Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-01 / 44. szám

44. szám. NAGYKÁROLY ÉS'ÉRMELLÉK 3-ik oldal a teendő, amit a jegyzőkönyv vezetésével tel­jesít, egy tetemesen olcsóbb munkaerővel is elvégezhető* Eme sajnálatos valóságot, a köréje cso­portosított indokokkal együtt a legjobb akaratú elbírálás és helyesnek találás esetén sürgős in­tézkedés céljából ajánljuk az illetékes Minisz­térium nagybecsű figyelmébe. A nők gazdasági kiképzése. A nőknek az utóbbi két évtizedben nagy szerep jutott az érvényesülésre. Az összes pá­lyákon — még a jogi pályát is beleértve — látunk nőket, akik a tehetségüket érvényre jut­tatják. Különösen az északi országokban fejlő­dött ki a nők verSenygése a férfiakkal, ahol nemcsak a közigazgatásban juttatnak szerepet neki, hanem már az ügyvédi talárt is felveheti és a jogvédelemben is versenyre kelhet férfi pályatársával. Orvosok már nálunk is vannak a női nemből, mindannyian derekasan megállják a helyüket, akár a kórházi szolgálatban, akár a magán praxisban. A kereskedelmi pálya zsú­folásig tele van női alkalmazottakkal. A nők számára való pályanyitás a liberá- lizmus egyik folyománya volt, amely azonban csak ott tudott igazán érvényre jutni, ahol az igazi liberalizmus szelleme vezeti az intéző köröket, mert azokban az államokban, ahol egy ál- liberálizmus vezette a kormányt akkor, amidőn a nőknek minden pályán való térfog­lalását megengedte, ott már most jelentkeznek e „szabadelvüség“ kinövései. Legfeltűnőbb, hogy a munkás-osztály, amelynek nem kellett sokáig várnia az ilyen­fajta felszabadításért, hogy ez az osztály már most követeli, hogy a női munkások munka­idejét törvényileg szabályozzák. Követelik, hogy az éjjeli munkát töröljék el és hogy leány vagy asszony még ha kedve volna is, ne dolgozhas- sék éjjel és bizonyos időn túl. — Ha annyi bajok van egymással, miért nem válnak el ? — kérdezte a fiológus. — Mert nem tudnak ellenni egymás nél­kül, — felelte Sinkovics, — mint ahogy fény és árnyék nem válhatnak el egymástól. — De “hogy ön nem fogy ki türelméből velük szemben! — szóltam. — Tanulmányozom őket, — mondta Sin­kovics, — és nagy gyönyörűségem telik ben- nök, mert ők jelentik számomra a világ ősi szimbólumát, azt a csodálatos ellentétet, amely férfi és nő, „igen“ és „nem“, fehér és fekete közt van. Ezt az „ellentétet“, gyarló nyelvünk ne­vezi igy. Voltaképp kozmikus rokonság van köztünk. Ha nem volnának homogének, nem származnék tőlük valaki, aki magában hordja. Végre lejött hozzánk. Verejtékes homlokát törülte: a további „ellentét“, vagyis helyeseb­ben a kozmikus rokonság csiráit. Egyáltalában az a megrendithetetlen né­zetem, hogy az, amit gyarló, földi szerveink mint ellentétet érzékelnek, voltaképp kozmikus, együttmunkáló rokonságban van és azért inga­dozik nyelvünk, hogy hol ellentétetnek, hol ro­konságnak tartja azt, ami voltaképp ugyanaz, mint például a fény és árnyék. így szólt Sinkovics. A filológus és én ma­kacsul hallgattunk. Sejtettük, hogy Sinkovics még nem mondott el mindent. Beszélgetés közben észre sem vettük, hogy a Városliget elhagyott tájékára jutottunk, ahol virágzó gesztenyefák hullatták szirmaikét ma­gányos padokra. Sinkovics levette kalapját, leült egy padra. Ezekből