Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-30 / 35. szám

XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. augusztus 30. ______35-ik szám. Tá rsa^da^lDncLl, szépiroc3-a,lzxiI és Isam-erett^rjesztő Ixetila/p. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évi-« 4 frt. jj Negyedévre I frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Városi költségvetés. A városi hatóság elkészítette az 1901. évi városi költségvetést s az a városi képviselők között szétosztatván, nemsokára közgyűlési tárgyalás alá jut. A költségvetés adatai a kővetkezők: Kiadások főösszege: 231,982 kor. 28 fill. Bevételek „ 123,446 „ 42 „ Fedezetlen hiány: 108,535 kor. 86 till, mely hiány 151,000 korona adóalap után 72%-os községi pótadóval nyer fedezetet. A költségvetés egyes tételei ugyan­azonosak a múlt évivel azon különb­séggel, hogy a bevételeknél több az előirányzat 3933 kor. 10 fillérrel, a kiadásnál 3128 kor. 80 fillérrel, s igy még kedvezőbb az előirányzat a múlt évinél 804 kor. 30 fillérrel. Hogy a pótadó mégis emelkedik l'Vo-al, annak oka az, hogy az adóalap 3000 koronával csökkent. Végre utal a költségvetés arra is, hogy az esetben, ha a Nagyká­roly—csapi vasútra jegyzett s 5 év alatt fizetendő 50,000 korona törzsrész- vény részletei is fizetendők lesznek, ez esetben a pótadó még 67j70-al fog emelkedni. A helyzet tehát a pótadó tekinte­tében mit sem változott, s a pótadó ismét oly magas mi nem áll arányban városunk polgárságának adózóképes­ségével. S bár mi lapunkban is mindig felszólaltunk a pótadó emelése ellen, ezúttal alapos kifogást a költségvetés ellen tennünk nem lehet. Nem pedig azért, mert meggyő­ződtünk arról, hogy a pótadó nagysá­gának egyrészről mi magunk is va­gyunk okai. Lapunkban többször hangoztattuk, hogy a város részére oly uj bevételi forrásokat kell teremteni, melyek lehe­tővé teszik a pótadó csökkentését. Városunk vezetősége belátta ennek helyességét, s a múlt évben a polgár- mester terjesztett is elő egy javas­latot, mely a bor-, hús- és szeszfogyasz­tási adópótlék behozatalát tervezte. Czélja ennek az volt, hogy a város terheit nemcsak a város polgársága, hanem minden egyes lakó, illetve fo­gyasztó is viselje. Mert hiszen köztudo­mású, hogy a városunkban lakó tiszt­viselők, munkások, napszámosok stb., egyszóval mindazok, kik itt ingatlan­nal nem birnak és közköltséget nem fizetnek, a város terheihez mivel sem járulnak, inig ily közvetett utón igenis kényszerítve lettek volna arra, hogy a közterhekben is részt vegyenek. A képviselőtestület azonban ezt az életrevaló indítványt — mely a pót­adók csökkenését vonta volna maga után — egyszerűen leszavazta, s ezzel kimondta: fizessük a pótadót mi ma­gunk, ne segitsen abban nekünk senki más. Ha tehát magunk rakjuk saját vállainkra a terhet, nincs is jogunk az ellen panaszkodni. De változott a helyzet azzal is, hogy egy nagy fontosságú reformot: városunk utainak kikövezését is eszkö­zöltük a pótadó emelése nélkül, a mi a polgármesternek a kövezetvám be­hozatalára vonatkozó ismert s a kép­viselet által elfogadott indítványa folytán lett megvalósítva s igy méltán nevez­hető haladásnak. De ha tekintetbe vesszük ama sok szükségletet, melyre városunk fejlődése érdekében még szükség van, egyálta­lán nem helyeselhetjük azt, hogy vá­rosi háztartásunk még ma is ily nagy áldozatkészséget igényel a polgárság részéről. A város vezetőségének kötelessége oly újabb jövedelmi forrásokról gon­doskodni, melyek a pótadó csökkenté­sére alkalmasak; kötelessége a városi háztartást a legszigorúbb takarékosság elve mellett kezelni s oda hatni, hogy a város polgárságának adózó képessége a lehető módon kiméltessék. Viszont a képviseletnek kötelessége a polgármestert ily irányú működésé­ben támogatni, s ha meglesz egyik részről a komoly akarat a baj saná- lására, másik részről a kellő belátás saját terheink könnyítésére, nem ma­radhat el az eredmény, mely a pót­adók csökkentésében fog nyilvánulni. Addig pedig nem tehetünk egye­bet, minthogy elfogadjuk a költségvetést úgy mint van. —f#.