Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-06-15 / 24. szám

Tá.-rgsgi.a a.l-i-Y-i i . szépirodalmi és isxxxerettexjeszt© Ixetila/p.

NAGY KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

NIegjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre 4 frt. I| Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr

Községi jegyzők és tanítóknak egész évié 3 frt.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák-Ferencz-utcza 40. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben.)

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr.

Bérmentetlen leveleket

előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza.

A kötött birtok.

A kis birtokos, a parasztgazda sorsa az, mely most mindenkit érdekel. A megoldandó kérdések közt első helyet követel. Ebben az osztályban van a nemzetfentartó erő. A kisbirtokos bajainak orvoslása nemzeti érdek. És ennek az osztálynak ezer a baja. Küzd a megélhetéssel, nyomják a rossz adóviszonyok és küzd a szerencsétlen birtokviszonyokkal. Nyomja, elnyeli a nagybirtok, mely gátat von minden terjeszkedés elé, sok helyütt pedig egyenesen lehetetlenné teszi azt. A szerzéshez megvan a jog, de nincs meg rá a lehetőség.

A szerzésnek útját állják a nagy birtoktömlök, a nagy uradalmak, a hitbizományok, a kincstári, közalapit- ványi, egyházi birtokok, a holt kéz. Ezek a forgalomra nézve meghaltak (innen ered az elnevezés is), forgalom tárgyát nem képezik. Ez a forgalom békója.

Az ilyen kötött, a szabad forgalomból kivett birtok az egésznek több mint egyharmada.

Hitbizomány van száz s csak az ezek által elfoglalt, lekötött terület közel jár a két és félmillió katasztrális holdhoz, melynek kataszteri tiszta jövedelme kerekszám öt és félmillió forint. Magyarországon nagyobb a hitbizomány által elfoglalt terület, mint Ausztriában.

És ezek a súlyos viszonyok még súlyosabbakká váltak. Legfőbb bíróságunk két év előtt kimondta, hogy a

holtkézi törvények nincsenek már érvényben tehát az egyház szabadon szerezhet birtokot. Ez a nagy dolog, ha meggondoljuk, hogy két és félmillió hold földbirtok volt eddig is az egyház kezén s ez most már korlát nélkül szaporodhatik és szaporodik is. Most már közel jár a három millió holdhoz. Az ország egyes vidékei, különösen a Dunántúl, ahol a hitbizomány területe is a legnagyobb, már komoly veszélyben vannak, éppen ott, ahol a rossz birtokviszonyok a magyar faj szaporodását már is lenyomták jóval az országos átlag alá.

A magyar faj csak ott mutat szaporodást, ahol terjeszkedhetik, ahol terjeszkedésének gátja van, ott a nép- szaporodás megáll vagy visszaesést mulat.

A kisbirtok pusztul. A család sza- porodtával oly kis részekre szakadt (teszem egy nyolczad telek 4—5 felé), hogy azon annyi kéz nem dolgoz hátik, annyi száj nem ehetik. Szerezni kell hozzá. Igen, de nem lehet, mert útban van a kötött birtok; az egyház, a hitbizomány. A kisbirtokos, hogy megélhessen, beállott mezei munkásnak, ezeknek a számát szaporította s ezeknek a megélhetését is nehezebbé tette. Jött az elégedetlenség.

Ezen segíteni kell. Nagy kérdés, nehéz kérdés, de meg kell oldani. A magyar faj van veszélyben. A jóakarat megvan. A kisbirtokos, a mezei munkás sorsa általános érdekű lett.

Fel kell szabadítani, ha részben is, a kötött birtokot. Lehetővé kell

tenni a szerzést, a terjeszkedést. Ha ez fmegvan, el van hárítva a legfőbb akadály.

Azután meg javítani kell a rossz adóviszonyokon. E nehéz kérdés megoldása sem késhetig sokáig. A kormány tanulmány tárgyává tette. A közteherviselést arányosítani kell.

Egyfranczia miniszterelnök nehány év előtt ezeket mondta: „Erkölcseinket törvényeinkkel együtt reformálni kell. Az előítéleteknek el kell tünniök. Az élet kiváltságosainak, azoknak, kik fölösleget élveznek, végre magasabb értelemben kell felfogniok társadalmi kötelezettségeiket és rá kell magukat szánniok arra, hogy a köz terhek nek valamivel nagyobb részét vegyék magukra, hogy könyebbitsenek azokon, akik a kenyeret családjuk számára munkabérükből veszik meg.“

Ezt úgy hívjuk, hogy arányos tehermegosztás. Erre kell alapítani az adótörvények reformját.

