Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-01-03 / 1. szám

1-ső szám.

nek mindaddig volt bölcs, lelkiismeretes, köz- tiszteletben és szeretetheti álló lelkipásztora, mígnem 1913. november 30-án hozta a hivatalos lap. hogy a király a szatmári székes káptalan mesterkanonokjává nevezte ki.

A kitüntetett főpásztor élettörténete egy nagytehetségü férfiúnak lankadatlan munkásságban eltöltött életét mutatja. Mint szaniszlói plébános, 1882-ben doktori oklevelet nyert az egyházjogból. 1893-ban a pápa őszentsége tiszteletbeli káplánjává nevezte ki buzgó szolgáját. 1899-ben apori c. apát lett. Nagy tudása által pedig helyet nyert a lelkészvizsgáló bizottságban, melynek 1900 óta tagja.

A tudományos buvárlatok teljesítése és a hivatali gondok viselése mellett nagy lelke támogatását nem vonta meg a katholikus közélet egy jogos és nemes mozgalmától sem. Részt vett mindenféle egyházi mozgalomban, hol ki- válló egyéni sajátságai felkeltették a legmagas- sabb egyházi körök figyelmét is. Aránylag fiatalon a legértékesebb kitüntetések érték. Így már 49 éves korában megnyerte az apori c. apátságot. Kiváló szónoki hire megszerezte számára azt a kitüntető elismerést, hogy a hercegprímás egyizben felkérte a budavári koronázó templomban a szent Istvánnapi ünnepi beszéd megtartására. Az Országos Kath. Tanügyi Tanácsnak 1905 óta tagja lett s e fontos állásában 5 éven keresztül nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel vezette a kath. tanítóság ügyeit, melynek úgy anyagi mint erkölcsi tekintetben nagy előnyöket szerzett. Teljesített működéséről külön kötetben kiadott nagyszabású elnöki megnyitói tanúskodnak.

Egyesületekben kifejtett munkásságán kívül nem csekély az a sikeres működés, melyet irodalmi téren kifejtett. „Márciusi ibolyák“ címen egy költői nyelven Írott és igen elterjedt imakönyvet adott ki, mely nevét az ország minden részébe elvitte. Az egyházias irodalmat becses műfordításokkal gazdagította. Magyarra fordította Karolina Augusta főhercegnő német életrajzát, magyarra fordította a nagyhét fönséges szertartásait. Számos értékes ünnepi és alkalmi beszéde jelent meg nyomtatásban.

hatom. Szabaddá teszem, hogy majdan ne fájjon a tudat, ha mégis másként határozna valamikor. Mert ki tudja, ha rám is gondolna valamikor, azt a gondolatot nem nyelné-e el az a végtelen nagy ür, amely áthidalnatatlanul fog állani köztünk.

— Igaza van Rényi. Magam is belátom, hogy erre mindkettőnknek szüksége van. Ezt tenni, a közöttünk fennálló pajtási viszony is igy diktálja. Magát a hivatása szédíti, kecsegteti. Maga világhírre akar szert tenni; én pedig csak a boldogságom keresem. Az én hivatásom minden nőnek a hivatása: férjhez menni; a magáé pedig a dicsvágy. Jól tudom, hogy egy szeszélyes, akaratos, puha kis asszony csak nyűg lenne a nyakán, elvonná a hivatásától, s megmérgezné a tudása szomju vágyat. Én már régen tudom ezt és számoltam is a körülményekkel.

— És vigasztalódott jó előre — mondta a férfi.

— Igen, vigasztalódtam — vetette oda büszkén a leány. — Eltalálta, vigasztalódtam. S ha netalán elhatározásának végrehajtását egykét hónappal kitolná, még megérhetné a meny- nyegzőmet is.

— Igazán nagy örömömre szolgálna a tudat, a legelsők között lenni, akik Önnek boldogságot kívánnak; de ezt a nagy élvezetet — sajnos — nem engedhetem meg magamnak, mert ez ellen a jobbik énem tiltakozik, édes Gyöngyike.

