Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-24 / 52. szám
reményeink: akkor kétségbeesetten állunk meg azok romjai felett s a helyett, högy előre törnénk, gyáván visszatérünk. A Karácsony, ha hatása meteor fényhez hasonló is sokakra, de meg- világositja a szív leghelyesebb útját, mely tiszta boldogsághoz vezetheti. Ez az önzetlen szeretet. Nem az adja nekünk a legnemesebb, boldogító érzelmet, hogy mások kimutatják irántunk szeretetöket, hanem az, hogy mi gyakorolhatjuk ezt a fenséges erényt mások irányában. És gyakoroljuk ez ünnepen önzetlenül. Mert még magunkat sem toljuk előtérbe, jótékonyságunkat a megtestesült szeretet, a Jézus nevében visz- szük véghez. Boldogok a gyermekek, kiknek örömöt szerez a Jézus ajándéka, de többszörösen boldogok azok, kik azt előidézve, látják a hatást. Önzetlen szeretet! Hol az ige testet ölt, boldog ott a Karácsony, boldog a szív, lélek! Vájjon mikor oldja meg az emberiség az örök rejtélyt, boldogságának nagy problémáját helyesen! Berey József. Karácsony-este. Tél van, a télben Karácsony! Az Isten a leghidegebb időt választá, hogy megszüléssé az emberiség iránt legmelegebben érző szivet. A gyermek, mint az agg, a férfi, mint a nő, megható érzelemmel várja a tél jeges kebléből kikelni Karácsony sugáros ünnepét. A gyermeket gondos szülői által előkészített örömek várják és oltják az ünnep emlékét tisztán érző ártatlan szivébe, mely évről- j évre nő s megszenteltetik ott az áhitat szent malasztja által. Az ifjú Karácsony ünnepét, | mint jövőjének útjában egy-egy megpihenő fényes pontot üdvözli, az agg múltját látja ujraszületni benne s mig emlékezete visszavarázsolja ifjú korának kedves ismerősök körében töltött Karácsonyjait, — emlékezetének e ragyogó köntösében újra ifjúnak érzi magát. A szél fütyül, a fák száraz gallyai egymást csapdossák, az erdők favárai csatát- vivnak. A hótündér viharparipáján ül és fehér uszályát hegyen-völgyön végig huzva széthinti foszlányait, zúzmarát lehel a fákra s ajka virágának csókjai jéggé fagynak az ablakok üvegein. Mire megjő a estfelhő fátyolt von a holdvilág elibe, hódunnába burkolja a földet és eltakarja a szekérnyomokat, mintha mondaná, maradjon most NAGYKÁROLY mindenki övéinél, nagy ünnepe ez az évnek, töltse azt minden ember szeretettjei közt. meleg kebel, meleg kályha mellett, égő szemek és i égő gyertyák fényénél; ölelje meg nejét, 1 szorítsa keblére gyermekeit és csókolja meg szülője kezét. Ez az ölelés, ez a szorítás, j ez a csók ünnepi ölelése, ünnepi szorítása, ünnepi csókja a szívnek, egy édes emlék virágmagva hull kebleinkbe, mely minden Karácsonykor újra és újra fog kivirulni. Oh, mily boldogok vagytok ti, kik ezt tehetik, kik kedveseitek kezét sziveitekhez emelve a nyugalom, a megelégedés, a szeretet gyógvbalzsamát éldelitek édes családi körben; de azok, kiket a sors viharja a fagyos éjszakába taszított, kiknek a tépett I szív meleg helyett mérget csepegtet a keb- ! lébe és ki életétől szökni akarván járatlan I utakon, erdők mélyébe téved s a farkasok ordítása közé vegyült fájdalmas jaja: oh! gondoljatok az ilyenekre is, kik épen úgy í emberek, mint ti és meleg szoba helyett fagyos kétségbeesést nyertek osztályrészül Imádkozzatok! Megkondult már a templom harangja, a gyertyák lángja magasan lobog az oltár körül, mint megannyi csillag, körülvéve azt a mindenséget, melyen az Isten lakik. Öltöztessétek fel a gyermekeket meleg téli ruhákba, fogjátok meg