Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-03-28 / 13. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 13-ik szám. Egyéb indítvány nem tétetvén, elnök Hor­váth Árpád dr. szinügyi előadónak köszönetét mondva derék működéséért, a tagoknak a megjelenésért, a gyűlést berekesztette. Gyűlés után a közgyűlés tagjai Nagyká­roly város vendégei voltak. pÉTl^ÖL-pÉT^E. Caillauxné tragédiája. A napilapokból egy rendkívülien megdöb­bentő esetnek a hírét vettük az elmúlt héten. A francia pénzügyminiszter felesége lelőtt egy újságszerkesztőt, aki a férjét kompromittáló közleményeket hozott a lapjában. A napilapokból értesülünk róla, hogy Pá- risban milyen forrongást idézett elő a rendkí­vüli eset, melynek tragikuma mögül politikai pártok tusája bontakozik elő. Távol a párizsi kavarodás zajától mi csak emberi nézőpontból látjuk és Ítéljük meg Caillauxné végzetes cse­lekedetét. Meg tudjuk érteni, hogy a szerető feleség, ki mint nő a családi szentély védelmezője kell, hogy legyen, önfeláldozóan, élete árán védel­mezi meg a családja érintetlenségét egy durva kezekkel betolakodó idegennel szemben. A férjet, aki kint állott az élet küzdőterén nem érintette a hírlapi támadás olyan mélyen, ő megszokta, hogy tetteit kritizálják, tudta, hogy ellenségei vannak, akik támadják, el volt készülve, hogy győz, vagy bukik. A nő azon­ban, akinek az egész világ a családja volt, ezt a világot látta veszélyeztetve. Mert Calmette, az újságíró, a családi szentélyen keresztül akart Caillauxra támadni. Bizalmas levelek, fénykép­másolatát kezdte el közölni a lapjában a Fi- garó-ban. Mindenkinek vannak olyan levelei, amiket nem szánt a nagyközönségnek. Sőt a legtöbb levél ilyen. Mikor valaki ilyenek birto­kába jut s fegyverül használja fel az Írója ellen, azt a legkétségbeejtőbb helyzetbe kergeti. Caillauxné egy ilyen kétségbeejtő helyzet­ből akart szabadulni azzal a gyilkossággal amit elkövetett. Az újságírók kérlelhetetlensége, mely- lyel egyesek existenciája ellen törnek oly nagy mértékű már, hogy ime ez nem első eset, mikor a létükben megtámadott emberek nem tudnak másképen menekülni a meghurcoltatás szégyene elől, mint a börtönbe, azzal, hogy ölnek. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a d életűt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden­nap d. e. 12 órától 2-ig. A Protestáns Társaskörben minden csütörtökön d. u. 6 órakor műsoros vallásos-estély. A belépés in­gyenes. Esküvő a főispán családjában. Dr. kölesei Kölcsey Ferenc, Szatmármegve tiszti főügyésze, Kölcsey János kir. Ítélőtáblái biró és óvári Szeőke Ilona fia e hó 26-án, csütör­tökön d. e. tartotta esküvőjét küríhi Csaba Karával, kürthi Csaba Adorján. Szatmárvárme- gye és Szatmár város főispánja és neje do- mahidai Domahidy Olga leányával. Az esküvő intim családi körben csak a legközelebbi ro­konok jelenlétében folyt le. Féltizenkettőkor volt a polgáti esküvő, melyen a szertartást Debreczeni István kir. tan. polgármester vé­gezte. Tanuk voltak: a menyasszony részéről Domahidy Elemér, Hajdumegye és Debrecen főispánja, a vőlegény részéről dr. Jármy Béla orsz. képviselő. Tizenkét órakor volt az egy­házi szertartás, amelyet Pálur István ref. lel­kész végzett, aki magas szárnyulásu, tartalmas