Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-20 / 29. szám

XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. julius 20. 29-ik s^áncM vii 21 V ,'--1 <-i/J NAGY KÁROLY és VIDÉKÉ TsLrssLd-SLlrran-l. szé:pi:r©<5-a.l23CLÍ és isrcieietterjesztő Ixetila/p. ' v ^ u V V -> v ^ ■ .o .w 1 k- ■c- / NAGY-KÁROLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferenez-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.)----~a|i' : .v-r:—zrr—■— Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak* vissza. A munkás-kérdés. Az agrár-szoczialisták szervezke­dése legújabb keletű és igy a meg­alakulás izgalmaiból csak most kezd határozott körvonalokkal kibontakozni, ennélfogva követeléseik is szerényeb­bek, mint az ipari munkásoké és inkább valódi sérelmeik és égető szük­ségeik körére szorítkoznak, — tehát azokra, melyek őket a tömörülésre és a küzdelem terére szorították. A társadalom és az állam feladata tehát, hogy most, még idejekorán gon­doskodjék arról, hogy a földmives- munkások jogos igényei kielégi tést nyerjenek, hogy ez által az izgatás létalapja elvonassék, még mielőtt az nagyobb arányokat ölthetne. Országunkra az agrárszoczializmus terjedése és megizmosodása kétség­kívül sokkal veszedelmesebb, mint az ipari szoczializmus. Közgazdaságunkat, mely amúgy is számtalah bajokkal küzd, könnyen katasztrófa elé állíthatná. Magyarország kiválóan agrárius állam lévén, az agrárszoczializmus ná­lunk oly jelentőséggel bir, mint Angliá­ban az ipari szoczializmus. Tekintve azonban az ipari mun­kások természetszerűleg magasabb fokú intelligencziáját, az agrárszoczialista- izgatás minden esetben pusztításokkal jár, — mint azt saját kárunkra nem régiben volt alkalmunk tapasztalni. Mindazonáltal nem szabad kicsi­nyelnünk az ipari munkások mozgal­mát sem, mivel szervezetüket, annak nemzetközi volta és történelmi fejlő­dése oly szilárddá és hatalmassá teszi, hogy az komoly hatalmi tényezővé vált és vele számolni kell. Kicsinyes eszközökkel a szoczia- lizmussal megküzdeni nem lehet, — azt beláthatja mindenki. Azonban a társadalomra és az államra veszedelmes tendencziája ön­ként megszűnik akkor, ha a munká­sok jogos és méltányos igényei elé akadályt nem gördítenek, helyzetök javítására czélzó törekvéseik pedig támogatásra találnak és nekik az ál­lamban az őket megillető poziczió megadatik. A Kölcsey-Egyesület Erdődön. Szép és hazafias törekvése a Köl- csey-Egyesületnek, hogy Petőfi Sándor halála ötvenedik évfordulóján ünnepet akar ülni, de kiválóan széppé és érde­kessé teszi az ünneplést az, hogy Erdő­dön, a nagy .költő szerelmének színhelyén akar hódolni a nagy szellemnek, ott az ősi vár ornladékai között, hol minden egyes kődarab, minden fa, minden fűszál az egykor oly boldog költő emlékezeté­nek csodás varázsával hatja meg szi­vünket. A restaurált toronynyal szemben a vár másik szögletén áll az omladék torony, melynek kápolnájában kötött frigyet Petőfi Szendrey Júliával. A keleti oldalon szintén romokban a ház, hol Julia lakott gyönyörű kilátással a tóra, melynek part­ján az az egyetlen fűzfa elegendő arra, hogy a költészet tündérvilágba ragadja lelkünket. Ha lelkünk gyászba borul a korán elvesztett költő halálának emlékezetére, ha keseregni akarunk a veszteség fölött, mely nemzetünket ezelőtt ötven évvel súj­totta, keresve nem találhatnánk alkalma­sabb környezetet a sírásra, a rombadőlt boldogság leornló emlékeinél. A résztvevők számától függ a terv megvalósítása. Városunk és vidéke lakos­ságának örök szégyenére válnék, ha a kirándulásra okvetlen szükséges ötven­hatvan résztvevőt nem lehetne megnyerni. Ennek a csekély számnak pár nap alatt meg kell lennie, hogy a különben nehéz és felelősségteljes előkészületeket