Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-15 / 33. szám
XVIII. évfolyam. Nagykároly, 1901. augusztus 15. 33-ik szám. Társad-alann-i, szépirodalmi és is2ncLeretrerjesz,tö NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. / — Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Fé lévre ....... 4 kor. Negyedévre................2 kor. Eg yes szám................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda is kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nvilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A szegényügy országos rendezése. Alig van állam, melyben a szegények támogatására nagyobb szükség volna, mint nálunk és mégis daczára a társadalom áldozatkészségének, a szegényügy nálunk a legrendezettlenebb állapotban van. Sok társadalmi kérdésünk közt a szegényügy rendezéséhez kellene elsősorban fogni. Igaz, hogy az állam is foglalkozik a szegényügy kérdésével és nem is akarunk e részben elébe vágni az intézkedésnek, hanem egy módját akarjuk csak jelezni annak, miként lehetne gyorsabban társadalmilag is és csak az állam csekély támogatásával a kérdést megoldani. A szegéuyügyben két főcsoporttal van dolgunk; az első a koldulás megszüntetése mellett a szegények közvetlen segélyezése és a második a közjótékonysági intézetek egységes központi kezelése, karöltve az állam és a társadalom közreműködésével. A mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a legsürgősebb az első, a mindennapi kenyeret nélkülöző szegények ügyének a rendezése. A koldusügyet a társadalom és az erkölcs érdekében gyorsan, gyökeresen és igazságosan kellene rendezni. Ki ne hallotta volna még, hogy a koldulás mestersége is az ügyesebbnek, az élelmesebbnek és merészebbnek többet hoz, mint a félrevonuló szerény TÁRCZ A. Jolánka ébredése. Hajnali szellő Ébredezése Útra ha kél, Hogy víg legyen Búgva rezeg meg Álmodozáska Fán a levél. Is megjelen. Hajnali fényben Nyitva mosolyra Lágy nyoszolyán Két picziny ajk, Ébredezik egy Gyönge kiáltás Szép kicsi lány. Lebbene rajt’. Szőke hajára Kétfelé tárult Ömlik a fény Két piczi kar És pihenőt tart Hő öleléshez Majd a szemén; Fogni akar ... M egsi mogat ván, De im az álom Illan odább Megszakad itt Megaranyozni És búsan ejti Kis nyoszolvát. Le karjait. Révetegen néz. Szertetekint S kőnyes szemét lezárja megint. — Álmodj, hugocskám, Hisz az élet Édes anyát nem Adhat néked! Tóth Lajos. koldusnak? — Tudjuk, hogy olyanok is részesülnek segélyben, kik nem is szorulnak rá és inkább munkakerülés- böl koldulnak, de éhséggel küzdenek azok, kik szégyenük a koldulást, vagy nem értenek hozzá; sok tekintetben az utczai koldulás, de az utczai adakozás is sportszerűen űzetik. Minő ferde kinövése a jótékonyság gyakorlásának ez, mely minden ellenőrzés nélkül lévén, lehetségessé teszi egyesek éhenhalása mellett egyes koldusok meggazdagodását is, mig a szegény falu koldusa rongyokban jár és eldobott dinnyehéjakkal táplálkozik, addig a gazdagok templománál álló koldus felesleggel is rendelkezik. Vegye kezébe országszerte a szegények ezreinek ügyét a társadalom felső tizezre és gyűjtse, kezelje a milliónyi nép fillérjeit. Tudjuk meg, kik a szegények és mire van szükségök, mivel és mi módon segíthetünk; ez a legelső társadalmi kötelessége embernek embertársa iránt, hogy senki se légyéli kénytelen koldulni, ha szegény is, mert szegénység és koldulás közt is van különbség és a koldulás is éppen olyan megbélyegző a társadalomra nézve, mint amilyen szégyene volt az ókornak a rabszolgatartás. Egyedül igazságos és czélravezetö megoldása e kérdésnek az lenne, ha az országban központi pénzintézet l^te- sittetnék, mely az összes szegényeknek szánt pénzt épp oly rendszeresen, pon-i tosan és lelkiismeretesen kezelné, mint kezelik a bankok a részvényeket, betéteket és zálogleveleket. De ez a társadalom által létesített bank ne kezelje csak az összegyűlő alamizsnákat és befolyt nagyobb pénzösszegeket, hanem vegye gondozásba és kezelésbe az összes közjótékonyczélu intézeteket és egyleteket is, melyek