Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-09 / 32. szám
Társad.SLlm.1, szépirod.alx2CLl és israexetterjeszt© laetilap. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjden minden csütörtökön. Előfizetési árak: Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egves szám 10 kr. Deák-Ferencz-utcza 40. szám. ^ Nyilttér sora 15 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Szövetkezés. A kisipar pangásának okát sokan a külföld óriási versenyének tulajdo- nitják és abban reménykednek, hogy az önálló vámterület mégis csak meglesz, ami szerintük az egyedüli orvosság. Ha az önálló vámterület kombi- náczióját tekintetbe vonjuk is, erősen kétkedem abban, hogy beteg kisiparunkat az olyan erős orvosság egyszerre talpra állítaná. Az az erős orvosság a beteg állapotát fordíthatja jóra is, de rosz- szabbra is. Sőt el is pusztithatja a beteget. Előre senki nem Ítélhet! A kisiparosoknak a jelenlegi viszonyokhoz kell alkalmazkodniok, a jelenlegi bajokkal kell megküzdeniök. Beszéljünk tehát a jelenről és ne ábrándozzunk tétlenül jobb jövőről, ne várjuk összetett kézzel a Messiást! Véleményem szerint az orvosságot okkal-móddal, kicsi adagokban kell beadni és a veszélyes operácziókat kerülni kell. Türelemmel, kitartással és reménységgel sokkal biztosabb a gyógyítás. Beteg iparunknak a mostani viszonyok közt legjobb gyógyszer a szövetkezés, egyesülés. Itt-ott már lehet is tapasztalni ezeknek hasznát. Csak az a hibájok ne volna a kisiparosoknak, a mi a magyar emberben majdnem mindig meg szokott lenni: hiányzik a közös akarat, egyetértés, bizalom és a mi még több: a vállalkozási szellem. Ezeket az akadályokat le kell küzdeni és ha ez sikerül, akkor a szövetkezés hasznos gyümölcsei nem fognak elmaradni. Fájdalom, a kisiparosok szövetkezése — ha helylyel-közzel meg is indult már — még mindig nem oly általános, mint azt a kisipar megkövetelné. A sokféle érdekeket összeegyeztetni nem könnyű, s akinek már volt része ilyesmiben, bizony könnyen belefáradhatott ; különösen a kishitüek hamar beadják derekukat. Akinek pedig nem volt része ilyen fáradságban, az biztosan a régi jó időkről beszél és elve szerint jobb jövöt vár. Pedig összetett kézzel hiába várjuk a jobb jövöt. Megfontolni, határozni és végrehajtani, ez az egyedül helyes eljárás. Sok szép hangzású beszédet lehet hallani, de a tett többet ér minden beszédnél. El lehet érni majdnem mindent, csak akarni kell. Vegyük csak figyelembe, honnan vette a verseny eredetét? A haladásból. Haladjanak a mi kisiparosaink is, akkor bírni fogják a versenyt. Addig vesztesek maradnak a versenyben, mert a külfölddel szemben ök képezik a gyengébb felet; fogjanak hát össze és meglássák, mire mennek egyesült erővel! Ne engedjenek. Vegyék fel a harczot a külföldi iparral; lépésröl- lépésre foglalják tőle vissza a tért és tűzzék ki mindenhová a magyar ipar zászlaját. De ha semmit sem tesznek s nem újítanak, akkor még hátrább maradnak; csak késön veszik észre itt is, ott is, hogyan foglalja el előlük a tért, az alkalmat az ügyesebb idegen; csak késön jönnek rá, hogy: nini ezt ök is megtehették volna! Elveszteni való idő már nincs, tehát szövetkezzenek, egyesüljenek a kisiparosok. A szövetkezés a legjobb orvosság. A kormány és a társadalom támogatása kezdi már jó gyümölcseit hozni. A kisiparosok e támogatást csak úgy használhatják ki egészen, ha közös erővel dolgoznak; ha egymást is segítik és felkarolván minden czélszerü újítást, az ipar tökéletesítésén vállvetve munkálkodnak. Mert ifjú iparunkra — bármennyire is haladt az utolsó évtizedekben tudás dolgában — még mindig ráfér a javítás, sőt a tökéletes- bülés már azért is kívánatos, mert ezáltal a külföldi iparért rajongókat, kiknek száma hazánkban még mindig elég jelentékeny, teljesen lefegyverezhetik, Hogy ne higyje senki, hogy a külföldről behozott iparczikkek