Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-02 / 31. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 31-ik szám. A püspöki székhely elhelyezése ügyében oly hirek láttak napvilágot a fővárosi sajtóban, amelyek alkalmasak arra, hogy városunk polgárainak abbeli reménységét, hogy az uj görög katholikus püspökség székhelye Nagykároly lesz, teljesen lerontsa. A fővárosi lapok u. i. azt hozták hírül, hogy az uj püspökség székhelye Debrecen lesz. Majd úgy módosult a hir, hogy Debrecen lesz az ideiglenes székhely, itt fogja bevárni a püspök ur a székhelykérdés dolgában való végleges döntést, innen fogja vezetni a végleges székhelyen szükségessé válható építkezéseket, s egyáltalán a végleges rendelkezésig innen fogja vezetni az egyházmegye ügyeit. Nagyobb nyomaték okából azt is hirül hozták a fővárosi lapok, hogy a püspökség céljaira szükséges helyiségeket már ki is bérelték Debrecenben. Méltó csodálkozással töltött el ez a hir mindnyájunkat; mert hisz emlékszünk még arra a „szives“ fogadtatásra, amelyben a magyar püspökségnek a magyar városban része volt. Jól ismerjük azokat az okokat, amelyeket nem vallott ugyan be nemes Debrecen városa, amelyek azonban nagyon nyilvánvalók; jól ismerjük azokat az okokat, amelyek miatt tagadhatatlanul nagyon tapintatosan, de mégis csak kitessékelték a hajlékot kereső magyar püspököt a büszke magyarok városuk falai közül. Aki visszaemlékszik arra a szégyenletes köz- gyülésdire, amelyet ebben az ügyben Debrecen inscenált, érthetetlennek kell hogy tartsa a hirtelen Pál-fordulást. Még csak ideiglenes székhelynek sem alkalmas Debrecen városa most már, amióta olyan város ajánlotta fel a legnagyobb készséggel, teljes egyetértéssel a maga igaz szívből fakadó támogatását, amely egyedül alkalmas arra, hogy az uj püspökség székhelyéül szolgáljon: t. i. Nagykároly. Hisz efféle dolgokban ép a kezdet a legfontosabb. Ép a kezdő lépések a leglényegesebbek, ezeknek minémüségétől, sikerétől függ minden. Már pedig Debrecenből még sem lehet olyan alkalmatos módon még csak megkezdeni Hilda boldogan elpirult. Egész este pírban égett az arca, de Dán valami fáradságot is vett észre rajta. — Igazán izük ? — kérdezte Hilda. — Oly boldog vagyok, mert — képzeld! Ma magam főztem. — Te? — szólt Dán csodálkozva. Fölkelt, megcsókolta a feleségét és gyengéden igy folytatta: — Édesem! Igazán kitűnő, pompás volt de ígérd meg, hogy máskor nem teszel ilyet ! Hisz erre — szólt kérő hangon — igazán nincs szükséged. Ehhez te gyönge vagy. Megígéred ? Hilda ettől kezdve nem járt a konyhába, hanem minden figyelmességét az asztal terítésénél fejtette ki. Hónapok múltak. Nagyon boldogan éltek. Dannak azonban folyton megfezitett erővel kellett dolgoznia, hogy Hilda otthon megszokott kényelmét biztosítsa. Alig voltak egy éves házasok, amikor Dán apja meghalt és birtokát fiára hagyta. Dán ezt sietve bérbeadta. Azután lassankint, amikor a szerelem mámora alá szállt, Dán kezdte érezni, hogy valami hiányzik az életéből: valami, amit mindig várt, de nem következett el: a csalódás . . . Egyre többet és lázasabban dolgozott Hildáért, A lakásuk szebb lett, az asztalukon virág állott és hetenként kétszer jártak színházba. Hilda mindig kedvesen, bájosan csevegett vele, de Dán gyakran nagyon