Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-14 / 11. szám
TdrsacLalMLi, sz;é^Iroc3_a,l2^a.i és ismeretterjesztő :b_etila/p_ NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Kérész évre 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. :j Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A romai kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. 1848. márczius tizenötödikének délelőtti fél tizenkét órai időpontja az uj Magyarország legnevezetesebb percze. A magyar polgárság önteremtette szabadsága ebben a perczben született meg a sajtó első szabad termékének alakjában. Jókai, Egressi, Petőfi, Vasvári és Irányi bemennek a Landerer-nyomdába. Künn a téren, hózivatar közepette, tengernyi nép. Felszólítják Landerert: nyomassa ki Petőfi „Nemzeti dal“-át és a „12 pont“-ot. A derék nyomdász keresi a kéziratokon a czenzor engedélyét. Természetesen nem lelheti meg, mert az akkori kamarillás időben ugyan melyik czenzor merte volna ilyen szellemű kéziratra nevének csak egy betűjét is tenni. Kívülről a feltárt esernyők alól mind hatalmasabbá való zsibongás hallatszik be. A nép, az. istenadta nép szabadságra szomjuhozik. Länderer csöppet se jön zavarba. Ha a czenzor engedélye nincs a kéziraton, ö ugyan ki nem nyomatja senki fiának, mert tiszteli és becsüli a törvényt. Félrevonja azonban Petőfit és csak annyit mond neki: „Ha lefoglalják a gépet, mit tehetek én néhány emberemmel az erőszak ellen?“ A gépet rögtön forma szerint lefoglalják. Ej pedig dehogy kellett a nyomdászokat kényszeríteni. Magyarok ők is, szivvel-lélekkei osztoznak ők is a haza lángoló szeretetében. Soha olyan örömmel nem végzett senki „rákényszeritett“ munkát, mint ök. Fél tizenkettőre már künn áll Petőfi a „Nemzeti dal“ első nyomtatott példányával. Mielőtt elszavalná, látnoki ihlett- séggel a következőket mondja: „Márczius tizenötödikének délelőtti 7a 12 órája nagy időszak a magyarok történetében. line! Itt van a sajtó- szabadságnak az első példánya, a nép hatalmának első müve, akármi szabadsága fog is lenni egykor a magyarnak, azon dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki“. Most elszavalja a „Nemzeti dal“-t. A hatás leírhatatlan. A nép ujjong, az esernyőket összevonják, hadd ver- desse a jeges hó az immár szabad arczokat. Fenyegetöleg magasra .emelik az esernyőket és viharosan ismétlik a refrain t: „A magyarok istenére esküszünk, Esküszünk,-hogy rabok tovább nem leszünk!“ Majd délután újabb népgyüiés a muzeum előtt, hol széjjelosztják a „Nemzeti dal“ és a „12 pont“ kész példányait. Este a „Bánk-bán“ ingyenes előadása a Nemzeti színházban. Kiszabadítják Táncsics Mihályt, a politikai foglyot. Pest városházán helybenhagyják a „12 pont“-ot, miről proklamácziókban értesítik a magyar nem- zetet és az örsereget. Melyik magyarnak ne lüktetne erősebben a szive, ha erre az időre emlékezik ? És valahányszor márczius idusa következik, mindannyiunk kötelessége erre az időre emlékezni. Csak igy tarthatjuk ébren édes hazánk iránt való szeretetünket, nemzeti büszkeségünket, mely egyedül lehetővé tette, hogy egy évezrednél tovább — annyi idegen elem közzé ékelve fentarthattuk magunkat, országunk integritását és mely egyszersmind további lételünk és erösbödésünk záloga. Valahányszor ifj uságunknak éven te márczius tizenötödikén meg-megujuló lelkesedését látjuk, melylyel századoknak legszebb perczéröl emlékezik meg ; valahányszor látjuk, hogy ebben az erőteljes ifjúságban a materializmus nem ölte meg hazánkért való hagyományos ragaszkodásunkat, és látjuk, hogy hál’ Istennek csak az alkalom hiányzik, hogy hasonló viszonyok közt — ha kell — épp oly önmegtagadással és férfias elszántsággal áldozza fel életét mindannyiunk édes anyjáért — hazánkért; föléled bennünk az a bizonyosság, hogy ez az ifjúság nem lehet léha és satnya, hogy ez az ifjúság — ne tagadjuk meg tőle az igazságot — mégis csak méltó utódja hős eleinknek. És mert nem felejthetjük el, hogy az ifjúság nemzetünk jövője, nincs rá ok, hogy elcsüggedjünk. És melyik magyar az, a kire az ifjúság lelkesedése ne hatna? Aki visszahúzódnék, mikor a nemzet önszerzett jogain örülve ünnepel? Márczius idusa mindannyiunk ünnepe, mindannyian tiszta szívvel harsogjuk az ifjúsággal: Éljen a haza! Éljen a szabadság! Magyar nők ligája. Irta: Frölichné Móricz Paula. Soha, sehol sem politizáltak asszonyok annyit, mint Magyarországon, sehol, Angliát kivéve, mely szigetország, ennélfogva nemcsak abban hasonlít Hungáriához, hogy egyforma ősi az alkotmányunk, hanem politizáló asszonyaikban is. A politika a logikával éles ellentétben lévén s Macaulay szerint „folytonos kom.pro- misinm“-ból, a (viszonyokkal való megalkuvásból) ál Iván, — világos, hogy valódi eleme a nőknek. Meg is leljük a női politika nyomát történelmünkben végig, kezdve Gizella, Szent István nejének befolyásától, a Gertrudis, Mária, Beatrix királynékon át és Bornemissza Anna, a LorántlTy és Báthory meg Zrínyi hölgyek nyomdokain keresztül egészen a közelmúltig, mikor Erzsébet királyné elősegítette a kiegyezést Ausztria-Magyarország között. E magasrangu hölgyek példája után mindenkor politizáltak a magyar nők, hol jól, hol rosszul, a mint azt a sorok között a történelem lapjai elárulják. ügy tetszik nekem, hogy az asszonyoknak ez a politizáló szenvedélye jelenleg kihaló félben van. Mert még a megyei életben is bajos lenne oly hölgyet találni, mint a milyennek festette Eötvös az alispánnéját a „falu jegyzőjében. Néhány vezérlő hölgyet kivéve, a többiek nem érdeklődnek a politika iránt, pedig T A R CZ A. Emlékezés. A messze múlton elmerengve, A honért epedőnek lelke Gyakran időz egy sírhalomnál, Mely szemében nemzeti oltár. Kik ottan csöndesen pihennek, Mig éltek, hirdették, milyennek Kell annak lenni, ki honáért Eltűrni kész, mit sorsa rámért. Azt nem bántják kufár érdekek. A legfőbb, miért folyton remeg, Közös anyánknak boldogsága, Mint vágyainak netovábbja. Ha féltett kincseinket ármány És cselszövény megejtik, látván A bajt, kiáll a harczi sikra És küzd, csatáz, a meddig bírja. S ha elbukik, végsőt lehelve És hálaérzelemmel telve, Hidegűlő ajkkal fohásza: Isten hazámat védje, áldja. Óh, ha így szeretném én hazáin! Óh, ha így búsulnék sok baján! Mily könnyű lenne végső perczem! Nem kellene tőle remegnem. Arad földjében nyugvó szent porok! A nagy napon reátok gondolok; Felétek száll a távolba lelkem, Tőletek kér erőt honszerelmem. Meghaltatok, hogy éljen a haza, Szent volt előttetek panasz-szava; Jutalmatok legyen a kegyelet, Mely, míg szivein dobog, el nem feled. Nádor Béla. i +ÍSS-*Ueliéz álom. Irta: fí. Diószeghy Mór. Iszonyu nagyot nyögtem és — fölébredtem. A feleségem ijedten hagyta félbe a Lázár fiú öltöztetését és ott termett az ágyam szélén. Az ablakon beszűrődő, ködös reggeli világosság álig bírta még elűzni a szoba éjszakai sötétjét, olyan félhomály uralkodott. Felültem az ágyban; arczomról patakokban ömlött a verejték, szemeim lázas fényben égtek, (ezt ugyan nem láttam, csak gondolom), a szivem olyan erősén dobogott, mintha kiálló sovány oldalbordáim alatt souper-esárdást járna egy deli- riumban lévő táncz- és illemta,nár. A fogaim vaczogtak, pedig a belső hőségtől valósággal . lihegtem, mintha Bajnoknéval, a két métermázsás kofával jártam volna a dreischrittet egy óra hosszáig. Szólni akartam, de csak úgy kapkodtam a levegő után, mint a hogy j —- gondolom, — kapkod a vizbefuló ama bizonyos szalmaszál után. Szóval meginditóan nézhettem