Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-25 / 17. szám
XVIII. évfolyam. Nagy-Károly, 1901. április 25. 17-ik szám. \ Társadalini, szé^irocds-iz^Ll és ismeretteriesztő In.etila/p. , Hagy-károly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. |j Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hivatalnok-nyomor. Nyargal a toll és kesereg a papir. Minden vonás, amelyet szántanak reá, egy-egy köny, melyet eredetekor sóhaj kisért. Milyen czifrán vannak egymás mellé vetve a csinos betűk. Mintha annak az érzelmeit, annak az esze- járását tolmácsolnák, aki olyan szépen egymás mellé rakta őket. Pedig a poros kabátjában ülő, szegény másoló nem igen foglalkozik az ügyirat tartalmával. Gyakran nem is sejti, mi jót, mi rosszat hordoz az méhében. Csak sanyargatóinak nézi az aktákat, ellenségeknek, kiket kiirtani szomorú kötelessége. Az alatt, amig ezt a kötelességét teljesiti, arra gondol, hogy az anyjuk megint pénzt kér, mert a kis leányka már csakugyan nem járhat czafrangos cipellőjében, a kis fivérért pedig már meg kell fizetni a tandijat, ha nem akarják, hogy szégyenszemre újból felszólítsa tanítója. Bezzeg jó annak, aki tandíj mentességet élvezhet. De ha valaki kishivatalnok vagy napidijas, azt mondják róla, hogy tisztességes keresete van, hogyan osztja azt be, az az ö dolga. Senkise törődik vele, csak az, akinek ez a „tisztességes“ fizetése kijár. Erre gondol a szegény dijnok és sok más nyomorúságra, amikor leírja, hogy, „külömbeni végrehajtás terhe alatt fizessen a fél nyolcz nap alatt ennyi meg ennyi koronát.“ Pedig oda, ahová ez a csinos irás száll, tán még nagyobb gond, nagyobb nyomor fészkel, mint nála. Tán, hogy irigykedve néznek ott reá, tán hogy még szívtelenséggel is vádolják, mondván: „könnyű a jó fizetésű beamter- nek nógatni a szegény embert, hogy fizess vagy ekzekválnak 1“ Nálunk még sok helyütt irigység, megszólás tárgya a szegény dijnok, mert biztosnak tartják a keresetét. Pedig dehogy is biztos. Gyakran csak főnökének egy szeszélyétől függ, gyakran az a protekczió, amivel mások rendelkeznek, az ö állásának rovására érvényesül. Rettegnie kell mindennap, hogy csekély jövedelmi forrását elveszíti, hogy egy napon kisütik róla, hogy immár nem használhatják. Fel is ut, le is ut. Felkötheti úti tarisznyáját — és ki fog akkor gyámoltalan családjáról gondoskodni? Alig valamivel jobb a kishivatalnok helyzete. Fizetése csekélységgel nagyobb és csakugyan biztos az állása. De én Istenem, minő fizetés! Ember legyen aki beosztani tudja. Nem is igen akad, aki ehez értene. A legtöbben adósságokat kénytelenek csinálni,a melyekből soha, de soha az életben ki nem bontakozhatnak. A folytonosan dráguló élelmezési viszonyok régóta szükségessé tették, hogy a hivatalnokok fizetéseit rendezzék, helyesebben: különösen a kisebb hivatalnokok fizetéseit felemeljék. Nagy részben ez meg is történt. Van még sok kategóriájú tisztviselő, kiknek fizetése szabályozva nem lett, és reméljük, hogy ezeknek kérelmei, peticziói eredmény nélkül maradni nem fognak. De ez nem elég. Ha összehasonlítjuk a mi köztisztviselőink már fölemelt fizetéseit a müveit külföld hivatalnoki fizetéseivel, úgy különösen az alsóbb rangosztályokban olyan eltéréseket fogunk tapasztalni, mely a mi hivatalnokaink nyomorát könnyen érthetővé teszi. Igaz, hogy a legtöbb európai állam háztartásai konzolidáltabbak is, nagyobb keretekben is mozognak és igy a hivatalnokok fizetése is nagyobb lehet. Ám a mi mostani belügyminiszterünk a viszonyok helyes felfogásából indulva ki, megtalálta módját, hogyan lehet az államháztartást sok haszontalan irka-firka költségeitől megkímélni — egyszerűsíteni akarja a közigazgatást. Mindinkább a megvalósulás felé közeledik ez a terv. Nem lehet senki, aki azt nem helyeselné. Ám mi nemcsak azt szeretnök már látni, hogy az állam a közigazgatás egyszerűsítése révén nagy megtakarításokat érjen el, hanem hogy e megtakarított