világos, hojgy a nők számára adott munkakedvezmények'nem mindenütt vol­tak áldásosak. És megfeledkeztek arról, hogy hiszen a nő az otthonában is betölt egy bizo­nyos munkakört. E munkakör a házkörüli teen­dőkön kívül a nőre rója a kertben és a gaz­daságban való gondoskodást. A kormány elha­tározta, hogy a nőképzésnek ezt az ágazatát fejleszteni fogja és a fejlesztést azzal indította meg, hogy a jövő évben, amennyiben azt az idetartozó minisztérium költségvetése megen­gedi, több női gazdasági iskolát fog megnyitni az országban. Hogy ezek az iskolák lendülni fognak, arra garantia a magyar nőnek a gazdaság iránt való ősi praxisa. Akármilyen furcsának tetszik is, de ezzel éppen úgy vagyunk mint bizonyos iparágakkal, amelyeknek a tökéletese­dése művelőinek ivadékról-ivadékra való ké­pesség átszármazásától fügk. A mozaikot azért tudták Velencében és csak Velencében ilyen nagyra fejleszteni, mert ennek sehol egyebütt nem voltak olyan munkásai, akiknek már a dédapjuk is, sőt az ükapjuk is mozaikmunkával foglalkozott volna. A malorhipar nem nőtt volna nálunk oly naggyá, ha itt ebben az országban már századok óta — különösen a gépipar len- dülése előtt — nem foglalkoztak volna gene­rációk a molnár iparral. Ugyanígy vagyunk a női gazdasági tevé­kenységgel is. Ősök följegyzései és az utódok­nak a tevékenysége bizonyítják, hogy asszo­nyaink mindig kiváló gazdasszonyok voltak és bizony bűn volna, ha ezt a speciálisan magyar ügyességet nem hasznosítanánk és nem köt­nénk össze a modern eszközök igénybe vé­telével. A gazdasági iskolákat mindenképen üd­vözölnünk kell és kívánatos, hogy minél előbb nyittasanak meg. Reméljük, hogy ezek az isko­lák mintái lesznek a külföldön megszervezendő hasonló iskoláknak. Mert a külföldnek is van­nak gazdasszonyai, tapasztalatra és jó tanácsra Egy rózsaszínű virág épp kopasz fejére ült le, mint valami pillangó. És Sinkovics elmerengve és rejtelmesen folytatta : — Két szó van csuk a világon, helyeseb­ben csak egyetlen szó. A többi mind tőle szár­mazik. Ma már tudjuk, hogy nincsenek színek. Csak fehér szin van, amely magában foglalja mind azt, amit színnek nevezünk. A fekete pe­dig a fehérnek ellentéte a földi nyelven. De már tudjuk, hogy a fekete nem szin, mint a hogy az árnyék nem különbözik a fénytől. Nem lehet őket egymás nélkül elgondolni, mert együvé tartoznak, kiegészítik egymást. Tehát nem ellentétek, hanem rokonok — sőt ugyan­az mind a kettő. Csak egyetlen szin van a világon és ez a fehér, valamennyinek foglalatja : Csak egyetlen szó van a világon és az emberi nyelv még ezt sem tudja egyenesen, közvetlenül kifejezni, hanem kerülő utón jut hozzá. Hátulról kerüli meg, mint a hogy a fényt jobban lehet látni, ha árnyékból nézzük. Csak két szó van a világon és az egyi­ket ezek közül úgy hívják magyarul, hogy „mord". Latin nyelveken „mórt“. Ez a fekete szin, a halálé. A világ összes nyelveiben megvan. A fekete ember magyarul is „mór“. A gonosz ember és a veszett ,kutya magyarul is „mar„. És latinul „mordet“. A halálosztó katona ma­gyarul is „marcona“. Latin nyelveken Mars, Mors, Marte, Morte. A háború és a halál, vala­mint az álom istene: Morpheus ... és igy to­vább. Ez a szó voltaképp csak két hangból áll, „m“ és „r“, az