Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-01 / 9. szám
9. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal.A pesti szakértőkről essék itt egy pár szó. Helyesebben, hadd fejtessék ki itt egy paradoxon, amely régóta fúrja az oldalamat. Valamelyik pesti színházban előadnak egy külföldi drámát. Valami uj óriás „külföldön nagy sikert ért“ drámáját. A mi szakértőnk a maga józan eszével, amely már nagyon halványan pislákol, de mégis csak pislákol, a sok olvasott, hallott, beszedett elmélet, a rengeteg zűrzavaros, egymásnak ellentmondó teória hamuja alatt, mondom, józan eszének halvány pislogásánál egész világosan látja, hogy, amint röviden és velősen mondani szokták, „szamárság az egész“. De hát ezt nem lehet leírni. Ez nem szakvélemény. (Mi se irtuk; csak citáltunk.) Ugyanezt a megállapítást esetleg hosszú lére ereszteni, a dráma szerkezetéről, a jellemekről, a tragikumról való poétikai fejtegetésekkel megspékelni, szóval feltálalni azt a bizonyos dorongot, hát ez nagyon kopott vicc. Ez semmi. Éhez nem kell szakértő. Aztán még hátha nem is olyan nagy szamárság az a külföldön állítólag nagy sikert elért tragédia ? ! Hisz a külföldnek is van szeme. Semmire se menvén józan eszének pislogásával, írni pedig csak kell valamit, kisüti, hogy ennek drámának rejtett szépségei vannak. Rejtett szépségei, melyekhez fel kell tudni emelkedni. Melyeket meg kell tudni érezni. Átérezni, megérezni,' összeérezni, átélni, megélni. „Revelá- ciók“ vannak benne, nagy revelációk. Hogy mi az, hogy reveláció, az mellékes; revelációk vannak benne uj szépségekről, uj formákról, uj lehetőségekről. Uj meglátások, uj megérintések, uj megszagolások. Uj, uj, huj, huj! Már most, a Lipótváros delnője, vagy ahogy ők mondják, delneje, meg sem áll a telefonig. Megy, fut, rohan. Uj, uj, huj, huj ! Jegyet ! A színházban aztán körülbelül ugyanaz a lelki folyamat megyen végbe ő benne is a józan ész pislákolásától az „uj“ felfedezéséig, mint a szakértőben. Csakhogy nála az uj felfedezése már a szakértő szemüvegén keresztül történik. S ő igazán hisz is ebben a szépségben. Hisz — Apus, nagyon fontos dolgot akarok tudatni veled. Zentay Árpád csak egy kis fejbiccentéssel jelezte, hogy kiváncsi. — Én szeretem Karmelát ... ő is szeret engem . ._. feleségül akarom venni . . . Zentay Árpádban meghűlt a vér. Kapkodott a szavak után . . . Hebegett . . . csak éppen hogy szóljon valamit. De . . . de . . . A fiú nem engedte szólani: — Apus, tegnap'este magad mondtad, meglátszik rajta, hogy nemes sarjadék, hogy előkelő, úri, amellett szerény és kedves . . . — Meg hogy a Buckingham-palotában is megállaná a helyét. — De ... de ... a vagyonunk . . : — Erre meg azt mondtad, hogy a vagyon nem minden. Mert ez a leány arra van teremtve, hogy boldogítson. Mintha a mimózák sárga koronája körül a kiábrándulás fekete fátyola fonódott volna . .. Zentay Árpád úgy érezte, hogy az ő képzelt ifjúsága egyszerre megrogygyant . . . hogy ő egyszerre aggastyán lett . . . hogy mindjárt kiér már az élet erdejének legszélére . . . — És ő : ... És karmela? Szeret? Tegnap a tennisz-grundon jegyeztük el egymást. Zentay Árpád egy pillanatig hallgatott. Mintha elmélázott volna. Tekintette a