Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-03-21 / 12. szám
4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 12-ik szám. sei készíti azokat elő. Kiegészítette a műsort Rupprecht Jenő és Hill Gyula szépen sikerült szavalata és Ilosvay Péter ügyesen szerkesztett ünnepi beszéde. A polg. fiúiskola d. e. 8 órakor tartotta ünnepélyét az intézet tornacsarnokában. Császár Bertalan tanár igen tartalmas, tanító irányú beszédet intézett a tanulókhoz, a haza igazi szeretetére, az érte való munkára oktatván őket. Vigdorovics, Tarcsa és Friedmann tanulók Darabánt András erre áz alkalomra irt tanulságos írilógját adták elő. Egeli, Óbis, Vigdorovics és Juhász Ferenc szavalatai és az ifjúsági énnekkar egészítették ki a műsort. A kereskedő tanonciskola délelőtt fél 11 órakor ünnepelt. Holczinger István ismertette a tanulósággal az emléknap fontosságát. Grünfeld, Horváth és Blau kereskedő tanulók szavalatai és az ifjúság együttes éneke alkotta a műsor többi számát. Egyesületekben. A Kath. Legényegylet 6 órakor tartott ünnepélyén tartalmas beszédet Zoboky Vince köri elnök mondott. Hermann Annuska és Fábián Mariska szép szavalattal, Csanálosi József egy melodráma hatásos előadásával emelték az ünnepély sikerét. A melodrámát Diczig Alajos gimn. VI. o. t. kisérte precíz zongorajátékkal. A Dalegyesület a Talpra magyar és kuruc dalok előadásával emelte az ünnepély értékét és adta tanujelét jó qualitásainak. A Protestáns Társaskör változatos és igen tartalmas ünnepélyt tartott a nagy nap évfordulóján. A rendkívül nagy számban megjelent közönség be sem fért a Kör helyiségébe. Az ünnepélyt a Protestáns Dalárda a Himnusz eléneklésével nyitotta meg s a Szózattal rekesztette be. Az újonnan alakult énnekkar erős és jó hanganyagával igen előnyösen mutatkozott be. Még nem szoktak a tagok jól össze, kihallik egy-egy hang az ösz- szesből, de a szereplés azt mutatja, hogy az uj énekkar tanul és tartós életű lesz. Rédey Károly tartalmas megnyitó beszéddel, Kürthy Károly tüzes, lelkesítő beszéddel keltette fel a közönség lelkesedését. Pálur István közvetlenül * S amely ezelőtt egy évvel Déri Jánost vitte. Münchenben kiszálttak, első dolguk volt a képtárakat befutni. Egynél csodálatos esemény történt. Nem is olyan csodálatos, csak egy kép volt. Nyári este. A zöld lombok valami csodálatos árnyékot vetnek egy padra. A terhes nyári lomb mintha be akarná takarni a pádon ülő ifjú párt. Egy férfi és egy lány ül ottan, szótlanul bámulnak bele a halvány nyári estbe. „Búcsú“ volt a kép cime. Lenke halálsápadt volt. Az ügyvéd csak annyit kérdett: „Szereti még őt“ ? Nem . . . Nem . . . volt rá az akadozó válasz. Leszaladtak a lépcsőn, s a kapunál egy fiatal emberrel találkoztak. Amint Lenkét megpillantotta, ajkába harapott, keze görcsösen összeszorult, majd szelíden, lemondásteljesen köszönt. Lenke nem fogadta, csak egy kis papirost dobott a földre s tovább szaladtak. A fiatal ember lehajolt, fölvette a papirost. Csak egy kis lepréselt virág volt s két szó: „Isten veled!“ — „Ki volt ez?