meg le­hessen tenni. A Kölcsey-Egyesület, ez az ideális czélokért küzdő társulat bízik benne, hogy nemcsak ötven-hatvan, hanem száz, kétszáz, sok, nagyon sok résztvevő fog jelentkezni, meg van győződve arról, hogy a hazafiság templomává avathatja a leg­nagyobb magyarköltő emlékétől megszen­telt helyet, hogy a nép ezrével fog zarán­dokolni ide e napon, hogy az ott elhangzó emlékbeszédek tüzénél lángra gyújtsa lel­kében a hazafiui lelkesedést, hogy annak szellemétől megilletve, ki ama nehéz időben szive volt a történelemben párat­lanul álló dicső küzdelmet narczoló magyar nemzetnek, képes legyen élni, dolgozni, s ö .vedui ha kell, a mi szép magyar hazánkért. Az az emléktábla, melyet ez alka­lommal a leomlott falakba illesztünk, örök, soha nem múló emléke Jeszen a mi tiszta, becsületes lelkesedésünknek. Ha majd a vár tövében az árnyas fák lombjai alatt ősi szokásként ünnepi lako­mára jövünk össze, egybeforrnak majd sziveink az egymás iránti szeretetben, mert hiszen a rokonérzésü lelkek legjobban megtudják érteni egymást. Mert bizonyos, hogy a kik ott leszünk, a felújított emlé­kek hatása alatt egy szívvel, egy lélekkel fogunk birni. A felhívást a Kölcsey-Egyesület folyó hó 17-én kibocsátotta, az odajutás megkönnyítése kívánja, hogy ne az öt, hanem a nyolcz órás vonattal induljunk, ez pedig a Gilvácstól Erdődig szállító külön vonat megrendelését teszi szük­ségessé. Az egyesület gondoskodni fog ko­csikról, gondoskodik, hogy az ebéd el­készítésére vállalkozó vendéglős a kikö­tött ebéden kívül hűsítők és egyéb szük­séges dolgokkal felszerelve legyen. Csak egy napnak nappali szakára terjed a kirándulás, mely nap úgyis va­sárnap, semmi akadály sincs, mi a rész­vételtől valakit visszatarthatna. Egész családok résztvehetnek, eljöhetnek a nők és gyermekek is. Az ő fogékony lelkök bizonyára a legbecsesebb tanulságot fogja itt meríteni. Én azt hiszem, hogy e nehány sor, mely inkább emlékeztetésre mint lelkesí­tésre van szánva, befogadásra fog találni, s hogy azok a következők, melyek az ötven éves forduló után megjelennek, nem a megszégyenülés lemondó hangján, ha­nem az édes visszaemlékezés örvendetes hangján fognak szólani. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Poör János. Iskolai értesítők. in. A nagykárolyi róm. kath. fiúiskola tanulóinak értesítője az 1898—99. iskolai évről. Az értesítő az iskolaszék és a tanítói testület tagjainak névsorát közli. Tanított Palczer Ernő igazgatása alatt egy hitok­tató és 4 tanító. Beiratkozott az I. osz­tályba 91, a II. osztályba 79, a III. osz­tályba ()9 és a IV. osztályba 92 tanuló. Összesen 331. Kimaradt 28, vizsgát tett 302. Ebből kitűnő 5, jeles 40, I. r. 210, II. r. 47. TARCZA. I. Melletted, véled . . . Melletted, véled édesem, Ha rám tekintsz szerelmesen S öröm sugárzik arczodon — Feledve minden bánatom. Szivem hívő lelkedben él S jövő boldogságot remél — Oh, ekkor én úgy érezem, — Boldoggá tesz e szerelem. De ha újra válnunk kell majd S átkos sorsom messze elhajt Tőled, szerelmes angyalom — Százszoros lesz a bánatom. De szűm ott is érted dohog, Vérző sebem bármint sajog S gyötörjön bár e sejtelem : — Halálom lesz e szerelem. II. Oly magasan . . . Oly magasan állsz feleltem, Mint föld felett égboltozat; Csillagfény ég két szemedben — Annak rabja az én lelkem. Az okozza bánatomat. Búsan szól a kis csalogány — Dalolj, dalolj utoljára. — Ládd az arczom, mily halovánv, Beteggé tett egy szép leány, — Meg is halok nem sokára. (Téglás.) Kerekes József. DIANA. Irta,: <3-. IDiósz;egrli.3r ZLvIór. Ha jól sejtem igy hívtak egy isten­nőt is; azt meg biztosan tudom, hogy a városi erdésznek volt egy fekete-tarka ilyen nevű vizslája, aki — néhai gazdája szerint — okosabb volt a