Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-11-30 / 48. szám

Tfl.rga.^ a.iro i ^ szép>ixoa-s-l33CLi és isnaerettsrjesztő ]n_etil&:pNÁGY-KÁROLY város hivatalos hirdetéseinek közlönye.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre 4 frt. 1 Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. Egyes szám 10 kr

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák-Ferencz-utcza 40. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben.)

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr.

Bérmentetlen leveleket

előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza.

A közhivatalnokok fizetése.

Mennyi megerőltetésébe kerül az életbe lépő fiatal embernek, mig hivatalnoki állásba jut az államnál, a megyénél vagy más közhivatalnál! Megfeszített szorgalommal tanul, emlékezetébe vés nagy halmaz ismereteket, melyeket a gyakorlati életben mire se használ, amelyek birását azonban igazolnia kell, ha megakarja szerezni a közhivatalnoki minösitést; nevelésére és kiképzésére szülei jelentékeny összegeket áldoztak és ha végül az érettségi és magasabb bizonyitványt megkapta, minden pro- tekcziót, melyet ki lehetett használni, igénybe vettek és kimentettek, csakhogy gyermeküknek a hivatalnoki pályát hozzáférhetővé tegyék.

Ha már most a fiatal ember szerencsésen alkalmazáshoz jutott, van czime, de korántsem hozzá mért fizetése. A gyakornoktól kezdve a tanácsosig — alacsonyabb a fizetés az állás igényeinél. Mert a köztisztviselőnek mindenkori rangjához képest bizonyos válogatottsággal kell föllépnie ; életmódjában gentleman-nek kell lennie és kifelé reprezentálni is. Mindez azonban pénzbe kerül, amit ehhez nem adnak neki. Ez az a hagyományos baj, mely még abból az időből származott ránk, amikor a közhivatalnoki állások nemcsak tiszteletbeliek, hanem búsás jövedelmi források voltak és viselőiknek lehetővé tették, hogy rep- rezentális tekintetében mások elül járjanak. Ezen a bajon rágódunk még

ma is. Ma se tekintik a hivatalnoki állást kizárólag hivatásnak és kereseti forrásnak, hanem megtiszteltetésnek is. Ha az illető hivatalnok nem is tölt be különösen fontos állást, mégis „tiszteletbeli személyeképpen kell szerepelnie és erre a körülményre vezethető vissza, hogy csaknem minden közhivatalnok többet költ, mint fizetéséből telik.

Ausztriában belátták, hogy az állam nem követelheti hivatalnokaitól, hogy abból a fizetésből, melyet még akkor állapítottak meg, amikor az élelmezés sokkal olcsóbb volt, a mostani drága élelmezési viszonyok közt nem fedezhetik szükségleteiket. Ennek következtében múlt évben alapos fizetésszabályozást eszközöltek és éppen mostanában szabályozzák a szolgák fizetését is. Ellenben a magyar köztiszt- viselők — tekintet nélkül az időközben beállott teljesen megváltozott megélhetési viszonyokra — nagyobbrészt ma is csak olyan fizetést húznak, mint évekkel ezelőtt.

A megyei tisztviselőket a kilátásba helyezett államosítással huzzák-halaszt- ják. Ez halogatás ad calendas grae- cas és csak arra jó, hogy napról-napra több közigazgatási teendőket sózzanak rájuk.

Tisztelet az igazságszolgáltatásnak, de szerencsére sok azoknak száma, kiknek soha sincs dolguk bíróságokkal. Ám a politikai közigazgatással már a születéstől kezdve egészen a halálig mindenkinek akad dolga. A születés anyakönyvvezetésétöl egészen a halálesetfelvételig érezzük a közigazgatás kezét. Az iskola- és hadköteleseket Írja össze a közigazgatás; választási jogosultság, népszámlálás, áradás, hatósági engedélyek, szájkosárkényszer, himlő elleni beoltás, a mindennapi élet minden mozzanata kaleidoszkopszerüen tükröződik vissza a közigazgatás szolgálatában. Ki tagadhatná tehát, hogy a közigazgatás, vagyis helyesebben a közigazgatási hivatalnokok életünk minden stádiumában éreztetik velünk működésüket, hogy tehát az államgépezet mozgató szerkezetét képezik?

És ime: e fontos hivatalokat betöltő tisztviselőknek határozottan elégtelen fizetést adnak. Sokat követelnek tőlük: a számos törvény, szabályzat és rendelet alapos ösmeretét; szorgalmat, ügyességet, becsületességet — de amit mindezért nyújtanak nekik, nincs összhangzásban sem a végzendő munkával, legkevésbbé pedig a betöltendő ranggal!

