Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-04 / 27. szám
V Qr* XYIII . évfolyam. Nagy-Károly, 1901. julius 4. 2T-ik száju. VI in .. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Negyedévre 2 kor. F élévre 4 kor. I Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Pályaválasztás. Az iskolaév minden tanuló ifjú életében egy szakaszt fejez be. Egy évvel tovább haladt az életében és egy évvel közelebb jutott ahhoz az időponthoz, amikor kilép a gyakorlati életbe; a tövisekkel, gondokkal, küzdelmekkel teli életbe. Mert akár gazdag, akár szegény, a küzdéstől nem menekül. Azért a szülök is, az iskola is, iparkodnak gondosan előkészíteni az ifjút, hogy a nehéz küzdelemben megállhassa helyét, hogy a társadalom derék tagjává váljék. Az előkészítés nem könnyű és nem lehet csodálni, hogy gyakran esik benne hiba. A gyermek fejletlen jellemét és tehetségeit helyesen fölösmerni csak ritkán lehet. Nem mindig látható egész határozottsággal, hol mutatnak föl hézagokat és melyik irányban kell a jellemet és a tehetségeket különösen fejleszteni. Az iskolaév befejezése minden gondos szülőben felveti a kérdést, mi lészen fiából ? Ha a vagyoni viszonyok megengedik, száz eset közül kilenczvenkilencz- ben bizonyára diplomás embernek vagy hivatalnoknak akarják nevelni. Miféle hajlama, miféle ambicziója vau a fiúnak, a szülök ritkán nézik. Orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek vagy hivatalnoknak akarják nevelni, mert nekik úgy tetszik. Van-e a fiúnak elég morális ereje, hogy elérje ezeket a pozicziókat, nem-e bukik bele fél utón, avagy ha mégis kiunal-bajjal elvégezte Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. tanulmányait, hogyan fogja helyét be- tölthetni az életben, azzal nem igen törődnek. Még talán jobb volt a régi jó időkben. Akkor a fiú rendszerint apja foglalkozását is örökbe vette. Legalább az alapos ösmeret hatalmánál fogva biztosítva volt az iránt, hogy az élet viszontagságaiban egykönnyen el nem veszhet. Ma már nincs igy. A ki csak kevéssé tehetős, legyen bár gazda vagy egyszerű iparos, ha törik, ha szakad, diplomás embert akar a fiából faragni. Nem-e az urhatnámság egy szomorú vonását árulja el ez a szymp-1 torna? Nem-e kell, hogy a tulproduk- czió e téren sajnálatos állapotokat teremtsen, aminthogy tényleg a mai diplomás embernek — hacsak különös [ tehetségekkel nincsen megáldva vagy kivételes szerencse nem kedvez neki — j a küzdelem nehezebb, mint teszem azt, bármely mesterembernek. A pályaválasztás irányt ád az ember egész életének. El ne siklanjanak tehát rajta könnyelműen a szülök. Mert ez a könnyelműség megkeserüli magát a szeretett gyermeken, igen keményen megkeserüli magát. Talán legokosabb a fiú hajlamára a fösulyt helyezni, hacsak a szülő minden hiúságtól ment, teljesen tárgyilagos nézete szerint a hajlam nem felelne meg a fiú tehetségének és jellemének. De még az esetben is, különösen, ha számítani lehet arra, hogy a fin hamarosan önmaga be fogja látni, hogy az általa választott pálya felé lassú léptekkel közelit és a vele egy- koruak elhagyják, talán jobb, ha akaratát meghagyjuk. Hadd lássa a fiú, hogy helytelen utón jár. Mert sehol sem nagyobb bűn a kényszer, mint a pályaválasztásnál. Azután ne ijedjünk meg attól, ha a fiú, aki talán gyengén tanul, iparos akar lenni. Sohase féljünk attól, hogy nem lesz belőle ur. Akiben valamire tehetség rejlik, kitörik az belőle. Leginkább pedig azon a téren, amelyen szívesen dolgozik. És ha a mesterségében valamire viszi, mindenesetre nagyobb ur, mint a pácziensekben szűkölködő orvos vagy a pör nélküli prókátor. A saját foglalkozás iránti kedv az élet nehéz küzdelmeiben a legerősebb fegyver. Aki ezzel a