— Színészet. Szalkay Lajos, a szatmári színház igaz­gatója e hó 22-én kezdte meg előadásai sorozatát városunkban. Az eddig tartott előadásokból ama meg­győződést merítettük, hogy a társulat meg­felel amaz igényeknek, a melyet egy müveit város intelligens közönsége megkívánhat. A társulat oly erőkkel rendelkezik, a kik a mű­igényeknek megfelelni képesek, a rendezés kifogástalan, a díszletek, kostümök csinosak, a kar és zenekar jó. A műsorban a legújabb darabok szerepelnek. S talán épp ez az oka, hogy a társulat előadásait kezdettől fogva szépszámú közönség látogatja s tekintettel arra, hogy a társulat a pártolást méltán megérdemli, hisszük, hogy ez a látogatottság állandó lesz az egész szezonban. A mi magát az egyes előadásokat il­leti, azokról a következőkben referálunk: Szerdán, aug. 22-én bemutató-előadás­ként ifj. Bokor József népszínműve, a „Kurucz furfang“ került színre. Az előadás hidegen hagyta a különben sem nagyszámú közön­séget, nemcsak azért, mert maga a színmű sem alkalmas nagyobb hatás előidézésére, de azért is, mert a szereplőkön is bizonyos bágyadtság volt észlelhető. Szálkámé K. Rózsa (Bözsi) szép dalai és Holéczy Ilona (Ilona) helyes alakítása keltettek nagyobb figyelmet. Csütörtökön, aug. 23-án ,,A kis szöke­vény“ angol operette annál nagyobb hatást ért el. Az előadás egyike volt a legkitűnőb­beknek s méltán mondhatjuk, hogy ez elő­adással a társulat megállapította a közönség előtt renomméját. A szereplők egymással ver­senyeztek az est sikerében s derekasan ki­vette ebben részét a zenekar is. Az est sike­rében az oroszlánrész Szalóczy Irént (Gray Vinniefrid) a társulat primadonnáját illeti. Élénk temperamentumos játéka, kellemes hangja és valóban bravúros táncza egyaránt tetszésben részesültek. Minden énekszámát megismételtették s a közönség zajos tapsok­kal avatta fel kedvenczévé. Mellette P ál fi Mariskát (Carmenba) emeljük ki, a ki nemcsak bájos és kedves utczai énekesnő volt, de dalaival és tánczával is tetszésben részesült. Különösen tetszett a 2-ik felvonásban Szál­káivá! (Tamarind) előadott duettje. Kemény Lajos (Stanley Eduárd) kifogástalanul énekelt TÁRCZA. Zeus és az emberek. IíT é m étből. Minden tiétek, mond Zeus A kapzsi embereknek; Feltételem csupán csak egy, Irigyek nem lehettek. És íme, ifjú, agg serény, Mert űzi birtokszomja; Földművelő, vadász siet, „Csak bírni, bírni“ — mondja. A boltos izzad, terhe nagy, A korhely borra vágyott; Sorompókat húz a király S nem átall szedni vámot. Most jő a költő s értesül, Hogy szép s jó minden elkelt; Gazdát talált a sok vagyon És hozzáértő mestert. „O jaj nekem, csak én magam Hordjam tovább a terhet,“ Sóhajtoz ő Zeus előtt, Ki néki igy felelt meg: A képzelem világa szép ; Ha eddig ott időzél, Mért jösz e sártekére most V Halljam mi volt a főczél V A költő igy szólt: „Óh Uram, Mindig csak Téged áldlak. Főczél egedbe menni fel S a földit hagyni másnak.“ Zeus szelíden igy felelt : „Ha Vélem élni vágyad, Egem kitárva, jöjj, mikor A test a harczba fárad.