Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-11 / 28. szám
NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. idényre, kívánatos volna, ha kereskedőink a hektoliterrel való vétel avagy eladás megszüntetésére irányuló ezen szerény, de talán beváló módot sajátjukká téve mielőbb felhasználnák s bizton remélhető, hogy kisebb termelőink felvilágosításuk folytán ennek előnyét megismerve nemhogy akadályoznák, hanem még elősegítenék czé- lukban, illetőleg abban, hogy a termények adás-vevése szeretett hazánk többi terménypiaczaihoz hasonlóan piaczun- kon is sülymérték szerint történjék. Strauszmann M. Iskolai értesítők. Mindig figyelemmel kisérjük az ifjúságnak a tanügy terén kifejtett tevékenységét, mert hiszen ez ifjúságból lesz hazánk jövendő népessége s igy éppen nem közömbös reánk nézve, minő a szellemi eredmény amaz ifjúságnál, mely hivatva van idővel a jelen nemzedék helyébe lépni. Ezt a szellemi eredményt pedig az iskolai értesítők tárják elénk. A lefolyt tanév szellemi eredményeit az alábbi értesítők ismertetik. I. A kegyes-tanitórendiek vezetése alatt álló nagykárolyi róm. kath. főgymnasium értesítője az 1900—1901. iskolai évről. Közli: Hám József, igazgató. Az értesítőt Hám József főgymnasiu- munk érdemes igazgatójának ,,Poór János lcegyeletes emlékezete“ czimü czikkelye nyitja meg. Megható kegyelettel és hivatott tollal írja le abban a korán elhunyt kegyesrendi tanár élettörténetét, tanári, kulturális és irodalmi . működését. Igaz szeretettel ismerteti a kötelességtudó tanár, az ideális lelkű ember, a culturális törekvésekért rajongó, az irodalommal igazi hivatottsággal foglalkozó költő-pap működését. A czikkelyből. ismertetjük a következőket: Poór János 1862. évi szeptember 14-én született vármegyénkben Börvelyben, hol atyja uradalmi gazda volt. Első ismereteit a kezdetleges falusi iskolában nyerte s csupán a negyedik elemi osztályt végezte Nagykárolyban. Ugyanitt végezte a i gymnasium 6 alsó osztályát is. Ekkor még nem nyilatkozott meg talentuma s csupán az elsőrendű tanulók közt szerepelt bizonyságául annak, hogy az iskolákban csupán középszerű eredményt elért ifjakból is vál- j hátik kiváló tehetség. A 7-ik osztályt Szatmárit végezte el s azután belépett a kegyes-tanitó- rendbe s a váczi .ujoncznevelő intézetben nyert elhelyezést s az érettségi vizsgálatot Kecskeméten tette le, a theologiai tanfolyamot pedig Nyitrán végezte el. Mint nyilrai theologusnak jelent meg első verse a „Szat- mármegyei Közlönyében 1884. január 27-én „Fok Dezső halálára“ czim alatt. 1884. ápr. 1-én még mint theologus Nagykárolyba rendeltetett, hogy a Zsuffa Pál halálával megüresedett természetrajzi tanszéket átvegye. 1885. deczetnber 28-án pappá szenteltetvén, első szentmiséjét Kolozsvárott mutatta be s két évi egyetemi tanulmányai után Debre- czenben tanárkodott. 1887-ben Nagy-Kani- zsára helyeztetvén át e helyütt kezdte meg írói és kulturális működését. Buzgó munkatársa lett a „Zala-Somogyi Közlönyének s tartalmas vezérczikkei és hangzatos költeményeivel gyönyörködtette e lap olvasóit. Majd „Irodalmi és művészeti kör“ czim alatt irodalmi társulatot hozott létre, melynek buzgó tagja, majd alelnöke lett. 1895. aug. hóban Nagykárolyban telepedett le s itt élt haláláig. Kulturális működését, melyet mint a Kölcsey- egylet irodalmi szakosztályának előbb jegyzője, majd elnöke teljesített, valamint irodalmi működését ismeri városunk közönsége s igy ennek ismétlésébe nem bocsátkozunk. A második rész közli a tantestület névsorát. A kötelezett tárgyak tanárai voltak: Hám József, Brach József, Csóti Márk, Hol- czinger Imre, Hollósy Béla, Jenser Mihály, Klacskó István, Kummergruber Emil, Lőrincz Gábor, Nádor Béla, Niklos János, Rózsa István, Szabó Alajos, Szolomájer János és Timár Péter. A vallástant az egyes felekezetek lelkészei tanították. A nem kötelezett tárgyak közzül Csóti Márk a gyorsírást, Hollósy Béla a műéneket, Jenser Mihály a szabadkézi rajzot, Szabó Alajos a franezia, Szabó Ignácz a román nyelvet tanították. A III-ik fejezet a tanítás anyaga és a tanítás tárgyát képező kézikönyvekről számol be. A IV. fejezetben az Írásbeli feladatok vannak közölve. Az V. fejezet a Kölcsey-Önképz.