apátok karjait és segítsétek őt' a menésben. Igen, igen, menjen a templomba a család apraja és nagyja, ifjú és vénje, vigyétek kebleteikbe zárva az imádságos könyvet és imádkozzatok: oh, mert annyi imádkozni valója van a magyarnak. Ha elzengett az áhitat éneke, ha az orgona végső hangja már csak bágyadtan rezg a templom ivezete alatt, bocsássatok még egy könyörgő fohászt az Úrhoz, azután fogjátok meg ismét apátok karját és gyermekeitek kacsóját, menjetek haza és hasson meg benneteket az a tudat, hogy ma szent Karácsony napja van. • Szedjétek tehát le a karácsonyfáról a csecsebecséket, oszszátok ki azokat a gyermekek játszi életének édesítő örömére ; hadd rakja mindenik vánkosa alá kedves kincsét és álmodjék felette, legyen álma mindeniknek, a mi volt a kis Jézusnak: az emberiség szabadsága. Igen, ők már alszanak, ajkukon az üdvösség ártatlan angyala mosolyog, keblükben a gyermeki megelégedés kedves érzete és fejük alatt az édes karácsonyi ajándék. Szülők csókoljátok meg a gyermek redőtlen homlokát, s legyen e csók, e ; szülői csók enyhítő szellő az egész életen : át, mely a homlokról tovakergesse a keserűség borúját. És most menjetek aludni ti is. de még egyszer gondoljatok a boldogtalanokra, ez a gondolat imádságként fogainzik meg az égben, hol most örömünnepet ül az Űr és az angyalok kara, mert megszületett az emberiség megváltója, a szabadság apostola, az Isten küldöttje. Jézus Krisztus: ma Karácsony napja van. ÉS VIDÉKE. A családi boldogság. Még föltámadásunk előtt, már e földön lehet a meny avagy a pokol osztályrészünk. Nem az anyagi jóllét, nem is a mindennapi kenyérért való kínos vergődés, sem a | nyugodt lelkiismeret vagy a bűnös öntudat, — az egészség vagy betegség ábrázolják híven a menyt és poklot. Nem, ezeknek igaz | előhírnöke e földön egyedül a családi együttlét. A család — otthonunk. Munkáink, törekvéseink, czéljaink és vágyaink, egész éle- , tünknek vezére. S amint odahaza fesztelenül levetjük ruháinkat, épen úgy békés garmadába rakjuk mindazokat a fegyvereket, amelyekkel odakünn az élet harczában küzdünk. Nyíltan fekszik itt a haditerv és minden családtag hü szövetségesünk. Ha egyetértés honol a családban, jólesik elpanaszolnunk bajainkat és nyíltan dicsekedhetünk szerencsénkkel. Nem kell attól tartanunk, hogy az önző emberek kárörömét vagy irigységét fölköltjük. Legtöbbnyire együtt tervezgetünk és latolgatjuk az esélyeket, mielőtt valamibe fogunk. Ha aztán tervünk sikerül, a családnak apraja-nagyja örül, hogy a sikerben osztozkodhatik; ha nem sikerül, a családfő felelősségének terhét nem érzi oly súlyosan, mert a családi tanácsban gyúrták meg az eszmét és az emberi véges tudás kudarczát minden családtag egyformán érzi. A család egyetértése : a meny, egyenetlensége: a pokol. Boldog, akit övéi körében osztatlan, forró szeretet környékez s jaj, ezerszer jaj annak, akinek otthona a folytonos véleményeltérések és czivakodások színhelye. Mert ha a napi munkától fáradtan hazatér a családfő, sokszor keserű csalódásaira vigaszt vár otthon, nem szemrehányást; a feleség meg, aki egész nap ernyedetlen szorgalommal végezte a házi teendőket, boldogságát abban leli, hogy férjével megbeszélhesse a nap szükebbkörü történetét ; megtudhassa : mi nyomja a férjét, mit remél, mitől aggódik és baráti tanácsadója kíván lenni. Ha e helyett zsörtölődés, czivakodás, veszekedés üti föl táborát odahaza, úgy az élet háborújában elveszett az a menhely, ahova