Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-23 / 12. szám
1573—1899. k. szára. Ari ejtési hirdetmény. Nagy-Károly városnak járda-épités czéljaira szükségeltető mintegy 8 azaz nyolcz vasúti kocsi járdakő szállítására árlejtés hirdettetik. Felhivatnak mindazok, kik ezen szállítást eszközölni óhajtják, hogy e tekintetben Írásbeli zárt ajánlatukat Nagy-Károly város tanácsához czimezve, 150 frt bánatpénzzel vagy ezen összegnek a városi pénztárba letétbe helyezését igazoló nyugtával ellátva folyó évi márczius hó 25-ik napjának délután 5 órájáig adják be, mert ezen idő után érkezett vagy nem megfelelően kiállított ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak, s ugyanazon időig a szállítani ajánlott járdakőminta is beadandó lesz. Az ajánlatra kívül felírandó, hogy az az 1573. számú árlejtési hirdetmény folytán beadott ajánlat. Az írásban beadott zárt ajánlatban kitüntetendő azon összeg számmal és betűvel, melyért ajánlattevő a járdakő m. 3-jét szállítani hajlandó, s azon körülmény, hogy ajánlattevő a feltételeket ösmeri s azokat magára nézve kötelezőnek tartja. Árlejtési feltételek: 1. Szállítandó 8 vaggon sima felületű, 8—13 cm. vastagságú traehyt járdakő, melyben 10—13 cm. vastagságú 1/3-ná\ több nem lehet. 2. Az ajánlati árak a nagy károlyi vasúti állomásra szállítva s a kocsiból kirakva értendők. 3. A vasúttól a helyszínre befuva- rozást a város saját költségén eszközölteti, úgyszintén a köveknek 2 in. 3-es felmérhető alakokban rakását. 4. Vállalkozó a szállítást a város polgármesterétől veendő értesítés vételétől számított 8 nap alatt megkezdeni s a kőmennyiséget a folyó évi ápril hó 25-ig beszállítani tartozik. 5. A vállalati szerződés költségeit, nyugtabélyeget s általában ezen ügyletből eredő bélyegköltséget vállalkozó sajátjából tartozik fizetni. 6. A kő ára egy összegben az ösz- szos kőmennyiség szállítása s átvétele után fog vállalkozónak a városi pénztárból az átvételtől számított 15 nap alatt letett bánatpénzével együtt kiutaltatni. 7. Ha vállalkozó szállítási kötelezettségének kifogástalanul meg nem felelne, bánatpénze a városi pénztár javára fog visszatartatni. 8. A városi tanács a legolcsóbb ajánlat elfogadására nem köteles. E tekintetben az áron kívül a kőmennyiség szolgál irányadóul. Nagy-Károly, 1899. évi márcz. hó 7. Debreczeni István, 3—3 polgármester. Több mint 50 év óta sikerrel használtatik! iz Eszéti Spitzer-kenöcs és az Eszéki Sál va tor-szappan. Valódi minőségben csakis mint eddig, ezentúl is ESZÉKEN, felsöváros Dienes C. J. féle gyógyszertárban készül és megrendelhető. Szeplöket és májfoltokat, valamint az összes börtisztátalan- ságokat biztosan eltávolít. 1 tégely valódi Spitzer-kenöcs ... 35 kr. 1 üveg valódi Spitzer-mosdóviz . .40 „ 1 darab valódi Salvator-szappan . .50 „ 1 doboz valódi lyoni rizspor 3 szinben .............................50 kr. és 1 frt. 1 tégely kézpaszta..............................00 kr. FI GYELMEZTETÉS. Csak akkor valódi, ha a fenti törvényileg beiktatott vódjegygyel el vannak látva és kéretik a t. közönség csakis DIENES-félo eszéki kenőcsöt és szappant kérni és el- j fogadni. 3—15 = cd .a-05 E cn ‘Cd 95 cd Cft L_-cd ■ c 05 > N 95-05-5c: s= cd £ 05 05 E Cfl í-l % O •> ■■ ii BEM POBEOLDI TÖBBE KÁVÉT ITTHON! A legújabb időben alapított Fiumei KÉTé-Pörtilö Bészvém-Társasái °gy nagyszabású telepet rendezett be Fiúméban, hogy ott egy világhírű szabadalmazott új módszert, melynek nevezetesebb előnyeit itt rövidesen felsoroljuk, értékesítsen : „a kávénak pörkölő rendszerünknél nemcsak minden nemes alkatrésze és tápanyaga egészben csonki t a 11 a n marad, de bebizonyított tény, hogy e neme- sítö módszernél szaporább, erősebb zamaté, kellemesebb izü és jobb kávét nyerün k.“ Kiemelendő még, miszerint az idézett előnyök mellett pörkölt kávénk hónapokon át is változatlanul friss marad. Számtalan elsőrangú vegyész, orvos és tudományos tekintély véleménye és bizonylata megerősíti állításunkat, melynek hitelességéről egy kóstolópróba vételével minden háziasszony meggyőződést szerezhet. Idiijefßfß. Összes hordó és zsák küldeményeinken fenti védjegy alkalmazva lévén, kérjük okvetlenül annak szives figyelembe való vételét. Raktáron csemege üzletben —Ez Tlszta-ság'ért teljes szavatosság. ==■-- folyton friss pörkölés, — minden jobb fűszer- és frt 60 krtól 2 frt 80 krig kilogrammonként. Szabadalmas módszerünk: Belga-, Dán-, Franczia-, Holland-, Német-, Svéd- és Norvégországokban rövid 4 éven át fényesen bevált, felkaroltatott és tért hódított. Kapható Nagy-Károlyban : lián fill» mi l£iiiH'x és fia urak nagykereskedésében. 12— Föelárusító: Fiumei hitelbank (részvény-társaság) Fiúméban.