eddig az országban szétforgácsolva, túlságos nagy apparátusokkal és költséggel kezeltetnek és a vagyonnak egyrészét tulajdonképeni rendeltetésétől elvonják, nem is említve, hogy szomorú példák vannak e téren a pazarlás, hűtlen kezelés és sikkasztások krónikájában is. Szigorú ellenőrzés mellett gyümölcsöztesse a bank a szegények vagyonát s a lehetőség határai között, vásároljon telepeket, létesítsen menhelyeket, kórházakat, gondoskodjék szegény gyermekek ingyen taníttatásáról és neveltetéséről stb. Czéltndatos rendszerbe öntve csakhamar megszűnnék a jelenlegi kapkodás I és az inkább igazságtalan, mint jótékony i kezelés helyébe az igazi emberszeretet egészséges lüktetése fog lépni és a segély, mint gyógyító ír oda fog jutni, hol a kifáradt életet megmentem, serkenteni, jó útra terelni kell. Ha ezt elérjük, még mindig lesznek megelégedett és elégületlen, boldog és boldogtalan emberek, mert ez az emberi végzet öröksége, de tettünk legalább annyit embertársaink érdekében, hogy nyújtottunk nekik, amivel minden állat bir, melynek a természet ruhát, hajlékot és táplálékot adott és melynek sebeit is a jótékony természet ingyen gyógyítja. Az ellenreformatió kora. Irta dr. Marczali Henrik. A Nagy Képes Világtörténet Vili. kötete. Régi metszetek, régi Írások közt lapozgatva, meg-meglegyint a múlt szellője. A sárga, dohos lapokból az emberiség egész történelmének kisértete száll felénk. Kezünkben reszket a lap, melyen bosszú fiirtü, tollas barétu, drága palástjukban egészen elvesző vézna aggok, egyenes kardit, erős fejedelmek képmása tekint reánk. S a mint elnézzük a bársonytengerben elvesző parányi női kezeket, a lehetetlen frizurákat, a csodálatos, minden formát eltakaró öltözeteket, ezekről a köriratos kis kerek képekről, a Crispin Vandasse idom- talan metszeteiről, a Janet homályos festményeiről felénk tekintő szemekből úgy szeretnénk kiolvasni a múltak egész történetét. — Kezünkben megreszket a lap, suhogása az évszázadok suhanását csendíti fülünkbe, s az elforgatott lapok között meg-megsimitja a lelkünket egy-egy bársonyos szem, szemünkbe ötlik egy-egy gazdag, szép haj korona és oly sokat szeretnénk kiolvasni ezekből a merev szemekből, érezni véljük a ruhák suhogását, pillantani látjuk a szemeket, mozdulni az ajkakat és lelkünket körülveszi, elbűvöli, elmeriti a múlt időknek titokzatossága. Úgy érezzük, hogy végtelenül kevés az, a mit róluk tudunk, egy pár sornyi fekete betű, nem kétségtelenül hiteles adatokból, találomra összeróva, a melyek kétes valószínűségét nem tudni, melyik j pillanatban- dönti halomra egy német magántanár valami hatalmas Beitraggal. Úgy epeszt a vágy megtudni valamit ezeknek a ruhákba j temetett, bársonyba halasztott embereknek a mindennapi életéből, mert öntudatlanul is, akaratlanul is érezzük; hogy utánuk több ; maradt az egy sornyi fekete betűnél és annál | a gyenge képnél, melynek tekintete oly I semmitmondó rejtélyességgel pihen meg raj- ! tunk. Hagytak ők maguk után mélyebb nyo- | mókát is, feliratlanul és lerajzolatlanul, szót, ; | melyet elnyel a levegő, de a mely bennünk j ! még most is rezeg, eszmét, a mely már ; történelemmé lett, de a melynek visszhangja ; századok óta lelkűnkbe cseng észrevétlenül, titkosan, melegen, örökké. Csodálattal és j rokonszenvvel tekintünk rájuk, a kik csontkezűket összekulcsolva pihennek templomok i j padlója alatt, nézve az örökké nyíló rózsát a kripta üvegablakán, vagy vérpadok tövében, vagy jeltelen sírokban és az ő szemükből egy-egy egész kor tekint reánk, mert hisz hiába hal meg valaki, a lelke itt van homlokunkon, szemünkön, egy mozdulatunkban és szelleme visszakisért az unokák unokáiban is. És soha senki nem volt, a ki hiába élt volna a világon, mert mint Renan mondja: „ha mi elveszünk is, élve maradnak barátaink, a kik ránk gondolnak és ha ők elpusztulnak is, még megmaradt Bretagne és a ki elmegy a temetőnk mellett és kis 1 fakeresztjeinkre pillant, egy pillanatra a lelFelhivás a. g-yóg'^T'itliata.tla.M. "beteg-ele „Xxg"a.