Huszonötéves tanári jubileum.

Huszonkét évvel ezelőtt a contiona- torsággal összekötött tanári állásra a kegyestanitórend főnöksége a helybeli, akkor még hatosztályu gymnasiumhoz egy fiatal tanárt küldött, ki pályája iránt való szereteten kívül bámulatos munkabirósá- got, mindent bearanyozó kedvet, őszinte becsületes, vallásos és hazafias lelkesedéssel telt szivet hozott. Nincs városunknak egyetlen egy polgára sem, ki személyesen ne ismerné a szeretetreméltó jubilánst, Tímár Péter kegyesrendi áldozár, főgym- nasiumi tanár és plebánossogéd urat.

Hiszen egy fáradságos, nagy tapintatot és körültekintést igénylő állásban eltöltött huszonöt év, melyből a Podolinban eltöltött egy, Kis-Szebenben töltött két év kivételével, huszonkettő esik a mi városunkra, ez a két évtizednél több idő, pillanatig nem csökkenő tevékenységével, lehetetlen, hogy nagyon is maradandó nyomot ne hagyott volna városunk kulturális életében. Ez az oka, hogy ismeri őt e város apraja-nagyja s mert a szivét mindig a tenyerén hordta, olvashatott abból mindenki tetszése szerint s mert nem talált benne helyet soha az önzés, hamisság és szeretetlenség, nem lehet csodálkozni, ha tisztelője és jóbarátja megszám- lálhatlan sok van, ellensége egyetlen egy sincs.

Hogy mennyire becsülik őt tanítványai, kartársai és elöljárói, mutatja azon egyszerű, de nagyon megható ünnepély, melyet tiszteletére e hó 13-án rendeztek.

A főgymnasium felső osztályai hit- tani vizsgálatának befejezése után az ifjúság, a tanári kar, a főgymnasium igazgatója és Kosztra Ignácz esperes püspöki biztos ur a tornacsarnokban jöttek össze, hova meghívták az ünneplő férfiút is. Hám József igazgató szólt elsőnek, kijelentvén, hogy azért akarta ma tartani ezt az ünnepélyt, mert a jubiláns épen a mai napon fejezi be tanári működésének

25-ik évét, de meg azért is, hogy jelen legyen a püspök ur Öméltóságának képviselője, ki hivatva van az ünnepelt férfiú működése felett bírálatot mondani, mert bár többféle tárgyat tanított itt és máshol, de működésének főiránya mégis a vallástan tanítása volt mindig. Köszönetét mond odaadó fáradozásaiért a saját, a fensőbb tanhatóság, a szülők és tanítványok nevében. Üdvözli őt úgyis, mint kartársát, a legbensőbb a legodaadóbb szeretettel s kívánja, hogy még nagyon sok ideig örvendhessen annak a becsülésnek és szeretetnek, mely most minden oldalról körülveszi.

TÁROZA.

Gondolsz-e néha rám.

Gondolsz-e néha rám,

Mosolygó tubiczám ?

Jutnak eszedbe még A régi, szép regék P

Gondolsz-e néha rám Szép, csendes éjszakán,

Ha dal bokorba kél S zizzenve lomb mesél?

Gondolsz-e néha rám Homályos éjszakán Felhő ha fennt lebeg S egy csillag sem dereng.

Gondolsz-e néha rám Mosolygó kis babám Mint én úgy kérdezed :

Szeret. . . vagy.. . nem szeret.

Gondolsz-e néha rám Merengve hogyha tán Bús lelkem megjelen Hogy hírt hozzon nekem ?

Gondolj, gondolj reám Szerelmes szép babám S habár halott vagyok:

Újból feltámadok Ha gondolsz én reám !

FIiesz Henrik.

A fonóból.

Őszesti képek.

Irta: Jancsó Gyula.

Göndör Jancsit mokány gyereknek ismerte az egész vidék.

Három esztendeig ette a császár kenyerét.

Ahogy onnan haza került, valami szerencsétlen lóbajba keveredett, amiért hűvösre került. Ekkor meg újra három évig fogyasztotta a vármegye kosztját.

