Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-29 / 13. szám
13. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. természetesen csak hézagosán ismeri, mert a délutáni gyűlésen már nem volt jelen, mivel privát ügyei miatt elutazott. A szatmári bizalmas értekezlet december 2-án volt; ezen jelen volt Marchis Rorhuluszon kívül 14 hajdudorogi egyházmegyéhez csatolt román pap, két szamosujvári pap (tagja az 50-es bizottságnak) és két nagyváradi pap, ösz- szesen tehát 19-en. Az értekezlet elnöke Marchis Romulusz volt. Az összehívó 50-es bizottságnak egyik tagja előadta az összehívás célját és az értekezlet megalakulását proponálta, nem Marchis Romuluszt ajánlva elnöknek; de erre a jelenlevő papság egyhangúlag szilárd határozottsággal kívánta, hogy ők saját esperesüket ismerik el főnöküknek és nem egyeznek bele, hogy értekezletükön Marchis Romuluszon kívül más elnököljön. Az értekezlet konstatálta elsősorban, hogy a nunciusi decretummal a Christifideles-bulla kánoni végrehajtást nyert s igy ők már hajdudorogi egyházmegyei papok. Előadták az egyes lelkészek, hogy hitközségeikben valóságos vihar tombol a hívek között, mikor közhírré tették a nunciusi decretu- mot. A legtöbben kijelentették, hogy élve nem tűrik román vallásos intézményeik meghábori- tását, nem fogják tűrni román anyanyelvűk kitiltását templomaikból, kérték lelkészeiket, hogy törvényes utón oda törekedjenek, hogy ezen állapot megváltoztassák, mert ők, ha ez meg nem változik, a legnagyobb végletekre készek, felveszik a küzdelmet, bezárják a templomokat, nem engedik meg papjaiknak az istentiszteletet, nem gyónnak, nem áldoznak és semmi egyházi funkciót nem fogadnak el mindaddig, mig az Apostoli Szentszék eleget nem tesz kívánságuknak, hogy őket visszacsatolják ősi egyházmegyéjükhöz sőt némelyek még schizmával is fenyegetőznek. Ezt jelentették az egyes lelkészek, hogy ez a hangulat hitközségeikben a hivek részéről, de nem az egybegyült papság hozta ezt a határozatot. ez csak a hírlapok tendenciózus rá- fogása; a papok csak indokoltnak találták a nyelvét féltő elkeseredett hivő népnek ezen radikális eszközökhöz való folyamodási szándékát, ha erre erőszakos módon provokálva lenne, mit meggátolni képtelenek illetve gyengék lennének és a következményekről nem felelhetnének. Ilyen eszmecsere után elhatározták, hogy minden egyes román parochiából, úgy a nép, mint a papság teljes hódoló tisztelettel ismételten újítsák meg kérelmeiket a római Apostoli Szentszékhez, ahonnan teljes joggal várnak oltalmat és védelmet. Ezek után egy határozati javaslatot fogadtak el, mely semmiféle kánonellenes vagy ha- zafiatlan tényt nem tartalmazott, amelynek szellemében és értelmében határoztak, illetve szándékolták kérelmüket az Apostoli Szentszékhez megszerkeszteni. Határozataikat alávetik az 50-es bizottság bírálatának és annak megbízott tagját felhatalmazzák, hogy a nagybányai gyűlésen ezekről jelentést tegyen, mely gyűlés után kérelmüket az Apostoli Szentszékhez alá fogják irni és fölterjeszteni. Ez tényleg a bányái gyűlés után meg is történt, aláírva a latin nyelven szerkesztett memorandum kérvényt a római Apostoli Szentszékhez huszonöt hajdudorogi egyházmegyéhez csatolt román lelkész és azt Gotti bíboros Ő Eminenciájához december hó közepe táján fel is terjesztették, illetve felküldötték. Az egész gyűlés különben az ügy komolyságához mérten teljes méltósággal folyt le, nem volt azon egy tiszteletlen hang, vagy sértő kifejezés a felsőbb egyházi hatóság iránt, annál kevésbbé Papp Antal munkácsi püspöknek, a hajdudorogi egyházmegye apostoli admniszt- rátorának első körleveléről, mert azt még dec. 2-án a hajdudorogi egyházmegyéhez csatolt román papok közül még senki sem kapta meg. Közben azonban leérkezett a püspöki körlevél, úgy hogy az a nagybányai dec. 6-iki gyűlésen már ismerve volt. Ott azon a gyűlésen foglalkoztak vele laikus tagjai az 50-es bizottságnak és bírálat tárgyává tették; hogy honnan szerezték meg, Marchis Romulusznak nincs róla tudomása;, de azt hajdudorogi pap senki meg nem tette, a román világi intelligenciát pedig ki gátolhatta meg, hogy azt kritika tárgyává ne tegye, mikor azt Papp Csicsó István országgyűlési képviselő az országházban is megtette. * Minderről Marchis Romulusz Papp Antal munkácsi püspököt, a hajdudorogi egyházmegye apostoli adminisztrátorát a püspök ur rendeletére, ugyanilyen módon, részletesen tájékoztatta. A püspök úrhoz intézett feliratban kifejtette még, hogy a hajdudorogi egyházmegyéhez csatolt román papság kánonellenes tényeket nem fog