Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-01 / 44. szám

'T’á.rsa.'d.a.lon^Li, szépirocLo-lrx^i és Is2sci.eretterjesztő 3s_otIlsp. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Egész évre Félévre . . Előfizetési árak 4 frt. 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római katli. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bórmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Halottak napján. „Memento móri!“ Némuljanak el a vigalom hangjai, szűnjön meg egy perezre az élet nyüzsgő zaja, a fen tar-, tás nehéz küzdelmével elfoglalt ember feledje néhány pillanatra baját, küz­delmeit, álljunk meg az élet végha­táránál, „emlékezzünk a halálról.“ Halottak napja van. Az évnek az a napja, midőn a temető csendes la­kói figyelmeztetik az élőket arra, hogy nekik is van joguk, szent, sérthetetlen jog, a megemlékezés joga. Menjünk, nézzük meg őket, szenteljük nekik a mai napot. Csak egy év és milyen változás! Emlékeztek-é, hogy az, ki ebben az alig begyepesedett sírban fekszik még pár hónappal előbb közöttünk élt, minti életerős vidám férfiú, kinek bámultuk ragyogó szellemét, vidám kedélyét, — elpusztithatlannak hitt erejét — és ma ott fekszik csendesen, kihűlt porai felett csak az emlékezet él! Ez a sir is emlékeztet egy édes, bájos lánykára. Még alig virult — és már is elhervadt! Emlékeztek-e édes, mosolygó ajakára, melyen nem akart megszűnni a dal; emlékeztek-e, mint szerette öt mindenki, mint beczézték, I a legkomorabb ember is felvidult az ö körében — és most? ... ott pihen a sir fenekén, elnémult, meghidegült ajkakkal, s talán csak a sírja felett el­suhanó őszi szél látogatja meg néha- néha. Alig egy méternyi kis sir a har­madik, szegény kis lakója még nem is tudta, hogy mi az élet, kis szemecs- kéi még alig tudták megismerni az édes anyai arezot, s már is reálehelt a fagyos halál. Mennyi édes reményt vitt magával. Mennyi aranyálom tűnt tova vele, a fájdalom könnyűi még most is öntözgetik azt a hervadó virá­got sirján; hiába . . . kis lakója már nem érzi a szeretet melegét, hiszen elröppent lelkecskéje már messze van ... messze! Szinte megdöbbenve állunk meg a negyedik sírnál. Egy édes anya fek­szik benne, kit hat kicsiny gyermeke mellől rabolt el a kérlelhetetlen nagy úr! Nem hallgatott az árvák jajsza­vára, nem a férj kétségbeejtő pana­szára, nem nézte a pusztulás szomorú képét, melyet maga után hagyott, — elvitte, erőszakkal elrabolta szerettei köréből, megszűnt dobogni a szerető szív, nem simogatja többé édes gyer­mekeinek szőke fürtös fejecskéit a gyön­géd anyai kéz, nem csókolgatja a ki­hűlt ajak többé kis fiacskájának mo­solygó arczát; — csak a por és hamu van már belőle. Egy koldus fekszik a mellette levő sírban. Még emlékezünk reá, a mint béna lábával biczegett tova, ki-kinyujtva kezét — egy kis alamizsnáért. Alig birta már fáradt, öreg teste az élet terhét; most már megnyugodott, nem kell gondoskodni a holnapi napról, nem kell a gazdagok aj tain hiába ko­pogtatni, nincs szüksége semmire. Amaz büszke, gőgös volt,... ez szerény, alázatos. Az földi javakban duslakodott, ennek alig volt betevő falatja. Azt elhalmozták kitüntetésekkel, ennek csak fájdalom, megaláztatás ju­tott osztályrészül. Annak egy hosszú, küzdelemteljes élet volt kijelölve, ez még alig ért meg egy tavaszt. Ott fek­szenek mind. .. egymás mellett sorba. Az egyiknek sírját pompás márvány emlék díszíti, a másiknak alig jutott egy kis fakereszt. Díszes virágkoszoruk között magasra fellobogó fáklyák fénye világítja meg az egyik sírját, a mási­kon alig pislog egy halvány