pihenni aggodalom nélkül beléphetünk. A vétkes könnyelműség legszomorubb jele, ha a házasulandók családot alapítanak, mielőtt önmagukkal kölcsönösen teljesen tisztába jöttek volna és egymást tökéletesen ismernék. Az a költői érzés, a melyet szerelemnek neveznek, az élet prózájában mind-1 inkább kivetkőzik eredeti mivoltából. A házas- j Ságban a félistenből férj, az angyalból asszony j lesz. A kedvesünknek lyrai verseket írunk, a feleségünktől jó ebédet várunk. Világosan j kilátszik ebből, hogy a szerepek változnak, j mig a szereplőknek ugyanazoknak kell ma- radniok. A szereplők tehát kénytelenek szerepet változtatni. Nem egészen véletlenül választottam j ezt a színészi képletet; mert tényleg nem ösmerek boldog házasságot, a melyben a hitvestársak többet-kevesebbet ne szinészked- nének. Éppen ott, a hol ez a szinészkedés hiányzik: boldogtalan, felette boldogtalan a házasság. A férj látja, hogy felesége nem angyal, a mint előbb meg volt győződve; az asszony észreveszi, hogy férje épenség- gel nem félisten, a mint hitte — észreveszi bizony, bármilyen derék is a férje és bármennyire is tiszteljék és becsüljék a külvilágban, mert a finom asszonyi ösztön férjének minden fogyatékosságát nagyon is hamar kiérzi, ha mindjárt számot nem is tud magának róla adni és nem szól róla senkinek. Ha már most javítani akarja a hitves a hitvest, ha szemére lobbantja téves cselekedeteit — kész az egyenetlenség. Mindebből az következik, hogy a hitveseknek őszinte szeretetökben sohasem szabad annyira men- niök, hogy egymással szemben méltóságukról teljesen megfeledkezzenek; a méltóság nélküli félisten és a méltóságnélküli angyal nem tulvilági ideálok többé. Arra kell törekednünk, hogy hitvesünk lelkében lehetőleg tisztán tartsuk meg azt a képet, a melyet rólunk a házasság előtt alkotott. Ez pedig —• az emberi gyarlóságokat tekintve — egy kis színlelés nélkül éppenséggel lehetetlen. De az éremnek ez csak egyik oldala. Mig ugyanis önmagunkat mindig a legjobb fényben mutatjuk hitvesünk előtt, addig vele szemben a legmesszebbre menően elnézök- nek kell lennünk, ha azt akarjuk, hogy családi boldogságunkat misem zavarja. Ehhez pedig önmegtagadások és feltétlen önmegtagadás kell. Ezért kell házasság előtt a költői érzés mellett a saját és jövendőbelink jellemét alaposan megösmernünk. Meg kell tudni, vájjon képesek lesznek-e erre a nagy önmegtagadásra, a mely nélkül családi boldogság sohasem érhető el. Szóval: nem árt, ha a házasulandók a költemények közé egy kis komoly prózát is vegyítenek. i\ fi. Karácsonyi levél. Édes drága Katiczám! Igazán nagy meglepetéssel vettem kedves leveledet. Nem is hittem már, hogy az életben még valaha találkozunk, mert tiz éve már elmúlt annak, hogy együtt ültünk a károlyi iskola padjain és azóta még hirt sem hallottunk egymásról. Pedig emlékezel arra, hogy milyen elválhatatlan barátnők voltunk? Ott kuezorogtunk egymás mellett a szűk kis padban s féltük, rettegtük a Lujza meg Páni kisasszonyok haragját. Emlékezel, mint aggattuk fel gömböstűvel az ablakfüggönyöket, hogy megláthassuk az arramenő diákokat? És ki tudná felsorolni azokat az apró csine- ket, amelyeket elkövettünk ? Hányszor voltunk elkeseredve Fáni kisasszony haragja miatt, ki akárhányszor ebéd helyett papirgaluskával traktált meg bennünket? Hát azok a kis levélkék, melyeket nagy dicsekedéssel mutogattunk egymásnak ? Ez volt az első esemény. Hogy a „polgári hütölés“ csakugyan