Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-26 / 26. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. junius 26. Tá,xse.cL©J.3=o.if szé^irocLa-laacxi és israeretterjesztő lx@til©/pNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. [j Negyedévre..................2 kor. Félévre........................4 kor. | Egyes szám..................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal: Deák Ferenez-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Tanév végén. Ilyenkor az iskolai tanév befejezése idején mindig újból aktuálissá válik az ifjúság pályaválasztásának komoly témája. Az ifjú Magyarország kérdése kell hogy érdekeljen mindenkit, aki nem közömbös hazánk jövője iránt. Bizony pedig az a perspektíva, mely a kérdés latolgatása előtt nyílik, nem a legkecsegtetöbb. Nem mintha ifjúságunk erejében kellene kételkednünk. Hazaszeretetben, tudományokban és komolyságban felnevelt ifjainkra büszkeséggel tekinthetünk. Nem kell őket félteni. A nagy idők nagy tanúi sem voltak külömbek náluknál; azoknak a sors megadta az alkalmat hősies és nagy tettekre, a mai ifjaktól — és mondjuk: bála Istennek! — megtagad- tatott ez az alkalom. De ha mégis be talál következni: tetterös, okos és hazá- jukat életük árán is megvédő férfiakra — a mai ifjakra — fog találni. Egyelőre azonban nincs mit tartani attól, hogy nagy ország-világot felforgató események fognak bekövetkezni s azért főleg az ifjúság munkabírása szolgálhat megbirálásuk zsinórmértékéül, erről pedig bátran, túlzás nélkül lehet elmondani, hogy általánosságban minden tekintetben kielégítő. Vájjon a munka melyik ágára vesse magát az ifjú, középiskolai tanulmányainak elvégzése után? Ez a nagy kérdés gyötri a szülőket és gyermekeiket egyaránt. Minden pálya túl van halmozva — silány, vagy legjobb esetben szerény megélhetést biztosit csak, és azonfelül, a hivatalnoki pályát I kivéve, nem is biztos jövőjű — vagyis más szóval: sok az ember. Sok különösen a diplomás ember, kevesebb ugyan a kereskedő és iparos, de az is éppen elég arra, hogy csak nagy- nehezen tengethesse életét. Mégis úgy látszik, hogy az összes pályák közül a hivatalnoki, mely a kevés, de biztos kenyeret nyújtja, a legzsúfoltabb. Tűrni, szenvedni szívesebben akarnak az emberek, inkább beérik kevéssel, csak ne kelljen a megélhetési küzdelmek váltakozásaiba bele- menniök. Akárcsak olyan a helyzet a pályaválasztásnál, mint közgazdaságunk j mai szignaturájában: itt is ' hiányzik minden vállalkozási kedv s akinek vau valamicskéje, félrevonul, megelégszik^ a takarékpénztár szinte nevetségesen I alacsony kamatjával s féltve őrzi anyagi vagyonát, éppen úgy, mint ifjaink vigyáznak arra, hogy tudásukat bármily szerényen is, de biztosan gyümölcsöz-* tessék a hivatalban. Az iroda, a hivatal falai közé dug- dossák ifjaink tudásukat, megmaradnak bürokratáknak, theor,etikusoknak, de a világért sem vállalkoznának arra, hogy tehetségűket gyakorlati téren érvényesítsék, mert ez esetleg balul ülhet ki, a nagy verseny hullámaiban alámerülhetnek s egyik nap meglehetnek fosztva mindennapi kenyerüktől. Nem volna egy szavunk sem ez ellen a túlságosan elővigyázatos felfogás ellen, ha a hazának nem volna belőle baja. Az a veszély, hogy teljesen bürokratikus állammá fajulni van legbiztosabb kilátásunk, a kisebbik veszély. Nagyobb annál az, hogy ifjaink túl vigyázótan higgadt viselkedése a nemzet életereit zsibbasztja, hogy közéletünk nem lüktet oly élénken, mint azt az egészséges államszervezet megkívánja, — hogy a biztosságban lassan- lassan oly annyira megfogunk nyugodni, hogy mindaz, ami csak egy vonallal is felülemelkedik rajta, mint hiú merészség