Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-09-14 / 37. szám

# V cv^ XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. szeptember 14. 37-ik szám. Megjelen minden csütörtökön. Egész é Félévre Előfizetési árak: Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Bérmentetlen leveleket vre 4 frt. . . 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr Deák-Ferencz-utcza 40. szám. Nyilttér sora 15 kr. előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. A városi kövezetvám kérdése. A város kikövezése s e czélból a kövezetvám behozatala tárgyában ho­zott képviselőtestületi határozatra le­érkezett a kereskedelmi miniszter intéz­kedése. A miniszter e határozatban kije­lenti, hogy az engedélyezett vámjog s illetve ennek terhére felveendő városi kölcsön kizálólag csak utczakövezési czélokra használható fel. Minthogy pedig maga a kövezés a felveendő kölcsönt egészben fel nem emészti, a polgármester a város kikö­vezésének nagyobb arányokban leendő eszközlését fogja a képviselőtestületnek javaslatba hozni. A polgármesteri javaslat ugyanis a már eddig köves úttal elláttatni ren­delt utczákon kivül még a nagysomos-, nagyárokpart-, hadház-, lakatos- és Kossuth-utczáknak, a császársornak, valamint a kálmándi-ut vasutig ter­jedő részének köves uttali ellátását is felvette programmjába. Mi részünkről nemcsak örvendünk azon, ha városunk közlekedési viszo­nyai ezen újabb utak épitése által ja­víttatnak s ezzel városunk fejlődése elömozdittatik, de határozottan méltá­nyosnak találjuk, hogy végre valahára ama külsőbb utczák fejlesztésére és rendezésére is nagyobb figyelem for- dittatik, melyek eddig a városi közjö- vedelmekböl vajmi csekély mérvben részesültek. Hisszük, hogy a polgármesteri ja­vaslat már csak méltányossági tekin­tetből is egyhangúlag el fog fogadtatni. Annyival is inkább, mert a fel­veendő kölcsön ezen újabban felvett utczák kikövezésére is elégséges. A számítás ugyanis a következő: A felveendő 145,000 frtos kölcsönből levonandó 5V3 % kamatczimén 7975 frt, 6% papirveszteség czimén 8700 frt; közjegyzői dijjakban 596 frt 23 kr. s igy összesen 17,271 frt 23 kr.; ma­rad tehát rendelkezésre 127,728 frt 77 kr. Minthogy pedig az egész úthálózat kiépítése 126,876 frt 17 krba kerül, még 852 frt felesleg marad. Azonban differenczia merül fel a fenntartási költségeknél, — melyre a miniszteri leirat is reflektál. — A fenntartásra ugyanis évenként 6281 frt 46 kr. szükséges, melyhez még hozzáadandó a felveendő kölcsön évenkénti kamata czimén 7975 frt s igy az évi szükséglet összege 14,256 frt 46 krt tesz. Minthogy azonban a közgyűlés által elfogadott vámtételek mellett éven­ként csak 13,350 frt 91 kr. jövedelem foly be, ebből a fenntartás nem telje­síthető. A miniszter pedig csak az esetben engedélyezi a vámszedési jogot, ha az évi fenntartási költségek is biztosítva lesznek. Hogy ez a czél elérhető legyen szükségesnek mutatkozik a vámtételek emelése oly módon, hogy a 3 kros tételek 4 krra, a 4 kros tételek pedig 5 krra emeltessenek. Ezen egy krajczáros emelés mel­lett a kövezetvámból eredő évi jöve­delem 14,731 frt 80 krra emelkedik, melyből a fennebb kimutatott 14,256 frt 46 kr. évi szükséglet fedezhető lesz. Az ezen, városunk közlekedési viszonyainak javítására s fejlesztésére nagy horderövel biró, a képviselőtestü­let által elvben már rég egyhangúlag elfogadott újabb köves útvonalak léte­sítése tehát a vámtételek csekély eme­lésétől függ. Minthogy pedig a nagy horderövel biró művelettel szemben a csekély vámtételemelés figyelembe nem jöhet, hisszük, hogy e miatt a terv