Ugyanezt mondhatjuk a pénzügyi, igazságügyi és egyéb köztiszviselökröl is. Mindenütt, kiváltképpen a családos tisztviselőket gyötri a gond, mely el- lankitja élet- és munkakadvöket; pedig minden szellemi munka értéke függ attól a kedély állapottól, amelyben végzik.

Joggal követelik, hogy közigazgatásunk legalább is azon európai színvonalon tartsa magát, melyen áll a többi nyugoti államé. Ezt a követelést ki kell elégíteni, ha akarjuk, hogy a müveit államok közt megálljuk helyünket. De bizonyára ugyanoly joggal követelhetik állami és közigazgatási tisztviselőink, hogy fizetésűk legalább megközelítse a többi kulturáltam hivatalnokainak fizetését. Mert az „államosítás“ Ígéretéből Sem megélni, sem gyermekeket nevelni nem lehet.

Felhívás.

Magyarországon atüdővészes betegek száma állandóan megközelíti a félmilliót. És évenkint több mint hatvanezer magyar tüdővészben pusztul el. E szörnyű kórságnál nincsen népünknek alattomosabb megrontója és ádázabb gyilkosa. Kivált pedig a sik alföldet lakó java Magyarország szenved e csapás alatt, noha megkiinélve nincs tőle a hegyvidék lakossága sem. A falvak és a városok temetőiben egyaránt szaporitja a sirhal- mokat. A gazdagok palotáit s a jómódúak házait is nemritkán borítja gyászba, de a szegények hajlékaiban és kunyhóiban szinte állandóan ott tanyáz, folytonosan irtva az emberéletet, hervasztva az örömet, fokozva és terjesztve a nyomorúságot, megfertőztetve egész családokat, egész néprétegeket, jövendő nemzedékeikkel egyetemben.

De a tudománynak és a műveltségnek vannak immár fegyverei, melyekkel igen hatásosan, rendkívüli sikerrel állhatja útját a tüdővész nagymértékű pusztításainak.

A vagyonosoknak módjukban van a jókor igénybe vett és soha sem szűnő orvosi segítséggel, alkalmas gyógyító intézetek felkeresésével, esetleg az éghajlat megfelelő változtatásával is, magukat a tüdővész ellen a lehetőségig megvédelmezni. De a legjobban megtámadott osztály, a szegényeké, ma még hazánkban teljesen védtelen.

Védelmezzük meg a szegényeket; mi magyar társadalom 1

TARCZ A.

Napkeletre, napnyugatra.

Napkeletre vagy te tőlem. —

Hajnal pírját az egekre ott borítja,

Üde szellő illatárját onnan lopja.

Onnan küldi első csókját a kelő nap,

Minden élet, kedv, mosolygás onnan árad.

Napkeletre vagy te tőlem.

Napnyugotra vagyok tőled.

Innen indúl valamennyi sötét felleg, Sohajimtól a szél sírni itt tanúi meg.

Nálunk hal el a nap utolsó sugára,

Itt kesergek én utánad — szegény árva.

Napnyugotra vagyok tőled.

Kolozsvár. Uray Sándor.

EMLÉKBESZÉD

tartotta Hám József főgyran. igazgató a főgym- nasiumi ifjúság által 1899. nov. 20-án rendezett Erzsébet-ünnepély alkalmából.

