Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-04-25 / 17. szám

17-ik szám.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

3-ik oldal

urnák tetszik a puha porban végig poroszkálni, nem törődve azzal, hogy mekkora porfelhőt kavarit az arrajárók orra alá, azért a közönség nem kötelezhető talán arra, hogy ez ellen fel ne emelje tiltakozó szavát. Különösen árt ez az örökös porolás a kereskedőknek, kik nem képesek iizleíeiket megvédeni a betóduló portól.

Nagy szolgálatára voina a Deák-téri üzletek védelmének a por ellen, ha a kocsiutnak arról levő oldalára is volnának fák ültetve. Már évek óta várjuk, hogy melyik tavasszal kerülnek oda a kis fák, de eddig mindhiába. Sajátságos, hogy a grófi park felőli részen már tavaly óta vannak az újonnan ültetett fák s az ut másik oldalára, hol sokkal nagyobb szükség volna rájuk a por felfogására, még ebben az évben sem telt.

Szóval sok mindenféle dologban kellene egy kis tekintettel lenni a polgárságra. Ha már egyáltalában nem locsolják az utcáinkat, legalább a mai szegényes állapotot tennék olyanná, mely némileg elviselhető lenne. Ha már a porunk megvan, kell reá egy pár helyes intézkedés, mely megakadályozza, hogy lépten-nyomon az orrunk alá verjék.

Majtényiak a törvényszék előtt.

Jaczkovics bántalmazóinak bünpöre. — Tagadás, szépítés minden vonalon. — Csak simogatták a vikáriust!

(Kiküldött tudósitónktól.)

A „Nagykároly és Érmellék“, mely élénk figyelemmel kisér minden olyan mozzanatot, mely a magyar g. kath. püspökség ügyeit érinti, külön tudósítót küldött ki a kismajtényi oláhoknak a magyar g. kath. püspöki külhely- nök és kerületi főtanfelügyelő, azóta már vértanúi halált halt Jaczkovics Mihály bántalmazóinak a szatmári törvényszék előtt f. hó 23-tól folytatólagosan tárgyalandó bünpörértek tárgyalására. Tudósításunk a tárgyalás eddigi eredményeiről a következő :

Készülődés.

Egyes fővárosi lapok egész ostromállapotba helyezték Szatmárt a tárgyalás napjaira. Azt írták, hogy az utcákat gyalogsági és lovassági csapatok fogják elállani' nehogy zavargások történhessenek. Hát ebből semmi se történt meg. A város meg sem érzi, hogy történik-e valami a falai között. A törvényszék előtt álldogál négy csendőr, amint azt máskor is úgy teszik. Csupán a reggeli vonat megérkezése után szokatlan az a csapatos bevonulás, amit a sok vádlott, tanú és érdeklődő rendez az állomástól be a törvényszékig.

A tárgyaló terembe jeggyel lehet bemenni. Nem is sok az, aki bekivánkozik. Többnyire csakis oláh urak, közöttük Lukács Lászlóval és a vidék számos ismert előkelőségeivel. A karzatot gyér számban foglalja el egy pár érdeklődő.

A tárgyalás.

D. e. 9 órakor nyitja meg a tárgyalást dr. Némethy József elnök. A formaságok elmondása után berendeli a vádlottakat.

Nagy csapat ember sorakozik be, legelői Marosán lelkésszel, ki minden elfogódottsága mellett és igyekszik mosdlygós képet vágni a közönség soraiban ülő ismerősei felé. Az elnök sorra veszi a vádlottakat, kikérdi tőlük a személyi adatokat, hol született stb. A kérdéseket magyarul teszi fel az elnök s a vádlottak magyarul felelnek rá, csak egy asszonyak van szüksége tolmácsra. A vádlottak közül 1 meghalt, 1 pedig rendőr (!) Miskolcon, ez nem jelenhetett meg. Vádlottak közül egy pár volt büntetve kisebb vétségek miatt, csak egy volt halált okozó súlyos testi sértésért.

Vádlottak számbavétele után felolvassák a tanuk neveit. Végül bejelentetnek a védő ügyvédek. A papot dr. Bordea Gyula védi, a többieket dr. Lázár Aurél dr. Csordás János, dr. Boilla Romulusz, dr. Porutz Péter.

Elnök felolvassa a vád pontjait, melyek szerint Marosán lelkész, mint felbujtó, ,a többi pedig magánosok és hatóság ellen elkövetett erőszak bűntettével vannak vádolva. Ennek felolvasása után csak Marosán Györgyöt vezetik a terembe.

A pap kihallgatása.

Elnök felteszi a kérdést, hogy megértette-e a vádat és bűnösnek érzi-e magát?

— A vádat megértette, nem érzi magát bűnösnek.

Ezután románra fordítja a tisztelendő a beszédet. Mindenek előtt azt mondja el, hogy anyanyelve jogainak védelmére és mert hívei ezt a nyelvet jobban beszélik, románul akarja elmondani a védelmét.

Elnök: Kérem, tessék.

Erre a pap hozzákezd és körülményesen, jó elölről kezdve lassú, vontatott hangon és igen megfontoltan, kezdi elmondani a történetet. Elmondja, hogy Jaczkovics vikárius előre közölte vele, hogy meglátogatja. Az igen udvarias levél, melyben a vikárius hivatkozik esetleges régi ismeretségükre is az ungvári szemináriumból, felolvastatik.

