnem a szélén fekszik, az ut a nagypiaczon egy nagy térségen át vezet oda, a helyiség télen át a szél és nagy sár miatt, nyáron a nagy hőség és por miatt igen nehezen közelithető meg. 2. Az ut, mely a kérdéses helyiséghez vezet, minthogy hetenként kétszer a nagypiaczon vásár van, emberek és állatok által el van lepve, tehát a helyiség e miatt is rendkívül nehezen közelithető meg; a nagy- piacztér nincs világítva, s igy télen már a délutáni órákban sötétségben és sárban kellene botorkázni. 3. A helyiséghez vezető megfelelő járda nincs, s a jogkereső közönségnek a bírósággal és tkvi hatósággal való érintkezése rendkívül meg lenne nehezítve. 4. A helyiség maga hasznavehetetlen a járásbiróság czéljaira, mert eltekintve az ajtók, ablakok, padozat rosszaságától, apró-cseprő szobái vannak, amelyek sem tárgyaló, sem a telekkönyv és irattárak elhelyezésére nem alkalmasak. 5. A szobák oly aprók, hogy azokba 6—8 ember sem fér el, pedig tárgyalásoknál — különösen vétség és kihágásoknál —- megTARCZ A. 2v£it ér___ Mit ér a tavasz virága, Ha ki letépje, nincs; Sivatag pusztán ott hagyott Ragyogó drága kincs! Mit ér az élet, ha már a Szív többé nem szeret, Ha nem gyújtják lobogó lángra Ragyogó lányszemek. Ha a kebel száz virágát Ellepte miír a hó, A kékvirágos hant alatt Pihenni volna jó. Vári-Olvaszthó Ferencz. TSt/télSZ ifeÖZTO elírta: Dr. Várad! Ödön. Azt mondják, a haldokló előtt egy pár perezre feltűnik egész élete. Bárdosné végperczeit élte. Ott feküdt a szegényes butorzatu szobában, ha ugyan szobának lehet nevezni a nyomorfészket, hol lakott. A szép rózsás arcz beesett, sápadt lett. Pedig hej de sokszor nevezték leánykorában a falu rózsájának, legszebb virágának. Azután az a boldogság, melyről leány- korában álmodott, hova lett... Eltűnt nyomtalanul. A szép képek mind szétoszlottak s most itt a való-élet, a nyomor, a kiáltó Ínség. Pedig sokszor mondották neki, óvakodjék Bárdostól. Ne menjen hozzá. Hazug annak egész szive, lelke. Első feleségét is halálba kergette. Mulatott, elverte a vagyont. Csak üres szavak azok, melyeket Bárdos olyan szerelmesen hangoztat. Dehogy hallgatott ezekre a szép leány. Az ő szivét, lelkét egészen elbűvölte az a szépszavu Bárdos. A leányálmok megvalósulását látta benne. Szép is volt, elmés is, aztán elképzelte, mily boldogan fog vele élni szerelemben, csendes családi fészekben, egymásnak élnek, ölelik, csókolják egymást, mint valami szerelmes galambpár. A szegény haldokló nagyot sóhajtott, mikor ezekre gondolt, s arra, mire jutott. Boldogan éltek az első pár héten, mig tartott a hozomány, mikor aztán a könnyelmű férj elköltötte, mikor a kenyér is hiányzott már a háznál, akkor a szép szavak durva szitkokká alakultak Bárdos ajakáu. — Menj szüléidhez ... Pénzt... hozz pénzt... pénzt... nem azért vettelek el, hogy drága pénzen én hizlaljalak... menj... s anélkül ne is kerülj szemem elé . .. S ő ment. Hogy megdobbant asszonyi büszkesége, mikor szüleihez kellett menni, koldulni egy kis segélyt. Aggódó anyja látta kisirt szemeit, meg is kérdezte, talán boldogtalan s ő mosolyt erőltetve arczára, mondá: — Nem... csak szerencsétlen vállalkozás ... pénzbelefektetés ... egy kis segély. A jó anya kételkedőig rázta meg fejét s adott pénzt. Meddig tartott ez? Csak addig, mig férje nem került az „előkelő gavallérok“' körébe, ott újra elkártyázta... Megszületett az első gyermek. — Szőke, aranyhaju bébé. Mikor az anya kedves kis gyermeke mosolygó arczába tekintett s azon felismerte férje arezvonásait, bocsánatot volt hajlandó adni férjének. S odament hozzá. Még ő kérte, a gyenge asszony. — Lelkem ... uram... édes hitestársam. Látod, szerelmünk magzatja kedvéért is hagyj fel a kártyázással, mulatozással. Dolgozzunk, két kezünk munkájával keressünk annyit, amiből tisztességesen felneveltethetI jük az aranyosunkat. Nézd, mily szeretetre- méltóan nyújtja feléd parányi kacsóit, te eltudnál tőle fordulni, visszatérni a posványba, melybe elmerülsz? Hiába, kétségbeesetten látta, mint megy mindig lejebb és lejebb férje a lejtőn, hogy j egy nap az óra, kedves családi ereklye, más nap a karpereczek, fülbevalók tűntek el a házból. Eleinte ritkábban, majd gyakrabban jött haza férje — részegen. Dühöngött, tombolt. Megragadta az asszonyt, rázta őrült dühhel: — Sápadt kígyó... pénzt teremts .. . már nincsen megint, mi lesz velem... Ha j rá mosolygott gyermeke, félre nézett, vagy dühösen rámordult: — Átkozott... te fogyasztod a kenyeret. Renán, meg más modern irók tagadják, hogy vannak szentek. Lassabban, bölcs uramék. Jöjjetek velem a nyomor tanyáira, lássátok, hogy dolgozik élte kimerülésével az a szegény, sápadt asszony, Bárdosné, hogyan varrogat ő, a gazdag földesur leánya egy pár fillérért könnyelmű éjjeli lepkéknek, meg rés'zeges parasztoknak, s a varrógép egyhangú ketyegése között meggondolja, hogy ha fáj is a munka, neki dolgoznia kell. Azt kivánja az anyai szeretete. Meg az a kis fiú, kinek apja költ, de ö még is él vele, ne mondhassa az irigy kárörvendő világ, hogy... bizonyosan rászolgált s ne hányhassák szemére fiának: olyan vagy, mint az apád. Vagy nem volt-e neki öröme, ha lálta, mily gyönyörűséggel forgatja fiacskája azt a képes könyvet, melyet nehéz fillérek árán vett neki s milyen édes gügyögéssel mondja: —- Ugy-e, kis mamus, máskor is veszel | nekem valamit. Látod mamuskám, én nagyon I szeretlek téged, nem úgy, mint az a rossz ! papus, ki mindig olyan dühös, mint valami ijesztő Mikulás, de ugy-e, apácska csak tré- | fái, rád akar ijeszteni ? — Igen . . . igen, kicsikém, tréfál, csak tréfál. Egy nap ijedten vette észre, hogy nem tud felkelni, s a munkához látni. Felemelkedett, visszahanyatlott, próbálta újra, hasz- ! tálán... Mi lesz belőle? Mi lesz kedves kis gyermekéből? Hisz azért ölte meg magát, j azért nélkülözött. S jött haza az „apuska.“ Részegen, mint szokott. Amint késő reggel is ágyban látta azt a sápadt, megtört alakot, rámor- dult az ö érdes, durva hangjával: — Restek vagyunk szentem ! mit, restek, nem dolgozunk, persze, de nem bánom, ha éhen pusztulsz el, reám ne számíts.