Szent vallásunk egyik alaptételét képezi a szentek egyessége mellett az örök élet, tehát a tulvilági életben való hit, mely dogma értelmében a küzdő anya- szentegyház tagjai lelkiösszeköttetésben állunk a szentekkel, kikhez szükségünkben, balsorsunkban, az élet ezernemü küzdelmeiben segítségért esedezünk, kik hő fohászainkat a magasságbelinek trónjához eljuttatják s könyörögve könyörögnek szent színe előtt az örök Istenségnek, hogy ajtatos imánkat meghallgatni méltóztassék. E szép, e magasztos benső viszony okvetetlenül maga után vonja a hitet a tulvilági életben, melyet keresztény ember, ha e névre igényt tart, nem is tagadhat, mely hit különben nem csak a katholikus egyház hite, hanem a görög és római mythos is híven vallja azt. Az elhunyt görög és római szemére obulust tétet a túlvilágban való hit, hogy az öreg Charont, ki őt a Styx folyón átszállítja, kitudja fizetni. A halott mellé tett mézeskalács a cherberosnak szólott, mely az alvilág kapujának őrzésére rendeltetett. A temetetlen rómaira követ dobott minden mellette elhaladó, hogy lelkének ne kelljen 100 esztendeig a Styx mocsarai között tévelyegnie, mert nem részesülhetett a temetés szertartásaiban. Nem a tulvilági élet bizonyságai-e e reális tények? Valóban azok. Ideális alapon nyugvó sz. vallásunk a szeretet folytatásának tartja a tulvilági életet, mely szeretet fonalát nem képes elvágni a nagy kényur, a kérlelhetetlen halál; mely szeretet elkíséri a kimúlt hívőt a túlvilágra is. Szeretettel gondolunk elvesztett kedveseinkre; a szeretet hangján könyörgünk Istenhez, adja meg nekik az örök boldogságot; a szeretet adja kezünkbe az ősz utolsó virágját, melyet szeretteink sirhalmára helyezünk. Az odaadó, a változhatatlan szeretet és jobbágyi hódolat hozott ide bennünket, hogy emlékáldozatunk tüzét felgyújtsuk annak a magas léleknek, melynek lámpáját 14 hó előtt kioltotta egy elvetemült gonosz kéz. Ne ütődjék meg senki beszédem pietesticus kezdetén; ne gondolja senki, hogy dogmaticus beszéddel akarok áldozni az elhunyt nagy királyné emlékének; de igenis alkalmasnak tartom a gonosz tényből kifolyólag a vallás szükségességét bár nehány szóval is érinteni. A vallás világitó torony a léleknek, miként a hajós bizton irányítja hajóját a pharosi torony irányában: úgy a vallásos lélek is bizton halad az élet zajló tengerén s nem lesz annak soha semmi zivatarja, mely megzavarja őt. Az élet keserűségeit mosolylyal s azzal a tudattal fogadja, hogy a ki rámérte a szenvedéseket, el is távolítja azokat, vagy ha nem, ad erőt azok elviselésére. Mig ellenben a hitehagyott, hogy egy protestáns költő, Bajza szavaival éljek :

„Vihartól hányatott Tévelyeg vezórtelen Önmagában sincs jelen.“

A vallás napfénye az emberi léleknek, miként éltetője a nap a virágnak. Vedd el a napot a virágtól, halványul, lankad, mig végre elhervad. így a vallástalan ember is. Ma megbotlik s mert nincs hite, nincs vallása, mely őt botlására figyelmeztesse, holnap már bűnt követ el, holnapután bűnét tetézi; naponkint alább és alább száll a lejtőn, mig az iszapban, a bűn fertőjében el nem temetkezik. A vallástalan ember előtt nincs semmi szent; lábbal tiporja a családi jogot; a társadalom törvényei, szokásai ránézve nem irányadók ; fölöttes hatósága nincs; a tulajdonjogot nem ismeri, ha máséról van szó. Egyház, állam előtte non sens fogalmak.

Isten, vagy zsarnok kényur, vagy egyáltalában nem létezik. Előtte csak egy szent van, az ő drágalátos énje, a kinek mindenkit és mindent szabad bántania, de ő hozzá ne nyúljon senki. Ily meggyőződésű egyénekből verődtek össze a francziaországi communisták ; ilyenek az oroszországi nihilisták; ilyenek a fájdalom ma már nálunk is előforduló socia- listák ; ilyenek a mindent felforgatni törekvő anarchisták.

Szomorú, hogy e szent, a nemzet kegyelete által megszentelt napon e sötét képpel kell foglakoznom; de tanítói tisztem kötelességemmé teszi, hogy rámutassak az okra, mely a legsötétebb okozatok szülő anyja. Nem hiszem, hogy éveken keresztül csak egyszer is megfordult az Isten szó ajakán annak az emberi bőrbe bujt szörnyetegnek, — legfö- lebb mikor káromolta szent nevét, — aki gyilkát döfte abba a kebelbe, melyben a magyart szerető szív lakozott. Nem hiszem, hogy csak egy áhitatos fohász is ellebbent ajkairól; hogy valaha életében jóízűen mondott volna el egy imádságot; hogy a fölöttes hatóság iránt való tiszteletről csak fogalommal is birt volna ; hogy a kötelesség teljesítésének tudata élt volna lelkében. De igenis hiszem és vallom, hogy dölyfös énje volt a központ, mely körül képzeteit megteremtette, mely körül fogalomkört alkotott magának; s mert e dölyfös én előtt csak a vele egyenlő gondolkozásnak hajlottak meg, hadat üzent ő, hadat üzentek társai mindennek a mi szent, nem riadva vissza a fosztogatástól, nem a rablástól, nem az öldök-