mécs. Külsőségek csak ezek, melyeket egyiknél az igaz szeretet, a hálás meg­emlékezés, másiknál az emberi hiúság emelt, de ezek mind nem tudják meg- dönteni azt a végtelen igazságot, hogy itt mindannyian egyenlők vagyunk, egyik sem bir több joggal mint a má­sik! És igy van helyesen. Az élet igaz­ságtalan, bántó ellentétei megszűnnek itt, legyen a sir lakója király vagy koldus, neve itt egyszerűen: halotti A büszke márvány emléket épen úgy mint a kis fakeresztet megemészti az idő vas foga, por lesz abból is, ebből is, — eltűnik, mint eltűnt annyi millió és millió. Vájjon a teljes megsemmisülés, vagy az örök élet vagy-e te óh! halál ? Ki tudná azt megmondani? Az emberi élet véges, a halál talán küszöbje egy szebb, jobb hazának, hol a fájdalom gyönyörré változik és hol a jók épen úgy, mint a gonoszok elveszik megér­demelt jutalmukat? Vájjon ott fenn a csillagok felett újra látják-e egymást azok, kik ide lent annyi gyöngéd kö­telékkel vannak összefűzve? Megoldhatlan probléma, melyen hiába gondolkozik a bölcs s melyet hiába tagad a reális elme! A teremtő végtelen bölcsessége sürü fátyolt vont elé, melyet fellebbenteni nem lehet! Tehetetlenül állunk vele szemben, tud­juk, hogy el kell jönnie, előle kitérni nem lehet. S azután . . .? Óh hit, óh szeretet vallása jer se­gítségünkre. A te örök életet hirdető igéid balzsamként hatnak a megsem­misülés gondolatával küzdő emberre. Gyógyírt csepegtetnek a szenvedő se­beire, vigaszt nyújtanak mindnyájunk­nak, hogy földi kínjainkért elvesszük megszenvedett, megérdemelt jutalmun­kat. Óh jer szeretet vallása, a te taní­tásaid hatása alatt nem látjuk oly megdöbbentőnek a halált, hiszen hisz- szük, reméljük, hogy tovább élünk és földi szereteinktöl nem válunk el vég­legesen ! Menjünk a temetőbe! Vigyünk ma­gunkkal koszorút, virágot. Gyújtsuk meg a gyertyákat, boruljunk le azok sírjára, kiket szerettünk, s a felbugó harangszó mellett sugjuk nekik: Viszontlátásra! —o.— A nők egyenjogáról. Irta : Fröhlichné Móricz Paula. II. Az igy nevelt nők nem érdemlik meg az ön gyanúsítását, hogy azért „küzdenek egyjogokért, fölszabadulásért, mert biztosi­TÁRCZA. Ilona húgom emlékére. Frissen hantolt sirhoz Gyakran ki-kijárok Ápolni örökzöld — S nefelejts-virágot. Pedig valamikor — Nem is olyan régen ! — Nem volt miért menni Temetőbe nékem. Megfogom a kezét Két kicsi árvának, Kik édes anyjokra Már hiába várnak. Kivezetem őket... Ráborulunk sírva Arra a frissen hányt, Hideg, néma sírra. Elfogja szívünket Mély, keserű bánat; Mig napkelet felől Szép szivárvány támad. Vigasztalom őket: A hol azt látjátok, Oly szép úton ment fel Menybe jó anyátok! Hiú vigasztalás Hogyne veszne kárba, Mikor veled sírok, Két kis szegény árva. Bús temetőkertbe Mindennap kijárunk. — Oh! ha egyszer haza jönne, Kit szomorún — várunk ! ! (Nagy-Károly, 1900.) Tóth Lajos. Egy uj történelmi mü. (Mika Sándor: A hűbériség és a keresztes had­járatok kora. A Nagy Képes Világtörténet V. kötete. Budapest, 1900. „Minden dolog foglalatoskodik azzal, hogy megírja a maga történetét. A bolygó, a kavics, árnyékától kisérve halad tova. A legördülő szikla nyomot hagy maga után a hegyoldalban, a folyam árkot tör a földben, az állatok csontjaikat hagyják a rétegben s a moszat és a falevél szerény ernlékirását a kőszénben. A hulló vizcsöpp benyomul a homokba vagy kivájja a követ. Az ember minden cselekménye beleirja magát társai emlékezetébe s az önmaga arczába és modo­rába. A lég hangokkal van tele, az ég jelek­kel ; a föld csupa emlékirat és névaláírás s minden tárgy oly útmutatásokkal van tele- irva, melyek beszélnek az értelmeseknek.