polgármester­nél ; ezeken kívül teljes világéletemben csak egy lényt ismertem, aki erre a névre hallgatott, de ez nem tartozott sem az istennők, (amnnyiben kissé vénecske is volt és kissé nem is szép) sem a vizs­lák országába. Ez a Diana zongorames- ternő volt Mikler főszolgabíró urnái I Aranypatakon Zelmuska mellett és miután a főszolgabíró ur özvegyi sorban, de jó karban levő ur volt, a rossz nyelvek még sok minden egyébnek is tartották. Én nem voltam rossznyelvü akkor sem, most sem, hanem instructor voltam a Sanyi meg a Béla fiuk mellett, akiknek kilencz szekundát segítettem volna, ha tudtam volna kireperálni a második gym- nasiumban. így ütödőtt össze a mi sor­sunk tengelye. Mert hiszen — tetszik is gondolni — ahol egy fedél alatt él két rokon foglal­kozású (már mint nevelő és nevelőnő) lény, ott teljes lehetetlenség egészen ki­zárni a szerelmet. Nem lehet. Aztán meg mi nem is akartuk kizárni, mert a napi szekatúrák után ebben találtunk enyhü- letet, Diana ugyan, mint mondám a rossz nyelvek szerint — a főszolgabíró ur részé­ről is talált ilyes enyhületeket, de én megvoltam teljesen győződve, hogy sze­relemből az enyém volt a nagyobb és igazabb rész, mert hát a főszolgabíró ur mégis csak túl volt már az ötvenen, én meg huszonhárom éves viruló korban; neki csak a tarkóján volt már egy nehány szál haja, nekem meg dús göndör fürtök lepték be az egész fejemet; neki, mikor susogott is, olyan hangja volt, mint egy öreg medvének, az enyémtől még a hős is meglágyult volna, különösen ha kissé besnapszoltam a patikában; aztán a fő­szolgabíró ur nagyon sokat járt a járásba, én meg otthon mindig kéz alatt voltam; a természetem is jobban pászolt a Dianáé­val, mert ő neki is roppant regényes haj­lamai voltak, bennem is akkor tört ki legjobban a versirási düh, a mi a szere­lemmel szoros kapcsolatban áll. Hogy mennyire megértettük egymást, az is bizo­nyítja, hogy már az első tété a téténél megismertetett az eredetével. Ez is regé­nyes volt. Apja egy franczia marquis volt, aki beleszeretett egy ballerinába, ezért kitagadták és elűzték a háztól és sok bujdosás után Pesten állapodtak meg, ahol a mama művésznő lett a színháznál — a papa nem sokára elutazott, nem a 1 mamával, de nem is magában; egyszer a mama is eltűnt (szintén nem magában) és ő tizenhét éves korában itt maradt egyedül, most is itt van. No hát ez csakugyan érzékeny és regényes történet, hanem a patikus le­gény, akivel jó czimboraságban voltam, nagyot kaczagott mikor elmondtam neki. Azt mondta, hogy ez a történet lehet egészen igaz, de az is igaz, hogy Diana nagysátn mikor Aranypatakra jött, szintén nem egyedül jött, hanem Leander úrral, aki táncz- és illemtanár volt. Leander ur oktatta a növendékeket, ő pedig a pati- kárusék nyekegő zongoráját verte a táucz- órák alatt. Hanem mikor a népes tanfo­lyam véget ért és Leander ur a tandíjat az utolsó krajczárig bevasalta, egy csendes éjszaka minden feltűnés nélkül eltűnt, de most már csak magában, Diana itt maradt. Ügyes-bajos ember akkor is csak a köz- igazgatáshoz fordult, hogy igazítsa a dol­gát. Diana hát jókor reggel a főszolgabíró úrhoz rohant. A főszolgabíró meg úgy igazította el a dolgot, hogy megtartotta magának. Most itt van. — Hát ja. Itt van és én is itt vagyok és tiszta és bizonyos, hogy szeretjük egymást. Egy kirándulás alkalmával az égbenyuló Csetátye Maré üregében, amit meg a rómaiak vájtak, csattant el az első csók, a többi a jó Isten tudja hol; szerelmünk nagy, sőt a Diana részéről szinte tultengésben volt. Igen. Ezt akkor tudtam meg, mikor a három tanitványnyal kirándultunk a Detonatához, ahhoz az óriás magas szikla orgonához. A tanít­ványok a fenyőfákon űzték a mókusokat,

Next

/
Thumbnails
Contents