bejött és az öreg nótárius, Bordás uram szerint „polgári pap“ is lett, nem igen győzte a munkát egyedül és megkeritette írnoknak és „polgári káplán“-nak Kanyaró Palit, a ki a kalapját mindig a feje búbján hordta, a haja a szemébe lógott, akár milyen poharat kiivott egy hajtókára, jó étvágya volt mindig és azt hitte magáról, hogy a melyik fehér népre néz, az meg van igézve. Szerette a vig életet és miután ő Zabfalvára került, I Burda czigány a vályogvetés meilett reconst- ruálta a bundáját, a mennyiben a madzaghurok helyett valóságos hegedű húrokat tett a hegedűjére és a Csuli contrás mellé kerített még egy gordonost is. Ettől kezdve a „Nyakigláb“ zsidónál nem csak guba pálinkát lehetett inni, hanem Keglevich-féle cog- nacot és hamisítatlan műbort is. Ritka hét volt, hogy Kanyaró Pali ne rendezett volna nálla egy czéczót. Erre az időre esett az is, hogy nemes Sötét Péter uram a legnagyobb és legokosabb ember volt Zabfalván, amennyiben a leggazdagabb ember volt és a hivatalbelieken kívül egyedül járt nadrágban nyáron és vasárnaponként. Földbirtoka 100 köblösnél is több, a fél falu a zsebében, szép kőoszlopos, cserepes háza volt és igen jó néven vette, ha a szegénység megténsűrazta, a cselédjeitől, zsellérjeitől mégis követelte. Egy szóval Bordás uram szerint, már jó kitűzött. Egyetlen leányát, Évát három esztendeig városon tartotta, mint a hogy ö mondta: kineveltette, hogy ne merjen még közelíteni is hozzá egy paraszt sem. Éva tehát most jött haza a nevelőből. A kinézéséröl látszott. hogy nem hiába volt ott, mert homlokán úgy nézett ki a haja, mint mikor egy csihe szénát össze-vissza berhel egy forgószél; ha szél lengedezett, vagy a nap sütött, az utcza-ajtóig is napernyővel ment. jövő-menő embereknek sötét este is igy köszönt : „Jó napot“, a cselédeknek megparancsolta, hogy ötét ezután nem Évának, hanem Eveimnek hívják. Persze a gyarló parasztoknak nem igen állott erre a nyelvük és nem sokára az egész falu úgy hívta hogy: „Leveli kisasszony“. Tehát mint mondám, egy időben történt, hogy a falu uj rektort választott, az öreg nótárius fiatal segédet hozott és Sötét Éva haza jött a nevelőből. Olyan esemény fejlődött ki ebből a három körülményből, hogy hosszú időn keresztül volt miről beszélni Zabfalván minden szegletben. Nem telt abba még két hét sem, hogy Ferge Jenő, az uj rektor és Kanyaró Pali, a segédjegyző és polgári káplán legfőbb életczéljuknak azt tartották, hogy Sötét Evelin kezét megnyerhessék, járván ezzel a kézzel a Sötét Péter uram ingó és ingatlan vagyona. Érdemes volt ezért küzdeni. Megkezdték tehát a harezot teljes erővel, kiki a maga módja szerint. Hosszú ideig csak az udvarlás mézédes szavaival igyekeztek hódi tani, de nem sok sikerrel, mert Leveli kisasszony egyforma ^hajlandóságot tanúsított mindegyik iránt. Nagyokat kaczagott a Kanyaró Pali „kunsztjaln“ és nagyokat sóhajtott, mikor Ferge Jenő saját költeményeit elszavalta, vagy elénekelte neki, hogy: „Minek is van szerelem a világon“. Zabfalván az egész felnőtt népség lázas érdeklődéssel kisérte a heves küzdelmet, de ők sem voltak tisztában azzal, hogy melyik hadviselő fél nyomult előbb. Hol egyik, hol másik. Sötét Péter uram semleges maradt, a leányára bízta, az okosabb mint ő. A két harezos látva a szavak sikertelenségét, végre a tettek mezejére lépett. Először Kanyaró Pali. Szép holdvilágos éjszaka volt. A „Nyakig-láb“-nál teljes erejéből húzta Burda czigány és teljes