Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-02 / 18. szám

Városi árvaszék megkeresése folytán az árvaszék részére szükségelt nyomtatvá­nyok árában 232 korona 20 fillért a gyám­pénztári tartalékalapból kiutalt s ezen ha­tározatát jóváhagyás czéljából a belügyminisz­terhez felterjesztetni rendelte. Szabó Kálmán fellebbezése folytán polgármestert utasította, hogy ennek rendőri ruhák készítéséből felmerült 116 korona 25 fillér követelésére nézve méltányos egyes- séget kössön. A Budapesti egyetemi ifjak körének évenként 200 korona segélyt megszavazott. A gazdasági ismétlőiskola iskolaszéki bizottságába tagokul Albanézi Mihály, Vida Sándor és Spitz Antal képviselőket megvá­lasztotta. A hegyközség 1900. évi, — számvevőiig is megvizsgált helyesen vezetett és kellőleg okmányolt számadását jóváhagyta s a szám­adóknak a felmentvényt megadta. Fetser István nagyhajduvárosi telkéből utczaterülethez csatolt 12*98 m2 terület árát 2 koronában; Liebhauser Ferencz Deáktéri telkéhez utczaterületből csatolt 16*10 m2 terület árát 6 koronában; Papp Imre Gróf Károlyi István-utczai telkéhez csatolt 12*66 m2 terület árát 2 koronában; Asztay József Petőfi-utczai lakos telkéhez utcza­területből csatolt 46*21 m2 terület árát 1 kor., illetve 50 fillérben; Pintér István Gencs- utczai lakos telkéhez utczaterületből csatolt 5*33 m2 terület árát 2 koronában; Ifj. Csőkör Sándor Árpád-utczai lakos telkéből utczaterü­lethez csatolt 29*32 m2 terület; Kocsis Sándor Árpád-utczai lakos telkéből utczai területhez csatolt 7*12 m2 terület; Penyigei Imre Rákóczy-utczai lakos telkéből utcza­területhez csatolt 53*36 m2 terület; Könyök- utcza északi része szabályozási vonalának megállapítása folytán a Szabó Pál telkéhez csatolandó 16*84 m2 terület árát 1 koroná­ban, végre Kis János Lubysor-utczai telké­ből utczaterülethez csatolt 11*95 m2 terület és Fecske Bálint gyepsor-utczai telkéhez utczatarületből csatolt 17 m2 terület árát 50 fillérben állapította meg négyszögméterenként. Vig Ferencz és társai utőrök fizetés­felemelés iránti kérelmét elutasította. A folyó évi január hó 26-án, február hó 23-án és márczius hó 28-án megtartott j váratlan pénztárvizsgálatról felvett jegyző­könyveket, miután rendkívüli intézkedést igénylő körülmény fel nem merült — tudó- j másul vette. Néma Gusztáv v. első aljegyző kérel­mére, községi közigazgatási tanfolyam elvé- gezhetésére, fizetésének ez idő alatti folyósí­tása mellett, — ■ 10 havi szabadságidőt engedélyezett. Több tárgy nem lévén, elnöklő polgár- mester a jegyzőkönyv hitelesítésére Dr. i Somossi Ignácz, Vida Sándor, Csőkör Fe-1 rencz és Kubinyi Bertalan képviselőket I felkérte s a közgyűlést berekesztette. '■■■■' . *" s'- | nagy-károly és vidéke. hírek. Alapítvány fögymnasiumi ösztöndíjra. | Schuszteritsch Ignácz és Ferencz néhai Ek- ker Ferencz és neje Schuszteritsch Anna emlékére fögymnasiumi ösztöndíjul egy ezer koronás alapítványt tettek; mely adományu- i kért a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium köszönetét nyilvánította. — A nagykárolyi ev. ref. egyházmegye rendes tavaszi közgyűlését május 1-ső nap­ján tartotta meg Nagykárolyban Segesváry József esperes és Domahidy Elemér gondnok elnöklete alatt nagy érdeklődésével a tagok­nak, kik egyházi és világi részről szép szám­mal jelentek meg. Az alkalmi imával történt megnyitás után tárgyalás alá vétetett a 27 számból álló tárgysorozat, melyekből közér­dekűek a következők: esperesi jelentés az egyházmegye szellemi és anyagi állapotát elég kedvező színben tünteti fel, a hitbuzgó- ság és áldozatkészség általában szép pél­dákban nyilatkozik. 12,358 K 16 f és, 11 hold föld az összes adomány. 