őkör ez évi működését tárja elénk. Xapunk mindig érdeklődéssel kisérte a kör működését s a pályázatok eredményét, s ezúttal csak annyit jelzünk, hogy Csóti Márk vezető-tanár vezetése alatt álló kör ez évben is teljesen megfelelt hazafias és irodalmi feladatának. A VI. fejezet a Segclyző-egyesület működését ismerteti, mely Rózsa István tanár vezetése alatt Állott. Az egyesület 60 tanulót 422 darab könyvvel segélyezett. Ez évben 17 alapitó, 15 pártoló, 117 rendes és 95 adományozó tagja volt. Az előző éveket is hozzászámítva, az alapitó tagok száma 37. Vagyona 616 drb könyv és 5267 kor. 33 fill, készpénz, mely a helybeli pénzintézetekben van elhelyezve. "Ez évben az egyesület vagyona 797 kor. 11 fillérrel gyarapodott. A VII. fejezet a könyv- és szertárak gyarapodását mutatja fel. A VIII. fejezet a torna versenyekről számol be, melyeknek eredményét annak idején részletesen ismertettük olvasóinkkal: A IX. fejezet a lefolyt iskolai év történetét adja elő. Referál a fegyelmi, valláserkölcsi és egészségügyi viszonyokról, melyek általában jók voltak. így 337 tanuló közül 60'23°/o kapott jó, 39'25°/0 szabályszerű és 0'58'Vo kevésbbé szabályszerű érdemjegyet. Halálozás egy esetben történt, epidemikus bajok nem pusztítottak. Felsorolja még a tartott ünnepélyeket s a jutalmazott tanulók névsorát. A X. és XI. fejezet.az ifjúság érdemsorozatát sorolja fel. Minden tárgyból jeles eredményt értek el: Az I. osztályban : Rosenberg Miklós, Szabó István és Zwillinger Gyula. A II. osztályban: Jacobovics Antal. A III. osztályban: Müller Miksa, Patay Béla. A IV. osztályban : Friedman József, Kepecs Miklós, Papp József. Az V. osztályban: Adler Ernő, Fetzer József. A VI. osztályban: Kaimovits Lajos, Liszer Emil, Papp György. A Vlí. osztályban : Klein Ignácz, Kovács István és Szintay Lajos. A Vili. osztályban jeles eredményű érdemsorozat nincs. A XII. fejezet a rendkívüli tárgyakban elért eredményt mutatja. A XIII. fejezet a tanulók statisztikai adatát adja elő. Beiratkozott 359 rendes és .5 magántanuló, az év végén vizsgát tQtt 333 rendes és 5 magántanuló. Vallás szerint 114 róm. kath., 39 gör. kath., 9 ágostai, 63 református és 83 izraelita. Ezek közül nagykárolyi 234, vidéki 104. Az eredményre nézve jeles 18, jó 53, elégséges 196. Egy tárgyból elégtelen 33, kettőből 24, több tárgyból 1Í4. Érettségire jelentkezett 31, vizsgát tett 29. Ebből jelesen érett 2, jól érett 4, egyszerűén érett 16, visszavettetett 8. A XIV. fejezet a görög nyelv pótló tárgyakról ad felvilágosítást. A XV. fejezet pedig a jövő iskolai évre ad utasításokat. — A beiratások junius 30-tó július hó 5-ig, s a mennyiben a szám be nem telik, szeptember 1., 2. és 3. napjain lesznek. A felvételi-, javító- és pótlóvizsgálatok augusztus hó két utolsó napján tartatnak meg. HÍREK. i tárgyában. 13. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának 587—901. bjkv. számú j határozata az 1898. évi szegényintézeti pénztári számadás megvizsgálása tárgyában. 14. ; Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságá- jnak586—901. bjkv. számú határozata a Gróf Károlyi György-féle kórházi alapítványi pénz számadásának megvizsgálása tárgyában. 15. I Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsá- I gának 586—901. bjkv. számú határozata az : 1898. évi Ágoston-alapitványi pénzszámadá- sának megvizsgálásáról. 16. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának 589—901. bjkv. ! számú határozata a kórházi alapítványi j pénz számadásának -megvizsgálásáról. 