Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-25 / 30. szám
NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ..................8 kor. II Negyedévre....................2 kor. Fé lévre............................4 kor. || Egyes szám....................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak ogész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentbtlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A hazai fürdők elhanyagoltsága. Sokat írtak már arról, hogy hazai fürdőink a közönség részéről kellő pártfogásban nem részesülnek. Panaszkodtak, tervezgettek, javasoltak — de kitűnt, hogy mindannyian, a kik erről a thémáról írtak, borsót hánytak a falra. Mert a panasz csak megmaradt, hogy a magyar közönség keresve keresi fel a külföldi fürdőket, a hazaiakról pedig tudni nem akar, külföldről pedig alig vetődik ide hébe-hóba egy-egy fürdő vendég. Mi tűrés-tagadás: a magyar fürdőknek nincs meg az a hirök, a melyet tényleg megérdemelnének s a mai reális korban hiányzik az a felbuzdulás, mely máskor a honi ügy terén csodákat müveit. Mert nem kellene egyéb, mint hogy a magyar közönség felhagyjon a régi nembánomsággal, tömegesen zarándokoljon a hazai sok csodás hatású fürdőhelyre s a következő években már egyáltalán nem volna természetesen ok arra a panaszra, hogy fürdőink elhanyagoltak s nem vetekedhetnek a külföldéivel. Tegyük fel, hogy a fürdőinkben való elszállásolás és ellátás tárgyában van némi ok a panaszra, — pedig igen sok fürdőnk épp az ellenkezőről tesz tanúságot — kitől kellene legelőbb áldozatokat várni: a közönségtől, vagy a fürdötulajdonos- tól? Egy ember nem sokat vészit, ha nyaralása az édes hazai földön nem is felelt meg minden várakozásának, de mérhetlen végzetes kára lehetne a j fürdőnek, mely bízva a hazai közönség érzületében, minden tekintetben meg akarná szüntetni a panasz okait és egy csapással nyugoteurópai nívóra emelné magát. Mert a divat a hazai fürdőket nem kultiválja s igy a tulajdonos minden áldozat mellett Sem találná meg számláját. A sajtó mi mindent meg nem tett már az ügy érdekében, itt azonban nem. használhat más, csak erős társadalmi akczió. Sajnos, hogy csak úgy nyár közepe felé emelkednek hangok ebben az érdekben, de a következő évre már elhangzott a pusztába a kiáltás. Szükségtelen hangoztatni annak fontosságát, hogy ebben a szűkölködő világban mennyire elmulaszt- hatlan dolog itt is a magyar kéznek munkát adni s a pénzt itthon elkölteni. Álljanak össze csoportok társaságba, írják ki jelszavul: „Csak magyar fürdőbe megyünk“! sőt jó eleve bizto-i sitsák az illető fürdötulajdonost látogatásukról, bizonyára nem fogják megbánni, hogy itthon maradtak. Ahol megtérül, ott van miért áldozni, költekezni. Külföldiek, felismerve azt a nagyi tökét, mely parlagon hever sok csodás erejű fürdőnkben, vállalkoztak azok felemelésére. Hogy eredménytelenül, az mindig a Pató Pál ur mondására emlékeztet bennünket. De talán majd ha a baj jobban nyakunkra nő, mégis | megmozdulunk, hogy százszoros áldozatot hozzunk! Egyelőre hát visszük gyermekeinket a külföldi nyaralókba, ott jobban bevésődik emlékezetükbe az idegen nyelv, úgy hogy mikor hazajönnek, az iskolának valóságos küzdelmet kell kifejtenie, hogy helyrehozza az ifjú nyelvérzékét. Azután a gyermek korán megszereti az idegent és nem átallja elitélni az itthouit. Hisz amúgy is olyan divatos a hazai dolgok kicsinylése. Nem ártana bizony egy kis nemzeti felbuzdulás ezen a téren sem. Hisz amúgy is elvagyunk halmozva az idegennel. Tegye meg mindenki a magáét a nemzeti ügyben. Tartsa a fürdőközönség is hazafias kötelességé-1 nek, hogy a nyarat itthon töltse, mert; csak igy remélhetünk elhanyagolt für-1 dóink ügyében jobbulást. A munkások munkaidejéről. Rég bebizonyított tény, lrogy a munkaidő korlátozásával igen sok társadalmi bajt lehet megszüntetni. Ha összeállítjuk az európai államokban a munkaidők