509 korona gyűlt ezen felül a szatmári ev. ref. felsőbb leányiskola felsegélésére. Számvevőszék je­lentése tudomásul vétetett. Cseh Olga géresi és Lenkey Lajos nagykárolyi tanítók a hiva­talos esküt letevén, esperes ur által üdvözöl- tettek. Egyházkerületi képviselőkül: Domahidy István és Újlaki Gábor, időszaki tanács tag­jaiul : Ujlaky Gábor, Lövey Pál, Földváry Sándor rendes, Uray József, Dienes Lajos, Berey József póttagokul megválasztattak. Az országos lelkészi nyugdíjintézet felé kegyes óhajtással tekintett a közgyűlés, de meg­alapításához oly hozzájárulás követeltetnék főleg a lelkészektől, hogy e terhet megbirni nem képesek, minél fogva a javaslatot más alapra, nevezetesen az ön tűzbiztosításra óhajtaná bazirozni. Valószínű, hogy ez na­gyon életre való eszme, mely megvalósulás esetén hatalmas évi jövedelmet hozhatna össze, melyből 10 év múlva talán lehetne valamit alkotni. A lelkészi özvegyek részére a csonka és kegyeleti év marad úgy, mint volt eddig gyakorlatban. Gebe regále kötvé­nyét eladhatja. Hodászi fizetési kulcs meg- erősittetett, felebbezés visszautasittatván. Veres Imre indítványára az elemi iskolák évzáró vizsgája ezután egyházmegyei kül­döttség előtt fog megtartatni ünnepélyesen. Államsegélyben részesittetnek a vitkai, kir.- daróczi, fábiánházai és domahidai lelkészek, továbbá egyenlő arányban az összes folya­modó tanítók és szegény egyházak. Volt több apró ügy, melynek letárgyalása után közebédre mentek a gyűlés tagjai. A bírósági ügyek is tárgyaltattak; három egyház és lelkész a felett verseng, hogy kifizesse az ártéri költségeket a lelkész használatában levő földek után. Ma még három, lehet később több jön. Égő sebek, bárhol vágat­nak, fájnak! — Próbabál. Valóságos kis ünnepély számba ment az a prubabál, melyet Endrédy Márton táncztanár április hó 30-án a polgári kaszinó termében tanít­ványaival s részben nem tanítványaival is rendezett. Azonfelül, hogy bemutatta ama szép eredményt, melyet a táncztanitás terén ezúttal is elért tanítványaival városunk intel- j ligens közönségének s hogy helyesebben fejezzük ki magunkat, a szülőknek valódi j örömnapot- szerzett akkor, midőn kisebb kiadásban bemutatta a ..Babatündért“ s egyébb látványosságokat örömére a gyer­mekeknek, teljes megelégedésére a szülőknek. Esti 8 órakor már szép és díszes közönség foglalt helyet a polgári kaszinó termében, kíváncsian várva a színpadi függöny felgör- dülését, a mely mellett már állást foglalt a gyermeksereg egész tábora. A mint a füg­göny felgördült, általános meglepetés moraja hangzott fel. A görögtüzzel világított színpa­don egy oly sikeresen és szépen rendezett „tablót“ láttunk, mely egy nagy színpadnak is díszére vált volna. A gyermeksereg külön­féle jelmezekben igazán ügyes rendezéssel felállítva valóban festői látványt nyújtott. Szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a hálás közönség Endrédy ur fáradozásait s nem nyugodott meg addig, mig elismerését azzal ki nem fejezte, hogy őt a színpadra kitap­solta. A sikerült élőkép után a tánczdarabok I bemutatása következett. Először ballet volt, | melyben mint „príma ballerina“ Ilosvay Margit mutatott be valóban remek tánczot j 16 ugyancsak ballerina öltözékben segédkező ; tánczosnő részvételével. Szűnni nem akaró taps jutalmazta a remek balletet, melynek befejezte után Brandsch Gyula magyar jel­mezben tánczolta el bravúrosan a magyar szólót. Igen kedves volt az ezután következő „Lepke táncz“, a melyet Herman Juliska, Márton Margit, Svarcz Róza, Brandsch Berta és Ilosvay Margit lejtettek kecsesen és elra- gadólag. Azután Reök Béla és Ilosvay Pista oláh tánczot adtak elő oly kiváló ügyesség­gel, mely