Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-17 / 33. szám
I Vil XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. augusztus 17. 33-ik szám. szépirod_a-lxxxi és ismexetteijesztő Ixetils/p. NAGY KÁROLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE Megjelen mindéin csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szára 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Társadalmi bajok. Szinte kelletlenül fogok hozzá e sorok megírásához, mert a társadalmi bajok thémájáról Írni nem uj dolog és az újságot olvasónak ujságingerét bizony alig elégíti ki. Ám a jó hírlapnak nemcsak az a feladata, hogy mindig a legújabb híreket hozza, hanem, hogy le is vonja belőlük a tanulságokat, hogy emigyen hü tükre legyen az életnek. A társadalmi bajok kutforrása ki- apadhatlan s e bajok eddigi orvoslói nemhogy javulást teremtettek, de sőt ellenkezőleg a megélhetés legelemibb követelményei napról-napra nehezebben súlyosodnak a munkálkodók gör- nyedezö hátára. A társadalmi bajok orvoslása lesz az uj század legsürgősebb feladata, mert hiába tagadnók: a tizenkilencze- dik század szemkápráztató, csodálkozásba ejtő, soha előbb nem is sejtett vívmányai óriási haladással vitték ugyan előbbre a tudományt, művészetet és a közélet minden ágát, de a megélhetési viszonyokat felette súlyosakká változtatták. Talán nem szükséges ezt példákkal illusztrálni. Elég a sok közül csak arra a körülményre utalni, hogy a gyári ipar föllendülésével mennyi munkáskéz vált feleslegessé. Ennek hatása alatt általában a munkabérek csökkenése állott be, kelleténél több lévén a rendelkezésre álló emberi munkaerő. Ám ez a kisebbik baj, mert hiszen tudjuk, hogy egyes szakmában a munkabér nem csökkent, sőt van elvétve olyan szakma is, melyben a munkabér még jelentéktelenül emelkedett is. A nagyobb baj ott rejlik, hogy az élelmiszerek és a legnélkülözhetlenebb szükségleti czikkek folytonos és tartós drágulásával szemben a munkabérek megfelelően nem emelkedtek. Ez már azután általános baj, oly annyira általános, hogy nemcsak a munkásokra, de az összes hivatalnokokra, iparosokra, kereskedőkre és számtalan más társadalmi tényezőre is kiterjed. Amikor a modern társadalmi viszonyokról beszélünk, nagy tévedés tehát, ha az emberi munkaerőt egyszerűen a munkadijhoz viszonyítjuk csak — tekintettel az évtizedekkel ezelőtt fizetett munkadijakra — és nem vetünk arra ügyet, hogy a pénz értékéből általánosan veszített, mert végső hatásában mindegy akár azt mondom, hogy amit évtizedekkel ezelőtt egy forintért kaptam, azért ma kettőt kell fizetnem, akár pedig azt mondom, hogy egy forintért, ma csak félannyit kaphatok, mint ezelőtt. Sőt minthogy a pénz csak csereeszköz, helyesebben fejezem ki magamat, ha azt mondom, hogy a pénz értékéből veszített. A pénz értékének csökkenése pedig a legnagyobb közgazdasági baj és valahányszor rágondol a munkájából élő — nagyot sóhajt. A tizenkilenczedik század gloriális énekei közé kellemetlenül vegyül ez a feljajdulás és a tudós közférfiaknak TARCZA. Vágy. Fiatal vagyok. — Múltam még rövid, Számomra talán hosszabb a jövő, De míg egyik sző fényes álmokat, — Mely előbb-utóbb szerteröppenő, — Avagy a másik kétségbe esve Összeroskad a munka súly’ alatt: Multnak, jelennek, jövőnek élek S ajkamról panasz sohasem fakad. Élek a multnak? — Hisz az nem lehet! Mondják némelyek, mintha hallanám . . . Igen, a