Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-27 / 26. szám
XVIII. évfolyam. Nagy-Károly, 1901. június 27. 26-ik szít-X- * v" ... NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Jl Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. || Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferenez-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem’fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hatósági pénzkezelés. A közigazgatásban mindenfelé az egyszerűsítés jelében járunk. A hivatalos eljárás és kezelés rendkívül komplikált gépezetéből kivesznek nagy csomó felesleges csavart, amelyek nemhogy a gép működését gyorsítanák, hanem épp ellenkezőleg mód fölött megakasztják. Addig is, mig ez a leszerelés a maga egészében végrehajtatnék, a kor- inányelnök a megyei igazgatás Achilles- sarkát, a pénzkezelést, eltávolítja a megyétől és a megye pénzét állami kezelésre bizza. Aki ösmeri a megyei bonyolódott pénzkezelést, az utalványozási, naplózási, ellenőrző rendszert — számos nehézségeivel, kellemetlenségeivel és hibáival — ez intézkedésen bizonyára örülni fog. Meg vagyunk győződve, hogy a megyei pénzeknek állami kezelése a közönségnek is kedvesebb lesz, mert ez a kezelés az államnál komplikáltabb semmi esetre sem lesz, mint a megyénél volt. De tényleg olyan egyszerű lesz-e a megyei pénzek állami kezelése, mint a mennyire az — a szükséges óvatosság és ellenőrzés szemelött tartása mellett — lehetséges volna ? Őszintén megvalljuk, hogy ezt nem igen hisszük. Nem hisszük, mert hatóságaink könyvelési rendszere — akár az államnál, akár a megyénél, akár pedig a községeknél — még mindig nem rázhatta le magáról az alakszerűség számos czafrangjait, a melyek a kezelés lényegére szükségtelenek, de az eljárást megnehezítik és a munkaerőt szükségen felül veszik igénybe. Rá kell itt utalni a magánvállalatok pénzkezelésére. A nagykereskedők, a nagy bankok és intézetek vannak olyan óvatosak és vigyáznak annyira a pénzökre, mint a hatóságok. Bátran merjük állítani, hogy Krivány-féle esetek itt alig fordulhatnának elő. Nem mintha sikkasztani itt, épp úgy mint ott, nem lehetne, (mert a sikkasztást inkább az ellenőrző közegek személyes, szakavatott felügyelete, mint a kezelési rendszer akadályozhatja meg) hanem az ellenőrzés alapossága előtt évtizedeken át való kibujkálás magánvállalatnál oly könnyen lehetséges nem volna, mint számos, külön-külön számadásra kötelezett hatóság és alap pénzeinek egy közeg által való kezelésénél. Azt látjuk tehát ebből, hogy a formaságokkal felczifrázott hatósági könyvelési rendszer — ha nem rosszabb — semmi esetre se jobb a magánvállalatok egyszerű könyvelési rendszerénél. A közigazgatási reformoknál a könyvelési rendszer „egyszerűsítésére“ is vannak ugyan figyelemmel, de ez az egyszerüsités nem közelíti meg a magánvállalatoknál bevált könyvelési rendszert. Nehézkes marad biz’ az — az „egyszerüsités“ után is és nem éri utói a könnyed magánkönyvelést. Amikor örömmel fogadjuk a köz- igazgatás egyszerüsitését és szívesen látjuk, hogy a megyei pénzkezelés is, az állam hatáskörébe utalva, egyszerűbbé válik, mégis kívánnunk kell, hogy a közigazgatási gépezet haszontalan csavarjainak necsak a legöregebbjei, hanem az összes felesleges csavarok eltávolíttassanak. Ez pedig az ügytárgyalások megrövidítése által egymagában nem lehetséges, hanem szükséges, hogy a pénzkezelést is egyszerűbb könyvelési rendszerrel megkönnyítsük. Nem csak a közönségnek, mely most sok órát kénytelen hiábavaló futkározásokra és várakozásra fecsérelni, lesz ez