fegyverrel küzd, rendes körülmények között mindig megállja helyét és az emberiség számottevő tényezőjét képezi. Ne kényszeresük tehát fiainkat, hogy az ijesztő módon szaporodó szellemi proletariátust önmagukkal növeljék és hogy a tulhalmozott diplomás pályákon a megélhetés gondjaival megküzdeni képtelenek legyenek. Ha már ina alig adja meg a diplomás pálya a rajta haladók nagy részének a mindennapi kenyeret, akkor ez egy-két évtized után még rosszabb lesz, mert az e pályára törekedök száma egyre magasabb lesz és később az orvosok, ügyvédek stb. sorsa még keservesebb lesz, mint ma. Az eltévesztett pálya pedig a legnagyobb szerencsétlenség. A cselédkérdésröl. Irta,: IF'xöii.licli.n.é Ib^Córicz; Paula. III. Amit igy tapasztalati utón az élet megmutat, azt tudományosan is be lehetne bizonyítani, mert minden, amit Herbert Spencer a gyermeknevelésről altit (könyvét magyarul kiadta az Akadémia), tökéletesen rá illik a cselédekkel való bánásmódra is és aminthogy modernül czélszerüen Spencer tanai nélkül nevelni nem lehet a gyermekeket, úgy a cselédeket sem. Állításom bizonyítására legyen szabad néhány megtörtént eseményt például felhoznom. A fegyelem és folytonosan gyakorolt ellenőrzés egyik főtényezője annak, hogy a ! cseléd jól végezze kötelességét. — Az ország egyik legelőkelőbb uránál, kit a király „mon cousin“-nek szólított és ! arezon csókolt, mikor aranygyapjassá avatta, i több évről szóló kitűnő bizonyitványnyal megfogadtak egy komornyikot. Állásának elfoglalása után harmadnapra óriási lopáson kapták rajta és a rendőrségnél a vallatások nyomán kisült, hogy szolgálatának évei alatt élőbbén i urát rendszeresen lopta. Egy urhölgyet figyelmeztetett a barátnője, hogy komornája, aki elkísérte falusi kirándulására, nála több tárgyat ellopott; az illető czinikusan vállat vont és azt felelte, hogy tudja, de őt jól szolgálja ki és tőle í nem, csak másoktól szokott lopni, tehát I megtartja. Közszájon forog báró Kemény Zsig- mondnak, a hires regényíró és publicistának demoralizáló szokása, hogy inasának a lopásra alkalmat adott, —mert, úgymond szegény szereti a jő szivart és külömben nem juthatna hozzá. Egy háznál értékes karperecz veszett el. Mindenki a szobaleányt gyanúsította. A szegény teremtés szégyenében a kútba ugrott és belefult; későbbet kiderült, hogy a TARCZA. És mondjatok . . .*) És mondjatok nagyon szegénynek engem, Mondjátok bár, hogy álmom elsuhan . . . Dalokkal van, dalokkal lesz behintve Az én göröngyös, uttalan utam. Együgyii álmom csupa szent imádság, Az Isten nem haragszik érte meg, Hiszen, hogy némán száll egy lányra lelkem, Arról én mitse — mitse tehetek. Csak érezem. mint foszlik át a lelkem. Mint tisztulok meg, átjár a gyönyör, Enyém egy rózsás, testes, csoda-álom. Hova szivem, mint csillag, égbe tör! És kábító, magasztos némaságban Egybefonódik lelkünk, mint a fény, És áldástkérön csüggünk mind a ketten A legjobb Isten boldog kebelén. S habkönnyű foszlány lesz a méla bánat, A lét szikláját zúzni sem nehéz, A tenger bú. miként az éj a napba, A mámor édenébe átenyész . . . Elringat egy szent, földöntúli dallam: Ajkán a szó, a zengő és csodás . . . Erről tanúnak annyit a szent könyvek: Ez, ez a vég; ez a feltámadás! *) Mutatvány a sajtó alatt levő verskötetnél. És mondjanak nagyon szegénynek engem, A mig ez álmom hűen megmarad, Az égnek minden csillaga enyém lesz, Szivembe sok rubintos dal tapad . . . Hiszen az Isten sem haragszik érte: Hadd nézzem el, a meddig még lehet; Úgyis tudom, hogy ép csak álmaimban Bolyongom véle át az életet! F/iesz Henrik. A dohány története. Kolumbus —- Amerika felfedezője —- 149'2. évben Gnanahanin szigetén látta, hogy a benszülöttek dohányleveleket