Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-21 / 25. szám

NAGY-KÁROLY és VIDÉKE.

növényi termék u. m. liszt, gyümölcs, bor stb., bútoraink, épületanyagjaink, eszközeink jelentékeny része fából van ; tüzelő anyagunk pedig a tűzifa és a szén, szintén növényi eredetű.

A jövő sem fog e tekintetben lényeges változást hozni s a növényi termékek jövőben ép oly nélkülözhetetlenek lesznek, mint a mily pótolhatlanok ma.

Ezelőtt a növényi termékekből egyes időszakokban nagy készletek állottak rendelkezésünkre ; ma felesleg aligha található s jövőre nézve oly kilátás tárul fel előttünk, hogy a szükséglet fokozódni fog, mihez képest az emberiség, már a közel jövőben, az eddiginél nagyobb kiterjedésű termőtalajt lesz kénytelen mivelni, hogy a főnövényi termékekben (liszt, tűzifa stb.) mutatkozó szükségletét kielégíthesse

Ámde ma az állapítható meg Magyar- országon, hogy az azelőtt növényeket termő talajoknak számot tevő része nincs oly termő erőben, mint a milyenben ezelőtt volt, sőt több tízezer kát. holdnyi szántóföld s több százezer kát. holdnyi erdőtalaj ma épen semmit sem termő kopár területté változott át.

Ebből pedig az következik, hogy már nem állunk messze attól az időtől, a midőn arra a szomorú tapasztalatra juthatunk, miszerint nem leszünk abban a helyzetben, hogy növényi termékeinket a kívánt mennyiség és minőségben állíthatnánk elő s behozatalra volnánk utalva. Ez pedig uj rendkívüli csapás volna Magyarországra.

Ennek a nagy csapásnak elhárítása nemzeti érdek, a melyet nem hanyagolhatunk el.

Mindent el kell tehát követnünk, hogy a jövő nemzedékek részére az alapot megmentsük s visszaállítsuk. Minthogy azonban az alap visszaszerzése csak több évtizeden át tartó ernyedetlen munkássággal lesz elérhető, hazafiui kötelességünk, a termőtalajok termőképességének fentartása s javítása czél- jából, továbbá a kopároknak termővé való átalakítása végett az intézkedéseket most azonnal és elodázhatlanul megtennünk s a munkálatokat, azok befejezéséig megszakítás nélkül folytatnunk.

De mik legyenek az intézkedések. Erre megtaláljuk a feleletet abban, hogy szüntessük meg az okot, megszűnik az okozat is.

Tárgyaljuk ezért tehát egész röviden először is azt, hogy főleg és általában mi volt oka a termőtalajok minőségi hanyatlásának, területi apadásának.

Századunk második felében, Magyar- országon a lakosság szaporodásával s a műveltség terjedésével, a szükségletek úgy mennyiség, mint minőség tekintetében minden téren folyton növekedtek s minél fokozottabb mértékben jelentkeztek a megélhetéssel s a jobb vagyoni körülmények közé jutás iránt kifejtett verseny nyel összekötött létküzdelmek, annál inkább kellett a gazdának is arra törekedni,, hogy a rendelkezésére álló javakat minél előnyösebben hasznosíthassa.

Reá volt utalva a gazda arra, hogy jövedelmének gyarapítása végett több és *

í jobb terméket állítson elő ; a mig azonban a mezőgazdák túlnyomó része, a nagyobb s jobb terméseket oly módon ért el, hogy az évenkénti eredményekből szerzett tapasztalatai alapján földjeinek termő képességét azoknak jobb megmunkálásával, trágyázásával s a váltó gazdaság helyes alkalmazásával nemcsak fen tartotta, hanem még fejlesztette is — és csak csekély részük merítette ki a talaj termő erejét: addig az erdőgazdáknál az ellenkező történt t. i. ezeknek legnagyobb része, a talajt nemcsak nem pihentette, hanem még csak nem is kímélte, azaz birtokának állandóan csupán erdőtenyésztésre alkalmas, azaz feltétlen erdőtalajjal biró, de felszántható részét, évekig mezőgazdaságilag használta, a fel nem szánthatókat pedig folyton legeltette. így a feltétlen erdőlalaj tönkre ment s kezdett kopárosodni.