ki, mert a feleségem ijjedten kérdezte : ij $ — Roszul van ? Csak úgy töredezve, szaggatott hangon birtain feleletet adni: — Nem, nem. A szokott rendes nyavalyáim közül egy se’ bánt. A köszvény nem huzza a lábamat, gyomorgörcsöt sem érzek, a gégehurut sein fojtogatott, hanem borzasztó álmom volt. Össze vagyok törve, mintha végig hengereltek volna, mint a macadam- utat szokták; ha még tovább tart, biztos, hogy epilepticus rohamokat kapok. Halld csak : — Mintha egy temetőben lettem volna. | Sok, sok sirhalom volt már benne, én meg | ott feküdtem egy újonnan megásott sir mellett. | Hanem ez a temető még sem olyan volt, j mint a rendes temetők, a hová boldogot, boldogtalant elföldelnek, ha bételik a földi rovása. Nem. A kapujára nagy gyászbetükkel fel volt irva: „Az utolsó számadás“. Széjjel néztem és egy nehány fejfán, mind csupa olyan ismerős neveket pillantottam ipeg, akik a türelemből kifogyott hitelezők elől mene- j kültek a halálba. Kezdett a hátam borzongani. Most bizonyosan nekem is végem. Statáriumot ülnek itt felettem tekintélyes számú hitelezőim, akiket egy nehány év óta j bizony csak az aratással biztatok és még megérem — elevenen fognak elföldelni ebbe az újonnan megásott sirba. Hát legyen, a mi lesz, legalább kvittelünk örökre. Vártam. Nemsokára sötét fellegek jöttek az égre, j dörgött, csattogott, villámlott. Egyszer egy > nagy dörgés után, valami alaktalan nagy tömeg hullott egyenesen felém; mikor egészen közel jött már, ember formája lett, megismertem. Weingold volt, a suszter, ráült a mellemre: gondolhatod feleség, ez a másfélmázsás ember, az én beesett szűk mellemen. Nyomban utána egy villámláson a fejem mellé repült Rosenberg, a szabó, egy istentelen hosszú, tüzes kétágú ollóval ki akarta szúrni a szemeimet. Aztán — ez volt a legiszonyúbb, — egy lángoló sörényű szamáron (vagy talán sárkány volt, nem tudom bizonyosan) jött Zuhatar, a végrehajtó. Ä nyakában egy tüzes kötélen akkora kalamáris lógott, mint egy lekvárfőző üst; a szemei úgy égtek, mint két tűzgolyó, a jobbfüle mellett akkora penna volt, mint egy pecsenyesütő nyárs és az is tüzes volt. A jobb és balkeze tele volt Írással. Izzó betűkkel világított le róla: „Foglalási jegyzőkönyv“. A szája habzott és fogai kattogtak, mint egy kiéhezett hiénának. Utána a kisbiró ballagott gyalogszerrel a dobbal. Gondoltam, hogy ezt már csak megpróbálom kiengesztelni. Szóltam hozzá! — Tekintsen az Istenre, én a szolgája vagyok! Ügyet se vetett a beszédemre, sőt Zuhatar ream vicsorította fogait: Én az Istentől sem félek. Mi nem ismerjük ezt az uraságot. És belém harapott. Ekkor a kisbiró egy nagyott ütött a dobra és — felébredtem. Ugy-e, hogy borzasztó egy álom ? Ha ez beteljesedik? Uram, nehagyj el! — Ugyan ne rémitse még jobban maLegolciolili lieiáiúrláii fórrá* tavaszi Idényre!!! ... Értesítjük-a n. e. közönségét hogy a közelben allé tavaszi idénynek megfelelő czikkek rendkívüli nagy választékban megérkeztek és azokat igen olcsón árusítjuk. Kaphatók: non, férfi- es fiu-ingek, gallérok, kezelők, labravalók, nyakkendők, férfi- és fiu-kalapok, keztyük, fegyházban kötött harisnyák, kötények, szines és fehér himzett alsó szoknyák, fűzők, csipkék, szalagok, pipereszappan, parfüm, gyermekkocsik, kosarak, utazó bőröndök, sétapálezák, nap- és esőernyők, himző és dobráma, hirnző selymek és pamutok, ezérnák, pénz-, mfék. lésük, bajuszkötők és még sok itt fel nem sorolható czikkek. —- A nagyrabecsült közönség szives pártfogását szivar-, szivarka- és szivartárcza, batisz és vászon zsebkendők, kefék kérjük annál is inkább, mert nálunk olcsóbb, mint bárhol! (18-52) Maradtunk kiváló tisztelettel FRIEDMANN cs POLIVXER. (■Crzletta-elyiségr : EICHTEB-féle Ixáz.) Márczius idusa.
