Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-20 / 25. szám
TersscLailrrrl, szépír oö-silrzzi és isnreretterjesztő Hz.etlla.pNAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeien minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Félévre . . 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre G kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől néni fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Választások előtt. Nehány hónap múlva országszerte megindulnak a képviselőválasztások. A polgárok legszebb kötelességei közzé tartozik az országgyűlési képviselők választása. — Az alkotmányos államformának ez képezi a fundamentumát, amennyiben a nép akaratának súlyt és jelentőséget kölcsönöz. Minden alkotmányosság idealizmusa a népakarat szabad nyilvánulása. Ez után kell indulnia a törvényhozásnak és a törvény végrehajtásának. Alkotmányos államban tehát nagy hatalom van letéve a nép kezébe. Ne éljünk vele vissza, mert műveltségünk fokmérője, miként bánunk a szabadsággal. Műveletlen országban soha mást, mint abszolutisztikus államformát nem látunk. Ezek a népek nem érettek még annyira, hogy önmagukat kormányozhassák. Ama népeknek tehát, melyeknek a szabadság iránti vágy, a magasabb műveltség alkotmányosságot hoztak, mindig vigyázniok kell arra, hogy ezt az áldást megtartsák maguknak s résen lenniük, nehogy önkormányzatuk módját kifogásolni lehessen. A szabadság nem azt jelenti, hogy minden szabad. Lám, a republikánus francziáknak van egy nagy nemzeti ünnepük, j üli us 14-ike, a Bastille meg- rohanásának napja. Országszerte hirdetik, hogy e napon mindent szabad tenni. Mégse látni Parisban annyi véres arczot, annyi fékevesztett verekedést s annyi — letartóztatást, mint éppen e napon. Miért? Mert a franczia nép alsóbb rétege nem ismeri a határt, melyet bünhödés nélkül átlépni nem szabad s hiába hivatkozik valamennyi rendbontó letartóztatása alkalmával a júliusi ünnep szabadságaira, mert a szabadságok természetesen nem terjedhetnek ki a rend teljes felforgatására. Megszívlelni való nekünk is, hogy nemes felhevülésünkben, mely alkotmányos érzületünkből fakad, mértéket tartsunk. Mutassuk meg, hogy csinyján tudunk élni a szabadságunkkal. Sok mód és eszköz van arra, hogy elvi álláspontunkhoz állhatatosak maradjunk, sőt egy tapodnyit se engedjünk belőle anélkül, hogy mindjárt a leghatásosabb eszközökhöz kellene nyúlnunk. Egy államférfi igy jellemezte ezt: „Nem kell a verebekre Ágyukkal lőni!“ Sok véres összekoczczanást, sok haszontalan hercze-hurczát kerülhetünk el, ha megőrizzük higgadtságunkat éppen akkor, midőn arra legnagyobb szükségünk van. A higgadtság sokkal méltóbb is ahhoz az aktushoz, melyet az alkotmányos szabadság diadalünnepének nevezhetünk. Ha a polgári kötelességek teljesítését polgári erényekkel kötjük össze, megóvjuk a választások tisztaságát és elkerüljük a sajnálatra- méltó eseményeket. Önkényességek előfordulhatnak és a nyomukban járó felháborodás sokszor érthető. Ám a felháborodásban sem szabad elfeledni, hogy önkényességet nehéz önkényességgel orvosolni, kivált akkor, midőn a végrehajtó hatalom csak egyik fél kezében lehet. Erélyes fellépéssel gyakran sokat lehet javítani a helyzeten, túlkapásokkal azonban csak ártunk annak az eszmének, annak a politikai hivatásnak, melynek szolgálatába szegődtünk. Reméljük, hogy a közeledő választások alkalmával önkényességek nem fognak előfordulni és a választó polgárok is meg fogják őrizni hidegvérüket úgy, hogy a választások teljes rendben fognak lefolyni. A cselédkérdésröl. Irta: IF’rőDa.lieli.aa.