is fáradt volt. Mindig az üzletre gondolt és közös témájuk nagyon kevés akadt. Azért hűségesen szerették egymást. sem az uj egyházmegye kormányzását, mint Nagykárolyból. Nem akarjuk most újból felsorolni azokat az okokat, amelyek Nagykároly mellett szólnak, amelyek szinte parancsoló módon diktálják, hogy a püspöki székhely csak itt állítható fel; elég alkalmunk volt már erre, éltünk is alkalommal amióta csak ez az ügy, a Nagykárolyban való elhelyezés ügye, szóba került. Csak mintegy rekapitulációkép tartjuk szükségesnek most már Debrecennel szemben hangsúlyozni azokat az okokat, amelyek Nagykároly mellett szólnak. Ezeket az okokat különben az illetékes tényezők mind elfogadták, elismerték, szóban és írásban egyaránt. Mindenekelőtt, ha Debrecen lenne igazán a székhely, akárcsak ideiglenes székhely, az uj püspöknek nem volna alkalma szinte közvetlen közelről szemmel tartani egyházmegyéjét, de különösen egyházmegyéjének azt a részét, amelyet különösen szemmel kell tartani. Ha sikerütt azt a tendenciát legyőznie az uj püspökségnek, amely Hajdudorogon akarta mindenáron „eldugni“, arra is törekednie kell, hogy alkalmas helyet elmellőzve, olyan helyre ne kerüljön, ahol akarva sem láthatja azt, amit kezdettől fogva látnia, figyelnie kell. Hogy mi ez a nagy látni, figyelni való, nem szükséges sokat magyarázni, csak Kismajtényra kell mutatni. Ez az egyetlen ok elégséges arra, hogy ideiglenesen sem Debrecenben állíttassák fel az uj püspökség székhelye. Ami most azt a lehetetlen feltevést illeti, hogy Debrecen lenne az állandó székhely, hát az előbb említett leglényegesebb ok mellett az a másik is szól, hogy Debrecen városa tudomásunk szerint semmit sem hajlandó erre a célra áldozni. Tehát 1. igen nagy költséggel 2. állandó szemmeltartásra alkalmatlan helyen 3. olyan környezetben állíttatnék fel ily módon az uj püspöki székhely, amely környezet eddig semmiféle jelét sem adta annak, hogy együttérez a püspökség intencióival, hogy szívvel lélekkel támogatni akarná az uj püspököt nehéz munMár két év telt el esküvője óta amikor, Dán elment a vezérigazgatóhoz és fizetésemelést kért. Nem kapott, csak egy tanácsot: — Vigyázzon jobban az egészségére, Harrow. Nagyon rossz színben van. Pénz helyet hatalmas iratcsomót vitt haza. Külön munka volt, melyért jól fizetettek. Éjjeleken át dolgozott, Hilda ezt nem tudta. Talán haragudott volna. Pedig pénzre volt szüksége. Dán amikor hazatért, fáradságát elrejteni igyekezett és lelkében bizonyos büszkeséggel s szerelmes mosollyal lépett a szobába. Hilda — mint rendesen — a sárga er- nyőjü lámpa fénye mellett regényt olvasott. — Jó estét, Hilda! köszönt a férj barátságosan. — Jó estét, Dani — felelte a feleség anélkül, hogy pillantását a könyvről fölemelte volna. Hangja nem volt rideg, csak — közönyös. Egy percig Dán csődben állt a szoba közepén — azután bement a dolgozó szobájába. Hilda bizonyára fáradt, gondolta. Amikor átöltözött — ebédhez mindig igy készült — és visszatért: Hilda még mindig olvasott. Föléje hajolt és megcsókolta. — Édesem, — szólt hozzá, ma este fehér rózsákat rendeltem számodra. — Köszönöm — felelte Hilda. — Igazán jó vagy hozzám, Dán. — Majd ásított és köny- nyedén keresztbe vette a lábát. — Tudod-e, hogy mikor feleségül