méltán bámulatot keltett. Majd eltávozva a színpadról a teremben tánczolta a gyermeksereg az egyes modern tánczokat, ezzel is illusztrálva ama szép sikert, melyet Endrédy tanítványaival elért. Igazán elisme­rés illeti Endrédy urat eme szép est rende­zéséért, mely úgy a gyermekek, mint szülőik előtt sokáig emlékezetes marad. A kicsinyek mulatsága után a felnőttek is resztvettek a táncz gyönyöreiben s a kedélyes estély csak a korai reggeli órákban ért véget. Ha még megemlítjük, hogy az estély a nőipar iskola javára — melynek czéljaira volt rendezve — is szép összeget eredményezett, azzal fejez­zük be sorainkat, hogy Endrédy ur méltán megérdemli ama pártolást, melyet városunk­ban ezideig is mindig élvezett. — Esküdtszéki tárgyalások. E hó folya­mán az esküdtszéki tárgyalások kezdetüket veszik. Az első esküdtszéki tárgyalás május I hó 20-án fog megtartatni Spuller János és Zoltán Julcsa ellen gyújtogatás büntette miatt | megindított biinperben, melynek rövid törté­nete az, hogy Spuller János nagykárolyi I fényképész cselédjét megbizta, hogy távolléte | alatt a fényirodát gyújtsa föl, mit a cseléd gazdája megbízásához híven teljesített. — | Az esküdtek múlt hó 22-én sorsoltattak ki ! Galba Lajos kir. törvényszéki elnök elnöklete alatt. Városunkból Irsik Ferencz üvegkeres- | kedő, Lúcz György birtokos, és Balika Sán­dor urad. ispán lettek kisorsolva. — Műkedvelői előadás. A kath. legény- egylet múlt hó 28-án másodsorban hozta színre Szigligeti nehéz drámai darabját a Strikét és pedig várakozáson felüli sikerrel. Az első előadást jóval felülmúló alakítások a közönség általános tetszésével találkoztak, úgy, hogy a bár gyérszámu közönség kitünően mulatott virradtig. Az első előadás sikerét valószínűleg a szereplők bátortalansága ve­szélyeztette, mig a mostani játék a szerep­lők higgadt és biztos fellépésével a kifo­gástalan sikert a legnagyobb mértékben elő­mozdította. A Fliesz Henriktől megirt és Kún Miksától művészi és fülbemászó melódiával megzenésített kupiék .előadásánál a közön­ség ismételten zajos tapsokban adott tetszé­sének kifejezést. 11 óra tájban végződött az előadás s vacsora után a fiatalság tánczra perdült s reggelig mulatozott a legjobb ke­délyben. — Küldöttség a miniszternél. Az a küldöttség, a mely az 1901—1902. évi köz­úti költségvetés elfogadása érdekében meg­bízást nyert a miniszternél közben járni, múlt hó 25-én d. u. 1 órakor tisztelgett Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter­nél. A küldöttség Nagy László alispán veze­tése alatt Nagy Béla, Kende Zsigmond, Nemes- tóthi Szabó Antal, Böszörményi Sándor, Jékey Zsigmond és Szentiványi Gyula tagok­ból állt. A miniszternél kedvező fogadtatásra találtak s igy van remény arra nézve, hogy a közgyűlés által már két ízben elfogadott költségvetés végre is jóváhagyást fog nyerni. — Közgyűlés. A kath. legényegyesület évi rendes közgyűlését folyó hó 12-én dél­után 4 órakor fogja saját helyiségében meg­tartani, melynek tárgysorozatát legközelebb közöljük. — Dalestély. A szombaton este tar­tandó dalestélyre ismételten felhívjuk közön­ségünk figyelmét. A meghívók már szétkül­dettek s a kik netalán tévedésből meghívót nem kaptak volna, az elnökség — megkeresé­sükre — szívesen pótolja a mulasztást. — Hivatalvizsgálat. Hendel Ottó nagy­váradi m. kir. postaszámtanácsos folyó hó 25-én hivatalvizsgálatot tartott a helybeli kir. postahivatalnál és úgy a pénz, mint a szám­viteli kezelést teljesen rendben találta. —• Öngyilkosság. Apagyi Barnabás nagy­károlyi lakos a napokban öngyilkossá lett. —- Az öreg ur pár évtizeddel ezelőtt tekintélyes földbirtokos volt Apagyon, azonban a sors csapásai folytán teljesen