“ Nádor Béla. Csók és írás. IR. aj z. Irta: G. Diószeghy Mór. Köznapi, elcsépelt história! —- fogja mondani valaki. A biz’ a — mondom én is. De hát mit csináljunk? Az élet, a sors, vagy mit tudom én mi, naponként gyártja ezeket a dolgokat, talán egyebet se’ csinál, aztán akad ember — mint magam is, — a ki hasznosabb foglalkozás hiányában megírja, aztán elvétve akad a ki el is olvassa. Úgy van. tehát csak mondjuk el, a világ azért nem dől össze. * * * Ha Sárváry Péter olyan okos ember lett volna, mint a milyen okos és számító volt önagysága, a felesége, hát a dolog — lehet — hogy egészen máskép ütött volna ki. De Sárváry Péter nem volt se okos, se számitó, mert Sárváry Péter csak ur volt. V alahogy ugv belerögződve maradt az a régi néhai jó világból maradt gentry gondolkozás, hogy egy igazi urnák csak egy tulajdonsága kell, hogy legyen, hogy tudjon ur lenni. No hát ö tudott is igazi gentry módra ur lenni, de hát a világ nem a régi maradt, ebben az uj világban pedig nem lehet ur az ember a régi szokás szerint sokáig. Sárváry Péter mikor belátta, hogy nem lehet, csakugyan nem lehet, hát — itt hagyta. A világot hagyta itt. Ő már ugyan nem fog uj szoká­sokat tanulni, ősei örökébe ugyan az ő éle­tében nem fogja betenni a lábát senki em­ber fia és ő sem fog elmenni egy füstös zúgba, egy tinta pecsétes asztal mellé hiva­talos ostobaságokat körmölni. Tegye a kinek beveszi a természete, az övé nem veszi be. Ha nem tud úgy élni, mint ő akar, hát in­kább nem él. És meghalt. A járási doktor szivszélhüdést constatált, de a kik ismer­ték, hogy mit rejt kebelében az arany amu­lett, a mely arany óralánczán csüng — azok egyebet tudtak. Mindegy. A családi kripta ajtaját becsukták utánna is. A földi dolog özvegyére maradt. Erre maradt Piriké is, gyönyörű eleven tiz éves kis leányka, egyetlen gyermekük. Na, meg a Sárváry ősi birtok is meg volt még. Meg ám! Dehogy volt meg. Azt mondta dr. Szi­poly ügyvéd ur — mikor önagysága, magá­hoz kérette : — Nagyságos asszonyom! Ha minden ügyet lebonyolítunk, hát — a hitelezőknek még igen nagy része még ezután is várni fog.- Hát, édes doktor, nem fogunk le­bonyolítani semmit. Mig Piriké férjhez nem megy, addig . . . Eb, ne jövendölgessen ne­kem itt. Addig muszáj. Érti. Én akarom és akarom. Punctum. És Piriké 18 esztendős gyönyörű szép leány lett már és a sárvári ősi birtok csak­ugyan még mindig meg volt. Úgy volt meg, a hogy volt: ha dr. Szipoly lebonyolítaná az ügyeket, ma tán hatod része se kapna a hitelezőknek semmit; de Piriké már gyö­nyörű szép eladó leány. A török diplomatiát nem igazítják olyan számítással, mint ahogy önagysága igazgatta ezt a dolgot eddig. De azután még szorosabban kell. * * * Lehet, hogy ez a bohó édes álom még akkor kezdődött a mikor a pap fia, Balog Pista, a ki a diák iskolákat járta, a szün­időkön keresztül Sárváry Pirikét tanitgatta egyre-másra. Mert hát mikor az édes apja meghalt a mama minden nélkülözhető dol­gon túl adott, amiért pénzt adtak, vagy a mi pénzt marasztott és igy a nevelő kisasz- szony is eltávozott. Lehet, mondom, hogy ez a bohó álom ekkor kezdődött, mert hát a tanulásnak vége- szakadt jó régen, de a szünidei találkozások­nak nem szakadt vége. Nem ment nagy bajjal, mert az urasági kert épen oda rúgott a paróchiára. A végében volt egy nagy almafa, — hát ez a nagy almafa tud min­dent, látott mindent eleitől mostanáig. Akkor épen tavasz volt, ő tele volt sok-sok fehéres rózsaszínű virággal. Piriké és Balog Pista ott ültek alatta — talán utoljára. Mert Balog Pistának el kell indulni az életbe a maga lábán járni, kenyeret szerezni. Azt akarja most megtudni, hogy az az édes álom, a mivel most teli van a szive, a lelke, lehet-e valaha valóság. Lehet-e ehhez reménysége ? Mert akkor vissza jön nem sokára; ha nem:

Next

/
Thumbnails
Contents