Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-03-16 / 11. szám

Melléklet a „Nagy-Károly és Vidéke“ 1899. márczius 16. — 11. számához.

— Hirdetmény. M. kir. belügyminiszter. Körrendelet. 0 császári és apostoli királyi felsége 1898. évi augusztus hó 18-án kelt kéziratával, a negyven évi szolgálatokért legkegyelmesebben alapitott diszérem adományozása körüli eljárás szabályozása tárgyában múlt évi deczember hó 7-ikén 6702. ein. sz. a. kelt körrendeletem kiegészítéséül ahoz tartás és további eljárás végett a következőket tartom szükségesnek a törvényhatóság tudomására hozni : Az igényjogosultság elbírálása és a diszérem megadásának megállapítása, ha nem tényleges állami szolgálatban levő pályáról van szó, idézett körrendeletem 9-ik bekezdése értelmében az első fokú közigazgatási hatóság által lévén eszközlendő, melynél az igény érvényesíttetik, az igényjogosulltság elbírálására illetékes ezen hatóság által az illető pályázóktól, a mennyiben nyilvános szolgálatban (állami, törvényhatósági stb. alkalmazottak) nem állanak, a magyar állampolgárság igazolása is megkívánandó. Továbbá a szolgálati évek számának megállapításánál csakis a tényleg eltöltött negyven évi szolgálat veendő figyelembe, tehát a kedvezményes évek (hadi, tanári stb.) tekintetbe nem veendők. A mennyiben az összes előfeltételek megvannak azon körülmény, hogy az illető pályázók még a diszérem alapítása előtt váltak meg a tényleges szolgálattól, az igényjogosultság megállapítására befolyással nincs. Minthogy végül idézett körrendeletem azon rendelkezése, mihez képest a diszérem elnyerése iránti pályázatok hivatalos utón terjesztendők fel a miniszterelnökséghez, a legtöbb esetben be nem tartatott, hanem az illető hatóságok közvetlenül a miniszter- elnök úrhoz terjeszteték fel az ügyeket, ennélfogva újból figyelmeztetem a törvény- hatóságot, hogy jövőre ezen rendelkezéshez szigorúan alkalmazkodva, a szóban levő pályázatokat a pályázók szolgálatát tekintve az illetékes szakminisztérium utján terjessze fel a miniszterelnök úrhoz. Budapesten, 1899. évi február hó 9-én. A miniszter helyett: N. N., államtitkár. Nagy-Károly, 1899. évi márczius hó 3. Debreczeni István, polgármester.

— Kereskedők és iparosok figyelmébe.

Számos panasz merült fel naponként a kereskedők és iparosok részére engedélyezett iparsó nehézkes ellenőrzése miatt. A székesfehérvári pénzügyigazgatóságnak egy konkrét esetből kifolyólag tett kijelentése szerint — mint a debreczeni kereskedelmi és iparkamara velünk közli, — a bőrkereskedők és bőrgyárosok az általuk szükségelt iparsó ellenőrzése tekintetében némi kedvezményben részesülnek. A bőrgyárosoknál és bőrkereskedőknél ugyanis elégséges, ha a hoz- zájok érkező iparsó ellenzár alatt álló raktárban helyeztetik el s ezen raktározott sómennyiségből időnként annyi szolgáltatik ki pénzügyőri ellenőrzés alatt, amennyi a gyártáshoz egy bizonyos, de legfeljebb egy hónapra terjedő időre szükséges; a bőrgyárosok és kereskedők azonban oly üzleti könyveket tartoznak vezetni, a melyből úgy a szükséglendő, mint a felhasznált sómeny- nyiség s a számszerinti készlet bármikor megállapító legyen.

— Hirdetmény. M. kir. földművelési miniszter. 12,562. sz. Múlt évi deczember hó 30-án 89,067. sz. a. kelt körrendeletem kapcsán megfelelő kihirdetés végett közlöm, hogy a styriai cs. kir. helytartóság 1899. február hó 9-én 1311. sz. a. kelt hirdetménye szerint Magyar- és Horváth-Szlavon- országoknak az osztrák szabadforgalomból kinem tiltott vármegyei és törvényhatósági joggal biró városai területéről a darabonkint legutóbb 120 krg. elősulylyal biró élőserlések az 1897. évi február hó 25-én 12,962. sz. alatt kelt itteni rendeletben foglalt feltételek mellett Graz (Schlakhauz), továbbá a Leóban melletti Damaszchban levő vágóhi- dakon kívül Leóban város vágóhidjára és minden külön engedély nélkül bevihetők. Budapest, 1899. február hó 16. A miniszter meghagyásából: olvashatlan név. Nagy-Károly, 1899. márczius 9. Kisfaludy József, rendőrkapitány.