Ezt a bejelentést Marosán közölte a néppel is a szószékből. A nép a templomon kívül, egy iskolai gyűlés előtt tiltakozását fejezte ki előtte az ellen, hogy a magyar vikárius oda menjen. Ő azonban csitította őket, mondván, hogy nem olyan nagy dolog, ha egy évben egyszer elmegy hozzájok a vikárius. De a nép azt felelte, hogy semmiképen se kívánják. Erre ő azt felelte, hogy neki meg van kötve a keze a felettes hatóságtól, de a nép ha nem akarja, menjen a templom elé és ott mondják meg a vikáriusnak, hogy ők felterjesztéssel éltek a dorogi egyházmegyéhez való csatolás ellen, amíg az el nem dűl szíveskedjék az iskolalátogatást elhalasztani.

Baldassare összekulcsolta a kezét és példáját Rospigliosi is követte. A gyertyák fénye meg-meglibbent. Az egyik viaszláng magától kialudt. A gobelineken tovább folyt az isteni és földi szerelem játéka. A szökőkút vigarr csobogott a márvány Afrodité vállára és a kút káváján, az alabástrom padkán az aranylantos eleven nő mozdulatlan hanyagsággal nyujtóz- tatta rózsaszínű, meleg idomait. Rospigliosi nem törődött vele, csak az ajtó felé nézett és várt . . .

És egyszerre nyílt az ajtó és belépett rajta egy gyermek. Félig meztelen volt, ruhája cafatokban lógott le testéről, az arca és a keze kék és zöld volt a hidegtől és minden izében remegett.

— Ki ez a gyermek ? Hogyan kerül ide ?

— kérdezte Rospigliosi.

— Giovanni 1 — kiáltott föl Baldassare.

— Mi baj van ? Mit csinál az anyád ?

A kis fiú nagy kék szemét ráemelte Bal- dassaréra és halkan mondta:

— Meghalt.

A komornyik odafordult signore Rospig- liosihoz :

— Marietta meghalt.

A gazdag uron a megindulásnak semmi jele sem látszott.

— Meghalt Marietta — ismételte meg Baldassare, mert azt hitte, hogy Rospigliosi nem értette meg.

— Tudtam — felelte közömbös hangon Rospigliosi. — Ez az oka annak, hogy a vendég nem jött el. Mariettánál volt elfoglalva.

Baldassare szeme hirtelen megtelt könyel. Marietta halála és urának különös viselkedése

összecsavarták a szivét. Megfogta a gyermek kezét és igyekezett vele kifelé az ajtón.

— Megállj 1 — ‘kiáltott rá Rospigliosi.

Baldassare visszafordult.

— Hagyd itt a gyermeket — mondta Rospigliosi — és gyorsan szaladj el a közjegyzőhöz. Csak annyit mondj neki, hogy én küldtelek.

Baldassare megszokta, hogy urának parancsát szó és ellentmondás nélkül teljesítse. Elrohant és bár odakin cudarul havazott, nekivágott az utcáknak és késő éjjel fölcsengette álmából messer Rovettit, a közjegyzőt.

A notario nem szívesen bujt ki ágyából, mert kegyetlen hideg volt, de amint Baldassare hangját meghallotta, felcihelődött és maga nyitott kaput.

— Mit akarsz ? — kérdezte a komornyiktól.

— Uram küldött ide — felelte Baldassare.

A notario álmosan nyújtózkodott és boszszusan kérdezte:

— Haldoklik, vagy megbolondult?

— Nem haldoklik, nincs semmi baja — felelte Baldassare.

— Kerülj beljebb — szólt a közjegyző.

Messer Rovetti bevezette a komornyikot

a cancellariába, hol a fal mellett hatalmas, vas- pántos tölgyfaszekrény állott.

— Tartsd a gyertyát — mondta Baldas- sarénak.

A gyertya világánál signore Rovetti a szekrényből egy pergamen-tekercset kaparászott ki.

— Ezt vidd el az uradnak — szólt Bal- dassaréhoz — hogy írja alá. Két tanú is kell hozzá. Az egyik te lehetsz, ha tudsz irni.

— Csak a nevemet — felelte a komornyik.

— Az is elég — szóit signore Rovetti.

— A ne/edet ird az uradé alá, mint tanú. És rajtad kivül még egy tanúnak az aláírása szükséges. Ki van még a házban ?

— Nincs ott más, csak Rospigliosi ur, meg én, meg egy ki: fiú, a Marietta gyermeke, aki az imént jött.

. — Más senki? — kérdezte Rovetti.

— Meg aztán egy nő, aki a szökőkút káváján ül, de azon alig van ruha.

— Az nem baj — motyogta a közjegyző

— a fő, hogy irni tudjon. Legalább a nevét.

— A nevét bizonyára le tudja irni — felelte Baldassare.

— Akkor siess, hogy az urad össze ne szidjon, ha soká maradsz.

— Messer Rovetti nem jön velem ?

— Minek ? — dörmögte a notario. — Ilyen csúnya téli éjszakán csak nem kockáztatom az egészségemet 1 Minden meg van írva a pergamenen és csak alá kell írnia a gazdádnak, meg két tanúnak, vagyis neked és annak a nőnek, akit említettél. Mit bámulsz rám ? Nem érted ?

— Értem, uram, értem — felelte Baldassare és kabátja alá óvatosan begombolta a pergamen-tekercset. hogy el ne veszítse. Az ajtóban azonban megállt és visszafordult :

— Mi van ebben az Írásban, messer Rovetti ?

— Az urad, signore Rospigliosi vagyona felét a kapucinus barátokra íratja. A másik felét pedig... én bizony már elfelejtettem, hogy hívják, akire ráíratja . . . egy gyermek ... valami Giovanni.

— A Marietta gyermeke 1 — kiáltott föl Baldassare. — Isten áldja meg érette az uramat!

r

Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz.

Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs.

Tekintettel a járványos időre, ezen víznek •?» Ifonhotn mitiHannltf egy asztalnál sem szabad hiányoznia. IVaJJUalU lillliUClliill 1