messze tengeren futott végig. Amit tegnap látott, nem volt sehol, sehol többé az a virágos sziget. Egy mélységesen fájdalmas sóhajtás akart kitörni a leikéből. Elfolytotta. Keblére szorította a fiát. a szó legszorosabb értelmében, mert tudni nem tud róla semmit. Az nyilvánvaló, hogy a pesti közönség, illetőleg annak egyik, irodalmi meg színházi dolgokkal állandóan törődő része, hozzáértőbb publikum, mint a vidéki. S a „hozzáértőket“ mégis könnyebben ülteti föl, csapja be a „szakértő“, mint, mondjuk a nagykárolyi közönséget. Itt van a paradoxon. A megfejtés körülbelül az, hogy az a színházi, irodalmi dolgokkal annyit bíbelődő közönség már látott, hallott mondhatni minden szépet, amit színház nyújthat az embernek. Ha már most valaki uj, uj kiáltással hirdet valamit, mindenesetre megnézik. Ez még nem volna baj; vidéken is megnézik, pedig itt még több az uj. A baj ott kezdődik, hogy a szépség birodalmában való bolyongásaik közben a szépség oly sok és oly változatos formáit ismerték meg, hogy szinte határtalan mennyiségűnek gondolják a szépség megjelenési formáit. Ott is nyomozzák az uj szépséget, ahol szó sem lehet róla. Másfelől ott van a modernséget szenvelgők óriási csapata, akik megtelitik a levegőt bizonyos frázisokkal a szépről, az irodalomról, a drámáról; a nagy zűrzavarban nem csoda, h^- kevesen mernek a maguk eszére hallgatni. Vidéken ellenben, ha tán nem is gyönyörködnek oly intenziven a szépben, szinte lehetetlen az ízlésnek, az esztétikai ítéletnek az a félrecsuszása, amelybe a fővárosokban már szinte beleszületik mindenki. Vidéken nagyon világosan feüsmerhetőnek tartják a szépséget, melyet a műből nem kell frázisok csákányával kifejteni ; ha megvan, meglátszik magától is. A szakértők fülei legföilebb még eltakarnak belőle valamit. * Az Ostrom előadása alatt morfondéroz- tunk magunkban a szakértők bölcsességén. Merthogy semmi értékeset, semmi szépet nem láttunk benne. Semmit, ami önmagától látszott volna. Hogy Radó Rózsinak egy gyönyörű jelenete volt Borossal, azt egészen önmagának, nem Bernsteinnak köszönheti. Ezt leszámítva, semmi oázis az egész sivatagban. Igazán szükség lett volna valami szakértőre. * Heti miisor: Hétfőn : „Ostrom“. Kedden : „Mexikói lány“, Szigethy Irén jutalomjátéka. Szerdán: „Nincs tovább“, Stella Gyula a Vígszínház tagja felléptével. Csütörtökön: „Farkas“. Pénteken: „Luxemburg“, Gáspár Jenő jutalomjátéka. Szombaton: „Elnökné“. Vasárnap: „János vitéz“. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt olyanián. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden nap d. e. 10 órától 12-ig. Négy szál szép fehér hóvirág fonnyad szerda óta a téli kabátom bal zsebében. Azért irom ilyen pontosan az adatokat, merthogy riport volna, amit most Írok. Riport a tavaszról, az inkognito átutazó tavaszról. Más szenzáció úgy sincs. A szőlőskerti borkóstolók már a szatmári ügyészség állott vizét kóstolgatják. Merthogy „legjobb a viz“, amint már a görög költő megmondta. Úgy esett a dolog, hogy bejött a kávéházba egy sápadt kislány. Nyeszlett aprójószág. Kezében tarka cseréptányérka, a tányérkán szép fehér hóvirágok. S hirtelen tavasz lett a kávéházban. De nem vette észre senki. Pedig odakünn is csillogott, ragyogott a levegő. Gyönyörű napsütés az utca féloldalán. Itt a tavasz! De mi az, senki sem üdvözli a tavaszt. Csak egy elárvult bonne sétál a napsütésben két vásott csemetével. Más senki. Bizonyára őt is úgy küldték, merthogy a „gyerekeknek jót tesz a napocska.