Erre a meggondolatlan gazdálkodásra ugyan az vehette reá az erdőgazdákat, hogy a kivágott erdőterületeken, a fákról évek hosszú során át lehullott leveliből keletkezett televény réteg termőereje ez első két-három évben buja fünövést varázsolt elő s ezt az erdőgazda felakarta használni.

Ez a csalóka haszon azonban megtévesztette az erdőgazdát, úgy annyira, hogy a káros használatot megszakítás nélkül folytatta.

Később észrevette már azt az erdőgazda, hogy a termés alig ad többet az elvetett magnál, a legelőn pedig a fü ritkul, sőt helyenként ki is veszett, de a területnek hasznát akarván venni, a felszántott főidet legeltetés alá fogta, az addig is legeltetett területen pedig a legeltetést nem mérsékelte, úgy, hogy a kiélt talaj, melyet sem a fák árnya s gyökérzete, sem tartós gyepszőnyeg nem védett többé, az állatok körmei által fellázítva, az esővíz által lemosatott, a záporok lerohanó víztömege pedig a talaj és altalajban szakadékokat vájt ki. így változott terméketlen kopárrá az azelőtt zöldellő lombsátor által védett termékeny terület s mivel a szakadékokban nagyerővel lefolyó esővíz kőtörmeléket, köveket, iszapot stb. ragadt magával és ezeket a sik talajnak termékeny részeire rakta le és ezzel szántóföldeket, réteket stb. tett hasznavehetetlenné : ily módon a mezőgazdának is kárt okozott a meggondolatlan erdőgazda.

Az erdőgazdának most vázolt eljárásának megbirálásánál figyelembe vehető az a körülmény, hogy az erdőgazdaságban hosz- szabb idő szükséges ahoz, miszerint tapasztalatokra lehessen szert tenni, (és ebben van nagy különbség az erdő és mezőgazdaság között, mely utóbbinál úgyszólván évenkénti tapasztalatokra lehet támaszkodni) és igy az erdőgazdák tájékozatlanok voltak: ez a magyarázat azonban mit sem használ azzal a tónynyel szemben, hogy Magyarországon 400,000 kát. hold azaz 230,000 ha-nyi kiterjedésű kopár terület van és a korlátlan legeltetés 1.000,000 kát. hold — 575,500 ha-nyi feltétlen erdőtalajnak termőképességét támadta meg.

(Folyt, köv.)

— Tegnap délután, pont három órakor összeroskadt egy hirdetési oszlop előtt. A guta ütötte meg.

Az öreg hölgy arcza hamuszinü lett, jelt adott a kocsisnak, hogy állítsa meg jármüvét.

— Kedves barátom, — hebegett izgatottan — kérem, kisérjen el! Az ijedtség megfosztott minden erőmtől, nem vagyok képes egyedül kiszállni.

Kiszálltam s karomat nyújtottam az öreg delnőnek.

— Gyorsan, siessünk özvegyéhez és vigasztaljuk meg a szegényt! — nyögött kisérőnőm.

— Asszonyom ! — válaszoltam komoly arczkifejezéssel — épen most jut eszembe . . . tévedtem ; nem nem Barbouillet, urat ütötte meg a guta . . . Más valaki volt az 1

— Ah! ez már sok ! kiáltott méltatlankodva a vén asszonyság — hogyan lehet valaki annyira szórakozott, hogy az embereket ily ostoba módon tévessze össze !

A legnagyobb megvetéssel fordított nekem hátat, mire én gyorsan egy mellék- utczába tértem.

*

— Ami velem történt, az még furcsább 1 — mondá Jacques. — Meglehetős régen történt. Egy hölgyet imádtam s mivel észrevettem, hogy szívesen hallgatja kellemes csevegésemet, egyéb alkalom hiányában, egy fogorvos műtermében adtunk egymásnak légyottot. Kissé furcsán hangzik ugyan, de biztosítalak benneteket, hogy nincs kellemesebb hely légyottra szerelmeseknek, mint egy sok klienssel biró fogorvos váróterme. Kellemesen lehet ott elcsevegni szerelemről és tavaszról, napsugárról és májusi illatról,

mialatt a mellékszobában a fogfájósok ordítanak. Valóságos idyll!