multnak, mivel a múltból Van egy mentorom: drága jó anyám ! És a jelenben küzdők kitartón, De nem építek tündér várakat, Hittel reménynyel török előre, Mert így szívem ép, sértetlen marad. Pályám kezdetén nem azt kívánom, Hogy zavartalan legyen életein, Mert hisz bánatból, keserűségből, Már eddig is kijutott énnekem . . . Csak egy a vágyam, egy lesz szüntelen, Bárcsak valaha meghálálhatnám Azt, mit — fájdalom — tán nem is lehet: Szíved szerelmét édes jó anyám ! — Debreczen. — Tóth Ma*jós. Dráma. Egy ismerős menyasszonyt láttam Vakító, fehér gyászruhában. A szentegyházba, hogy belépett, Fehér arczára szikra tévedt. S úgy felvillant az a szép szempár, Mikor előtte volt az oltár. Az orgona midőn felcsengett, Ajkán egy fájó sóhaj rezgeti. S miként a szellő bús fuvalma, Elröppent az „igen“-nek hangja. . . . Arcza vonaglott, elfehérült S az oltár lépcsőjére szédült . . . Valami feljajdult szivembe’: Hamis eskü nem jut a menybe! Fliesz Henrik. Mennyire hátra vagyunk, én Istenem, mennyire hátra is vagyunk mi még! Ugyan vájjon hányán tudják, mi az a „puff“ ? Pedig az oczeánon, sőt a kontinensen túl is milyen merész fantáziával, milyen bámulatos találékonysággal kulti- válják a „puff“-ot. nem kis fejtörést okoz, hogy lehetne e feljajdulás alapját eliminálni. Sokféle radikális és kevésbbé radikális czélzatu mozgalom indult meg a társadalom minden rétegéből, különösen munkáskörökböl, mely e bajon segíteni akar. Ámde egyetlen egy mozgalom sem olyan, hogy tőle a baj alapos orvoslását lehetne remélni. Egyrészt túlzó idealizmustól sugalt, a praktikus életben kivihetetlennek mutatkozó eszmék, melyek legfeljebb egyes csekélyebb könnyítések elérésére vezethetnek, jutnak bennök kifejezésre, másrészt évszázadokon át felépített társadalmi intézmények felforgatására irányuló törekvések késleltetik, sőt gyakran egészen el is rontják a segítés nehéz munkáját. Hogyan lehet az emberi munkaerő folytonos szaporodását a munka valóságos értékével összhangzásba hozni, az még ma rejtély és nincs aki megmondhatná. Annyi azonban bizonyos, hogy az orvoslást a mai mozgalmak egyikében sem fogjuk megtalálni, mert azt, nézetem szerint, csak egyben a humanizmusban kereshetjük. Nem abban a humanizmusban, melynek szive megesik a kolduson és odadob neki egy kis alamizsnát, de abban a humanizmusban, mely a legnemesebb intenczióktól vezéreltetve, méltányolja az emberi jogokat, melyeknek legelsője, hogy e földön megélhetésre mindenkinek van jussa, aki dolgozik. Az intézmények javításán kell dolgozniok azoknak, akik embertársaikon segíteni akarnak. A kézi munkának nagyobb teret kell nyitni, hiszen ezen a földön még elég az ugar, sokkal több, mint a miveit talaj. Akkor elfogjuk érni, hogy a föld bővebben fog nyújtani s az emberek könnyebben fognak megélhetni. A csodás alkotások száma elég nagy már, álljunk meg kissé és gondoskodjunk arról is, hogy ez alkotások mellett éhen ne veszszünk. Hadd következzék a csodák százada után a humanizmus százada. Emlékezzünk régiekről. A nagykárolyi r. k. plébánia-templom föl- szentelésének 121 -ik évfordulója alkalmából. II.