“ Ügyes-bajos emberek sietnek az utca másik oldalán. Prémes kabátban. Úgy látszik, nincs idejük hogy észrevegyék a tavaszt. Bizony, szomorú fogadtatás. A kis lány még mindig ott áll az ajtóban. Kezében a cifra tányér, benne tömötten, szép rendben a hóvirágok. Csodálkozva nézi a sok embert, a füstöt, melybe szegeket ütöttek a kalapok számára, a tükrös trónust. „Jé, hát ilyen ez bévülről!“ Felocsúdván a nagy csodálkozásból, még mindig bátortalanul tesz pár lépést az első uj- ságr lvasó alak felé. „Hóvirágot tessék venni.“ Az felé se néz. — „Hóvirágot tessék venni“ mondja még halkabban. A bácsi csak olvas tovább. Sorba bejárja nagy szepegve az egész termet. Vagy felé se néznek, vagy haragosan elzavarják. Mikor visszatér az ajtóhoz, a tányérja még egész teli. Hát ebből veszünk! Öt pénz sok pénz, de vettem négy szálat. Tavaszt ötér. Ennyit megér az a három tollszár, amennyivel kevesebbet rágtam el ilyen módon, amig ezt a kötelező március elseji irkafirkát kiszorítottam. Mert hát valamit csak kell írni a tavaszról. A kis hóvirágok meg is tették már a kötelességüket, amikor a kislány óvatosan letette őket az asztalra. Már nem is volt rájuk szükségem. Mit csináljak velük ? Egy darabig vittem őket az utcán a kezemben. Siető bundás emberekkel találkoztam. Akiknek nincs idejük, hogy észre vegyék a tavaszt. S én restelkedve vágtam zsebre a négy szál hóvirágot. Áthelyezés. Mező Károly helybeli m. kir. pénzügyi számvevőségi számtanácsos Temesvárra helyeztetett át, helyébe Temesvárról Kovács Aladár számellenőr lett áthelyezve. Meghívó. A görög katholikus magyar püspökségnek városunkban leendő elhelyezése tárgyában eljáró bizottságba a képviselőtestület t. tagjait és a város minden érdeklődő polgárát meghívom és értesítem, hogy a gyülekezés helye Budapest Pannónia szálloda (Rákócy-ut), ideje 1913. március 4. (kedd) napjának délelőtt 10 órája. Debreceni polgár- mester. Tanácsbiróválasztás. A nagykárolyi református egyházmegye szeniczei Gáspár Pál vármegyei árvaszéki ülnököt tanácsbiróvá választotta. Előléptetés. A kultuszminiszter Sprenger Ferenc vármegyei kir. segédtanfelügyelőt a VlII-ik fizetési osztály 3-ik fokozatába ki nevezte. Halálozás. Tarcsinszky Antal nyug. m. kát. főmérnök f. hó 23-án 75 éves korában meghalt. Az elhunytban Tarcsinszky Kázmér p. ü. számtiszt édes atyját gyászolja. A Kölcsey Egyesület ma, március elsejéi a városháza nagytermében liceális előadást tart. Darabant András polg. isk. tanár fogja felolvasni „A magyar nép életéből“ c. értekezését. A Széchenyi Társulat igazgató választmánya f. hó 19-én dr. Falussy Árpád elnöklete alatt Szatmáron tartott ülésén egyhangúlag állást foglalt az uj görög katholikus püspökségnek városunkban leendő elhelyezése mellett. Közgyűlés. A kereskedő ifjak köre rendes évi közgyűlését március hó 9-én vasárnap délután 3 órakor tartja meg saját helyiségében, melyre a tagokat és érdeklődőket tisztelettel meghívjuk: az elnökség.