“ — Kérdezte az ügyvéd. Nem tudom ! — felelte Lenke. S Déri János még sokáig nézett a távozók után s észre se vette, hogy sir. * * * S egyszer csak a vén zongora, mintha valami borzasztó ütés érte volna, fölbugott s azután csak a leszakadt huroknak bugása hallott a csendes, nyári éjben. Nagykároly. N. I. ható, szenvedélyesen előadott költeményével ért el nagy hatást. Ezen kívül előadták Darabánt András trilogját jó előadásban, sikerült maszkban, nagy hatást keltve. Polgári iskolai tanulók egy apotheozist is adtak még elő szintén igen sikerültén. Különösen hatásos pontja volt az ünnepélynek Vida Irma, Rupprecht József és Luczay Béla által előadott egy felvonásos színdarab. Jóna Gábor hazafias dalokat énekelt el nagy tetszés mellett. Tiszta, szép hangjával méltán nyerte meg a közönség tetszését. Este a Kereskedő Társulat székházában népes társasvacsora volt, melyen városunk hazafias kereskedői vettek részt és a város társadalmából még sósán. Ünnepi beszédet és felköszöntőt a társulat elnöke, Pucser Károly mondott. Á város közönsége a Kossuth-szobornál ünnepelt. Talán soha sem gyűlt még össze ilyen nagyszámú és fényes ünneplő közönség, mint most. A nagy hallgatóság előtt lendületes, lelkes szavakban ecsetelte az ünnepies nap fontosságát Braneczky József s a város nevében koszorút helyezett a szoborra. Kürthy Károly nemes páthosszal előadott szavalata, a Tréger Lajos hatásos szavalata és a Dalegyesület éneklése egészítette ki a műsort. Este a Polgári Olvasókörben népes társas vacsora volt, melyen a Kossuth serleggel szép ünnepi beszédet Vidákovich Dániel főgimn. igazgató mondott. & csirkéről már megint kell írni. A csirke nagykárolyi probléma kezd lenni, amiről cikkeket lehet írni és amire intézkedéseket lehet tenni. A csirke-kérdés kezd a mi városunknak valami olyan ügye lenni, amire azt szokták mondani frázisban beszélő emberek, hogy „égető seb“ meg más eféle. Többször hívtuk fel már az illetékes körök figyelmét arra a mizerábilis állapotra, mely nálunk a piacon uralkodik. Ez a tarthatatlan állapot az, hogy a piacunk olcsóságát a nagy mértékben elhatalmasodott kiviteli kereskedés már annyira tönkre tette, hogy már drágább csirkehúst eszik a nagykárolyi ember, mint a pesti. Mindenesetre sajátságos, de beteges állapot, hogy itt, ahol terem drágább, mint ahova hosszas utaztatással viszik. Ha a dolog igy állana a kereskedőre is, nem tudnók elgondolni, hogy mi értelme van hát annak, ha ő Budapestre szállítja a csirkét. A dolog azonban úgy áll, hogy ő nálunk olcsón kapja, csak mi sápjuk aztán drágán, akik itt maradunk, mikor már ő Pestre utaztatta fel a csirkevásár népességét. A mind jobban hatalmasodó kiviteli kereskedés arra szoktatta már a termelőt, hogy a behozott baromfit nem adogatja el kisebb csoportokban, hanem vár az alkalomra, mikor a baromfi kereskedő egy tömegben megveszi azt tőle. A vásáros népnek tagadhatatlanul csábitó előnynek tűnik az fel, ha ő egyszerre és épen a vásár elején szabadul meg a behozott baromfiktól, de erre a kényelemre a maga részéről azzal fizet rá, hogy tetemesen olcsóbban adja el, mint adhatná páronként. Legterhesebben fizeti azonban ezért a rendszerért az adót a vásárló közönség. Miután a spekuláns kereskedők összevásárolták jó olcsón a baromfit, a még itt maradt készletnek tetemesen felszökik az ára. így lehetséges aztán, hogy annak a szép kendermagos jércének, amelyik Pestre került, annyi ott az ára, mikor már kinyerték rajta a nyerni valót, meg az úti költséget, mint