17. I Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának 663—901. bjkv. számú határozata a házipénztári, valamint a városi kezelés alatt álló alapok 1899. évi számadásának megvizsgálásáról. 18. A nagvmélt. magy. kir. belügyminiszter ur leirata az árvapénzkezelési szabályrendelet módosítása tárgyában. 19. A vágatási szabályrendelet módosítása. 20. Junius havi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv bemutatása. — Személyi hír. Főispán ur Öméltósága hétfőn Szakmarra utazott s a közigazgatási gyűlésen és közgyűlésen elnökölt. Még aznap városunkba visszaérkezett. — A nőegylet közgyűlése. A nőegylet Gróf Károlyi Istvánná elnöklete alatt folyó hó 7-én vasárnap délután a városháza tanácstermében alakuló közgyűlést tartott, melyen az egyleti tagok nagy számmal jelentek meg. Az egyesület múlt évi működését részletesen ismertető elnöki jelentést a közgyűlés tudomásul vévén, a felülvizsgált 1900. évi pénztári számadások mutattattak be, melyek szerint a készpénz maradvány 1225 korona 39 fillért tesz ki. Ezután a közgyűlés Vauké József kegyesrendi áldozárnak a Melinda- árvaház- javára tett alapítványát köszönettel elfogadván, elnöklő grófné indítványára egy | öt tagból álló bizottságot küldött ki azon megbízatással, hogy az alapitó előtt nemes jószívűségéért az egyesület hálás köszönetét tolmácsolja. Végül az elnöklő grófné a tisztviselői kar s a választmány lemondását bejelentvén, az alapszabályok értelmében megejtett választás eredményekép megválasztat- tak: Elnökké: Gróf Károlyi Istvánné. Tiszteletbeli elnökökké: Gróf Károlyi Viktorné és özv. Hegedűs Józsefné. 1. alelnökké: Dr. Serly Gusztávné, II. alelnökké: Dr. Aldor Adolfné. Ügyészszé : Nemestóthi Szabó Antal. Pénztárossá: Báthory István. Jegyzővé : Dr. Kőszeghy Andor. Választmányi tagokká pedig: Balogh Kálmánná, Debreczeni Istvánné, gróf Hugonnai Béláné, Kőszeghy Gyuláné, Moson Györgyné, Nonn Gyuláné, Papp Béláné, Péchy Lászlóné, Sternberg Sándorné, Tóth Sán- dorné, Vetzák Edéné, Wagner Lajosné mint rendes tagok, Domahidy Elemérné és Rooz Samuné mint póttagok. Ä közgyűlés bezárása után a választmány tartott ülést, mely a Melinda-árvaházban üresedésben levő alapítványi helyre özvegy Majoros Mihályné helybeli lakos Erzsébet nevű leányát vette fel, Biró Anna árva leányka részére pedig addig is, mig az árvaházba elhelyezhető lesz, 8 korona havi segélyt szavazott meg. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Orel Géza nagykárolyi pénzügyigazgatói helyettest szolgálati érdekből a nyitrai pénzügyigazgatósághoz helyezte át. — Dalünnepély. Sikerült népies nyári dalünnepélyt rendezett dalegyesületünk folyó évi julius hó 7-én a Löveldében. Hogy tényleg sikerült, bizonyítja azon összeg nagysága, mely az estélyen befolyt. Ugyanis 30 krös és 10 krös belépődíjakból befolyt 456 korona, ez. oly szép eredmény, mely a mellett bizonyít, hogy városunk közönsége a dalegyesület működését napról-napra fokozottabb elismerésben részesíti s fáradtságát és szorgalmát tömeges megjelenésével jutalmazza. Ä rendezés körül mindenesetre az oroszlánrész Csóti Márk főgimnáziumi tanár űré, ki nem kiméi időt és fáradtságot, mindent elkövet a siker érdekében. A dalegyesület, mint minden más alkalommal, most is kitett magáért, s szebbnél szebb dalok előadásával, nyújtott élvezetet a nagyközönségnek. Szépen sikerült a Thanhoffer Pál által bemutatott tűzijáték is, melynek befejeztével a fiatalság tánezra perdült s járta kivilágos kivirradtig. Elismeréssel kell megemlékeznünk Szalóki József vendéglősről is, ki a legszebben felelt ineg fel! adatának. — Gyászeset. Gálán f f y Lajos hajdúböszörményi kir. közjegyző a napokban távol családjától, Tátra-Lomniczon szivszélhüdésben váratlanul elhunyt. A megboldogult mint vitéz honvéd küzdötte végig a szabadságharezot. Majd