beszéd kíséretében adta össze a fiatal párt. Az esküvő alkalmából Csaba Adorján főispánt és családját, valamint a fiatal párt igen sokan keresték fel üdvözleteikkel és jókívánságaikkal. A fiatal pár a délutáni gyorsvonattal külföldre utazott. Eljegyzés. Dr. Szabó János ügyvéd, az „Arina“ pénzintézet tiszti ügyésze, eljegyezte özv. Csillag Aladárné úrnőt, városunk har­madik kerületének óvónőjét. Kinevezés és áthelyezés a pénzügy­igazgatóságnál. A pénzügyminiszter Horváth Dénes erdődi adóhivatali dijnokot ideiglenes minőségű pénzügyi számgyakornokká nevezte ki a nagykárolyi pénzügyigazgatóság mellé ren­delt számvevőséghez és szolgálattételre a szat­mári főszolgabíró mellett működő járási szám­vevő mellé osztotta be. Ugyanakkor a szatmári járási számgyakornokot: Mihályka Jánost a nagykárolyi főszolgabirósághoz helyezte át. Kossuth halálának 2. évtizedes for­dulóját ünnepelte meg a Protestáns Társaskör az elmúlt csütörtökön. Hazánk nagy fiának em­lékezetére összegyűlt ünneplő közönség előtt Rédei Károly hosszas és tartalmas beszédben ismertette a nagy szellem pályafutását. A városi tiszti főorvos vizsgája. Dr. Kovács József városunk tiszti főorvosa Buda­pesten az iskolaorvosi és középiskolai egészség­tan tanári vizsgálatot sikeresen letette és képe- sittettnek nyilváníttatott. A városi főjegyzői állásra — mint hír­lik — ezideig Néma Gusztáv, Dr. Falussy Alajos és Lévay Béla pályáznak. A választás április hó 5-én fog megtartani. ' Pálur István csepei pap. A helybeli református egyház népszerű, lelkes s. lelkészét Pálur Istvánt az ugocsamegyei Csepe község f. hó 22-én megejtett papválasztásán két pá­lyázó közül egyhangúlag papjává választotta. A fiatal, ambiciózus, hivatása magaslatán álló pap távozása, ki úgy egyházi, mint társadalmi téren lelkes pártolója volt minden nemesebb mozgalomnak, veszteséget jelent városunk köz­életére nézve. Uj állásában hasonló munkaked­vet, a haza javára soha sem lankadó ambíciót kívánunk neki. A Kath. Legényegylet alakuló köz­gyűlését tartották meg az elmúlt héten. A vi­galmi bizottság elnökévé Gindele Jánost válasz­tották meg egyhangúlag. Másodszor igen ör­vendetesnek mondható az, hogy még az ősszel pengetett ifjúsági önképzőkör is megalakult, melynek elnöke : Csanálosi József, titkára : Dob- ránszky János, jegyzője: Fábián Gyula. A Le­gényegyesület vezetőségét mindenesetre dicsé­ret illeti, hogy az ifjúságot ilyen helyes irány­ban vezeti. Gyászesetek. Özv. Pengász Károlyné hétfő éjjel hosszas betegeskedés után elhunyt. B. Pengász Erzsi és Bodnár Károly p. ü. szám­ellenőr felesége az édes anyjukat gyászolják az elhunytban. — Súlyos csapás érte dr. Tasnády Antal helybeli közjegyző helyettest, Laci fia, főgimn. VIII. o. t. Budapesten elhunyt. — Sú­lyos csapás érte Deutsch Sándor helybeli ter­ménykereskedőt, felesége csütörtökön este hosz- szas szenvedés után meghalt. Temetése vasár­nap délután volt. A megboldogultat férje, három gyermeke és kiterjedt rokonsága gyászolja. Szabad lyceum. Az elmúlt vasárnapon ismét egy rendkívül tanulságos és amellett ér­dekes, élvezetes szabadliceális előadást tartott a Kölcsey-Egyesület. Az előadó ezúttal Mihovics József gimn. tanár volt, aki a villamosságról és annak gyakorlati alkalmazásairól