összegekből a hivatalnokoknak is jusson, — hogy helyzetűk elviselhetőbb legyen, hogy ne kelljen folyton adósságokkal és gondokkal I küzdeniük és hogy igy, jó munkakedvvel, ambiczióval végezzék re áj ok bízott munkájokat. Ennek a hasznát az állam és a társadalom is fogja élvezni. Az ideges társadalom. Európa legtöbb népességi rétegének folyton növekedő idegessége a szocziálpoliti- kusok, bölcsészek és orvosok legkomolyabb tanulmány tárgyát képezi. Ez a borzasztó kulturbetegség az öngyilkosságok és elmebajok szaporodásában, a spekuláczió-lázban, az újdonságok után való fáradhatlan hajszában és ezer más beteges tünetekben nyilvánul, amelyeket megfigyelni naponta van alkalmunk. Hiszen valamennyien félig vagy egészen idegesek vagyunk és oly egyéneket látunk magunk körül, akik e betegség legkülönfélébb stádiumában leledznek. Az ideg- rendszer beteges állapotát beszédközben' éles, ingerült hang, gyakran a legcsekélyebb külső ok nélkül, a mozdulatokban lázas nyugtalanság, társalgás közben a szellemi [ távoliét elárulása és sok más jelenség tünteti föl. Mindezekről a múlt század első felében | még alig sejtettek valamit. Mindenki csende- í sen végezte dolgát és meg volt elégedve, ha tisztességesen megkereshette amire saját és családjának fenntartásához szüksége volt; nem vesztette el bátorságát, ha egyszer-más- szor szükebb anyagi viszonyok közzé jutott. Az „idegesség“ szót alig ismerték, ez csak korunk és a benne rohamosan fejlődő gőzös villamos kultúra jele. A „létért való küzdelem“ korunk jel- : lemzö jelszava, s bár ha ez a küzdelem | szakadatlanul tart, mióta a természetben ! egyáltalán vannak élő lények, még sem volt I még oly kevés, minővé a modern államokban az egyes társadalmi csoportok közt mostanában fajult. A hatalmas konkurenczia megingatta és aláásta a kölcsönös bizalmat, belekergette a tömegeket a nemeset és szépet kegyetlenül eltaposó önzésbe és a legridegebb 1 anyagiságnak nyitott utat. Jövedelmeink a múlthoz képest kétségtelenül szaporodtak ugyan, de ezzel szemben a társadalmi élethez fűzött igények, megkétszereződtek ; másrészt a pénz értékének csök- j kenése alatt szenvedünk, aminek nyomában ; a legszükségesebb czikkek áremelkedése jár. | Magától értetődik, hogy ily körülmények I közt nem szabad elvesztenünk bátorságunkat és erélyesen kell dolgoznunk, hogy szeré- I nyen fenntarthassuk magunkat. T ARCZ A. Ahol nyílnak majd az akáczok. Utamnak én a végén járok, Itt kell hagyjalak titeket, Ahol nyílnak majd az akáczok — Ismeritek ti e helyet — Oda temettek engemet. Ugy-e azért bármerre jártok Szivetek síromhoz vezet, Ahol nyílnak majd az akáczok, Meglátogattok engemet ? Ugy-e itt sem felejtetek? G. Diószeghy Mór. Papucs alatt. Én ottan alszom csendes álmot, Titeket a sors szétzavar, Nehéz, tövisses utat jártok, Hol nincs virág, sok az avar És zúg a gyilkos zivatar. Tudom, hogy majd a hányat léptek Annyi könnyet ejt szemetek, Hol meg se’ látnak, hol lenéznek Gőgös, szívtelen emberek, Esztek keserű kenyeret. A mig én alszom csendes álmot, Nektek a sors nyugtot nem ád. Álom nélkül átvirrasztjátok A rátok szakadt éjszakát, De ne jöjjön szátokra vád. Nem, ugy-e nem vádoltok engem,’ Hogy itt hagylak koldus árván — Hogy földi vagyont nem kerestem Csak tűnődtem lelkem álmán, Utamat hasztalan járván. Egész nap sokat járt, volt divatüzletekben, szabónál, varrónőnél s most kifáradva nyugszik a kereveten, elmélyedve egy éppen ma megjelent kiválóan érdekfeszitő regény olvasásában. Időközben éjfél lett. A szomszédszobában levő kis ingaóra tizen- | kettőt üt s a fiatal özvegy egészen meglepve | félbeszakítja az olvasást... Micsoda? Már éjfél és Róza még mindig nincs itthon !.., Kilép az erkélyre, de hiába lesi Mari és Róza alakjainak körvonalait. Később, türelmetlenkedik s idegesen toppan a lábával; e mozgás következtében meglazulnak papucsának szalagjai és a kis czipő egy elkésett vándorlónak éppen orrára esik . . . halk