ősi morgás, a„mrr“, amelyben a halál vicsorítja a fogát. azok is rászorulnak némelykor és annak csak örülhetnénk, ha azok oktatását tőlünk, tapasz­taltaktól vennék. Azt hisszük, hogy ez a befektetés meg­hozza a maga gyümölcseit és reméljük, hogy a kormány nem fog késni sokáig, hogy ezeket az iskolákat amelyek mintegy levezető csator­nái lesznek annak a szomorú jelenségnek, hogy itt minálunk az összes pályákat annyira ellepik a nők, hogy már komolyan kell gondoskodni olyan pályáról, amely legjobban felel meg az egyéniségüknek és leginkább van hivatva meg­őrizni nőiességüket. Az iskola mindig nagy és magasztos do­log marad még akkor is, ha maga a tanterv és annak kivitele nem is felelnek meg a vára­kozásoknak. De maga a tény, hogy mi itten tanulunk, agyvelönket és akaratunkat fegyel­mezzük, már az maga elég biztosíték arra nézve, hogy nem egészen hiábavaló munkát végeztünk. Bizzunk a kormányban, amely megter­vezte azt az elhanyagolt oktatási ágazatot és bizzunk abban a tanári testületben, amelynek föladata lesz az uj iskolák irányítása és fejlesztése. Husárleszállitás - polgármesteri beavatkozásra. Örömmel értesültünk, hogy városunk pol­gármestere, megsokalva a mészárosok rideg magatartását, magához hivatta őket s a tartott értekezleten áraik mérséklésére bírta őket. A dolog csak úgy sikerült, hogy polgármester a hatósági mészárszék felállítását is kilátásba hozta arra az esetre, ha nem engednének. Az árleszállítás épen nem mondható „tetemesnek“, de ez is valami és a város közönsége a leg­őszintébb köszönettel veszi a polgármester ur­nák eme intézkedését, melyet az egész lakosság könnyebb megélhetésének érdekében, a kizsák­mányolás megakadályozására hozott. A leszál­lított árak kilogrammonként: A marha eleje: De hol a másik? Hol a másik? . . . Miért van az, hogy a másik fogalomra nincs közvetlen szavunk, csak fosztó képzőnk, az „a“. Ez pedig nem más, mint a tiltakozó „ah!“, a védekező „áh!“, a tagadó „áh!“ És a másik szó, amelyen az egész világ és min­den élet alapszik, amely maga a fény, a fehér szin, az élet színe, a lényeg, mégis csak alá van rendelve a halál szavának ilyenformán : „Amor“. Igen, igen, a szerelem! A világon min­den dolognak a „szer“-e és „elem“-e. Nincs szavunk rá csak tagadásunk, tiltakozásunk. Nem tudjuk a lényeget a nevén nevezni, mert az emberi nyelv gyarló, halandó és csak egyet tud, egytől fél, egyben olvad föl és szűnik meg egész lénye, „Mrr“-ban a halálban . . . Csak egyetlen fogalom van a világon és erre nincs szavunk. Pedig a többi mind tőle származik, benne foglaltatik . . . A virág pillangó, amely addig mozdulat­lanul ült Sinkovics koponyáján, hirtelen leesett. A szótárcsináló utána hajolt, fölvette és szólt. — Hazaviszem . . . nekik. * Amikor Sinkovics már messzi járt, a filo- lógos és én összenéztünk. — Kik lehetnek azok a titokzatos roko­nai, akiknek hazavitte a virágot ? Micsoda házas­pár lehet az, amely nála él és örökös civódás van köztük ? — Azt sejtem, — mondta az ifjú filoló­gus, — hogy ez a házaspár csak papiioson él, azokon a titokzatos papirosszeleteken, amiket Sinkovics mindig magánál hord. Hogy is hív­ják őket? „Mrr“ és „Amrr“. Kár, hogy meg nem kérdeztük tőle magától.

Next

/
Thumbnails
Contents