tartott ta­nulságos és kísérletekkel elevenné tett előadást. A villamosság századában, amikor lépten-nyo- mon találkozunk e nagyszerű természeti tüne­ménnyel, illetve alkalmazásaival igen hálás tudni róla egyet-mást. A legszükségesebb tud­nivalókat igen tanulságosan, a tárgyban nagy jártasságra valló módon közölte az előadó a figyelmes hallgató közönséggel, mely előadás után élénken megtapsolta. A Dalegyesület a kolozsvári dalver­senyen. F. évi augusztus 13—16-án Kolozs­váron országos dalverseny lesz, melyen Dal­egyesületünk is részt vesz. Az ünnepélyes dal­versenyen részt vehetnek a Dalegyesület mű­ködő, alapító és pártoló tagjai és azok család­tagjai azzal a kedvezménnyel, hogy á 6 K ellenében féláru vasúti jegyet és Kolozsváron ingyenes elszállásolást nyerhetnek. Jelentkezni Récsey Edénél, vagy Tremba Mártonnál lehet április 4-ig. Körjegyző-választás Vállajon, Orosz Árpád örökét e hó 24-én megejtett választáson töltötték be. A múlt napokban — mint értesü­lünk — Székely Gyula mérki rk. plébános ve­zetése alatt a községek népes küldöttsége tisz­telgett Madarassy István járási főszoigabirónál, akit árrá kértek, hogy az elhunyt körjegyzőnek méltó utódott jelöljön a választáskor. Az állás­ért a pályázati határnapig a következők pályáz­tak : Szőke Zsigmond kismajtényi aljegyző. Bo- doky István kismajtényi jegyző. Gnándt Antal penészleki jegyző, Fecser Vendel vállaji al­jegyző, Szabó Elemér börvelyi aljegyző, Suta László szatmárzsadányi oki. jegyzó, Dömötör Elek éraengelegi aljegyző, Brandt Dezső vállaji h. jegyző, Becsky György csomaközi körjegyző, Schnitz Lőrinc vállaji aljegyző, Vicsay Endre vezendi körjegyző, Szűcs Elemér alsószinevéri körjegyző, Nagy István érendrédi jegyző. Lap­zártakor halljuk, hogy Szabó Elemér börvelyi aljegyzőt választották meg Vállaj jegyzőjévé, miután az elnöklő főszolgabíró által jelölt Bo- doky István és Nagy István visszalépett. A nagykárolyi kereskedő ifjak köre tisztújító közgyűlését vasárnap délelőtt tartotta a kereskedők székházának tanácstermében. A közgyűlést Pucser Károly elnök nyitotta meg hangulatos, lelkes szavakkal és összetartásra, kitartásra buzdította az ifjúságot. Tárgyalta ezután a közgyűlés a múlt évi zászámadást és a f. évi költségvetést, melyet a közgyűlés elfo­gadott. Következett a választás. A választást a tagok Weisz Lajos körelnök vezetése alatt ejtették meg. A választás eredménye a követ­kező. Elnök: Pucser Károly. Vigalmi b. elnök: Kovács György. Alelnök: Klein József. Ügyész: Vetzák Sándor dr. Pénztárnok: Rubletzky Mik­lós. Titkár Rubletzky Kálmán. Háznagy: Biró Árpád. Jegyzők: Ringer Mór, Jobbágy István. Könyvtár nokok: Mandel Gyula, Fáff Lajos. Választmány: ifj. Matolcsi Sándor, Frank Al­bert, Gózner Kálmán, Kertész Sándor, ifj. Klein István, Steib Márton, Kuszka Mihály, Kerekes Bertalan. Lilienfeld Alfréd, Grosz Mór, Birócsák János, Czily Albert, Pataky Albert, Reszler Ferenc, Vöröscsáky János, Görgey Jó­zsef, Hágen Ferenc. Póttagok: Róth Lajos, Asztalos Endre, Szabó Lajos, Blau Ferenc, Schnei Károly. POLENAI GYÓGYVÍZ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, esen víznek I?onhafh minrianiiH f egy asztalnál sem szabad hiányoznia. Iidplldlu IlllIitlt/llUll •

Next

/
Thumbnails
Contents