statisztikáját, látni fogjuk, milyen szembetűnők a különbségek. | Angliában az egészségveszélyes iparokról az újabb munkástörvényekben külön részek vannak, külön rendelkezésekkel a munkaidőre is. Ezenkívül a belügyi kormány különös egészségveszélyeztető foglalkozásoknál sziik- í ség esetén törvényileg rendeletekre van felhatalmazva, melyekkel a megfelelő intézkedésekig a munkaidőket különösebben korlátozhatja még felnőtteknél is; esetleg bizonyos időtartamra beszüntetheti parlamenti jóváhagyás mellett. Németországban most folynak az előkészületek, adatgyűjtések a végből, hogy a viszonyokhoz mérten, tehát nem egységesen, mint Angliában, sem kormányrendeletileg a munkaidőket különösebben korlátozzák. A bányászatnál és a földalatti munkáknál azt látjuk, hogy mig Magyarországon nincs külön gondoskodás, különleges meghatározás, addig Ausztriában a gyermekek és serdülőknek foglalkoztatása fenti ágakban el van tiltva. Németországban a gyermekeknél és nőknél általában, Francziaországban és Angliában gyermekeknél a 12-ik évtől van megengedve napi 8 órára, azaz megfelelő heti órára korlátozva, ezenkívül a két utóbbi államban a nőknél egészen el van tiltva. Lássuk" most a kormeghatározásokat és a törvényben engedélyezett «munkaidőket: A gyermekkor: Magyarországon 10—14 év, Ausztriában és Németországban 12—14 év (Ausztriában a 14-ik évig gyárban nem dolgozhat), Francziaországban részben 10, részben 12—1G évig, Angliában 11—14 év. Gyermekkorbeli munkaidő (pihenést bele nem értve) Magyarországon 8 óra, ta- noncznál 10 óra (pihenés 2 óra), Ausztriában 8 óra, Németországban 6 óra, Francziaországban tizenkét évig G óra, tizenkét évtől 12 óra, Angliában 5 vagy 6 órás félnap, j vagy 10 órás teljes nap szabadnappal felváltva. A serdülőkor: Magyarországon 14—16 évig 10—12 órás munkaidővel; Ausztriában ! 14—16 évig 11 órással; Németországban 14—16 évig 10 órással; Francziaországban serdülökül a leányok- 14—21 évig értetnek 12 órás munkaidővel. Angolországban a serdülőkor 14 -18 évig 10—1012 órás munkaidővel, túlmunkaidő kizárásával. Felnőtt nőknél: mig Magyar- és Németországban szabályozva nincs a munkaidő, Ausztriában, Angol- és Francziaországban szabályozva van. Ausztriában napi 11, Francziaországban 12, Angol országban 10—10 óra, szombaton félnap. Ezenkívül az utóbbiban a túlmunkaidő heti 3 napra korlátozva és a normál munkaidővel együtt 14 órát TARCZ A. Pista bátyámnak. Olvastam tanácsod. Lelkem messze szállott. Rekalandozott egy mesés-szép világot, Melyben együttjártunk himes, tarka réten, Ábrándokat szőve zúgó erdő-szélen. Át- meg átolvastam. S alighogy letettem : Éj fent ott fehérlett a papir kezemben. De talán csalódtam ? — Nem tehetek róla! Szivem tartozását .hűséggel lerója. Rég letűnt időknek szivárványos múltját Borongó lelkemben soraid felgyujták És mig lábaimmal rögös utón járok: Örömest bolyongom a — gyermekvilágot. S hogyha fellebbenti Aurora leplét, Vagy alkony teríti palástját halkan szét: Gondolatim aina tündérhonban járnak, Lerázván békóit e ezudar világnak. Naphosszat pediglen, miként annyi mások, Robotolok csendben s illő délibábok Hitegetik lelkem, egymásután jőve: És színes reménynyel nézek a jövőbe. Ámbár jól tudom, hogy az élet mily álnok: Lobognak lelkemben mégis — ideálok. Igy esik meg aztán, — legyen ez hát vétkem ! — Hogy papírra vetem, mikor nagyon érzem. Csupán ez az oka, Semmi egyéb, semmi, Néhanapján én is hogy szoktam verselni. Messze, távol lelkem minden gondolatja, Hogy velők a babért özönnel aratja! Hírnév sohsem kellett: ma sem kell énnekem ; Hívságos tetszelgés nem az én kenyerem. — Beláthatod tehát, édes Pista bátyám, Nem esik zokon, ha van, a ki sárt hány rám. De, hogy megfogadtam mégis egy tanácsod, Azt, ha alább tekintsz, csakhamar meglátod. A többire pedig csak a mondó vagyok: Milyen eddig voltam, már olyan maradok. — Hégi pajtás! hogyha velem jönnél szembe : Elfogódnék