Mivel nagyon gyakran látogattuk meg különféle ürügy alatt a fogorvos szalonját, utóvégre házasoknak tartott minket s többnyire együtt bocsátott be rideg műtermébe. Egy napon, amikor épen kedvesem csinos fogait vizsgálta, a cseléd magánkívül a szobába rohant és tudtára adta az orvosnak, hogy legfiatalabb gyermeke fejjel előre bukott egy csöbör forró vízbe.

— Engedelmet kérek nehány pillanatra ! — kiáltott megrémülve az orvos és elsietett.

Imádottam és én épen szerelmünkről akartunk beszélni, mikor a váróterem ajtaja kitárult s egy férfiú jelent meg, a ki zsebkendőt szőritott dagadt arczához.

— Az ég szerelmére . . . férjem! — mondá hallkan imádottam.

Mielőtt még magamhoz térhettem volna, a dagadt arczu jövevény hozzám fordult:

— Bocsásson meg orvos ur, hogy bejelentés nélkül rohantam be; de tudtam, hogy nőm önnél van s ez az átkozott fog sem engedett időt az udvarias fonnák megtartására. Gyorsan kedves orvos ur rántsa ki . . . itt a baloldalon . . . különben még megbolondulok.

Ez az ur fogorvosnak tartott.

Kinek is tartotta volna azt, akit ily helyzetben talált nejével ? Ez esdő tekintetet vetett rám. Nem volt vesztegetni való idő. A boldogtalan maga mutatta meg az utat a mi megmentésünkre.

— Nagyon jól van, uram ! — szóltam gyors elhatározással — tessék helyet foglalni !

Megfogtam a legelső harapófogót, melyet az asztalon tatáitam, s alig másfél perez múlva ... egy egészséges fogát rántottam ki, azonfelül álkapcsát is megsértettem. Azt

HÍREK.

— Személyi hir. Gróf Károlyi István kerületünk országgyűlési képviselője e hó 17-én családjával együtt hosszabb tartózkodásra városunkba érkezett.

— Kölcsey-majális. Talán azon időben, mikor Kölcsey ragyogó szelleme még élő valóság volt, mikor a magyar még azon typi- kus jókedvvel mulatott, mely annyira nemzeti sajátsága; voltak ilyen kedélyes, fesztelen mulatságok, mint a folyó hó 13-án városunkban a Kölcsey-Egyesület által rendezett majális. Szép asszonyok, leányok gondoskodtak róla, hogy a mulatság bevezető része egy ízlésesen terített hosszú asztal legyen, minden jóval terhelve, mely mellett az összegyűlt társaság esti 8 óráig kedélyesen mulatott. Közben a kedélyes társaság a Thanhoffer Pál által igen ügyesen rendezett tűzijátékban gyönyörködött. Ezután kezdetét vette a táncz, mely folytonos, fesztelen igazi jókedvvel tartott még akkor is, midőn a lámpionok vílágitását már a nap világa helyettesitette, áttörve a „Lövölde kert“ hatalmas lombsátorán. Mert tánezos volt elég s a mi ma ritkaság, a tánezoló fiatalságnak tánezoló kedve is volt. A Kölcsey-Egyesület e mulatság rendezésével is bebizonyította, hogy társadalmi életünkben az összetartó kapocs s hogy élén oly férfiú áll, ki már egyéniségével előre biztosítja az egyesület minden vállalkozásának sikerét. Szóval ez a batyumajális házias fesztelenségben, jókedvben olyan aranyos kis mulatság volt, hogy megérdemelné azt, hogy e nyáron egy néhányszor megismételjük, annyival is inkább, mert az ilyen mulatság nem kerül sokba és a szép lövölde kert nagyon alkalmas arra. Lehet, hogy jövőre még többen is részt vesznek azon. A mulatságon jelen volt városunk színe javának nagy része. A jelenvolt hölgyek névsora a következő: Gróf Hugormai Béláné, Nagy Lászlóné, tíarkóczy Ferenczné, Debreczeni Istvánné, Domahidy Elemérné, Domahidy Leona, Fogarasy Károlyné, ílosvay Ferenczné, Jeney Istvánné, Horváth Mihályné, Horváth Ida, Kacsó Károlyné, Pazuchanits Ignáczné, Strobencz Péterné, Balika Ida, Rutkay Jolán, Rutkay Erzsiké, ílosvay Mariska, Jeney Sárika, Jeney Margit, Kacsó Erzsiké, Kacsó Mariska, Kulin Vilma, Pazuchanits Erzsiké, Pazuchanits Mariska, Sántha Evelin, Sántha Irénke és Nemestóthi Szabó Hedvig. (Sz. K.)