De hát mi az egy karaván fattyunak, aki mikor muzsikaszó mellett mulat — úgy eszi az itezés üveget, akár én a mákos kalácsot.

Alig heverte ki otthon a baját, pár! hét múlva újból a régi szilajságra kapott.1

Ha vasárnap délután benézett a Mózsi zsidó korcsmájába s panyókára vetett czifra szűre alul elővonta rézfokosát, minden halandó egérutat keresett magának.

Nem igen akadt Borsiban olyan csapszék, ahol nyoma ne lett volna a mes- tergerendán az ő fokosának . . .

Azért Kerekes Pista is talpra esett legény hírében állott ám.

Ha félre csapta csárdás kalapját s végig ment a falun, minden eladó lány szeme rajta tapadt szöghaján meg pörge l bajszán. Vadonatúj darutolla minden j lépésnél kevélyen meg-meg billent s széles ránezra korczolt gyolcsgatyája sok legénynek szúrta a látók áj át.

Ugyan ki ne venné hát rósz néven! ha Vándor bíró uram leánya is szemet

vetett Kerekes Pistára? osztán meg apja telkes gazda számba ment. 0 maga pedig sokszor négyesbe szántotta azt a kis tagot, amit anyja után örökölt amott a kert alatt. — Ráadásul minden büszkesége mellett se tartotta kényesnek senki.

Elég az hozzá, hogy Tandor Zsófi is, Kerekes Pista is szívesen köszöntötték egymást, ha utjok összeesett.

Itt a hibái csakis ez. esett zokon Göndörnek, ki már régen odáig volt a biró uram takaros leányába.

Mi tagadás benne? biz ott előbb Zsófi se volt hozzá rósz szívvel s csak akkortájt hajlott Kerekes szavának, mikor Göndör a vármegyét ülte.

Régi szokás Borsiban, hogy az eladó lányok estenden hol egyik, hol másik lányos háznál jönnek össze őszszel a fonóba, a honnan a sor alá került suhan- ezok sem szoktak elmaradni.

Épen Tandoréknál volt a falu fehérnépe.

i Javába folyt a terefere, a szólás- szapulás, meg közbe-közbe járta az uj nóta is.

Ilyenkor a legények és lányok tarifázva ülnek a padkán, ki a gyalog széken, ki hol tud.

Zsófi körül Kerekes Pista legyes- kedett.

Az öregek a kisházba húzódtak meg, s mig apjuk müértő kezekkel forgatta a falu rovását, addig anyjuk az olvasót pergette nagy áhítattal.

Szóval hagyták a fiatalokat cziczázni, úgyis hosszú az őszi este, hadd teljék nekik is jó kedvük . . .

Legott a szép Kajdos Juczi szeny- nyessét mosták. Hozzá is vetett ahhoz a fehérnépnek apraja-nagyja.

— Bizony halljátok lányok, nem is értem én, miért nem adja ki az utat Juczi a jegyző ur Írnokának, mikor tudja hogy úgyse hozzá való.

— Még az hagyján! de Boristól hallottam, — hogy Uram bocsá’! — a tisztelendő már egyszer amúgy magyar- miskásan rápiritott e miatt.

— Mit tudtok ti? ... . pszt! csak úgy négyszemközt mondom, hogy az írnok már is az ispánék kisasszonya után bomlik.

— Hm ! ti is mindent összefecsegtek csak azt nem, hogy a szegény Kajdos Miska kétszer is megfordulna sírjában ha látná, hogy a menyecske milyen kikapó lett.

— Ugyan miért rágódtok ezen a nyalka asszonycseléden? . . nem hozzánk való az efajta locs-fecs.

Ezt Kerekes mondta, hogy végét vesse a pletykázásnak.

— No csak jól pártold I . . úgyis a sarkadba jár ez a dölyfös személy — iegyzé meg Nyel vés Sári.

— Ki meri azt beszélni? — kiáltá Kerekes.^ .

— En la ... . szólt egy kemény hang kívülről, miközben nagy hirtelen fölpattant a ház ajtaja.

Minden szem odavetődött.

Göndör Jancsi termett a küszöbön s varrottas szűre fölött döngetve verte a mellét és egyre hajtogatta: igen, én mondom, Göndör Jancsi. A ki nem hiszi,