Böszörményben kir. közjegyző lett s vezető embere az ottani .társadalmi életnek. — Előszeretettel foglalkozott az irodalommal is s lapunkban — melynek buzgó munkatársa volt — sok magas színvonalon álló szépirodalmi dolgozata jelent meg. A megboldogultban Horváth Bálint kir. táblai bíró apósát gyászolja. Holttestét Hajdu- Böszörménybe szállították s nagy részvét mellett temették el. — Az ecsedi-láp társulat — Gr. Károlyi Gyula elnökletével — f. hó 4-én választmányi s ezt követöleg népes közgyűlést tartott. Mindkét ülésnek tárgyát a Il-sod rendű belviz- j csatornák kiépítésére szükséges s a folyó évi május 31-iki társ. közgyűlésen kereken 350,000 koronában megállapított költségösszeguek kölcsön utjánleendő beszerzésére kiküldött bizottság eljárásáról szóló jelentés, valamint a rápolti átvágás és vele kapcsolatban szamos- parti védőtöltésnek sürgős kiépítése végett a | földia, m. kir. miniszter úrhoz intézendő fel- terjesztés képezte. A 350,000 K. kölcsönt a I pozsonyi I-ső takarékpénztár ajánlotta a tár- | sulátra nézve a legkedvezőbben, t. í. 5 1ji ] fixkamatozás mellett minden további megszorítás és költségfelszámitás nélkül, ügy | ezen ajánlatot, mint a feliratot egyhangúlag . elfogadta a közgyűlés. — Nyilvános köszönet. A nagykárolyi ev. ref. egyház részére, közigazgatási ezélra özv. Kozma Mihályné született Téthy Zsuzsanna úrnő szives volt 100 korona összeget adományozni, mely áldozatkészségéért ez utón is hálás köszönetét nyilvánítja Nagykároly{ban, 1901. jul. 9. Az ev. ref. egyházi elől- [ járásáé/. — Kinevezés. A pénzügyminiszter vár- j megyénk fiát Péchy Tibort, ki évekig Transvaalban élt, s a búr hadseregben szolgálva az angol-bur háborúban ténylegesen részt vett, az országos kataszteri felmérésnél felmérési növendékké nevezte ki. — Kérelem. Fliesz Henrik, lapunk munkatársa, ez utón is felkéri a t. közönséget, hogy a verskötetére vonatkozó előfizetési iveket julius 15-ig szerző, vagy a kiadó Róth Károly kezeihez juttatni szíveskedjék. — Rendkívüli közgyűlés. A nagykárolyi kath. legényegyesület junius hó 30-án tartotta meg szép látogatottság mellett rendkívüli közgyűlését, mely az ügy fontosságához méltó és illő komolysággal és méltóságteljesen folyt le. Az elnök a gyűlés megnyitásakor meleg szavakkal üdvözölte a jelenlevő tagokat és a tiszta meggyőződés hangján egyetértésre és a kath. legényegyesületi ügy iránti további lelkesedésre buzdította a jelenvoltakat. Jelentése szerint az egyesület tagjai száma örvendetesen szaporodik úgy, hogy ezidő szerint 104 rendes, 87 pártoló és 70 alapitó tagot számlál. Hálás köszönettel emlékezi^ meg azokról a gazdálkodókról, a kik egy kibocsátott kérelemre szolgálatukat az esetleg szükségessé válandó építkezésekhez díjmentesen felajánlották. Ezen gyűlés tulaj- donképeni feladata volt a gondnok javadalmazásának rendezése, mely több előzetesen tartott értekezlet javaslata alapján úgy intéz- tetett el, hogy 1901. évi julius 1-től számitva havi 20 kor. fizetést lmz, eddigi haszonélvezetének, t. i. természetbeni lakás, világítás, fűtés fenntartása mellett. Eddigi bonyolult és szorult helyzetén, a melyet ő odaadó és mondható önfeláldozó 11 évi szolgálatáért meg nem érdemelt, a közgyűlés emberbaráti szeretetböl ilyen módon segített. Azután a tisztviselőség, valamint a választmány választására került a sor. Közmegegyezéssel ügyvivő elnök lett: Serly György, alelnök Papp István, pénztárnok Irsik Ferencz, első titkár Horváth István, második titkár Manyák Károly, dékán Akkermann Antal. A választmány igy alakult: Kalina Ferencz, Fieisz János, Lukácsovits János, Simkó Géza, Tischler József, Luczay János, Drágus István, Péter Mihály, Lukács Lajos, Ncgele Ignácz, Torna József, Sinkay Mihály, Evert István, Gáspár József, Negele János, Győrffy József, Heletya István, Kinczli István, Zicher