sodortak ku- koriczalevelekbe s e muskéta alakú levéltekercset, melyet tabacos-nak neveztek, az egyik végén meggyujtották, a másikon pedig a füstöt beszivták (itták) avagy fiuk által arezukba hivatták. E szokás első indító oka valószínűleg j az a szándék volt, hogy a füst által távol tartsák az alkalmatlan rovarokat. Csakhamar észrevehettek azonban a dohány hatását, melyet az emberre gyakorol s minthogy múló változást idézett elő a lelkiállapotban, mint valami tulvilági dolgot fogták fel. így történt, hogy, mint más kábító szereknek, a dohánynak is vallásos jelentőséget tulajdonítottak a vad néptörzsek. Az agyra és lélekre való hatása arra a következtetésre vezetett, hogy valami isteni erő lakik benne; vagy legalább is oly erő, mely az embert közelebb hozza a szellem világhoz. Már Kolumbus a nyugot- indiai szigeteken tanúja volt oly czeromóniá- nak, mely alatt egy csészét, mely dohányport tartalmazott, helyeztek valamely bálvány fejére s annak tartalmát kis csöveken át szívták. Ez a dohánypor (burnót) a tobako- lókat mámorba ejtette, amely alatt zavaros beszédek között a képzeletekben élő és megjelent tulvilági szellemekkel mulattak. Az akkori nyers és miveletlen dohány mámoritó hatása sokkal erősebben nyilvánult, mint a mostani dohánynál, mely mivelés (gerjedés) által sok mérget vészit. Németországban — miután a dohányzás V. Károly császár spanyol katonái által vált ismeretessé — az első tudós, ki dohánynövényt szerzett be, azt azonban csak gyógynövénynek használta, Occo Adolf nevű tudós volt Augsburgban, az 1565-ik év körül. A szokásszerii dohányzás csak a hanninezéves háború kezdetén honosait meg Németországban. tehát a tizenhetedik század elején. A katonaság volt úttörője a dohányzás szokásának. amely éhséget és szomjúságot képe9 elűzni. Az 1640-ik évben állítólag Nürnbergijén már jelentékeny dohánygyárak léteztek. Annyi bizonyos, hogy a dohány élvezete a harmincz- éves háború alatt (1618—1648) nagy elterjedést nyert. Innen következik, hogy Tappius helmstadti tanár 1653-ik évben prorektori hivatalából való távozása alkalmával tartott beszédében többek közt ezeket mondta: „Manapság nincs város, nincs ház, ahol korra való tekintet nélkül, ne innák azt a poros | nedvet és mámorban tántorognak az emberek | a száraz bortól.“ Zeiler Márton 1660-ban a következőket írja: „Ha valaki unatkozik és nincs semmi dolga, úgy dohányt iszik; ha valaki mérges, haragos vagy valami kellemetlen gond bántja, úgy pipát vesz szájába és szopogatja azt egy | darabig; a feleség, ha haragos vagy pöröl, ; úgy a férj siet a pipája után, s mig a nő i szája tele van mérges szavakkal, a férfi teli j szájból fújja a füstöt.“ Mindenütt, ahol a dohányzással megismerkedtek, akár a polgárok, akár a gazdanépség körében, valamint Tilly és Wallenstein táboraiban is, csakhamar szokássá is vált. Elismerték mindenütt e legújabb szokás ellenállhatatlanságát és elhatározták a leg- ! különfélébb vidéken a dohánytermelés meg- ! honosítását. Az uj szokás ellen leginkább a parasztság küzdött babonás félelemből. A midőn egy } szerecsen valamely mágnás szolgálatában, egy napon vadászat közben az egyik parasztnak egy pipa dohányt ajánlott fel, ez félelmében meghökkent és reszketve felkiáltott: „Nem, nem, nagyságos ördög ur, én nem j eszem pokoli tüzet!“ Oroszországban 1634-ben a kormány j megtiltotta a dohányzást és pedig orrvesztés j terhe alatt. Alexei czár 1641-töl kezdve a dohányzást a kancsukával büntette, ismétlés esetén pedig az orrlyukak felhasításával és Szibériába való száműzetéssel. Mindezek daczára az 1659. év körül a dohányzás egész Oroszországban szokássá vált. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.