létesítése hajótörést szenvedni nem fog. Hiszen e csekély vámtételemelést az egyesek megérezni éppen nem fog­ják, s ha tekintetbe vesszük, hogy a szomszédos városok közzül például Nyíregyházának vámtételei kétszer ak­korák, sőt a szomszédunkban lévő kis Mihályfalvának is nagyobbak a vám­tételei mint felemelés esetén is a mieink lesznek, kétségtelen, hogy e csekély emelés miatt a szép tervet elejteni 'em szabad. Nem szabad különösen akkor, midőn annak előnyeiben nem csak az eddig dédelgetett szorosan vett bel­város, hanem ezúttal a külsőbb utczák lakói is részesülni fognak, mert ha áldozatot hoztunk eddig a vagyonosabb polgárok érdekében, meg kell hoznunk ez áldozatot a kevésbbé vagyonos pol­gártársaink érdekében is. A kérdés mindenesetre olyan, mely megérdemli a komolyabb meg­fontolást. Mi tehát kötelességet vélünk tel­jesíteni, midőn e kérdésre előzetesen is felhívjuk a képviselőtestület tagjainak figyelmét. Ha városunk fejlődését, haladását igazán szivünkön viseljük, kisebb ál­dozatoktól visszariadnunk nem szabad, — nem lehet.-p.— Az országos hitelszövetkezet érdekében. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetek­ről szóló törvény értelmében alkotott »Or­szágos központi hitelszövetkezet“ czéljaira üzletrészek jegyzése tárgyában vármegyénk főispánja az alábbi körlevelet adta ki, mit az intézmény közhasznúságára tekintettel egész terjedelmében közlünk olvasóinkkal. "EZ. órele x*i­A gazdasági és ipari hitelszövetkezetek­ről szóló 1898. XXIII. t.-cz. értelmében léte­sített „Országos központi hitelszövetkezet“ megalakítása alkalmával kiváló súlyt helye­zett a királyi kormány az összes társadalmi tényezők részvételére és ezért már a múlt évben alapítványi üzletrészek jegyzésére kérte fel az ország közönségét. Magam is felkértem azon alkalommal a kormányzatomra bízott törvényhatóságo­kat, valamint az ezek területén működő tes­tületek s intézetek vezetőit, hogy a felhívás sikerét tőlök telhetőleg előmozdítani és kü­lönösen azt fontolóra venni és vétetni szíves­kedjenek, hogy az alapítványi üzletrészek jegyzésénél a netalán csekélynek mutatkozó kamatozást bőségesen meghaladják azok az előnyök, melyek a helyes irányban vezetett szövetkezet révén az adózási képességnek az általános erkölcsi és anyagi jólétnek emelé­sében a lakosságra háramlanak. E kérelem nem talált oly mérvű vissz­hangra, mint a minőt az ügy fontosságából folyólag várni lehetett, mert csupán Szatmár- Németi szabad királyi város közönsége és a szatmári káptalan juttatta tudomásomra egy- egy üzletrész jegyzését. TARCZA. Hosszú az é] . . . Hosszú az éj, húzzad, czigány! Másé lett a szőke kis lány; Sok szép álmom szerte foszlott, Nem leszek én többé boldog Sohasem. Hogy elhagyott, hej azóta Vigaszom a síró nóta; Síró nóta, síró lélek — Be keserves lett az élet Miatta. Minden áldott bús éjszakát Nóta mellett virasztok át; Sír a lelkem, nem alhatom, Zeneszóval altatgatom Keservem. Húzzad, czigány ! Hej, ki tudja, Mikor szól a húrod újra? Ha már ilyen árva lettem, Búbánatos nótád legyen Siratom. Szendrői Ho/ozsnyai Cyrill. Feketehegyi emlékeim. A nagy szünidőnek vége van. Tanár és tanítvány kipihenve, felüdülve újra hozzálátnak a hosszú munkához, melynek folyamában a két hónap annyi, mint egy nagyszabású kiállítást szemlélőnek pihe­nése, ki egyidőre elhagyja a szemkápráz­tató pavillonokat, hogy azután újra neki j lásson a kalandozásnak. Engem szerencse­csillagom a szepesmegyei Feketehegy­fürdőbe vezérelt, hol hat hétig szívtam a fenyvesek balzsamos levegőjét s az erdő magányában egy-egy szép helyen üldö­gélve