János, Maiin Gusztáv, Paray István, Hermann Ferencz, Pólyák István, Putovits Ferencz, Sallay Lajos, Spilka Ignácz, Tóth József, Sopronyi József. Póttagok : Lang János, Papp Géza, Guffárt Márton, Tivadar József, Pataky István, Torna Pál. Az elnök melleg szavakkal üdvözölte az újonnan megválasztott tisztviselösé- get és választmányt, üdvözlő beszédét lelkes éljenzés követte. Több, az egylet beléletét közelről érintő és kihatólag is üdvösnek talált indítványnak elfogadása után az elnök rövid beszéddel berekesztette a gyűlést, a mely részleteiben úgy, mint egészében szépen folyt le. — A Nagykárolyi Kör elnöksége, fölkéri azt a bizottságot, melyet májusi közgyűlése küldött ki a köri helyiség létesítésére vonatkozó ügyek tárgyalására, hogy folyó hó 16-án kedden délután 6 órakor a Régi Kaszinó üvegtermében megjelenni szíveskedjék. Egyheti kérem a kör volt elnökeit is szives részvételre. Ugyancsak ott, f. hó 17-én délután 6 órakor közgyűlést tartunk az alapszabályok módosításának előzetes tárgyalására. Végül 18-án este 8 órakor tartjuk meg záró köz- gvülésünket ugyanott, melynek tárgya lesz az alapszabályok módosítása a kiküldött bizottság jelentése a helyiség ügyében, a volt tisztviselői kar beszámolása, a szünidei elnökség betöltése, s a köri mulatság megtartása felett való határozathozatal. Kérem a tagokat, lehetőleg teljes számban jelenjenek meg. Nagykároly, 1901. jul. 9. Schöberl, elnök. miről a négy világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A Ferencz József keserüvizböl, mint rendszeres adag, egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges. Kevés gyógyvíz küldetik oly távol vidékre és örvend oly közkedveltségnek, mint a már több mint húsz év óta használatban levő — Meghívás. A képviselőtestület tagjait a folyó év julius hó 14-én délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghivom. Kelt Nagykárolyban, 1901. évi julius hó 9-én. Debreczeni István, polgármester. —■ Tárgy- sorozat: 1. A Viz-(Atilla)-utcza rendezése folytán Berzeviczy Istvántól kisajátított, a nagykárolyi. 974. sz. tjkvben foglalt beltelek s a Viz-(Atilla)-utcza egy részéből alakított öt beltelek eladása tárgyában kiállított szerződések bemutatása. 2. Nagykároly város határán gyakorolható vadászati jog bérbeadása tárgyában kelt szerződés bemutatása. 3. Kórházi bizottság javaslata a nagykárolyi 45. sz. tjkvben 580. hrsz. alatt felvett teleknek a kórházi pénztár terhére leendő megvétele tárgyában. 4. A vámos közúti építmények felülvizsgálatára és átvételére kiküldött bizottság jelentése a félkoczka, — a kálmánd-utczai cyklops kövezet, valamint a hengerelési munka, úgyszintén a hidak felülvizsgálatáról. 5. Szaniszló község megkeresése a Szaniszlún megtartandó hetivásár megtarthatásához beleegyező nyilatkozat "kiadása iránt. 6. Özv. Glatz Istvánná kérelme férje gyógykezeltetési és temetési költségeinek megtérítése iránt. 7. Szatmár vármegye törvényhatóságának 777—1900. sz. leirata a közsegélyezés módjáról és mérvéről alkotott szabályrendelet jóváhagyása tárgyában. 8. A Kálmánd-utcza vasút felőli végének rendezése Bing Mórtól eszközlendő kisajátítással. 9. A rendőrségi hivatalnokok egyenruházatáróf al- j kötött szabályrendelet-tervezet bemutatása. 110. A nagymélt. m. kir. vallás- és közokta- : tásügyi miniszter ur 95,801—1900. sz. leirata j a főgymnasiumi játéktér tárgyában. 11. Ligeti János kérelme a gróf Károlyi István-uteza jobb oldalán a Petőfi-utczától a Térei-utczáig : aszfalt, gyalogjáró készítésének elrendelése | iránt; továbbá a Wesselényi- és Rákóczy- utcza baloldala és Kaplony-utcza jobboldala, I valamint a Vizi-(Atilla)-utczának blidári köböl | való gyalogjáróval leendő ellátása. 12. Szat- I márvármegye törvényhatósági bizottságának 585—901. bjkv. számú határozata az 1898. I évi házipénztári számadás megvizsgálása