Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-04-06 / 14. szám
XVI. évfolyam. n Nagy-Károly, 1899. április 6. '<aX. 14-ik szám. . IV Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. ;i Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római katli. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. smm*.. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. j Kéziratok nem adatnak vissza. A távolból. Idestova két éve, hogy az én szü- kebb hazámból, Nagy-Károlyból elkerültem. Azóta a távolból kisérem figyelemmel fejlődését e lapokból. Őszintén szólva nem nagyon emelkedett ezen idő alatt — legfeljebb a pótadója. De hát a pótadó a legtöbb vidéki városban oly veszedelmesen nő, hogy ez a pótlék maholnap, vagy máris nagyobb, mint az állami adó. Nagy r á adás ez biz a. De nem arról akarok szólani, a mi Nagy-Károlyban is megvan, hanem arról, mi nincs. E lapokban két hirt olvastam: egyikben az volt mondva, hogy egy tánczmulatság megtartására szűknek bizonyulván minden terem, a vármegyeház termében kellett megtartani, a másikban meg — gondolom — arról volt szó, hogy ugyancsak ott a nemzeti szinház művészei fognak előadást rendezni. Mindkét hi r örvendetes tényről számolt be, azonban bennem aggodalmas gondolatot keltett: hol mulatnának, áldoznának a nagykárolyiak Terpsichore és Thalia muzsa-istenasszo- nyoknak, ha a vármegyei székház vendégszeretetét igénybe nem vehetnék? (Már csak azért sem szabad a megyeházat elvinni Szatmárra.) Meg is szállt rögtön a régi vezérczik- kezö hangulat, hogy állandó színházat és vigadót követeljek Nagykárolynak, előbbire már úgy is elég rég gyűjtik az alapot. És elképzeltem, hogy mily nagyszerű volna, ha Nagy-Károlyban már temploma is volna a múzsáknak, mert hivei már vannak szép számmal. Nem csak Terpsichorenak vannak meg a lejtő, keringő hivei, hanem a komolyabb múzsának hivei is szaporodnak napról-napra. S mégis csodálatos a helyzet, nemhogy a komolyabb múzsának is hajlékot emelnének, még a táncz múzsáját is hajléktalanná tették. A régi Szarvas vendéglő nagytermében, hol dobogó lángszivek gyuladtak szerelemre a táncz hevében, ma a pótadó nagysága ellen dörögnék a városatyák. Hova lett a régi jó idő, midőn a hires megyei bálok idejében itt volt találkozója Szatmár és a szomszédos megyék fiatalságának. Maga Petőfi is itt találkozott először az ö Júliájával. S mily változás: ahol Weselényi Miklós mennydörgőd, ott szerelmes párok lágyan suttogva lejtik a tánczot. S még mondja valaki, hogy nem boldog a magyar ?! így kerülnek össze Klió, Thália, Polyhymnia és Terpsychore ; megérdemelnék pedig, hogy külön-külön kapjanak templomot. De ha együtt volna közös hajlékuk, otthonuk, ez is jobb volna, mint a mostani hajléktalanság. Mennyivel más volna az, ha volna egy hely, mely a legapróbb részletekig rendeltetésének megfelelően művészi Ízléssel stílszerűen volna építve és kényelemmel berendezve. Már külsőleg kifejezője lenne a szép-, igaz- és jónak. Vonzóan szép, méreteiben nagyszerű és igaz összhangot keltő, stíljében valami jóleső, felemelő. A kis székely város, Sepsi-Szent- György rococo stílben állandó színházat építtetett művészi berendezéssel, mely könnyen tánczteremmé is átalakítható. Nem tehetné-e meg Nagy-Károlv is ezt? Volna legalább egy szép középülete. Mert valljuk meg őszintén, hogy eddigi építkezésében kevés a stil- szerüség s alig van