erejéből mulatott Kanyaró Pali. Éjfél felé, mikor az üvegek körömpróbáig ki ürültek igy szólott a czigányokhoz : Fiuk! Utánam !! Szép csendesen behúzódtak a Sötét Péter uram udvarára az Evelin ablaka alá. Elől állott az ablak alatt Kanyaró Pál, hogy lássa Evelin, hogy ő van ott, nem más, a háta megett a három czigány. Oda súg Burdának: Huzdd: „Sújt az átok, hogy szerettelek“ ... Burda ráhúzza, de Mungó a gordonos alig, hogy végig huzza a vonót kétszer a bőgőn, iszonyú hangon elorditja magát: Jaj, jaj-------a lábam ! Az zal neki a kapunak a Tisza kutya, hol az egyik, hol a másik lába ikrájába harapott bele. Ez az átkozott „oroszba, maró“ kutya iszonyatos dolgot vitt vele végbe, | inig kínjában hozzá nem vágta a bőgőt és kiugrott a kapun. A többi czigány nem várta be mig visszajön az átkozott dög, hanem eliramodott a kert felé Kanyaró Palival együtt. Kiszivárgott a balul sikerült „Nachtmusik hire a faluba is. Most már szentül hitte a népség is, meg Ferge Jenő is, hogy ö került felül, lía a te fellépésed nem sikerült, sikerülni fog az enyém. Mondogatta magában. Elment nagypénteken este Eveimhez és igy szólt hozzá: . — Tudja-é, drága nagysám, hogy má-; hoz egy hétre neve napja lesz'? Nem tudja'?/ Én tudom. Eljövök megköszönteni. Megköszöntöm úgy, a hogy még földi virágszálat halandó ember meg nem köszöntött. A szivem fog beszélni. Megtudta az egész falu, hogy Sötét Eveimnek neve napja lesz, a rektor nagy- szerű köszöntőre készül. Meg van hiva a nótárius, Kanyaró Pali, meg egy pár rango- ! sabb a népből. Muzsikaszó is lesz. Úgy is volt. Pénteken este együtt volt 1 ci*7 pirp«/ társasát/ Jött a rektor is kezében egy nagy virágbokrétával, kiállott a szoba közepére és kezdette versben. így: Kinyílik a virág, virágos tavaszszal; B ház szép virága, a szivem magasztal. Szivein érzelméből szép bokrétát kötök . .. Kanyaró Pali látva, hogy a társaság mélyen meg van hatva és Evelin arcza sugárzik az édes jóleső örömtől, megijedt, hogy végkép elveszti a talajt lábai alól és minden áron ellensúlyozni akarta a nagy hatást. Elővette egyik legjobb „kunsztját“ a mit még soha sem produkált Zabfalván senki előtt. Sajátságosán tudta mozgatni fején a bőrt. A tarkójától a homlokáig, mintha villamos erő rángatta volna. Olyan látvány volt ez, mintha egy báránybőr-kucsma elkezdett volna tánczolni. A szemeivel és szájával grimaszokat vágott, jobb kezével ütötte a taktust. t Legelőször az öreg nótárius vette észre. Elmeresztette a szemeit, a szája erősen kezdett széjjel nyílni, a torkát mind jobban- jobban szorongatta valami, végre nem tudta tartani és teljes erővel kitört belőle a kaczagás. — Bruhuhu, hahaha, hehehe!!! Mindenki rá nézett ő meg csak az ujjával mutatott Kanyaró Palira. A Pali fején a haj még őrültebben czeperlizett. Előbb egyik, azután a másik, végre az egész társaság falrengető hahotában tört ki. A rektor meg úgy állott ott, mint a kit a guta végig simít. Bámult, bámult. Sötét uram bírt legelőször beszélni, biztatta: — Csak fejezze be, rekturam a szavazatát nagyon ékes volt... Átkozott pógári káplánja, hogy kihozott bennünket a stel- lurigból. Most már nem tudta igazán egy élőlény sem Zabfalván, hogy az élet-halál harcz- bari ki lesz hát a győztes. Nem is jutott Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keseriiviz valamennyi hasonló vizet kitűnő hashajtó hatása és említésre méltó kellemes ízénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet.