szárnyaszegetten el fog veszni benne. A mi hazánknak nem hivatalnokokra van szüksége. Nem jól adminisztráló, gépies irásmunkákat végző emberekre szorult ez az ország, hanem tetterös, vállalkozó szellemű, éleseszü férfiakra, kik a hazát a műveltség, a kultúra magas fokára és jólétre vezetik. Ifjúinkhoz fordulunk, kikről tudjuk, hogy szívesen áldozzák fel életüket a ha czban, ha a haza hí: szenteljék életöket békés időben is a hazának — nem virágos szavakkal a hazaszeretetről ajkukon, de tettekkel, melyek nem teremnek rideg irodai falak, dohos sablonakták közt. De nemcsak a hazának használnak azzal, ha minél többen lépnek a tett mezejére, hanem önmaguknak is, mert a szomorú jelent szebb jövő fogja követni, mert elvégre a megélhetési viszonyok nem mindig maradnak, — nem maradhatnak oly súlyosak, mint ma és bizva-bizunk, hogy csakhamar fordulat fog beállani, mely a megélhetést minden téren meg fogja könnyíteni. Lehet, hogy mire e fordulat bekövetkezik, mai ifjaink már érettkorn férfiak lesznek s akkor már nem térhetnek el ma választott pályájuktól. Azért százszor is fontolják meg, mielőtt a hivatalnoki lajtorja megmászásába fognának. Végre is meg kell szűnnie a hivatalnoki pályára való törekvésnek, mert az a felette nagyszámú egyéneket már alig lesz képes még soká befogadni. Elég más a szebb jövővel kecsegtető életpálya: keressenek ifjaink azokon boldogulást. TTj.rista.-élet. Egy szellemes bölcselő állította, hogy a czivilizáczió legalsó fokát jelentő ősi nomád ólet a legújabb korban, a magas czivilizáczió égisze alatt, feltámadt a turista-élet képében és szerinte az utóbbi az előbbinek egyenes leszármazottja, daczára annak, hogy az egyiknek a szükség, a másiknak pedig az unalom a létforrása. Az emberiség létért való küzdelmében tényleg két nagy táborra oszlik. A vagyontalan rész küzd a javak elnyeréséért, amelynek biztosításában a gazdag rész kifárad, s az utóbbi, melynél a redukált tevékenység előidézte a kedély paralyzisét, kimerült életerejével elkeseredett harczot folytat a jólét ódiuma, az unalom ellen. Ezen lassú méreg által meglepett ember sóvárogva vágyik a gyógyulás, a megújhodás után ; ernyedt szerveit javítani igyekszik s mi sem természetesebb, mint hogy — eldobva a mindennapi megszokott szórakozás kopott eszközeit — panaszával a legbölcsebb, a legigazabb orvoshoz, a nagy természethez fordul segélyért — és nem hiába. Az utazás láza, mint kórtünet, csak alárendelt jelenség, mint pozitiv elemi erő azonban első helyet foglal el a művelődési törekvésekben. A könyvből szerzett ismeretek ma már senkit ki nem elégítenek, mert TARCZ A. Bohemia. Te is megvénülsz, czimborám, hiába, No még egy csöppet tölts csak a pohárba; Egy perez és vén, kiégett már a lélek. Azontúl aztán nincsen vágy, igézet. . . Hisz léhaság virrasztani sokáig. Mikor a rózsa gyöngyharmatba’ ázik: Csak ennyi lesz a czél! A füstfelhős, a borgőzös szobába’ Elbódul szived az a dőre, kába, Még néha, meglásd, úgy jön, hogy nevessél És a kaszirnő karjaiba essél . . . És fizetett csók bűnös, röpke kéjén Hamis csillag gyullad ki búdnak éjén: Csak ennyi lesz a czél! Családod nem lesz. Jobb elégni érte, Mint más lány ajkán menni fel az égbe; Sivár lesz lelked, haza tévedsz reggel. Mikor a hajnal küzd az árnysereggel, Ledőlsz pihenni, nem lesz semmi álmod, Meghalva véled az egész világod: Csak ennyi lesz a czél! Megvénülsz ... hogy ha húsz év száll feletted, Az ifjúságot te is eltemetted. A nekrológot Írod önmagadról, Egy kézszoritás, egy kis csilló hajról; Szeretnél sírni... a hajad megőszült... S kaczagni fogsz, kaczagni mint az őrült : Csak ennyi lesz a czél! Sorvadva szépen egyszer halva lelnek, Akadnak