* Jósolás a kézből. Szenzácziós irodalmi esemény az a munka, a mely most hagyta el a fővárosban a sajtót. Ifj. Lónyai Sándorné, Lónyai Sándor orsz. képviselő neje, akinek megjelenése az irodalomban méltó feltűnést keltett, ez alatt a czim alatt nagybecsű művet irt. A Jósolás a kézből a kéz vonásaiból von le következtetéseket a szívre, a jellemre, a gondolkozásra, szóval az emberre. Hisz a kéz — mint a munka szerzője elmondja — minden időben az erő s a hatalom szimbóluma volt; a régieknél a közvetítő az ember s az ég, a föld s az alvilági lelkek között. A tudománya is régi: a chaldeusok s a héberek, akik misztikus s

érzékfeletti tanokért rajongtak, már hajdanán megbecsülték az értékét. Ez a mű a tárgya, a mely még a frenológia, a graphológia, a fiziognomia s más misztikus tudományról is tartalmaz frappánsan eredeti, szellemes ötleteket. Szóval olyan „chef d’oeuvre“ az egész kötet, melyet tán csak az Ízlés megfinomodott kiváltságosainak szabadna a kezébe adni ... Az a mód pedig, melylyel ifj. Lónyai Sándorné az anyagát feldolgozza, egyszerűen elragadó. Az elvont, sokszor hypertranszczendentális ideák közül csakúgy szikráznak a merész ötletek, a pittoreszk megjegyzések, az édesan gracziózus sóhajok, melyekből kimosolyog az asszonyi lélek minden varázsa. Néha mintha kissé hamiskás volna a komolykodása, de általánosságban a meggyőződésének ad benne kifejezést. Az egész munka finom kedves filozofismáival olyan exotikus hatású, akár csak egy régi, aranyos diszü, de mégis lehelletkönnyü brüsszeli csipke. Különösen az a nagy siker, a mely a Jósolása kézből czimü könyvet már a megjelenése első óráiban a napisajtóban is követte, tájékoztatót ad az értékéről. A Jósolás a kézből a szenzációs j műhöz méltó gonnddal s fénynyel a Sachs | és Pollák budapesti könyvkiadó czég kiadásában (VI., Andrássi-ut 37. sz.) került a könyvpiaczra, famentes papíron, művészi kivitelű, színes, stilizált czimlappal, nagy 8° [ alakban. Kapható minden hazai könyvkeres-j kedésben 1 frt bolti áron.

Iparosok küzdése.

Tespedés, haldoklás, pusztulás az j egész soron. Ez a szomorú jellemzés, saj- j nos, nagyon is jogosult. Alig pislog itt- ^ ott a küzdő sorokban a reménynek vé- ! konyka sugara, mert tetézi a bajokat és szinte reménytelenné teszi a küzdést, hogy a vergődő kisiparossal szemben ott áll a gyáripar, mely egyre nyeli a védekezésre alig képes és legtöbbször magukkal is tehetlen apró egzisztentiákat.

Kis iparosaink védekeznek, ahogy tudnak, gyüléseznek, a testületekben és azokon kívül mozgalmakat indítanak és szövetkeznek is, amennyire lehetséges szűk anyagi viszonyaik között, de mindhiába, a sikerek, amiket eddig föl lehet mutatni, jelentéktelenek, a balsikerek pedig gyakoriak.

Hát ninesre egyáltalában mentség, az a kérdés. És elég sajnálatos, hogy a mentséget mindössze abban tudjuk megjelölni, ha egyrészt a kisipar oly irányba tereli inkább a tevékenységét, ahova a nagyipar nem követheti és ez a menedék, igaz hogy nem nagy arányú és tömeges menekülő befolyásra való, a műipar, mely egy-egy czikkből csak kevés példányt állíthat elő, illetőleg, melynek készítménye az adott környezethez kell, hogy simuljon, másrészt ha a kispar a minél kiterjedtebb szövetkezés utján maga is nagyiparrá válik, azokban a szakmákban a hol ez helyes és egészséges alapokon keresztülvihető.

Természetesen mind a két ut nehezen járható. Kivált az az első, mert tudvalevőleg a kisipar fajainak nagy része olyan, hogy azt müiparrá fejleszteni a tárgy természeténél fogva nem lehet, vagy pedig olyan, hogy a szövetkezetbe való tömörülés csupán rengeteg tőkebefektetéssel vezethetne czéljához.

De még ama kézműves iparágainknál is melyeknek boldogulására tán kilátás volna, ott van a szörnyű akadály: iparos mestereink egy részének idegenkedése a szükségszerű védekezéstől. És ha megvan is teljesen a jóakarat, részint a képzettség hiányzik és a lehetőség, hogy művészies irányban fejleszsze a mesterségét az, kit egy dolognak csakis egyforma készítésére tanítottak, sőt a kísérletezéstől mint holmi okoskodásfélétől eltiltották.

És igen erős akadálya még a szövetkezés nagyobb arányú sikereinek az, hogy gyakran megvolna a munkaerő, volna talán némi összehordott tőke is, de hiányzik a termelő szövetkezet vezetéséhez szükséges olyan kereskedői szellem, mely a világ pénzviszonyaival is számolni tudjon és a szövetkezetét nemcsak a helyes termelésben de az iparczikkek értékesítésében és a czikkek keresetté tételében is előtérbe állítsa.

Szükségszerüleg arra utalnak ezek a viszonyok, hogy a kisiparosokat segíteni kell, mert e számra és súlyra tekintélyes osztály sorsa mindenkinek megfontolását és jóakaratát megérdemli. De utalnak a megjelölt tapasztalások és érvek arra is, hogy iparosaink tiszta helyzetök föltünésén túl már nem a puszta jajgatás