jobbak, csinosabbak, tartósabbak a mieinknél. Ha a kisiparosok szakmájukban folytonosan haladnak a kor fokozott igényeivel, ha tervszerűen és közös megegyezéssel, híven a szövetkezés eszméjéhez, egyesült erővel dolgoznak iparunk fellendítésén: akkor csakha- már oly erős phalanxot fognak képezni, amelyen át a külföldi verseny nem fog hatolhatni. Iskolai értesítők. II. A nagykárolyi magyar királyi állami polgári leányisk. értesítője az 1899—1900-ik tanévről, szerkesztette: Tattay Irén igazgató. Városunk leányiskolájának történetében uj korszak megnyitását jelenti a nagy gonddal összeállított értesitő, mely 12 szakaszban számol be a lefolyt év eseményeiről, egész részletességgel tárgyalva különösen a jelentősebb eseményeket. A leányiskola történelmének mindenesetre kiemelkedő mozzanata, hogy a régi, rozoga iskolaépületből az uj, díszes helyiségbe költözött át, mely a mai kor követelményeinek megfelel s igy eltűnik az a sokat hangoztatott panasz, hogy az iskolahelyiség szűk, egészségtelen. A város áldozatkészsége végre oly helyiséget nyújtott a tanulni vágyó ifjúság részére, mely hosszabb időn keresztül állandó, kellemes otthona lesz a tudománynak. Az értesitő egyes részei a következőket tartalmazzák: Az első lapon láthatjuk az uj leányiskolának Huszty Zoltán fényképész felvétele után készült és igen sikerült photographiáját. A I. részben az elhunyt költő-tanárnak, Poór Jánosnak a leányiskola uj épületének megnyitó ünnepélyére irt „A jó anya“ czimü gyönyörű költeménye van közölve, melyet annak idején Frits Jozefa IV. oszt. tanuló adott elő. A II. részt dr. Lúcz Ignácz iskolai gondnoknak nagyértékü és igen szép cultur- történeti, ünnepi értekezése foglalja el, melyet a tudós tanár az uj leányiskola fel- avatási ünnepélyén olvasott fel. Nagy gonddal és alapossággal értekezik az iskolai és különösen a leányiskolái nevelés szükségességéről. Majd rámutat arra, hogy az élet követelményei miként irányították az eleintén TARCZ A. Ne mondjátok . , . Ne mondjátok, hogy van öröm, Van boldogság a világon; Hogy gyönyörében dalol a Kis madár a lombos ágon. Ne beszéljetek énnekem Földi üdvről, napsugárról; A boldogság fényes napja Énnekem már nem világol. Olyan vagyok, mint kőszirten Egy magányos, elhagyott fa; Melynek hulló, száraz ágát Síró szellő megszakgatja. S lombtalanul várja végét, Mint ijesztő réme ottan A néma sötét magánynak, Összetörtén, elhagyottan! Tóth Erzsiké. A zilahi dalünnepély. A Meszes hegy aljában, gyönyörű háttérrel fekszik egy kedves magyar város, Szilágyvármegyének székhelye Zilah. Körülvéve az oláhság által, mint egy sivatagból kiemelkedő oáz, úgy áll a városka rendületlen magyarságával, védbástyáját képezve nemzetünknek! Félig dombon, félig völgyben fekszil utczái egy része felnyúlik a dombtetőre általában a felvidéki városok jellegével bi: Tiszta, csinos házai, aszfalt járóval ellátó utczái nagyon kellemes benyomást gyakoro nak az idegenre. Ide nem hatott még el mai társadalmi közönyösség ; van a közügyéi lelkesedő intelligencziája, vendégszere h magyar nemzeti sajátságait tisztán megőrzői polgársága és minden szépért, nemesért le kesedni tudó hölgyei! És e kedves kis városka ünnepet ül augusztus 4—6-ig. Ünnepet, a magyar dg ünnepét! Egy szerény egyesület, a zilál dalkör avatta fel zászlóját. És ünnepe vol ez esemény nemcsak a dalegyesületnek, ha nem az egész város és vidékének. A zilahi dalkör már csaknem 20 é óta áll fent. Mint minden kis városi dalái dának, úgy neki is sokat kellett küzdenie inig annyira jutott, hogy fennállásának küls szimbólumát, zászlóját felavathatta. És hog ezt tehette, elévülhetetlen érdeme a váró nemes polgármesterének, a dalegylet jelen légi elnökének Báró Diószeghy Zsigmondnak Az ünnepélyre meghívták a mi dalái dánkat is, mely szives készséggel Ígérte me közreműködését. Az ország egyik első dalár dája, a Debreczen