- lom Háza“ érd-eleéloexi.. Á törvény értelmében minden község maga tartozik gondoskodni betegei gyógyításáról, ápolásáról és ellátásáról. Ez irányban a községek iparkodnak is erőik mérvéhez képest a törvény ezélzatát megvalósítani; de mindeddig a legszomornbb helyzetben épen azok a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők vannak, a kiket éltök végnapjáig nemcsak testi fájdalmaik, hanem tehetetlenségük lelki gyötrelmei is kínoznak; mert a rendkórházakból ki vannak zárva, oly kórház pedig, mely szenvedéseik és szomorú helyzetük enyhítésére módot és alkalmat nyújtana, az egész országban egyetlen egy sem létezik. Egészségügyünk rendezésének ez égető hiányán,, a gyógyíthatatlan betegek szomorú állapotán kívánt a jótékony üzv. San Marco herczegné., született nagyszentmiklósi Nákó Mileva segíteni, midőn ismeretes áldozatkészségével, melynek fővárosunk már más emberbaráti intézményt is köszönhet, e szerencsétlenek számára ugyanitt az első kór- ' házat felállittatta és alapítványát az ország Jierczegprimásáriak fővédnöksége alá helyezve, a valláskülönbség nélkül felveendő betegek ápolását a szent Vinczéről nevezett Irgalmas nővérekre bizta. Récsben szerény bérházban kezdte meg működését az „Irgalom Háza“ és ma, a készpénzben és természetben befolyó gazdag adományok segélyével, már négyszázon felül van — köztük számos magyar — a betegek száma, kik ott ápolásra találnak. Nálunk a gyógyíthatatlan betegek számára külön, egyenesen e czélra épült kórházat állított- fel a felebaráti szeretet. Az épület készen áll. A boldogtalanok esengve várják, hogy bejuthassanak a könyörület e hajlékába. Megnyitását azonban gátolja, hogy kébe öleli a mi lelkeinket.“ És amint nézzük a régi metszeteket, ime a mi lelkűnkbe is besuhannak lágyan és csendesen a liliom- karcsuságu szép asszonyok, a hadverő vitézek, akikről keveset és mégis oly sokat, mindent tudunk : szerettek és szenvedtek, mint mi. S a nagy tragédiák, melyek elszálltak fejük fölött, csak azt mutatják, hogy sohasem nőtt virág, amelyet vész meg nem tépdesett. Ennek a kornak, amelynek történetét Marczali oly mesteri módon irta meg, megvannak a maga nagy tragédiái. Kezdődik a kötet II. Fülöp korszakával. A fovagias nagy királynak és fiának, Don Carlosnak viszályával. Nagy és véres tragédia ez a hatalmas király és az erélyes fiatal királyfi közt, aki kezet emel atyjára, hogy meggyilkolja. Oly szomorú és megható az ő történetük, az atyáé, ki utódra vágyott, de fiát szeretni nem bírta s a fiáé, akiben minden jobb tulajdonság hihetetlen szertelenséggel párosulva jelent meg. Akit szeretett, atyja vette el, a trónon, amelyre vágyott, atyja ült és atyja érezte, hogy fia a szerelemben is trónkövetelő. —- Szegény szép királyfi,, akit elsorvasztott az izzó castiliai nyár, aki elzárva elnyelte gyűrűjének gyémántját, mert halálhozónak hitte. A. legendák, melyek halála után keletkeztek, sötét színben rajzolták Fülöp királyt. Az ő tragédiájuk mellett itt a másik is, a nemzetek nagy tusája, mely két női lelket választott szinhelyéül. A hideg Erzsébet és a gyönyörűséges, szép Stuart Mária állanak itt litt* illám és uriilii at-raktár uagylmn és kicsiny lien! Van szerencsém a t. vevő közönségnek tudomására hozni, hogy üzletemet a legújabb s lehetőleg magyar gyártmány áruval rendeztem be s azokat legolcsóbb árak mellett adom. Nevezetesen: Férfi és fiukakipok, ingek, gallérok, kézelők, eső- és napernyők, a legújabb nyakkendők, gyermek, női és férfi kötött harisnyák, a legújabb szabású mellfüzök, utazó-táskák, szappanok és illatszerek, magyar gyártmányú bőr- és szalag derékövök, a legfinomabb ezérna, selyem és börkeztyük, mindenféle fehérneműk, kézimunkák és azokhoz való ideál és hímző pamutok, selymek, csipkék, szalagok, hímzések, pénz-, szivar- és oldalerszények, gyermekkocsik, kosarak s még sok itt fel nem sorolható ezikkek leg jutányosabb árak mellett csakis nálam kaphatók. Kérem mielőbbi vásárlásait nálam eszközölni. ■■ Üzlethelyiség Eigner Simon ur házában. Maradok kiváló tisztelettel Friedmann Mihály. (3-14)