vettél, sejtelmem se volt róla, hogy a házasság ilyen — kényelmes lesz ! Honnan is veszed azt a sok pénzt ? — Ne tört ezen a fejecskédet — vágott szavába Dán. Hilda annyira megszokta a gyengéd hangot, hogy már-már sírva felelte: kájában, hogy szeretettel venné körül, ami pedig még sem egészen imponderábilis valami. Nagykároly városa amellett, hogy a leg- alkalmasaob hely ép a nemzetiségi határvonalon, anyagi áldozatokra is kész, s nálunk az egész város s az egész környék szeretettel venné körül az uj püspököt. Kulturális intézményeink is megvannak, ami pedig még nincs meg, az is létesülhetne minden külőnüsebb nehézség nélkül. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete f. hó 27-én d. e. a megyeháza nagytermében Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlést a polgármester dr. Merts László és társai kérelmére hívta össze, akik a közgyűlés elé azzal az indítvánnyal járultak, hogy a képviselőtestület Miklóssy István gör. katli. püspök urat kineveztetése alkalmából üdvözölje s az erről szóló memorandumot küldöttség adja át a püspük urpak. Az indítvány felolvasása után az elnöklő polgármester bejelentette a képviselőtestületnek, hogy ő a püspök urat a város közönsége s a képviselőtestület nevében már üdvözölte, sőt a püspök ur junius 15-iki kelettel már válaszolt is az üdvözlésre. A püspök ur levelét itt közöljük : Nagyságos Kir. Tanácsos, Polgármester Ur! Fogadja kegyesen püspöki kinevezésem alkalmából saját maga s Nagykároly városnak általam igen nagyra becsült közönsége nevében kifejezett szerencsekivánataiért leghálásább kö- szönetemet. Azt, hogy mielőtt egyházmegyém kormányzásainak igen nehéz munkáját megkezdeném, Nagyságoddal személyes ismeretséget köthettem, kiváló szerencsémnek tekintem. Szabadjon reménylenem, hogy a lelkek nemesítésére s a nemzeti eszme erősítésére irányuló törekvéseimben mindenkoi hü munkatársam leend. — Azért nem kell kiabálnod ! . . . Majd lecsillapodva úgy folytatta : Különben, ha any- nyi van, adj nekem tiz forintot, Tudom ez sok pénz, de olyan gyönyöüen hímzett vászon . . . Dan a földre szegeszte pillantását. — Holnap megkapod, édesem •— felelte feleségét megsimogatva, Másnap Hilda kezébe volt a pénz, aki gyöngéden megcsókolta a férjét és elragadtatással beszélt a hímzett vászonról, amelyet megkívánt. Ehhez hasonló dolgok gyakran ismétlődtek és Dánt egyre többször találta a fölkelő napsugár íróasztalánál. A magas, erős férfiből lassanként fáradt, hajlott hátú öreg ember lett. Keveset beszélt s amikor fölkelt, ép oly fáradt volt, mint mikor pihenni tért. Négy év múlott igy el. Egyik reggel a hivatalában halvány vércsik jelent meg az aja- kán. Valami ismeretlen, nagy félelem szállta meg. Orvoshoz sietett. — Falura kell mennie — szólt az orvos parancsolóan. — Friss levegő, pihenés — Dan a szavába vágott: — Itt nem gyógyulhatok meg, doktorur? — Nem. Nincs más ut — felelte az orvos fejét rázvá. Dán nem szólt Hildának. Egy sötét fal emelkedett eléje, melyen át nincs kivezető ajtó. Hátha azonban tévedt az orvos? Nem törődött magával. Egy cél lebegett előtte: Hilda nyugodt, kényelmes élete. Ezt ő fel nem áldozhatja, minden pénz erre kell 1 És tovább küzdött, dolgozott. Nap-nap után hajnalban feküdt le s nap-nap után gyengébb, betegebb lett.