elszegényedett, úgy hogy a legutóbbi időben veje tartotta váro­sunkban. Az öreg ur még múlt hó 16-án tűnt el a városból. Előzetesen bement az apáczák intézetében levő unokájához s attól érzékenyen búcsút vett s még az anyjától örökölt kis imádságos könyvet unokájának adta emlékül. Mikor az öreg ur nem tért vissza lakására, övéi bejelentették a rend­őrségnél eltűnését, de hasztalan keresték. Múlt hó 24-én jött meg az a szomorú hir a főszolgabírói hivatalhoz, hogy a puszta­teremi erdőn egy akasztott emberre akadt a kondás, a kiben csakhamar az eltűntre ismertek. A kondás még múlt hó 19-én talál­kozott az öreg úrral, a ki minden valószinü­vagyok a Lili!“ S az egyedül igaz ártatlan­ság, az öntudatlan gyermeki ártatlanság nai­vitásával nyitja föl a nyakán ruhácskáját, hogy megmutassa azt a legdiscrétebb termé­szetű fehérneműjét, melybe az édes anyai gond szépen belehimezte az egész nevét: „Olvassa el, itt van: Lili.“ Mindig cseveg naphosszat s beszél nem csak a kis szája, de a feje, válla, szeme és kezével, úgy hogy öntudatlan mimikáját mintául vehetné a leghíresebb primadonna. A hogy a szemét fölveti már benne van a kérdés, mely nyomban megszólal édesen : „Hogy van kedves Miklóska bácsi?“ A hogy a vállát fölhúzza, abban együtt van kérdés és felelet, egy mozdulatában kérés és köszö­net, a kitárt karjában kedveskedés és hízel­gés s ha meg egy kis ujját fölemeli az egész oratió s kész erkölcsi intelem a fiúnak, ki hozzá képest óriás s kihez ő szól: „Jó fiú vagy te kis Miklós; csak azt nem tudom, jól tanulsz-e? A gymnasium másodosztálya nem könnyű játék !“ S úgy igyekszik szigora árnyalatot adni lágy hangjának mig szörnyű históriát mesél valami Bandi fiúról, a kit ő; ismert s a ki addig-addig nem tanult mig: „Borzasztóan járt.* S szörnyüködő arczkife- jezést vág hozzá, hogy megkérdezzük tőle kíváncsian: milyen borzasztóan járt hát ? „Megbukott a másodikban!“ mondja kellő nyomatékkal. De a mély érzés legigazabb hangja akkor cseng szavában, a mikor kimondja legbennsőbb meggyőződését : „Az én mamám egy drága kincs!“ Nem csekély fontosságot tulajdonit a méltóságnak, melyet betölt. Házunknál t. i. vendég s bár szerényen mondja, hogy csak kislány-vendég, de azért élénk hálával fo­gadja a szép kis ágyat, az édességeket, a játékszereket, a melyekkel szívesen lát­juk s szépen felel a kérdésre, hogy szeret-e itt lenni? „Oh igen ! Úgy veszem észre, hogy itt még jobb mint Bányán.“ Lassacskán kiderül, hogy a Lili nagy tudós. Öt betűt ismer már és azokat le is tudja írni. Hogy a megnevezésükre saját külön terminológiával bir, az mit se tesz. Rajtunk a sor megtanulni az ő külön furcsa ábéczéjét. Mulatságos az és érdekes mint minden, ami­ben a gyermeki lélek fakadó önállósága nyil­vánul. A paedagógus meg a gyermek-barát nem nézi cs,ekély semmiségnek az ügyetlen kísérletet melyben csírázó szellemi élet mutat­kozik; rá nézve is fontos minden, a mit kicsiny növendéke fontosnak vél. A ki pedig nem paedagógus — egy kicsit — nem érdemli meg, hogy szülő legyen., És a ki nem gyermek-barát — nagyon — az j nem érdemli meg, hogy ember. Lássunk tehát valamit a Lili egyéni tudományából. „Egy kis betű, rajta egy pont: ez a „i“ ; két i, rajta semmi pont az „u“ ; nyak-kendős betű a „t“; belül üres betű az „e“ ; egy nagyobb „e“ az „1“.