“ Ezt írja Emerson, a nagy amerikai essay-iró s mindez fokozatban áll az emberi­ségre. Minden érzelme az emberiségnek nyo­mot hagy maga után. Egy szenvedély sem illanhat el úgy, hogy emléke ne maradna; egy vágy sem száll el jeltelenül a föld színéről. A szenvedélyek kavargása soha sem volt féktelenebb és misztikusabb, mint a közép­korban. Az egész korszak fölött a vallásosság érzelme leng. A hány kardot kovácsoltak, a hány barázdát szántottak, a hány követ összeróttak, a hány képet festettek, az mind a vallásos érzést szolgálta. De ezzel a szent érzéssel elvegyült a becsvágy. A lelkek szelíd gondozója világi hatalomra vágyott A ger­mánok birodalmának és Nagy Károly már­ványtrónusának örököse nem csak a maga népe fölött vágyott uralkodni. A pápaság és császárság hosszú küzdelemre készült. A harezi vágy nem lankad, erős, mint akár a barbár világban, csakhogy a kor su­gallatára az Isten szolgálatába szegődik. Ne­héz gályák úsznak a tengeren a szent föld felé, a mint a jó Orthelius nagy gonddal oda is pingálta őket a térképére, a kacskaringós hullámokra, a sörényes delphinek közé. így fonódik össze a barbár korszak harczias öröksége a megújult világ vallásos eszméivel. Európa közepe viszi a főszerepet. A szelek nvugodtabbak. Anglia bizton készül nagyhatalmára. Francziaországbanegy kegyes szent király ül a vincennes-i tölgy árnyéká­ban, igazságot szolgáltatva népének, mely legendákkal övezi az ő felséges alakját s holta után is visszavárja a vén tölgy csonka törzsökéhez. Magyarországot nem érintette erősen az uj világ szellője, de viszont egy eszme­kor sem hagyta egészen érintetlenül. Mind­azon mozgalmak, melyek odakint diadalra törtek és jutottak, megsuhintották szárnyukat a magyar rónaság felett is. A kereszténység befogadásától 11. Endrének keresztes had­járatai fogadalmáig sorra tükröződnek a nyugat eszméi hazánk történetében, ép oly pontosan, mint történeti emlékeinken a nyu­gati stylusok egymásutánja. Ebben a kor­szakban jut a magyarság történelmi hivatá­sának betöltéséhez, ' ahhoz a sokat emlege­tett védelmi szerephez, melyet a tatárokkal szemben teljesített. Utóbbi időkben nem ke­véssé túlozzuk ebbeli érdemeinket. Bizonyára kevés volna a dicsekvésre, ha más érdemünk nincs, minthogy történetesen rajtunk tört meg töröknek, tatárnak pusztító ereje. Bajos volna elhinni és elhitetni, hogy mi e korban nem létfentartási harezot vívtunk, hanem a mű­velődés bajnokai voltunk. Fölösleges a magyar történelmet mű­vészi módra feldíszíteni. Természetes egy­szerűségében a legszebb. Az Árpád-királyok története nem olyan-e, mint egy szép ma­gyar népmese, szent királyaink emléke, mon­dáink arany füzére magától is nem fényes- kedik-e ? Ha a magyar nemzetnek e kor eszméi történetében nem jutott is vezető szerep, eseményeinek gazdagsága, fejlődésének ereje, méltán figyelmet gerjeszt. Értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy az őszi és téli idénynek megfelelő áruezikkek megérkezte*, mit igen olcsón árusítunk. Raktárunkon nagy választékban vannak: kézimunkák, himzöselymek és pamutok, fegyházban kötött harisnyák, keztyük, muffok, meleg alsó ruhák, béllelt és hímzett fehér alsó szoknyák, téli pamutok gyapot és gyapjúból, sapkák, kalapok, női és férfi fehérnemüek, gallérok, nyakkendők, szappanok, illatszerek, esöernyök, fűzök, csipkék, szalagok, kosarak, pénzerszény, menyasszonyi fátyolok és koszorúk, stb. stb. (Üzlethelyiség: Deák Ferencz-utcza, Eigner-féle ház.) Friedmann és Politzer. Teljes tisztelettel

Next

/
Thumbnails
Contents