— Gróf Károlyi István Szatmáron. A

szatmári jubiláris dalünnepen Gróf Károlyi István is részt vesz szeretetreméltó kedves nejével együtt. A nemes gróf már bejelentette jövetelét s a dalárda elnökségéhez intézett levelében Írja, hogy a színházban tartandó díszelőadáson nejével együtt jelen óhajt lenni.

— Templom-felavatás. Folyó hó 17-én ment végbe a nagyecsedi ev. ref. templom felavatása. E templom, melynek újból épült tornya a hatvanas években egy vasárnapi istenitisztelet alatt összedőlt, a mikor emberélet is esett áldozatul, az 1898. évig romokban hevert. Az 1896-dik évben jelenlegi lelkésze, nagytiszt. Béréi József lelkes és buzgó

az orditást, a mely operácziómat követte, soha sem fogom elfelejteni. Imádottam férje „gyilkost, tüzet“ kiáltva, rohant ki a szobából.

Mint később értesültem, pert indított a fogorvos ellen, idegen tulajdon megrongálása miatt. A fogorvos nagy összegben marasztal tatott el, elvesztette kliensét és meghalt bánatában. Jelen voltam temetésén. Nagyon sajnáltam a boldogtalant, mert az igazat megvallva, a mai napig sem találtam olyan kellemes várótermet, mint az övé volt.

*

— S te Féréol ? Nem tévesztettek soha más valakivel össze? -— kérdé Blanc-Minot hallgatag barátját.

— Sőt nagyon is gyakran ! Egyszer Sardounak tartanak, máskor meg Zola Emilnek ... De én nem vagyok büszke s nem tiltakozom a föltevés ellen. Apámat is gyakran összetévesztették másokkal. Hosszú ideig Napóleonnak tartották őt, engem pedig fiának, a római királynak. Rendesen csak lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy az összetévesztésnek nincs kellemetlen következménye.

— Lélekjelenlét? Már hogyis ne! — kiáltott a két barát, akik úgy látszik, nem nagyon bíztak Féréol lélekjelenlétében.

— Igenis lélekjelenlét ! így például néhány nap előtt egy ostoba megállitott az utczán. — Bocsánat uram ! — mondá habozva — nem hívják önt véletlenül Casca- mille-nak ? — „Nem uram ! — válaszoltam — én nem vagyok Cascamille. De ha az volnék is, akkor se volnék véletlenül, mert az én anyám tisztességes nő volt, maga pedig tökfilkó.“

S fölpofoztam a szemtelent.

(Francziából.)

fellépésére elhatározta az egyház, hogy romokban heverő templomát és tornyát újból kiépitendi. E czélból a hívek három éven keresztül kétszeres egyházi adóval terhelték meg magukat, mely adóösszeg három év alatt közel 35 ezer frtra szaporodott. Ezen összeg erejével hozzá fogott az egyház a templom rekonstrukeziójához és a torony egészbeni kiépítéséhez, nagykárolyi előnyösen ismert műépítész Nonn Gyula által a tervrajzot és költségvetést megtétetvén, az egész épület nagy díszben és czélszerti beosztással, belül négy tágas karzattal ellátva, folyó évben befejeztetett. A felavatás nagy ünnepélyére mintegy négy ezer ember sereglett Ecsed városába; jelen volt Kiss Áron tiszántúli ref. püspök, ki a felavatást végezte, gróf Dégen- feld József egyházkerületi főgondnok elnöktársával. Jelen voltak Nagy-Károlyból igen sokan, köztük gróf Hugonnai Béla főispán és Máté-Szalka vidékéről is sokan. Az érkező püspököt kíséretével N.-Károlyban az egyházmegye nevében Domahidy Elemér egyház- megyei gondnok igen szép beszédben fogadta. Utána a ref. egyház képviseletében lelkes szavakban a püspököt Asztalos György helybeli lelkész üdvözölte, mely után több ipartestületek s iskolai tanulók sorfalai s nagyszámú sokaság lobogói alatt a mélyen meghatott ősz püspök és kísérete Domahidy Elemér pompás ötös fogatján Mérk felé vonult. Itt díszes diadalkapu alatt Tukacs Albert üdvözlése után Fábiánháza felé vette útját, hol Asztalos Kálmán helybeli ref. lelkész tolmácsolta híveinek örömérzelmeit s mély tiszteletét. Ekkor már a fábiánházi és ecsedi bandériumoknak egész serege vezette a vendégeket Ecsed városáig, mindenki az ősz főpapot igyekezett látni, mígnem óriási por- felleg közt a püspök a lelkész-lakra bevonulva, rövid estebéd után nyugalomra tért. A másnapi templom-felavatás következő programm szerint ment végbe: 1. A gyülekezet fölállva énekli a 37-dik dicséret 1-ső versét: „Jövel szent Lélek Ur Isten...“ 2. 74-ik dicséret