szavam roppant örömömbe’ S a mire czélozál, arr’ a „nyílt“ tenyérre: „Két újj“ helyett tárnám karom — ölelésre. Tóth Lajos. LetortIrta: Gr. Diószeg-liy ILvíEór. A szomszéd vármegye székvárosába szoktam heti vásárokra járni. Éppen egy szekér búzával voltam benn a nyáron az uj termésből, megállóit a szekerem a sorban, én pedig fenn ültem a szekeren a zsákok tetején és onnan szólongattam le egy-egy zsidóhoz, ha kérdezte: — Hogy ez a bóza ? Tudtam, hogy mig Csengeri et Comp. ide nem talál, odáig nem igen lesz vásárom, mert hát jobban esik az embernek, ha az ismerős csapja be, mint az idegen. Tudom, hogy ide kerül pontosan, mint a halál. Egy néhányszor megesküszik, hogy ennél hitványabb búzát nem látott az idén és csak nekem adhat meg annyit, másnak nem adna érte semmit. Tudja, hogy nem hiszem, a mit j beszél, de azt is tudja, hogy odaadom azi életet. Mondom, hogy őt vártam és néztem végig a soron. Mikor visszafordítom a-j fejemet, előttem állott egy ember és nézett, nagyon erősen nézett. Első pillanatra láttam, hogy ez nem gabona-vigécz. Ur volt, habár | kissé kopottas állapotban. Gondosan, kifogástalanul öltözködve, de valahogy úgy j mégis meglátszott, hogy sokat viseli ezt az öltözetet. Még egyszer merőn a szemem í köze nézett és egyszerre elkaczagta magát. — Hiába aszott úgy reád a bőr, azért én mégis tudom, hogy te vagy a Giczey fiú. Megismertelek, pedig kutya hitványul mulatsz. Szervusz ! — Szervusz fiú ! Én is megismertelek, hogy te Kádár Gyuri vagy. Ugy-e az vagy? (Csakugyan az volt, a Kádár Gyuri, akinek az apja a vidéken volt gazdag földesur s akivel együtt jártam egy nehány diákoskolát.) Hogy vagy ? Szintén az idei termést akarod elliferálni ezeknek a gonoszoknak? A szemem közé nézett, mintha olvasni akarna a lelkemben, aztán keserűen fel- kaezagott: — Fenét! Én elliferáltam már mindent, sommásan, előre ... az örökkévalóságig. Az volt a vásár, barátom! Ha én azt neked elmondanám. Ekkor elébem cseppent a Csengeri et Gomp. és beleníarkolt a kitett zsákba és reám pillantott. Én meg odaszóltam a Gyurihoz : — No látod, most ez megzavarja a mi beszélgetésünket, ezzel nekem végezni kell. Hanem tudod mit, délben a fűzfa- bokorba megyek ebédelni, pompás, jó, friss kolbászt sütnek ott, kitűnő bora van. De eljöjj, várlak, és beszélj nekem sokat, sokat magadról is, sorsodról is. Én is beszélek. De aztán eljöjj ! —- Eljött. Megittunk egy féllitert, meg a másikat és nem akart szó jönni az ajkunkra. Én néztem őt, ő nezett engem. Megittuk a. harmadikat. Fenékig ürítette ki a poharát és felemelte, úgy tartotta egy darabig, aztán szépen letette megint az asztalra és elkaczagta magát, de megint olyan végtelen keserűen : — ügy szerettem volna oda vágni a falhóz ezt a poharat. Úgy, mint régen, amikor még ember voltam. Akkor... Akkor... Most talán ki se’ tudnám fizetni az árát. Érted ? Egy pohárnak az árát. .. Mikor a Gr if fben a Mucival számtalan pezs- gős üveget vagdaltunk a falhoz. Kikérdezte az árát? Most egy poharat sem merek. Hallod, egy rossz boros poharát . . . Tudod, te fiú, hogy ki volt az a Muci ? Nem tudod ? Olyan, tudod, mint mikor hajdan a fejedelemnek festette a művész az ördögöt. Egy szép nő, vagy tudja a fene mi. Operett-pri-, madonna volt a Kishegyi truppjánál. Micsoda tűz lobogott a szemeiben... Aztán egy éjszaka felpakoltam és kivittem magamhoz a pusztára és ott éltünk, mint . . . Aztán — persze, hogy elszökött, mert hát a vére is hajtotta, meg a pénz is elfogyott és nem lehetett már többet kapni. -Nem adtak, senki sem adott. Ejh, hajh! Hogy szeretném falhoz vágni ezt a poharat, de talán ki sem tudnám fizetni az árát. Nem. — Hát aztán, fiú, hát aztán ? Mondjad "tovább, tovább. — Tovább?? Hát aztán úgy jártam, mint a hires versenyparipa szokott járni. Letörtem és a ménesbe kerültem. — Hogy, te? Hova, te? — Mondom, hogy letörtem és a ménesbe kerültem. Diurnista vagyok a vármegyénél.