^U Az uj r. kath. tomplom alapkövének letétele 1769. május 11-én megható ünnepélyességgel történt. Az alapkő helyéül a szentélyzáró félkörü alapfalazatnak kö- i zepe választatott, a hol kellő nagyságú üreg készült. Ebbe helyeztetett el egy simára faragott, tetemes vastagságú négy- szögű kőlap, melynek kivájt mélyedésébe fektettetett a 2 láb hosszú, l láb széles négyszögü, tűzben aranyozott réztábla a rája vésett latin emlékirattal, továbbá az emlékiratnak kemény papírra Írott és olajba mártott magyar és német nyelvű fordításából egy-egy példány ólom lemezek közé rakva, végre egy-egy azon évben vert arany- és ozüstpénz, melyet az alapitó kegyúr sajátkezüleg helyezett el. Az egyházi megáldást és szokásos szertartásokat a társháznak akkori főnöke, Pnyáczi Julián végezte teljes segédlettel, mert az egri püspök Gróf Eszterházy Károly külön irt levelében jelentette Gróf Mi fán terem a „puff“ ? kérdezik önök. Megadom rá a választ: a reklám fáján. Mert a „puff“ nem egyéb, mint napi újdonságokba, politikai, közgazdasági, tárcza vagy egyéb czikkekbe bujtatott reklám, czifra ruhája pedig a raffinéria. Nálunk például a szabó „bámulatosan olcsó“ árak mellett hirdeti „legdivatosabb és legtartósabb ruháit.* Másképp a chicagói szabó. Neki az „uraságoktól levetett“ frázisok épp oly kevéssé kellenek, mint az elkoptatott ruhák. Mint a divatban, a hirdetésben is csak az eredeti, mindig a legújabb genre talál méltatásra. A ,New-York-Herald* legutóbbi számában a következő hirt hozta: (ha nem hozta hozhatta volna.) A perfekt gentleman. — Az anyai szív. — Az ösmeretlen ösmerős. nem türtőzhette magát tovább és rá borult édes anyja keblére, aki hangos zokogásba tört ki. Erre a jelenlevők is mind odasiettek, hogy régi barátjukat megöleljék. Dr. Rithon feltűnő hidegen fogadva ölelésüket szemökre lobbantotta, amiért előbb kerülték. „Hiszen nem ösmerünk rád ebben a fashionable ruhában“ felelték chorusban „a legelegánsabb gentleman- nak sem lehet divatosabb és jobban álló ruhája mint neked ! Ugyan hol vásároltad?“— „A Fashionable Taylor — Magazin czégnél Chicago, Washington — Street 113.“ felelt dr. Rithon jóizüt ka- czagva barátjai bámulásán „barátaim egy ilyen fashionable ruha birtokába csekély 3 dollárért kerülhettek.“ Még jó soká ezután vidám poharazás közben ünnepelték a „fashionable gentleman“ hazaérkez- tét. Vagy pedig: Charles Rithon három év előtt elhagyta szülővárosát, hogy a chicagói egyetemen befejezze orvosi tanulmányait Mikor a három év letelt, első dolga volt, felkeresni agg édes anyját. Hazaérkezve legelsőbben is bement a „White Fox“- hoz czimzett vendéglőbe, hol régi ösme- rőseivel annak előtte mulatni szokott volt. Nem értesített hazajöveteléről senkit, hogy anyját és jóbarátjait mrglepje. Amint belépett a vendéglőbe számos barátot- talált ott, de egyik sem ösmert rá. Dr. Rithon nem akarván tolakodó lenni, megitta a megrendelt, bowle-t és távozni készült, amikor belépett az édes anyja. Dr. ■ Rithon elébe sietett — de az öreg asz- szony sem ismerte meg. A fiatal orvos A legújabb. — Csodálatos menekülés. — Nagy vasúti szerencsétlenség történhetett volna ma éjjel Gretnoble* és Omouth állomások közt. Grecenoble állomáson tudvalevőleg lecsatolják a Orainog- I tonból jövő vonat hátsó részét,hogy helyébe a Masaouh-ból jövő vonatot csatolják. A le- csatolas egész rendben ment végbe és a Masaouh-ból jövő vonatot is ép oly rendben tolták az Omouth felé menő vonatrészhez, csupán a két vonatrészt kellett még összekapcsolni. Ez John Whister kocsitoló feladata volt. Mire a kalauz megadta az indulási jelt, a vonat tovarobogott. Omouth állomásra érve éktelen i orditás zavarta fel a vasúti személyzetet