“ Homályosan sejti már azt is, hogy van „egy kövér gömbö­lyű betű melyhez egy i csatlakozik“ az isme­retlen hatalmasságot mintha „a“-nak hivnák, de egyelőre nem igen törődik vele. Tud ő ennyi betűvel is eleget mondani. Leírja egy lap papírra sokszor egymásután és ha utóbb kérik olvasná fel mit irt, megteszi készséggel. Fölveszi a lapot, bölcs ránczokba szedi édes arczocskáját és olvassa szépen, a mint követ­kezik: „Drága jó aranyos mamám! Mióta itt vagyok mindig jó kis lány voltam. Szere­tek itt lenni, de mégis haza kell menni, mert Pistike búsul otthon egyedül. Majd eljövök újra mikor majd sok dinnye terem, mert itt van sok dinnye-fa. A szép kis lányokat meglátogattuk s ők is mindig eljöttek én hozzám; nagyon szeretem Erzsikét, de még inkább Mariskámat. Van itt három madárka meg sok szép virág. Ezerszer csókollak mamám. Jó kis lányod a Liliké.“ És folytatja még tovább is s meg van győződve felőle, hogy a mit ő olvas, az való­ban benne van mind abban az öt betűben mit papírra vetett. Hiszen nem első eset, hogy az ember olyasmit olvas ki egy némely levél­ből a mi soha sem volt bele irva. Boldog mindnyájunknak arra legjobb a képzelő-tehet- sége, hogy magunkat ámitgassuk vele! Nem mondtam még hány éves a Lili? Nem jut még eszébe eltitkolni (s nincsen is rá betanítva) sőt kimondja fennen: „Pistike az én kis öcsém: én ő neki nénje.“ Meg­lehet hogy tizenöt év során megváltozik ez a sorrend s hangsúlyozva szólitja „bátyám­nak“ a két évvel ifjabbat. így szokás. Öt éve ....... Áldot t május a melynek első hajnalán ezer évfordultát üdvözlé az ünnepi harang­szó ! Iratos zöld réten felpattan a gólyahir sárga virága, megzsendül az orgona bimbó, fészket rak a fecske........ Az ezer esztendős, az ünnepi, az áldott j május elseje hozta meg a Lilit. Magyar 5 anya, magyar leány soh’ se választhatott I szebb napot ennél. Embernek épülés, angyaloknak öröm, I a mikor a Lili imádkozik. Keresztet vet j szépen, összeteszi kezét s fohászt rebeg imádságos ajka élőkért és halottakért s egész e világért. Ne mondja senki, hogy betanított szavakat ismétel! Mennyben van ő akkor és a menny ő benne ! Igaz áhitat az s elmerült buzgóság mi homlokán fénylik. Soha ennél tisztább balzsam és üdítőbb tömjén nem szállt az Ur elé s nem ömlött az Üdvözítő fáradt lábaira. Igaz imádság az, a melynek üdvösség fakadt a nyomában! —■ A Lili hát öt éves. S a mint borongós sejtelemmel megérzem a jövőt és látom őt egyszer, — kétszer, —■ háromszor annyinak elszomorodom belé. Eljön bizony az idő mikor nagy lány lesz ő is, olyan mint a többi. Egyike azoknak a kikről mondá a szemlélő szive keserűségében hogy: „Kendőzi testét —• lelkét : „Befűzve szorosan ......... szorosan .........még szorosabban karcsú dereka s be­fűzve legszorosabban a mesterkéletlen lelke. „Jól nevelt kisasszony“ mint a többi; soh’ se mondja a mit gondol, soh’ se teszi, a mit érez. Ha már képes szellemét jól eltitkolni, szivét még jobban elnyomni, akkor majd kivezetik a liba-vásárra, akarom mondani bevezetik a társaságba. Sajnálattal látom előre divatos frizurába szedve szétömlő dús haját, idegen eszmékkel tele tömve okos fejecskéjét. Egy emlék ébred föl lelkemben s most egyszerre rokonszenves lett a költő kit nem kedveltem soha. Nem kedveltem mert visszaélt a gratiák minden ajándékai­val. Cynicus volt, rósz volt, elcsüggedt és fásult. De ime akadt egy óra midőn tiszta ajakkal ád viszhangot a szent ihletre mely megszállja s a Lilit szemlélve méla rebegéssel kell mondanom vele: »Oly tiszta, kedves, szép vagy, Mint a virág, ki most virul; Mégis, ha rád tekintek, A szivem halkan elborul. ügy érzem : szűz fejedre Kell tennem áldón a kezem. Hogy őrizzen meg Isten Ily szépen, tisztán, kedvesen 1“ Somossy Miklósáé. A modern therapiában az orvosok mindinkább a természetes gyógyvizek használatát, ezek között különösen a maga nemében páratlan Ferencz József keserüvizet ajánlják. A Ferencz József keserü­viz már több mint húsz év óta van használatban s egy családban sem szabadna annak hiányoznia.

Next

/
Thumbnails
Contents