é :b*£óxic:z E’a.'u.la,. I. Nagy reális haszna van annak a modern szokásnak, hogy az aktuális kérdéseket megvitatandó, a lapok a publikumot is belevonják az értekezésbe. A tapasztalás igazi tényei- vel lesznek igy megvilágítva az életbevágó dolgok s nemcsak megkönnyitik a tudományos kutatást, de magát a társadalmi tudományt íer/ik népszerűvé. Emlékembe vésvén néhai való jó Bes- senyi Ferencz gárdista uram mondását, hogyha az ember a „közboldogság templomának oszlopa alá egy követ tehet le“ — abból a a teljesített kötelesség megnyugvása származik én is hoztam egy kövecskét engedtessék meg nekem azt elhelyezni!... A kérdés az, hogy létezik-e nálunk tényleg „cselédmizéira“ és ha igen, miként lehetne megszüntetni ? Gyakran néztem meghökkenve körül, amikor enblock a cselédekre súlyos vádakat hangoztattak, hogy ugyan nem jut-e az illetőnek eszébe az a jó német közmondás : amilyen az ur, olyan a szolga. Tartsunk egy kis futólagos szemlét a külföldi cseléd viszonyokon és azután térjünk vissza saját ügyünkre : az összehasonlítás legbiztosabban czélhoz vezető módszerét vevén segítségül. Hagyjuk ki szomszédainkat, Ausztriát és vele Bécset, először mert többé nem tanulunk tőlük, másodszor mert az ő viszonyuk nagyban hasonlít a mienkhez, mert hiszen sok magyar család, mely Becsben s Ausztriában lakik, magyar cselédeket tart, az pedig köztudomású, hogy a felföldi tót nők s a pozsonymegyeiek igen kapósak Becsben, annyira, mint a „böéhmische Köchin“-ek. Lévén direkt összeköttetésünk Oderbergen át Berlinnel, tanulmányozzuk először őket. Berlin, mint a németség minden tekintetbeni inkarnácziója, díszpéldányait tudja felmutatni az egyszerű, okos, mindenek felett takarékos polgárnőknek, a költők által dicsőített „Haus- frau“-nak. Ezek a háziasszonyok, ha a család jövedelme öt-hatezer márkára rúg, nein tartanak cselédet, csak kiszolgálónőt. Két cselédet csakis az olyan jól ellátott családok tartan tanak, akiknek évi bevétele meghaladja a húszezer márkát. És az ilyen, húszezer márka évi jövedelemmel rendelkező urhölgy mit csinál Berlinben, ha cselédre van szüksége ? Elmegy a cselédszerzöhöz, aki neki dij fejében átadja a megfelelő s nála előjegyzésbe vett cselédek czimét. (Nála az elhelyezőnél, nem látni cselédeket). Az urhölgy most ismét maga, (mert a német nő mindent lelkiismeretesen maga végez), felkeresi sorjában ama házakat, ahol az ö viszonyaihoz illő cselédek laknak. A sohasem látott háziasszony előzékenyen fogadja társnőjét s a cseléd jelenlétében elmagyarázza a náluk divó házirendet és szokásokat s a cselédről: véleményét. Ezek után tetszésére bizza, vájjon szerződésre lép-e a cseléddel, vagy nem. Eképpen járnak kelnek egymáshoz a háziasszonyok nagy Berlin városában és személyesen győződve meg a tényekről, megtudják, kit fogadnak házukhoz és megtudhatják, mit várhatnak azután az illetőtől. Hamburgban szabadabb szellem leng a eselédintézmény felett. Ottan aprólékosan még TAROZA. Rég elverte már ax éjfélt... Rég elverte már az éjfélt s nem alszom, Sírva lesem a hajnalt az ablakon; Sötét az ég, nincs egy árva csillaga, Talán ő is Összetépett álmaimat siratja. Valamikor —- hej, de nem is oly régen, Be sok csillag ragyogott fenn az égen ! Nékem is volt egy ragyogó csillagom, Azt a letűnt Szép csillagot minden éjjel siratom. Késő az éj, mégsem akar virradni, Meddig kell még azt a kis lányt siratni? Csák szakadna meg a szivem bújába, Hogy ne sirna Árva lelkem soha többé utánna ! Szendröi Holozsnyay Cyrill-eäSHHamupipöke. A farsangon kezdődött a közelebbi ismeretség s pünkösdkor lett meg a jegyváltás. A harmadik farsang volt már ez, a melyet Anna végig hálózott, s még nem akadt kérője. A mamája már kezdett csöndesen kétségbe esni, bölcsen tudván, hogy erre mifelénk már nem tartják többé fiatal lánynak, aki elmúlt ezer hetes. Azután a második leányt, a bodros fejű Miczit, már tavaly is csak nehezen lehetett itthon hagyni. Az idén már ő is nagy lány akar lenni. A mama ugyan sóhajtozik, hogy két nagy leány sok egyszerre egy özvegy anyának, de a kisasz- szony