hasznára, hanem a hatóságoknak is, melyek sok haszontalan irka-firkától fognak megszabadulni és igy kevesebb munkaerő is fog nekik kelleni. A munkaerőn megtakarított pénzből pedig a tisztviselők fizetését lehet javítani. Nem kívánjuk ezt az újítást az ellenőrzés és óvatosság rovására, de tudjuk, hogy a körülmények leglelkiis- leretesebb mérlegelése mellett és hatósági, meg különösen magán szakférfiak véleményei alapján, a hatósági pénzkezelést csak olyan egyszerűvé lehet tenni, mint a milyen egyszerű az a magánéletben. A cselédkérdésröl. Irta : IF’iölilicli.n.é ifcvdóricz Paula. ■ II. A párisi kiállításon az európai asszonyok ugyancsak megbámulhatták azt a sok kon- zervet és a leleményes gyorsfőző edényeket, (némelyiken 15 perez alatt négy fogásból álló ebédet lehet elkészíteni) melyeket az amerikaiak kitaláltak és ott bemutattak. Vájjon miért kellenek ? Azért, mert Amerikában vasárnap nincsen nemcsak szakácsnő és szakács, de semmiféle cseléd, mert kötelezettségük csak hétköznapra szól. Emiatt azután élelmesen, ügyesen, gyorsan segít magán a yankee-család: önműködő gépekkel, gyorsfűzőkkel s konzervekkel. így történhetett meg, hogy T. miniszteri tanácsos Budapestről vasárnapon érkezvén meg New- Yorkba, a vendéglő személyzetét nem találva, maga czipelte bőröndjét a liftig, mely szeren- I cséré önműködő lévén, vasárnap daczára felszállitotta a 22-ik emeletre. Oroszországban nagyon olcsó és engedelmes cselédeket lehet ; kapni, de a budapesti igényeknek alig felelhetnének meg. Ön, asszonyom, például nélkülözné ottan a művészi Ízléssel biró komor- náját, aki, mig ön alszik, vasárnap a heti színházi és konczertmüsorból kijegyzi azon előadásokat, melyek önnek kellemesek lehetnek és mire ön fölkel ágyából, már be is vásárolta a jegyeket, hihetetlen ügyességgel tolongva a pénztáraknál, amig a lehető legjobbat nem kapta. És ön uram, nem találná fel párját az inasának az orosz birodalom bens/.ülöttei és neveltjei között olyant, aki, mint az ön legénye, jegyzéket vezet gazdájának összes dolgairól: a komolyakról és a nem komolyakról és valósággal ellenőrzi önt, hogy vájjon eleget tesz-e hivatalos és társadalmi kötelezettségeinek? T . . . asszony, midőn férje először hozta haza Magyarországba Indiából, felette csodálkozott, hogy itten a cselédek „maguktól“ dolgoznak, holott Indiában neki sajátkezűig kellett minden reggel mind a busz i cselédjét végigkorbácsolni, hogy az angolos háztartás szokásos rendjéhez, tisztaságához j alkalmazkodjanak. A Balkán államaiban műveletlen a cselédnép és nincsen még jó természetesem, s azért olyan kapósak Bukarestben, Driná- polyban a magyar, különösen a székely cselédek. TARCZA. Versek a falunkból. Egy rózsa. Ha kezembe akad Ez a hervadt rózsa: Eltűnt boldog idő Jut eszembe róla . . . Mégis tudj’ az Isten, Ha sokáig nézem: Szemem könybelábbad, Szivein fájni érzem. A panasz. Kinek ajka nyílik panaszra, S rábizza búját a szavakra: Nem érez az oly mély fájdalmat, Mint az, ki bánatában — hallgat! Zúg a vihar . . . Zúg a vihar, tördeli az ágat, Sajog a szív, dúlja a bú, bánat; Vihar után csendes lesz a tájék, Hejh! de a szív azután is fáj még. Mert ha a fa veszt is egy-egy ágat, Itt a tavasz, hoz helyette másat: De hogyha a szivet bánat érte, Fájdalmának se hossza, se vége... (Osenger 1901.) Baka Elek. Tavasz van megint. — Rajz. — Irta.: G-. Akkor ősz volt. A ház előtti vén eper- | fáról csendesen dudolászva tépte le az elsárgult faleveleket a szél. Az. ég tiszta volt, a nap mosolygott, de mosolya már hideg volt, mint a haldoklóé, a ki nem féli a