1., 2-ik verse: „lm béjöttünk nagy örömmel...“ 3. Főtiszteletü és Méltóságos Kiss Áron püspök úr imája. 4. Ének: Szűkölködünk ... 5. Egyházi beszéd, 2. Krónikák, 7.,

12. verse alapján, tartja Berey József helybeli lelkész. 6. Á helybeli egyházi énekkar összhangzatos éneke. 7. Keresztelés; végzi Kincses István mátészalkai lelkész ur. 8. Urvacsoraosztás előtti beszéd, tartja Dr. Erdős József, debreczeni theologiai tanár ur. 9. Urvacsorakiosztás; eszközük: Asztalos Kálmán, Csighy István, Király István, Mauritz Árpád, Szabó Gusztáv, Takács Ferencz és Tukacs Bertalan lelkész urak. 10. Urvacsora- utáni beszéd, tartja Dr. Erdős József debreczeni theologiai tanár ur. 11. Házaspárok megesketése; végzi Erőss Lajos debreczeni theologiai tanár ur. 12. Befejező imádság, tartja Segesváry József esperes ur. 13. Templom rövid története, felolvassa Szabó Lajos helybeli segédlelkész ur. 14. A gyülekezet éneke: 179. dicséret 10-ik verse: Dicséret, dicsőség..." — Miután körülbelül 12 óratájban a programmnak minden pontja a legszebb rendben végbement, következett az örömünnepi ebéd, melyet mátészalkai vendéglős, Sarkadi vállalt magára s annak derekasan meg is felelt. Az ebédlőhelyiséget s a vendégek részére több díszes szobákat a grófi majorban Spicz Dezső bérlő ur ajánlotta fel, valamint pompás négyes fogatját is, melyért a nevezett bérlő urat nagy el- ösmerés illeti meg. Ebéd alatt sok szép pohárköszöntők mondattak. Az ősz püspök először poharát a királyra ürítette. Majd gróf Hugonnai Béla főispán szép és lelkes szavakban a püspököt és gróf Dégenfeld Józsefet éltette. Berey József előbb a vendégekért, majd Nonn Gyula építészért emelt poharat. A fábiánházi gör. kath. lelkész a testvéri egyetértésért és a hazáért, Erőss Lajos debreczeni hittanár a gör. kath. lelkészért, stb. Este két helyen czigányzene és fuvóbanda mellett népmulatság rendeztetett. Az intelü- gentia részére beléptidij mellett az orgona javára tartatott igen díszes bál, melyen számos szép hölgyek és ifjak vettek részt, melynek a reggeli órák vetettek véget. Másnap reggel az ősz püspök kíséretével N.-Károlyon keresztül lelkész Asztalos György meglátogatása s rövid villásreggeli után Debreczenbe utazott.

— Eljegyzés. Dr. Madzsar József budapesti orvos a napokban eljegyezte városunk hölgykoszorujának egyik bájos virágát, Jászy Alice kisasszonyt, Dr. Jászy Ferencz orvos kedves és müveit leányát. A két köztiszteletben álló család sarjainak frigyét kisérje tartós boldogság!

— Esküvő. E hó 16-án esküdött örök- hűséget Budapesten Damokos Ferencz, az erdődi járás főszolgabirája Latino vies Anna urhölgynek. Az esküvőt szűk családi körben tartották meg. Tanúként szerepeltek Jékey Sándor és gr. Teleky János. Boldogságot kívánunk a szívből kötött frigyhez!

— Áthelyezés. Vármegyénk főispánja Péchy István szolgabirót szolgálattételre a nagykárolyi szolgabirói hivatalhoz osztotta be.