városi dalegyesület i j eljött és a nagykárolyi állomásnál felzugi éljenzés között szállottak le a piros szala gos kalapu dalárok, hogy a mi kék-piro szalagos kalappal ékeskedő dalárainkkal egye sülve szánjanak át a szilágysági vasút vo ; nalára. Ha már valaki utazott együtt a dalár distákkal, csak az tudhatja, hogy mily kedé 1 lyesen telik el az a pár óra, mig a vona rendeltetési helyére érkezik. Régi jó ismerőseink a debreczeniekkel, a velünk utazó hölgyekkel együtt, a tréfa, dal, kedélyesség kifogyhatatlan volt s alig vettük észre, hogy már megérkeztünk Zilahra. Harsogó éljenzés, a Rákóczy-induló hangjai fogadták a leszálló dalárokat, kiket ifj. Kapus Sámuel vármegyei főszámvevő, a „Szilágy“ czimü lap szerkesztője s a zilahi dalkör alelnöke fogadott pár lelkes szóval, melyben örömét fejezte ki, hogy a város vendégeiként fogadhatja őket. A lelkes szavakra Márk Endre, a Tiszavidéki dalosszövetség elnöke válaszolt, megköszönve a szives fogadtatást. Ezután kezdődött a bevonulás hosszú kocsisorban, a fellobogózott városon keresztül a Tigris-szállodáig, melyről két hatalmas zászló lobogott le. Itt a fehér kokárdás rendező-bizottsági tagok igyekeztek az érkező vendégeket szívességükkel elhalmozni, s azután az elszállásolás kezdődött meg. Valóban példát lehet venni azon rendkívüli figyelemről és rendről, mely az egész ünnepség lefolyását jellemezte. Az elszállásolás is a legnagyobb megelégedésre folyt le s a dalárok legnagyobb része házigazdáiknak voltak szívesen látott vendégei. A délután a pihenésnek volt szentelve, de meglátszott a dalárokon, hogy ezt csekély mértékben vették igénybe. Bármerre ment az ember mindenütt találkozott egy- egy piros, vagy piros-kék szallagu dalárdis- tával, kiket rendesen egy mosolygó arczu házigazda kisért, ki kifogyhatatlan volt a szívességből és mosolygásból. Úgy meglátszott ezeken a kedves embereken, hogy mennyire örvendenek vendégeiknek! Este 8 órakor ismerkedési estélyre gyűltünk egybe a Tigris-szállodában. Természetes, hogy kedélyesen telt el. Dikczió — hála Istennek — nem volt, de annál jobban gyönyörködtünk az egyes dalárdák által előadott szebbnél-szebb dalokban. 10 óra után felkerekedtünk, hogy szerenáddal Tépjük meg a leendő zászlóanyát, Fröhlich Albinné úrnőt, ki Báró Diószeghy Zsigmond polgármesternek volt vendége. Azt fogják mondani, hogy a patriotizmus beszél belőlem, midőn a mi dalárdánkat megdicsérem. Ám legyen, de azért mégis hallottam a zilahi közönség megjegyzéseit, mely nagy dicsérettel adózott a mi dalárdánknak azért az igazán precziz, szép előadásért, melylyel a szerenádon darabjait előadta. A zilahi és debreczeni dalárda előadásai is nagyon tetszettek s az a nagy tömeg, mely végig hallgatta a szerenádot, ki nem fogyott a dicséretből. Éjfél után járt az idő, midőn pihenőre tért a dalossereg, hogy helyt állhasson a a másnapi ünnepélyen. Rósz nyelvek ugyan azt állítják, hogy a károlyi dalárdisták nem tartották szükségesnek olyan korán lefeküdni, hiszen kitelik még az időből reggelig. Másnap délelőtt 11 órakor történt meg a zászlóavatási ünnepély. A Kossuth-téren, a vármegyeház előtt volt felállítva a díszes nemzeti szinti zászlókkal és fenyőgalyakkal díszített sátor, melyben az ünnepi aktus lefolyt. A dalárdisták a városházán gyülekeztek, honnan a bevont zászlóval, hosszú sorban vonultak fel a zászlóanyához, Fröhlich Albinné szül. Móricz Paula ő nagyságához, egy nagymüveltségü, fennkölt szellemű úrnőhöz, kinek neve már az irodalom terén is igen jó hangzással bir. Kevés gyógyvíz küldetik oly távol vidékre és örvend oly közkedveltségnek, mint a már több mint busz év óta használatban levő Ferencz József keserüviz, miről a négy világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A Ferencz József keserü- vizböl, mint rendszeres adag, egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges.