halált, de várja. Őszi nap volt, hervadással, i levélhullással, bágyadt napsugárral, — szerelmeseknek, csalódottaknak, bánatosoknak j kedves őszi nap. Mariska kiült e vén eperfa alá. Réve-j tegen nézte, hogy a szél sokszor milyen kimé- j letlenül csapja a porba az elhervadt falevelet, I a melylyel pedig, a mig virult enyelgett, ál- j modozott eleget. így van. Ha elvirult a porba vágja. Egy csendes sóhaj szállt el a Mariska j ajkáról. — Virulunk és elhervadunk ! Szeretünk és csalódunk! Többet nem szólott. Fejét lehajtotta két fehér kezére, könnyei hulottak nagy fekete ; szemeiből halovány arczára. Az őszi szél! csendesen, bánatosan búgott, a vén eperfa hullatta elsárgult leveleit, a nap visszaragyogva bukott alá az ég széléről, a szürke homályba belesirt az őszi féreg egyhangú szava. * 5fc * . . . Ligeti Mariska szép is volt, gazdag is volt, kedves is volt a maga idejében. Tehát j mindenképpen „jól felszerelve“ indult neki j az életnek, még a mostani férfiszük világban is. Még most is szép, pedig már jól benne van abban a korban, a mikor a leányok kezdenek sokat imádkozni és még többet j békételenkedni és zúgolódni. Gazdagnak már nem gazdag, hogy miért nem, az mindjárt kitudódik. Kedvesnek sem kedves, mert; mikor a leányok sokat imádkoznak és zúgolódnak, akkor nem kedvesek. Szóval olyan ő is, mint rendesen szoktak lenni azok, akiket megcsalt a jelen és nem bíznak .a I jövőben. Hogy mi volt a históriája ? Elmondom. Pedig tudom, hogyha el nem modanám is, tudná mindenki. Közönséges, mindennapi história már a világban. Sokszor nagyon szomorúan végződik, néha nem, sőt igen ritkán még jóra is fordul. Lássuk. Ligeti Mariska szép is volt, gazdag is volt, kedves is volt a maga idejében. Szülei,; amint az első hosszú ruhát elég korán megkapta, körülvették fénynyel, ragyogással, s az első zsurtól kezdve az ő élete szakadatlan lánczolata volt az élvezetnek, a ragyogásnak, a fénynek. A fény, természetes, hogy oda csalta a lepkék (udvarlóknak is hivják) nagy seregét. Persze némelyik megégette magát, ez még ugyan nem lett volna a legnagyobb baj, de sokszor elégett az is körülötte, amit az ősök szereztek. Mások meg egymásnak állottak s levágták egymásnak orrát, fülét, vagy lyukat lőttek a levegőben — amint ők beszélték a „becsületért“; — de voltaképpen azért, mert Ligeti Mariska szép is volt, gazdag is volt, kedves is volt. És Ligeti Mariska ragyogott, fénylett. Ragyogástól, fényes lángtól égtek el, futottak el — ha lehetett — a lepkék. Az ősi ház pedig éjjelnappal csengett vidám zeneszótól, pajkos nevetéstől, habzó poharak kocczanásától. Az öreg Menyhért bácsi, Mariskának egy nagybátyja (tetszik tudni, minden nagy famíliában van egy ilyen jó öreg bolond, aki jó tanácsokat ád, de senki se hallgat rá) azt tanácsolta, hogy most már elég lenne a jóból, a Mariskát férjhez kell adni, mert az ideje is itt van, meg aztán ennek az életnek is végét kell szakitni, mert egyéb veszedelem is következhetik. Nem hallgattak reá, Mariska meg éppen kikaczagta, mert a Sóvári Laezi, akit kérőként bemutatott, csak a hivatala után él, aztán a familia sem a legrégibbek közül való. Nem ityenre várunk, majd eljön az igazi. És eljött az igazi. Ragyogó uniformisban, domború mellel (azokat a tiszti uniformisokat alig győzik vattával) és csinos fekete bajuszkával. Huszárhadnagy és még — báró is. Ez az igazi. Mariska jegyese lett. Az öreg Menyhért bácsi megint csak előállott a jó tanácsokkal. — Az a báró nem neked való, az nagyrabecsiüt FRIEIMIAMV é 1*OUT/íEB. ("CTzletlxelyiség' : EIO-NSH-féle iiáz.) (34—52)