Ilyen csodás gazdagságú élet után érte őt legutóbb az a kitüntetés, hogy a király a szatmári székes káptalan mesterkanonokjává nevezte ki. Működési köre ezzel újabb területtel gazdagodott s bizonyos, hogy ez újabb területen még sok elismerés, diadal terem az ő számára. Az egyházmegye hívei, kik a legnagyobb örömmel fogadták az ő kineveztetését, még sokat várnak az ő gazdag leikétől és nemes szivétől. Mi is, kik itt Nagykárolyban általános örömmel és a legőszintébb tiszta érdeklődéssel kisérjük dr. Szentgyörgyi Jordán Károly- nak, városunk jeles fiának pályafutását, nagy reményekkel tekintünk az ő működése elé és bízunk benne, hogy ezen uj, fényes állásban is olyan nagy jóindulatot fog tanúsítani városunk és egyházközségünk irányában, amilyent a múltban és mindenkor tanúsítani kegyes volt.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

SZÍNHÁZ.

(Ss.) Karácsony hete bővelkedett az előadásokban. Régi jó darabok ujitódtak fel; ami azonban az újság vonzóerejét kapta meg azáltal, hogy uj társulat, uj felfogással adta elő őket. Két bemutató is jutott az eltelt időszakra. Az Otthon és az Aranyeső. Mind a két darabot ritka jó hirek előzték meg, a közönség ömlött is az előadásra mind a két este. Mindjárt előre is bocsátjuk, hogy reményeiben nem csalatkozott, mert mind a két esetbén elsőrendű színházi élvezetben volt része.

Az Aranyeső az operett személyzetet szólította deszkára, hol azok a legszebb eredmény mellett szerepeltek is. A két főszerepben Bródy Irén és Marossy Géza mutatták ki nem közön— Akkor hát kövesse csak a jobbik énjét — mondta a lány s mig szivének érzelmeit hamisan tolmácsolta, fájdalmasan szisszent föl a hazugságok áradata fölött.

Vesszőcsatát vívtak: va banque-t játszottak, mint a legmerészebb hazárdjátékosok, akik a legutolsó aranyukat dobják oda a reménység serpenyőjébe, amelytől egész életük boldogságát várják.

Aztán elváltak. Talán vádtalanul, talán reménytelenül!

A fiú ment vissza, vitte dicsszomjas lelke a feledésbe; a leány pedig boldog izgalommal futott szobájába s alig haladt húsz lépést a fiú, mikor a zongora hangjai fülébe lopták a már előbb is hallott dalok akkordjait. Hátratántoro- dott s szemei önkéntelenül a kivilágított rózsás homályu szobára esett. Ökölbe szorult a keze, de aztán fölnevctett, keserű, epés nevetéssel s majd a szivére ütött és szigorú hangon parancsolt rá a lázadó kis haszontalanságra: — Hallgas, nyomorult, ha eddig rejtély volt, sejtelem volt előtted a föltevés, most nézzed, napnál is világosabb, hogy odafent nevetik bárgyu- ságodat! Aki eddig szentebb volt előtted az oltárképnél, most másnak karjai között hazudja az „örök egy szerelmet.“ — A leány pedig — miután a színdarabot jól rendezte, kis szive sejtelmes, boldog érzelemmel telt meg. Szeret és félt — ujjongott örömében s a boldogság könnyei sűrűn hullottak a zongora fehér billentyűire . . . (Folyt, köv.)