épülete, mely a modern művészet ízlése szerint épült. Már pedig ma már magánházak építésénél is figyelembe jön a stilszerü- ség, hát még középületeknél, melyeknek már külsőleg ki kell fejezni rendeltetésük czélját. Nagy-Károly középületei legtöbbje toldozás-foldozás, holott a művészet bélyegét magán kellene viselnie mindegyiknek. A tudomány és művészet, a felvilágosultság és jó ízlés maradandó emléke minden egyes középületünk. Az összesség gondolat- és érzelemvilágának kifejezője. Egy-egy művészileg épített középület századok múlva is hirdetője az alkotók műveltségi fokának. De a mit elmulasztott mindegyiknél, rápazarolhatná egyre, mely méltó helye lenne a művészetnek. Építhetne csarnokot Thaliának, mely helyt adhatna szükség esetén múzsa-társainak. Ha külön-külön nem teheti, építsen közös hajlékot a múzsáknak. Országszerte beszélnek, Írnak mű- pártolásról. A művészet általánosítása érdekében mozgalom indult; szemlélteti, leiró és magyarázó módszerrel igyekeznek terjeszteni, a müérzéket fejleszteni. Eme mozgalomból Nagy-Károlynak is ki kell vennie részét. A legnagyobb szolgálatot pedig úgy tehetné a nemes ügynek, ha állandó színházat létesítene. Mert a művészet általánosítására, a müérzék fejlesztésére, mely előfeltétele a müpártolásnak, a legbiztosabb módszer a színművészet, mely a művészet legközvetlenebb eszközeivel hat; de csak akkor, ha a külső stilszerüség teljesen érvényre jut és rendelkezésére állnak mindazon eszközök, melyek az illúzió teljességéhez megkíván tatnak. Ezt pedig csak egy alkalmas, e czélra szolgáló épület emelésével érjük el. Hogy pedig a művészeti érzék terjesztése, fejlesztése nem valami hiába való czél, azt hiszem, bizonyítgatnom felesleges. A vallás után még csak ennek van erkölcsnemesitö hatása, valami magasztos, felemelő, a lelket finomító. A vallás, hit erején kívül csak ez képes a földi múlandóság fölé emelni. Vallás és művészet nélkül rideg az élet, nincs poézis. Azért a művészet melegét kell a szivekbe öntenünk. Fejedelmek, államférfiak, közhivatalt — méltóságot viselők csak úgy tudják megnyerni a népet államfentartó czél- juknak, ha ettől vannak áthatva. A távolból — madártávlatból — kisérve figyelemmel a nagykárolyi művészeti életet, mondtam el, mit kellene tenni a művészet érdekében, de hogy miből, miként: azt mondják el mások. Ifj. Schnéb/i Károly. TARCZA. A ..Megnyugvás dalaiból. I. Lázas éjszakákon el borongok sírva S csöndes, néma megadással Gondolok a sírra. Mi sem köt a léthez, leszámoltam véle; Boldogságom koszorúja Hég össze van tépve. Tova tűnt az ábránd, elszállt merész álmom Megváltásom édes perczét Nyugalommal várom. II. Lassan halad bár az idő, De közéig az óra: Sírva borulsz nemsokára Hideg koporsómra. Reá borulsz bánatoddal ügy áldod a lelkem, S én a sötét ravatalon Oly hidegen fekszem. Későn hűli majd keblem fölé Szemed forró könnye, Föl nem éled többé a szív, Ha már meg vari törve! III. Ne sirass majd, Ha hűli a rög koporsómra, Végzetemnek Ne légy te a siratója ; Ha eltépted Boldogságom virágszálát, Könnyeiddel Ne zavard a lelkem álmát. Szendrői Holozsnyay Cyrill. Olga. A fegyház vén felügyelője szánalmas arczczal tekintett a sápadt, beesett szemű fiatal emberre, ki gyors léptekkel sietett végig a kőfallal kerített udvaron. Ma telt le két esztendeje, hogy Fa- ludi Géza átlépte a mogorva épület küszöbét. Mikor először vette