határozottan kijelenti, hogy ő mulatni akar; nem fog itthon sirva virasztani, mig nővére tánczol. Szegény mama végre belenyugszik : „ Hadd jöjjön hát Miczi is, csinos battiszt ruhácskában“. Ám ez ellen ajó Anna tiltakozik : „Nem, mamám: legyünk egyforma ruhában mind a ketten; ne legyek én egy szalaggal se díszesebb mint ő“. Meg is veszik az egyforma ruhát: szép habos fehér selymet. De már a varrásnál sehogy se tud megegyezni különböző ízlésük. Itt Anna nem enged. Ő nem visel mást mint egyszerű, magas ruhát. Miczi pedig el nem engedi se a csipke-fodrot, se a hosz- szan lebegő szalagokat, legkevésbbé pedig a kerek kivágást. S igy vonulnak be a parkettre: erősen hajporozott borzas szőke fejével feltűnően a díszes Miczi, utánna fényesre kefélt sima barna hajában egyetlen szál virággal a szerény Anna. Miczi kaczér volt, Anna tartózkodó: az ünnepelt, emez kissé elhanyagolt. És a hiú leány nem átaliotta sikerével dicsekedni. Vidáman csicsergett: „Szegény néném ! ugy-e unatkozol ? De a szép lányok mégis csak tánczolnak; kellemes dolog szépnek lenni ; csak a szépeknek jó bálba jönni.“ Anna rá nézett komolyan és felelt higgadtan : „ürvendek, hogy olyan szép testvérem van“. A felületes kis hölgy mégis elpirult a tapintatos feddésre. Megérezte halkan, hogy szépnek lenni jó dolog, de jónak lenni is szép. A mama nem hallotta a váltott szavakat ; épen akkor adta meg egyik fiatal urnák a szives engedeimet, hogy a házhoz is jöhessen. A rokonszenves fiatal ember el ij járt azután rendesen heteken és heteken át, s az éles szemű mama csak nem tudott vele tisztába jönni, hogy voltaképen melyik leány kegyét keresi. Mind a kettő iránt egyforma figyelmességeket tanúsított, egyiknek virágot hozott, a másiknak ezukrot, egyikkel zongorázott négy kézre, a másikkal énekelt duettben, egyikkel beszélgetett, a másikkal nevetgélt s úgy látszott, hogy a véletlenre bizza a választást. Ám a véletlen nem olyan tényező, a mely egy gondos anya számításaiban szerepet játszhatna. A mama lelkiismeretesen igyekezett elősegíteni a véletlent. Ő idősebb leányának szánta az udvarlót; talán csak azért, mert minden család jobban szereti a nagyobbik lányt helyezni el előbb, talán azért, mert úgy gondolta, hogy az „ügyes“ Miczinek úgy is lesz majd több -kérője vagy talán azért — higyjük a legjobbat — mert az aljegyzőhöz illőbbnek látta Annát. Igyekezett egy kissé — rontani az elvvel biró leányt. „Édesem, szólt hozzá, nem mondom én, hogy kaczérkodjál; lám, megrovom Miczit gyakran, ha igenis merész. De már a fiatal urak úgy el vannak kényeztetve, hogy ha nem találkoznak barátságos előzékenységgel, elfolMulnak“. „Nem kellett volna úgy szoktatni őket; nagy hiba volt: hagyjunk fel vele“. „Csakhogy ők hamarabb felhagynak mi velünk. Érzékenyek: arra fordulnak, ahol a nap süt. Itt minálunk mindjárt Miczihez“. A leánynak árny borult arczára, mialatt szólt, meleg hanggal de határozottan : „Édes anyám, ne higyje, hogy ha — mint mondani szokás — nővéremnek szerencséje akadna, —- én abban akadály lennék. Szívesen teszem fel az ő fejére az ara-fátyolt. Nem is akarok én minden áron, par force férjhez menni. Könnyen meglehet, hogy itt maradok a mamámmal vén leánynak, vagy elmegyek postáskisasszonynak ; de sohasem adok jogot senkinek azzal dicsekedlietni — ha csak önmagának tenné is, — hogy én jártam utána! És ha szeretném is, neki azt meg kell sejtenie, ha soha sem lát is flirtet űzni. És ha szeret, meg is sejti bizonynyal. Kérdezzen : felelek. De előbb adni, sőt mutatni bizonyságot érzelmeim felől, s ha csak egy szóval, egy tekintettel is, méltatlannak tartom magamhoz“. Szegény zaklatott leánynak arcza lángolt a nemes büszkeségtől, hangja remegett a belső felindulástól. Édes anyja — az okos cs Politiker. fiCTziletlj.elyiség’ : 321:3-3>T.E:E?.-£ele 33.0,25.) (33—52)