elmerengtem, csodálva a természet szépségében az Alkotó végtelen jóságát és bölcseségét, ki a fürdőcske vadregényes környékét mindennel megáldotta, a mi az odasiető üdülőknek kellemes szórakozást uyujt s mintegy észrevétlenül adja vissza azt, a mit itt remélnek megtalálni. És nem hiába. Ki-ki önmagán látja teljesedni ama közmondást, hogy a hideg viz min­dent meggyógyít, kivált ha a legridegebb kedélyt is felderítő s egészen újjá teremtő körülményekkel szövetkezik, melyekben feketehegy oly gazdag s melyek azért különösen kedvessé és keresetté teszik, annyira, hogy a két magyar haza leg­távolabb vidékeiről is felkeresik a gyó­gyulni s igazán pihenni vágyó halandók. De, hogy tárgyamtól el ne térjek, emlé­keimről szólok. Azt hiszem, csak a sze- , rencsés véletlennek köszönhetem, hogy a fürdői élet csakhamar kifárasztó egy­hangúságába olyan változatok vegyültek, melyek mig a közönség zömét hosszabb- rövidebb ideig, mondhatni, elbűvölték, varázshatalmokban tartották, a legtöbben egy szép emlékkel gazdagabban távoztak oda, hova őket a kötelesség szólitá. Első helyen említem a változatok közt egy régen érzett hiány pótlását, a jószivü adakozók filléreiből épült kis kápolnát, melynek felavatása a fürdő ünnepnapja volt. Az alkalmi beszédet a budapesti kath. kör érdemes alelnöke, Pintér Kálmán piarista-tanár mondotta, melyben a ke­gyeletre hivatkozván, mint a kápolna szülőanyjára, ritka tapintattal megemlé­kezett Tompa Mihályról, kinek mellszobra a kápolnával szemben szintén a kegyelet szüleménye s kiemelvén a kedves költő életéből a vallásosságot, példája követé­sére buzdított, ajánlva különösen a kegye­let ápolását, mely — minden mástól el­tekintve — hódol az igazi érdemnek s abban magát becsüli meg, mert semmitől nem félhet az a nemzet, melyet, nagy embereit eszményképekül állitván, élet- utain azok tetteinek fénye kalauzol. — A második ünnepély a nagy költő emlé­két újította fel s a szobor előtt folyt le. Nem a templom fogadta hát be az ün­neplő közönséget, ámde azért mindenki érezte, hogy bizonyos vallásos áhitat ha­talmában van s engedvén ennek, komoly elmélyedéssel hallgatta végig nagytiszte- letü Széli Kálmán szalontai esperes imá­ját, ki a szeretetről szólván, mely a költő lelkének alapvonása volt s mely az em­berek boldogságának teremtő és fenntartó ereje, buzgó fohászban kérte Istent, hogy mindazokban, kik egybegyűltek, tegye élővé a munkás szeretet áldott lelkét, hogy az ünnepelt példaadó életéből erőt merítsenek, lelkesedést és kitartó buzgó- ságot, hogy mások is látván a jó tette­ket, dicsőítsék Ot, ki mondá: „Aki abból a vízből iszik, melyet Én adok neki, soha meg nem szomjuhozik, mert az az örök életre forró víznek cseppje leszen ő benne.“ — A harmadik ünnepély Petőfi halálának ötvenéves foroulója volt. Szónok — nevére már nem emlék­szem — nemzeti érzülettől áthatott remek beszédben ecsetelte a világhírű költő tü­neményes életét s legszebb költeményei­nek fejtegetését rövid keretbe foglalván, a példa követésére, az édes magyar haza szeretetére buzdított. íme a változatok, melyek feledhe­tetlenné tették a hamar elröppent időt s egyidejűleg azon jól eső meggyőződést érlelték meg bennem, hogy a magyar nép mindig kegyelettel emlékezik a nagy idők nagy embereire s bárminő körülmé­nyek között is örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a kegyelet nyilvánításá­val ápolja, élessze keblében azt a tüzet, melynek szikráját ama nagy emberek ol­tották beléje, kiknek szemei előtt a ha­zának és népének csak boldogitása, csak nagygyá tétele lebegett.

Next

/
Thumbnails
Contents