magára a da- rócz öltönyt s beletekintett a piszkos szélű, töredezett fali tükörbe, melyet valamelyik vén börtönőr hozott magával még fiatal korában és oda akasztotta a börtönőri szoba falára a töltött fegyverek közé, könyök borították el árosát. Mikor az első délután kilépett czellájából, hogy lerója a kiszabott napi sétát; borzadály- lyal nézett a börtönlégtől megsárgult arezu, beesett szemű, meggörnyedt vállu fegyenczekre, kik szótlanul, lehorgasztott fővel kerülgették a tág udvar körét. A leáldozó nap sugarai viszszaverődtek a fehérre meszelt mogorva falakról, végigsurrantak a fegyenczek zilált fürtéi között, megaranyozva az itt-ott fehérlő hajszálakat s szelídre simították az eldurvult vonásokat. De a ragyogó napsugarak csak az elveszett szabadságra emlékeztették Faludit, kinek még az a levegő is nehéz, fojtó volt, mely a szűk czellába a megvasalt ajtó toló ablakán behatolt. Az első napokban nem érzett, nem gondolkozott, az agy munkája szünetelt, csak a test tette önkénytelenül azt, amit az őrök mondottak. Hetek múltak el, mig rendbe szedte gondolatait attól a pillanattól kezdve, midőn elfogták. Még el sem búcsúzhatott nejétől egyenesen a hivatalból vitték fogságba. Azután következtek a kínos órák : a komoly, szigorú vizsgálóbíró előtt, majd az a borzasztó nap: a végtárgyalás. Ott ült a sok hallgató a teremben. Akármerre fordult is tekintete: közönyös, részvéttelen szemek meredtek kipirult arczára. A hoszszu álmatlan éjszakában, midőn a csöndet nem zavarta semmi más, I mint őrének egyhangú léptei és egy szú ! vergődése, mely a kemény ajtófába akarta befunii magát, fülében csengett az elnök itélethirdető szava. Csak fejével tudott inteni, hogy megnyugszik az ítéletben. Szemei egy női alakot kerestek a közönség között, midőn a tárgyalás végén kivezették; ele az a nőalak, az ő imádott neje nem volt sehol; Egy búcsúpillantást várt tőle, egy biztató; szót, mely elviselhetővé tegye a hosszul rabság kínjait. És éppen ő nem jött el. aki odavitte, odakényszeritette az útra, mely a tárgyalási terembe vezetett. Az a másfélezer forint fizetés, melyet Faludi havi részletekben kapott ki a bank pénztárától, nem volt elég Olgának. Atyja házánál megszokta a fényűzést és ki vette volna rossz néven, ha egy olyan szép fiatal nő élni akar. Apja sorsa intőjel lehetet volna előtte, de Olga nem szeretett még visszagondolni j sem a múltra. Géza pedig annyira rabja volt, hogy nem tudott neki ellentállani. Kis tőkepénze hamar elment s megkezdődött az adóságcsinálás; A hitelezők egyre szaporodtak s Faludinak át kellett szenvednie az adósok minden gyötrelmét. Majd lassanként minden forrás kiapadt. A jó barátok elmaradtak, vagy maga Faludi kerülte őket, mert tartozott nekik. Olga naphosszant sirt, zsörtölődött és öngyilkossággal fenyegetőzött, midőn egy reggel arra ébredtek, hogy másnap árverezni fognak. Faludi komoran távozott és még ko- morabban tért este haza. De tárczája tömve volt bankjegyekkel és Olga ismét vehetet uj ruhákat. Csókjaival akarta elűzni a sötét redőket férje homlokáról, de a redők nem simultak el, sőt egyre gyarapodtak, amint egyik hét mult el a má-» sik után s Olgának ismét pénzre volt szüksége. Faludi váltókat hamisított. Feje szédült, keze remeget, midőn az idegen neveket oda rajzolta a zöld papírra, de megkollett tenni... Olgáért. Es Olga még sem jött el hozzá búcsúzni. _