séges képességeiket. Mind a két szerep olyan, hol nemcsak kuplézni, hanem komolyan alakítani is kell tudni. Ez pedig nem hogy nehézségül szerepelne e két jeles színész előtt, inkább uj területeket nyit meg az érvényesüléshez. Kellemes éneklésükön kívül az átérzett játék tette az alakításaikat értékessé. Marossy finom életuntsággal, a leplezett, tiszta érzelmek találó kifejezésével játszotta a leszegényedett, érzelmei ellenére házasítani akart mágnásfiut. Bródy Irén pedig bájos kacérsággal, az elha- gyatás fájó és elszánt érzelmeivel harcolta meg a szerelmes leány jogos harcát. A benzinkirály különcködő leányának szerepét igen hatásosan alakította Tombor Olga. Alaposan kitáncolta magát a fáradhatatlan Várady Izsó a néger táncos szerepében. Epizód szerepben pompás alak volt szép Gyula; olyan volt, akár egy vérbeli és pedig egy jóvérű csendőr.

Az elmúlt héten felelevenitődött a szezon két pikáns vigjátéka, a Villámháritó és Sztrájkol a gólya. Az előadás mind a két esetben az első nyomdokain haladt. Vagyis jó volt. Sőt nagyon jó. Különben a dolog úgy áll, hogy legelnézőbbek egy-egy vígjátéknál vagyunk a színésszel szemben. Hogy miért, azt kevés; okoskodással ki lehetne sütni. Azonban akárhogy is akartuk a kritikus szemével nézni az előttünk mókázó társaságot, nem lehetett abban semmiféle szertelenkedést, olcsó hatásvadászatot találni; az előadás kellő (azaz hogy tán : előkelő) színvonalon állt.

Az Otthon, egy nyugalmazott német alezredesnek nyárspolgárias otthona, melynek kitaszított s hosszú hányódások után diadalmasan, de idegenül visszakerült gyermeke: Magda. Egy határozott vágással a szerepeket kétfelé osztom s ez mutatja a sikerben való részesedés mértékét is. Egyik részen áll a Magda szerepe, másik részen a többieké mind. Bármily különböző fontosságúak is, végeredményben csak részei egy nagy egésznek, a nyárspolgári otthonnak, melynek ép oly járulékai, mint a pipatórium, meg az öreg bútorok. Az öreg otthon dermedt levegőjében élő vérszegény világba betoppan a művésznővé s démoni asszonnyá fejlődött gyermek s kész van az összeütközés, a dráma. Két világ kerül egymással szembe, mikor Magda szembekerül az otthonával.

Az otthoniak megalkuvó, egymásba illő felfogása mintegy mozaikká egyesülve adja ki az Otthon erkölcsi képét s ehez a mozaikos, hideg laphoz láncolva érez és vergődik a Magda különélő, beilleszkedni nem tudó lelke. Ez a darab siluettje. Mindazok, akik Magdán kívül szerepelnek, közös világban élnek, arra hivatottak, hogy az otthon levegőjét megtestesitsék, a miliőt adják. Ez pedig a szereplők harmonikus játéka révén minden tekintetben sikerült. Az öreg, szél ütött kezű ezredestől kezdve végig mindenkin, akinek csak része volt a darabban, hozzájárult ahoz. hogy teljes perspektíváját kapjuk az ezredesék otthonának. Azonban ebbe a háttérbe, amit ez az együttes játék kiad, csak Magda rajzolja bele a dráma vonalait. Az ő szerepe aránytalanul nehéz. Egymagában képviseli a maga világát az otthoniakkal, a kisvárosiakkal szemben és ezért harcolnia kell mindenkivel. És mindenkivel másképen és másért. Az apjának zsarnokias hajlamával, a nagynéni intrikáival, az elibekerült régi csábitóval, a pappal, szóval az otthonnal. Közben féltenie kell apját, a húga jövőjét, a gyermeke sorsát, szóval az otthonát.

Magdát Vécsey Ilona játszotta, a szerepnek minden szépségét kifejező játékkal. A szerep mélységei, dac vagy ellágyulás, mind egyforma őszinteséggel, közvetlen erővel, a művésznő egyéni ízlésének finomságával átszőve

________________________________3-ik cldaL