majd, akik imát rebegnek, Talán egy lány, kit lelked meg nem értett S ki megszeretne százszor halni érted. És messziről, ha hull a rög a fára, Kaczagás száll le új, örök hazádba: Elég is ennyi czél! Hát töltsd a bort, ez tőlünk el se pártol, Még délibábot himez egy világról, Hol a szerelem, dal még szent szabadság, Hol nincsen ármány, bűnös lelki vakság És milliónyi csillag ránk világit. .. S a lelkünk dalt, leányt és csókot áhit: Hiszen csak ez a czél! Virrad... Nekünk most kezdődik az éjjel, Kisértő ember járkál szerte-széijel; A tusa, harcz megindul zúgva, búgva, Betör a zsongás egy komor odúba, Hol egy pár léha, dalos, árva ember Epedve várja, mikor jő a szender: Csak ez, csak ez a czél! Fliesz Henrik. Feledékeny emberek. A múltkoriban Blimele barátommal szörnyen komor hangulatban voltunk. A mérhetlen keserűségre az adott okot, hogy már a kutya sem ugat ránk, nemhogy a szőlőbe Innának meg. Siralmas sorsunkon könnyítendők, elhatároztuk, hogy bánatos érzelmeinket egy tárczában fogjuk megörökíteni. Blimele rögtön készen is' volt a . . . czimmél: „Elfelejtett emberek“. Újabban valami nézeteltérés támadt Blimele közt s köztem: ö tudniillik melegen s én hidegen szeretem az italt. A keservemen is könnyitek s Bliinelén is megbosszulom magamat, ha nem az el- j felejtett, de a feledékeny emberekről Írok. Megkísérlem egy pár példával megvilágítani azt, hogy a feledékeny ség mennyi furcsa eredménynek az oka. Czinger Kóbi a legügyesebb lakatos j legény volt a városban; igen de azt elfelej- I tette, hogy hol lakik, mindig a más lakását nyitotta fel s innen is — onnan is elemeit valamit: igy lett aztán belőle magyar királyi fegyenez. Gyönyörű teremtés volt a kis Jutka, j sokat szeretett; igen de elfelejtett férjhez menni: igy lett aztán belőle dajka. Az „Egyenlőség“-ben olvastam, hogy élt Turdosinban egy becsületes szatócs, a kinek egy reményteljes csemetéje volt. A fin minden áron sakter szeretett volna lenni, azaz hogy sakter és kocsis; de mert a kocsis ostor nélkül el sem képzelhető s apja elfelejtett neki ostort venni: Hersli kocsis nem lehetett. — Mi legyen hát ? — Megvan, szólt a gyerek, sakter leszek és báró ; igen de a kis stréber elfelejtette, hogy ez a két állás inkompatibilis: igy lett aztán belőle samesz, héber sekrestyés. Azt hallottam, hogy az öreg Bácz Laczi- nak százezer forintja volt s ugyanennyit mondhatott magáénak egy másik hires primás is. Az öreg Rácznak tudvalevőleg harminczhat fia volt, mig a kollegája az első keresztelő után elfelejtett további apai örömöket szerezni magának: igy lettek aztán a Rácz fiai szegény emberek, mig a másiknak ivadéka czigányprinez. Seres Frigyes mint mintaférj s a legboldogabb családapa volt ismeretes, a ki minden este kilenczkor mélyen alszik. Egyszer elfelejt elaludni, kirnegyen sétálni, útközben behívják barátai a korcsmába. Másnap kap egy számlát, a melyben két fogbetétei is szerepel s a felesége megmérgezte magát; ) mert a lánya a fogtechnikussal megszökött. Talán Odvasi ur, a kit sürgősen hivtak Sereshez, megmagyarázhatná, hogy miért kellett Seresnek két fogat betenni, ha nem felejtkezik el arról, hogy neki voltaképen az öreg nagysága fogát kellett volna kitömni s fele- dékenységében nem szökik vele a fiatal nagysága, a kire a „Kis szökevény“-beli királyleányról szóló románcz mély hatást gyakorolt ! s e behatás alatt papi áldás nélkül is elpirult | és elgurult. Európai hirü orvostanárokat hallgathatott volna tiz éven át Peska Tóni; de mert elfelejtett szigorlatozni: ma kávéházi altiszt s reggelenként a kávéházat söprögeti. Egyszer egy pompás humoreszket írtam. A czirne: „Jogböicsészet és leletjutalék“. Át-