sikoj . . . aztán felemeli az éjjeli vándorló a leesett üteget, a legközelebbi utczai lámpánál megszemléli s egészen elragadottnak látszik a talált jószágtól. Hamupipőke meséje jutt eszébe... e czipőbe csak gyermekláb fér ... oly illatos, oly rózsás ez a selyemből készült, aranynyal kivarrt papucs. A szerencsés vándorló egész bizonyossággal megállapíthatja, hogy e csodás papucs tulajdonosnőjének pompás kis lába kell hogy legyen... Fődolog, ezt a pompás lábat meg is találni. ■— Nos hát, tájékozzunk!... Ez a papucs nem hullhatott az égből, minthogy egyenest a kivilágított ablak tájékából látszott leesni; a kivilágított háttérben azonnal észre is vettem a gyanús szilhouettát... és j ennek a szilhouettának úgy látszik kedve volt a papucs ledobásával kedélyét megköny- nyiteni.. . Tehát előre, egy, kettő, három, rohamra ! A fiatal özvegy erkélyének legsötétebb kuezkójából megfigyelte a néma mozdulatokat és szinte kedve kerekedett felkaczagni. S minthogy az éjjeli vándor még mindig a lámpavilágban áll, tisztán láthatja. Fiatalnak látszik, ruházata kifogástalanul elegáns; özvegyünk meg is vallja, hogy a fiatal ember arcza megnyerő. Ez bátran megnyomja a kapu csengetyüjét; minthogy azonban első csengetésre nem mozdul senki, j kétszer, háromszor is megnyomja a ház kapuja előtt levő csengettyügombot... de most is sirkertelenül. Én Istenem! Fölkelti az egész szom- ! szédságot! Péter az igazak álmát alussza. Mit tegyek ? Magamnak kell a kaput felzárni. ; S egy lábon tipegve már le is siet, határo- i zottan eltökélve, hogy Rózát alaposan megfogja korholni, amiért hanyagságával oly határtalan zavarba hozta úrnőjét. Félig kinyitja a kaput és sietve mondja : — Ezer bocsánat uram! Kérem adja ide gyorsan a papucsomat! Az elkésett vándor azonban nem ezt akarta elérni. — Valóban sajnálom nagysád, hogy kívánságát nem teljesíthetem, de ez a pa; pucs, melyet találtam, oly becses nekem, hogy azt felelősség nélkül nem adhatom át bárkinek. Kémem kell, hogy egy kis formalitásnak szíveskednék magát alávetni. .. Engedje meg, hogy meggyőződjem, vájjon ez a papucs csakugyan az ön lábacskájára illik ... magam fogom megpróbálni. — Lelkiismeretessége, uram, a legnagyobb elismerést érdemli s minthogy az ön Legolcsóbli bevásárlási forrás tavas»! Idényre!!! Maradtunk kiváló tisztelettel FRIEIMIAMN Ón POLITZER. _______l’CJzletl^-el-sT'iségy : lyd.Z-1________ (2 5-52) •— Megengedi, nagysága, hogy Marit anyjához elkísérjem'? — Meg; de tizenegy óra előtt legyen idehaza. — Nagysága nyugodt lehet, még előbb jövünk haza.. . Péter portás szobájában marad ; ha nagyságának kellene valami... — Jó, menjen csak, Róza és térjen mielőbb vissza! A fiatal özvegy a fővárosba jött falusi birtokáról, hol összes cselédségét hagyta s csak a komornáját hozta magával. Abbáziába szándékozik utazni és fővárosi tartózkodását nem akarja hosszúra nyújtani. Éppen csak egyszer-kétszer a színházakat fogja meglátogatni s a divat újdonságai iránt érdeklődni. Róza, a komorna, szintén megakarta ragadni az alkalmat, hogy fölkeresse vőlegényét, ki néhány hét előtt bevonult a katonasághoz. A fiatal özvegy, aki cselédségével szemben mindig engedékenye volt, szívesen adott neki szabadságot. Értesítjük a n. é. közönséget, hogy a közelben álló tavaszi idénynek megfelelő czikkek rendkívüli nagy választékban megérkeztek és azokat igen olcsón árusítjuk. Kaphatók : női-, férfi- és fm-ingek, gallérok, kézelők, lábravalók, nyakkendők, férfi- és fiu-kalapok, keztvük. fegyházban kötött harisnyák, kötények, színes és fehér hímzett alsó szoknyák, fűzők, csipkék, szalagok, pipereszappan, parfüm, gyermekkocsik, kosarak, utazó bőröndök, sétapálczák, nap- és esőernyők, hímző és dobráma, hímző selymek és pamutok, czérnák, pénz-, szivar-, szivarka- és szivartárcza, batisz és vászon zsebkendők, kefék, fésűk, bajuszkötök és még sok itt fel nem sorolható czikkek. — A nagyrabecsült közönség szives pártfogását