cselekedni, a köteles kánoni engedelmességet megsérteni nem fogja, a püspöki dignitás előtt meghajol és Öméltóságának, mint az Apostolok utódjának a köteles tiszteletet mindig meg fogja adni, de szive vérzik és fáj, hogy el lettek szakítva az édes anyai kebelről, ősi egyházmegyéjükből, hol egyedül érezték jól magukat, mert azt a valódi igaz szeretetet az uj egyházmegyében, hol csak a mostoha gyermek szánalmas szerepe vár reá, megtalálni nem reményű. Ez a papság hazafias, ők a magyar hazának hü polgárai, de ragaszkodik szivvel- lélekkel anyanyelvéhez, azt megtagadni soha nem fogja, mert az a nem-magyar ajkú honpolgár, ki kész bármi érdek vagy megfélemlítésért anyanyelvét megtagadni, az a hazának igaz, hü fia sohasem lehet. Nem fog tehát soha megszűnni, hódolatteljes fiúi ragaszkodással és tántorithatlan hűségének kifejezése mellett a római Apostoli Szentszéket kérelmeivel ostromolni, hogy a román parochiákat régi egyházmegyéikhez visszacsatolni kegyeskedjenek . . . Esküvőnk után nyolc hónappal Betty meghalt a karjaim között, A hegyek közt temettem el és most ott „alszik, alszik, alszik.,, . , . Most hozzáláttam a tervem keresztülviteléhez. Gazdag ember vagyok, — úgy minden eszköz rendnlkezésemre állt, hogy Stornowayt felkutassam. Még Betty mondta, hogy Canadából Pá- risba szökött. Á lakását megtaláltam, de már — üresen. Majd Sanfaciskóból jött róla hir. Itt is kisiklott a kezemből. Végre azonban ütött az óra . Megtudtam hogy Kalifornia partján rejtőzködik. Jachtommal neki vágtam a tengernek. Késő alkonyaikor érkeztünk meg a vidékre, hol Stornoway lakott. Egyik rejtett öbölbe horgonyt vetettünk. Legmegbízhatóbb emberemet magamhoz vettem. Partra szálltunk. Az egész környéken egyetlen viskó volt — tudtam, hogy ebben lakik. Revolveremre tettem a kezemet és beléptem. Teljesen felöltözötten aludt, csinos arca a karján nyugodott. Egy pillanatig haboztam, azután : — Kelj föl, Stornoway Charles! — kiáltottam rá, a revolvert homlokának szegezve. Azonnal fölébredt. Rettenetes félelem ült a szemében. Ösztönszerüen a zsebéhez nyúlt. — Fölösleges a fáradság, — szóltam hidegen, — Nem lesz rá szükséged ! Ha nem lett volna oly elvetemült Bettyvel szemben, talán, megszántam volna, ahogy most rám nézett. — Mi az ördögöt akarsz, hogy igy költöd fel öreg pajtásodat, Ferraby ? — Gyereki ki! — rivaltam rá. — Jó! Jó! . . . — felelte és láttam, hogy az ajkát harapja. Odakünn, a rózsás alkonyaiban szemtől szembe álltunk. Egyedül voltunk. Ősi gyűlölettel telt meg a szivem. A kezemmel akartam halálra sebezni. A levolveremet zsebrevágtam. — — Mit akarsz. Ferraby ? — kérdezte újra és mosolyogni próbált. Válasz helyet rávetettem magamat. A földre tepertem ... a kezem már a torkán izzott: az élete tőlem függött ... Nem fojtottam meg, hanenr amikor elvesztette öntudatát, fölemeltem és a csónakomba vonszoltam. A jachton megkötöztem. Mindent magam csináltam. Nem engedtem át ezt az igazságosztó munkát másnak! Újra neki vágtunk a tengernek. Néhány nap múlva partot láttunk. Nagy szigetcsoport volt. A legnagyobb félé Vettünk irányt. Horgonyt vetettünk. Stornoway kivitettem a partra. A szépsége eltűnt — rettenetes szánalmas kifejezés ült arcán. — Lakatlan szigetre tesztek ki ? — Igen . . . A tropikus hőségben vakítóan nagyogott a part fövenye. Amikor csónakunk parthoz ért, rákiáltottam Stornawayra: — Szállj ki! — De, Ferraby, csak nem akarsz — itt . . . egyedül hagyni! Szállj ki! — parancsoltam újra. — Nem fogsz unatkozni, lesz — társaságod! Amikor kiszállt, lába még a vízbe ért. Vadul bámult reánk. Az evezőnket belemártottuk a vízbe és visszafelé tartottunk. A következő képet soha nem felejtem el. Rettenetes, emberi formájából kivetkőzött arc bukkant ki egyszerre az egyik bokorból . . . Stornoway is meglátta. Fölorditott és visz- szaszaladt a vízbe — a távozó csónak után. — Mi ez ? . . . — ordította. — Ferraby, vigyél magaddal, hiszen megőrülök 1 Mi ez a pokol? — „A bélpoklosok szigetéinek hívják — feleltem hidegen. — Ferraby . . . vigyetek vissza . . . vigyetek . . . Mi válasz nélkül, csöndben eveztünk visz- sza jachtunkhoz. Sz. N. f TT 1 J M 1 1 r Május 1-én női-, férfi és gyermekruha raktáramat Véber Tibor ur házából ^ i uz etatüe vezes. ,gaz károly ur házába ™ J (J :—: a „Fekete Sas“ gyógyszertár szomszédságába helyezem át. f Addig is az összes áruimat (tekintettel az elköltözésre) mélyen leszállított árakban árusítom. Tisztelettel Rákóci-utcai házam május 1-től kiadó, esetleg eladó. — A Wéber-féle házban levő üzlethelyiségem május 1-től kiadó. Szabó Kálmán.