amennyi az ára annak az édes testvérének, amelyik véletlenül nem került ku- pec-kézbe, hanem polgári utón kelt el valamelyik nagykárolyi háziasszony áldozatkészsége folytán. Ennek a helyzetnek megváltoztatására nem tagadhatjuk el, hogy történt némi intézkedés. Ilyen pl. az is, hogy 10 óráig nem szabad kereskedőnek, illetve viszontelárusitónak a piacon vásárolnia. A jó szándék benne van ebben az intézkedésben, de nem annyira mélyreható, hogy érezhetőleg javítaná a piaci viszonyokat. Az a d. e. 10 órai terminus nem olyan nagy, hogy eladó és vevő Ki ne tudnák várni egy kis összebeszéléssel. Ezért van aztán, hogy a termelő már tudja reggel jókor, hogy nem kell neki nagyon törekednie a csirkéje eladásával, mert 10 órakor úgy is jön a biztos vevő, aki egyszerre megszabadítja tőlük. Elég egy kacsintás s a vásár meg van kötve, 10 órakor csak az átadás tö ténik. Bárhogyan is gondolkozzunk rajta, olyan intézkedést nem tudnánk kitalálni, amelyik megelőzőleg akadályozná meg a polgárság megélhetési viszonyainak ezt a nehezítését. Intézkedés pedig kell föltétlenül. A mostani áldatlan állapot kárára van az egész városnak közvetlenül és közvetve. Nekünk semmi előnyünk nincsen abból, ha a fővárost és más városokat olcsó hússal ellátunk. Kereskedelmünket nem boldogítja ez a szállítás. A polgárság pedig állandó adóképen fizeti azt a drágaságot, amit ez a helyzet előteremt. A polgárság erősödését célozná az az intézkedés, mely ezt az indokolatlanul megnagyobbodott drágaságot csökkenteni tudná. Tapasztaltuk, hogy a megelőző intézkedés utján nem lehetséges, mert az elkerülhető. Olyan megszorítás kell itt, mely ha utólagosan is, súlyosságánál fogva már megelőzőleg elriasztó hatással legyen a spekulánsokra, akik a városra nézve semmi produktiv munkát nem jelentenek. Ilyen utón nem lehet mást megfelelőbb eljárásnak tartanunk, mintha minden elszállított baromfira a vételárnak egy nagy hányadát adóképen veti ki a város. Ha ez az adó akkora, hogy lehetetlenné teszi a piacról elszállító kereskedők konkurenciáját a helybeli vevőkkel szemben, akkor el lehet érni, hogy a baromfi drágaság nem lesz olyan abnormálisán nagy, — ami már egészen nevetséges, — hogy drágábban lehet megvenni Nagykárolyban a csirkét, mint Budapesten. Pezsgőadó, meg más eféle. Örök téma arról beszélni, hogy lukszus dolgokat sohase lehet annyira megadóztatni, hogy azt az élvezői annyira megérezzék, mint a szegériysorsu nép az élet legnélkülözhetetlenebb tárgyainak bár csekély megadóztatását is. Nyilván azt tételezzük itt fel, hogy aki luk- szusra költ, annak majdnem mindegy, hogy mennyit költ. Mig a szegény ember sokszorosan érzi annak a nehézségét, amivel a mindennapi élet feltételeit biztosíthatja. Erről, de meg természetesen sok más mindenről van szó a magyarázatok között, amivel az u. n. progresszív, haladólagos adórendszert védelmezni szokták ügyvivői. Bizonyos eféle progresszivitást lehetne behozni például az italok birodalmában is. Némiképen meg van már ott ez az elv, de nem olyan mértékben, ahogy azt a dolog természete megbirná. Van ugyan különbség a bor meg a pezsgő adója között, de nem akkora, mint maga a bor meg a pezsgő között. Ha pedig fent lehetne tartani némi aránytalanságot az italok és azok adója között, az csak olyan
